SPORT
A Rovatból

Akármi történik a vasárnapi futamon, történelmet ír a Forma-1 az idei lélegzetelállító párharccal

Generációk, személyiségek és legendás csapatok párharca is Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája, aminek utolsó fordulójára pontegyenlőséggel érkeznek a főszereplők.


369.5 – ennyi pontot szerzett idáig a 2021-es Forma-1-es szezon 21 futama során Max Verstappen és Lewis Hamilton. Mármint nem együtt, hanem fejenként! Ezzel minden idők egyik legkiegyenlítettebb világbajnoki harcát hozták össze.

Az autósport csúcskategóriájában 25 pont jár a győzelemért, 18 a második, 15 a harmadik helyért, a pontszámok pedig eképp csökkennek egészen a 10. helyezettig, és a versenyben a leggyorsabb kört megfutó pilóta is gazdagabb lesz egy egységgel. Az olvasókra bízom annak kiszámítását, ilyen feltételek mellett mennyi az esély arra, hogy két pilóta az utolsó futam előtt pontegyenlőséggel álljon. Annyit elárulok, hogy nem sok, erre bizonyítékul pedig egy adat: legutóbb 1974-ben fordult elő, hogy két versenyző egyforma pontszámmal várja a szezonzárót. Clay Regazzoni és Emerson Fittipaldi idejében azonban még sokkal kevesebb futamon jóval kevesebb pontot osztottak.

A 2021-es év úgy kellett a Forma-1-nek, mint egy falat kenyér. A 2014 óta tartó ún. turbókorszakban eddig minden világbajnoki címet toronymagasan a Mercedes csapata húzott be: egyik évben sem találtak legyőzőre a konstruktőrök között, míg pilótáik is az összes esztendőben az első helyen végeztek – ráadásul Hamilton csak egyszer maradt alul, 2016-ban csapattársával, Nico Rosberggel szemben.

Hamilton fölénye nem véletlenül nyomasztja és egyben kedvteleníti el a sportág semleges, nem elkötelezetten szurkoló rajongóit. Az utóbbi 7 évben annyira kiszámíthatóak lettek a versenyek, hogy az köröket ver a 2000-es évek, szintén nem túl szoros, a Ferrari és Michael Schumacher fémjelezte korszakára is. A csillagos márka a hibrid meghajtású autók korszakában olyan tökéletesen találta meg a sportágban oly kényes egyensúlyt a motor-aerodinamika-gumihasználat hármasban, és más, elengedhetetlenül szükséges aspektusban is, hogy lényegében csak az volt a kérdés, hány rekordot döntenek meg.

Nos, Lewis Hamiltonnak szinte az összeset sikerült: elképesztő, 100 feletti első rajthellyel és győzelemmel rendelkezik, ritkábbnak számítanak azok a versenyek, amikor nem áll dobogón, és idáig 7 világbajnoki cím büszke tulajdonosa.

Éppen annyié, mint a nagy előd, Michael Schumacher – nem véletlen, hogy vasárnap mindent meg fog tenni azért, hogy e tekintetben is egyeduralkodó legyen!

Mindeközben az elmúlt években alapvetően megváltozott a brit bajnok megítélése, amiért ő maga is sokat tett: a versenypályákon nem talált elég kihívást, így az extrém divat és a politikai-társadalmi kérdések világa felé fordult – ezzel számos kritikát zúdítva magára. Meghökkentő és kihívó öltözködésével, valamint a faji, szexuális és környezetvédelmi kérdésekben megfogalmazott radikális véleményével valamelyest rombolt azon nimbuszából, ami egyébként a hozzá hasonló zseniknek kijárna.

Lewis Hamilton / Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Miközben ellenfele, Max Verstappen sem a legkönnyebben szerethető figura. A '90-es évek sereghajtó pilótája, Jos Verstappen fia mindössze 17 évesen, de alázat és szerénység nélkül érkezett a Forma-1 világába. 2016-ban a Red Bull csapat évközben döntött úgy, hogy beveti "nagy" csapatában, ő pedig a lehető legjobb módon hálálta ezt meg:

élete első Red Bull-os versenyét megnyerte!

(Ehhez persze kellet a világverő Mercedesek egymással ütközése is.)

Max stílusa aztán évről évre fokozatosan finomodott, de ez még csak véletlenül sem jeleni azt, hogy ne tartozna a pályán kőkemény figurák közé: ha valaki komoly versenyszituációban összeakad vele, szinte esélytelen a forrófejű hollanddal szemben, aki a mai napig nem riad vissza a "test-test elleni" csatákról sem – ami bizony a formaautók világában sokszor kieséshez, de mindenképp autótöréshez vezet. Ezen túl a pályán kívül sem a finomkodó stílusáról ismert: szinte gyűlöli, ha a hibáival kapcsolatos kérdésekkel zavarják, nem szereti a sporton túli felhajtást, és rendkívül őszinte, már-már túlzottan szókimondó figurának ismerhettük meg.

2021-re értünk el oda, hogy a Honda motorral hajtott Red Bull autók "csomagja" annyira összeért, hogy teljes mértékben fel tudják venni a versenyt a Mercedes autóival. Azt a szezon előtt is lehetett sejteni, hogy a két gárda izgalmas összecsapása várható, és a világbajnokság első fele is ezt mutatta. Erről már korábban is született egy cikk a Szeretlek Magyarország oldalán:

Ebben a cikkünkben is említettük az év két, eddigi legkomolyabb összecsapását a két pilóta között: a Brit Nagydíjon a hazai pályán versenyző Lewis Hamilton terelte ki a pályáról Verstappent (aki könnyebben meg is sérült az ütközésben), majd megnyerte a futamot. Olaszországban egyikük sem járt jól a találkozójukkal: az első kanyarba érve talán Verstappen volt egy hajszálnyival makacsabb, de ezúttal mindketten pórul jártak és kiestek a versenyből.

A két pilóta csatája néhány centivel túlment a határon Monzában

Fotó:MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

Az évközi világbajnoki harcban mindkét pilóta legalább egyszer elhúzott már vetélytársától, és mindketten mutattak már be félelmetes visszazárkózásokat. Három futammal ezelőtt például Max Verstappen – egy remek sorozat után – már közel húsz ponttal vezetett a bajnokságban, de Hamilton három remek futammal (és három győzelemmel) úgy tudott visszajönni, hogy megtörtént a fentebb említett "csoda", azaz pontegyenlőséggel várják a szezonzárót.

Honnan az a bizonyos fél pont?

A Forma-1 jelenlegi szabályai szerint 25-18-25-12-10-8-6-4-2-1 pontot osztanak ki az első 10 helyezett versenyző között. Ehhez járul még egy pont annak a pilótának, aki a futam leggyorsabb körét hozza össze – feltéve, ha az első 10-ben végez. (Ha a mezőny második feléből éri el a leggyorsabb versenykört, az ezért járó pontot nem osztják ki.)

Felezik azonban a pontszámokat, ha valamilyen okból (pl. extrém időjárási körülmények, súlyos baleset) a mezőny nem teljesíti az eredetileg tervezett versenytáv legalább 75 százalékát. Ez utóbbi eset történt meg az idei Belga Nagydíjon, ahol az özönvízszerű esőzés miatt a versenyt kis híján teljesen lefújták. E helyett azonban az autók két kört megtettek a biztonsági autó mögött, majd a rajthelyüknek megfelelő helyen rangsorolták őket. Ez természetesen jóval kevesebb volt, mint a futam 75 százaléka, emiatt van ott egy plusz fél pont mind Verstappen, mind Hamilton neve mellett.

Ez viszont nem jelent mást, mint hogy a legutolsó futamra maradt a világbajnoki cím eldöntése – erre az utóbbi 10 évben is mindössze háromszor volt példa! Ráadásul olyan csata várható vasárnap, amiben nem kell számolgatni, hogy "ha így futnának be, ki lenne a bajnok". Egy egész kis egyszerűsítéssel kimondható:

aki előrébb végez, az húzza be a 2021-es világbajnokságot.

(A rend kedvéért meg kell jegyezni, hogy ha maradna a pontegyenlőség, azaz például mindkét pilóta kiesne a futamon, az eggyel több győzelmet szerző Verstappen lenne a bajnok – pályafutása során először.)

Max Verstappen / Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Életkortól függően hasonlíthatjuk ezt a párharcot Niki Laudáéhoz és James Huntéhoz, Ayrton Sennáéhoz és Alain Prostéhoz vagy épp Michael Schumacheréhez és Mika Häkkinenéhez. A párhuzam minden esetben megáll, hisz két profi, mentalitásában azonban különböző pilóta végsőkig kiélezett csatájáról van szó, amelyben mindkét térfélen pattogott már a labda, de – maradva a hasonlatnál – most a tizenegyespárbaj következik. Idegek harca, amiben egy már sokat bizonyított, de még mindig éhes, közel 37 éves brit (Hamilton), és forróból egyre hidegfejűbb, 24 éves holland (Verstappen) akarja megmutatni, hogy a sportág aktuálisan legnagyobb királya. A szombati időmérő edzés után az előny egyelőre Verstappen kezében (ő szerezte meg az első rajtkockát), de sok minden történhet még Abu Dhabi kanyarjaiban, ami Hamiltonnak is kedvezhet.

Két nyertese már biztosan van a futamnak és az idei szezonnak: a sportág és a nézők. Hisz oly sok év unalomba fulladó Mercedes-győzelme után ismét azt láthatják, amiért ez a sportág szerethető:

a győzelemért mindent kockára tevő modern gladiátorokat, akik vasárnap egy utolsó harcba indulnak 2021 koronájáért.

(A két pilóta idei párharcáról szóló videót IDE KATTINTVA, a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornáján lehet megnézni.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.

Az OffsideBlueprint YouTube-csatorna által összegyűjtött újítások közül a leglátványosabb az 5 másodperces visszaszámlálás lesz.

Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:

bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.

Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.

Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.

A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.

Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.

Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.

Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.

Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.

A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.

A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.

Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.

„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”

Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videó: Nem sokon múlt a tragédia, füstölve zuhant a pályára a pókkamera a magyar labdarúgó válogatott meccsén
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.


Füstölgő pókkamera zuhant a pályára a magyar válogatott keddi mérkőzésének 26. percében Debrecenben, az eszköz csupán néhány méterrel kerülte el az oldalvonal mellett dolgozó tévés operatőrt. A Kazahsztán elleni felkészülési találkozót az eset miatt félbe kellett szakítani, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az incidens a debreceni Nagyerdei Stadionban történt, a meccs 26. percében.

A tetőszerkezetre rögzített drótkötélpályán mozgó kamera ekkor füstölni kezdett, majd a pályára csapódott

– írta a Telex. Az M4 Sport beszámolója szerint a kamera kábele megégett, és a szerkezet mintegy 20 méteres magasságból zuhant le.

Az M4 Sport közvetítésében megerősítették, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Pavle Ilic játékvezető azonnal megállította a játékot, a pályára érkező helyi tűzoltók pedig eltávolították az eszköz maradványait. A kényszerszünet alatt a játékosok rögtönzött ivószünetet tartottak.

A találkozó a pálya megtisztítása után folytatódott, és a magyar válogatott 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött Szoboszlai Dominik, Schäfer András és a debütáló Tóth Rajmund góljaival.

A pókkamerák a tetőszerkezetre kifeszített kábeleken mozognak, így biztosítanak a közvetítésekhez különleges, a pálya felett sikló látószöget.

Bár ezeket a rendszereket szigorú biztonsági protokollok mellett üzemeltetik, a meghibásodás lehetősége – ahogy a debreceni példa is mutatja – nem zárható ki teljesen.

Az utóbbi napokban más területeken is történtek látványos technikai hibák. Múlt csütörtökön Frankfurtban a Lufthansa egyik vadonatúj Boeing 787-9-es gépének rogyott össze az orrfutóműve a kapunál, indulás előtt. Egy másik esetben Kínában egy technológiai bemutatón egy humanoid robot hasba rúgott egy gyereket.

Magyarország-Kazahsztán meccsen leszakadt a kamera

by

u/doozygoosey in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.


A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.

Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.

„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”

A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.

VIDEÓ: A legszebb gólok

Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.

A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.

Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”

Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.

„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”

A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”

A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai vezérletével fordított és nyert 3-1-re a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 0-1-es hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt Debrecenben. A 3-1-es sikerből Szoboszlai Dominik, Schäfer András és az újonc Tóth Rajmund vette ki a részét góllal.


Hátrányból fordítva, a második félidőben mutatott sokkal jobb játékkal győzte le 3–1-re a kazah csapatot a magyar labdarúgó-válogatott kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a győzelem mellett három újoncot is avatott a barátságos mérkőzésen – írta az MTI.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a kazahok már a kilencedik percben megszerezték a vezetést.

A válogatott 2023 novembere, a Montenegró ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudott hátrányból fordítva nyerni.

A fordítást a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik indította el, aki előbb egyenlített, majd később gólpasszt is adott.

A vezetést Schäfer András szerezte meg egy ritkán látható, nagy góllal. A vendégek dolgát nehezítette, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

A 3–1-es végeredményt végül az egyik debütáns, a csereként beállt Tóth Rajmund állította be, aki élete első válogatott meccsén volt eredményes.

Rajta kívül Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin is ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A csapat múlt pénteken a Puskás Arénában 2–1-re győzte le Finnországot Varga Barnabás duplájával. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában folytatja, ahol a B divízióban Ukrajnával, Észak-Írországgal és Grúziával került egy csoportba. A júniusi barátságos mérkőzések a keret bővítését és az őszi tétmeccsekre való felkészülést szolgálták, ezért is kapott több újonc lehetőséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk