Agyonlőtte szomszédját egy brit férfi, mert azt hitte, Putyin kéme
A mentális betegségekkel küzdő férfi szenttül hitte, hogy gyermekkönyveket illusztráló szomszédja Putyinnak és a NASA-nak is dolgozik, sőt, a koronavírust is ő terjeszti.
Komoly mentális problémákkal küzdött az a brit férfi, aki tavaly novemberben agyonlőtte szomszédját, mivel azt hitte, hogy az oroszok kéme. Az ügyben zajló vizsgálat fejleményeit most hozták nyilvánosságra, ebből kiderül, hogy régóta voltak pszichés zavarai a férfinak - írja a BBC.
A 42 éves James Nasht az angliai Andoverben található háza udvarán házi készítésű fegyverével lőtte fejbe szomszédja, Alex Sartain még tavaly októberben.
Az áldozat, aki gyerekkönyveket illusztrált, három nappal később halt bele a kórházba a sérüléseibe. A 34 éves Sartain szintén nem él már, a gyilkosság napján motorbiciklivel menekült az őt üldöző rendőrök elől, amikor balesetet szenvedett és meghalt.
Az ügyben most hoztak nyilvánosságra néhány részletet, többek közt Sartain apjának vallomását is, aki szerint fia 2008 óta küzdött mentális problémákkal. Azt is elmondta, hogy fiának komoly rögeszméi voltak, képzelgései nagy részében a szomszédja, Nash volt a főszereplő. Mivel a férfi korábban egy repülőgép-gyártó cégnél dolgozott, Sartain egész komoly összeesküvés-elméletet szőtt köré:
úgy hitte, hogy a szomszéd valójában egy orosz kém, aki titokban a NASA-nak és Vlagyimír Putyinnak is dolgozik, és a koronavírus terjesztésében segédkezik.
Apjának többször fejtette ki az ezzel kapcsolatos zavaros elméleteit, illetve arról is sokat beszélt, hogy biztosan megfigyeli őt a brit vagy az amerikai titkosszolgálat. Sartain egyébként tavaly májusig orvosi felügyelet alatt állt mentális betegségei miatt, ezt követően viszont romlott az állapota, édesapja pedig hiába próbált kapcsolatba lépni a férfi háziorvosával, az ügyben nem történt előrelépés.
Komoly mentális problémákkal küzdött az a brit férfi, aki tavaly novemberben agyonlőtte szomszédját, mivel azt hitte, hogy az oroszok kéme. Az ügyben zajló vizsgálat fejleményeit most hozták nyilvánosságra, ebből kiderül, hogy régóta voltak pszichés zavarai a férfinak - írja a BBC.
A 42 éves James Nasht az angliai Andoverben található háza udvarán házi készítésű fegyverével lőtte fejbe szomszédja, Alex Sartain még tavaly októberben.
Az áldozat, aki gyerekkönyveket illusztrált, három nappal később halt bele a kórházba a sérüléseibe. A 34 éves Sartain szintén nem él már, a gyilkosság napján motorbiciklivel menekült az őt üldöző rendőrök elől, amikor balesetet szenvedett és meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bedrogozott és megerőszakolt egy huszonéves lányt Balatonfüreden egy 45 éves férfi
Két balatonfüredi fiatalkorú kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
Megerőszakoltak egy huszonéves lányt Balatonfüreden. Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében kábítószer-terjesztés miatt folytatott nyomozások során jutottak májusban olyan adatok birtokába, melyekből kiderült, hogy
két balatonfüredi fiatalkorú arra kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
A nyomozók június 25-én fogtak el egy 45 éves helyi férfit, akit – a gyanú szerint még 2024. decemberben – felkeresett fiatalkorú ismerőse, és felajánlotta neki szexuális együttlétre a huszonéves lányt. A férfi elfogadta az ajánlatot, és speeddel fizetett az emberkereskedőnek, amit a fiatal helyben el is fogyasztott.
A férfi a fiatal lánynak is adott a kábítószerből, majd akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele.
Az ügyben a nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka, valamint szexuális erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki. De személyi szabadság megsértése miatt is elszámoltatták, mivel egy másik tinédzser lányt – többszöri kérése ellenére – sem engedett haza a lakásából. Végül a lánynak sikerült segítséget kérni, így őt kiszabadították.
A balatonfüredi férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Megerőszakoltak egy huszonéves lányt Balatonfüreden. Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében kábítószer-terjesztés miatt folytatott nyomozások során jutottak májusban olyan adatok birtokába, melyekből kiderült, hogy
két balatonfüredi fiatalkorú arra kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
A nyomozók június 25-én fogtak el egy 45 éves helyi férfit, akit – a gyanú szerint még 2024. decemberben – felkeresett fiatalkorú ismerőse, és felajánlotta neki szexuális együttlétre a huszonéves lányt. A férfi elfogadta az ajánlatot, és speeddel fizetett az emberkereskedőnek, amit a fiatal helyben el is fogyasztott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Próbáltam összeszedni magamat, de erre nincsenek szavak” – 22 éves focistát gázoltak halálra, miután kiszállt a kocsijából az M1-esen
Egy útellenőr pont arra haladt, látta, hogy a fiú az úton sétált. Azonnal értesítette a rendőrséget és visszafordult, hogy segítsen. De már nem tudta megakadályozni a tragédiát.
Megdöbbentő baleset történt az M1-en. Egy 22 éves szanyi fiatalt gázoltak el. A fiú a barátnőjéhez tartott a sztrádán, amikor belehajtott egy terelőelembe. Kiszállt az autóból, hogy megnézze mi történt a kocsijával. Egy szlovák autós ekkor ütötte el.
Az áldozat Olivér, egy fiatal focista volt. A faluját megrázta a tragédia, sokan búcsúztak tőle a település focipályájánál tartott megemlékezésen.
A Közútkezelő beszámolója szerint egy útellenőr menet közben látta, hogy a fiú a lezárt területen sétált. Azonnal értesítette a rendőröket és visszafordult, hogy segítsen neki. Mire odaért, a szlovák nő halálra gázolta a fiút.
Szany SE elnöke, Funtek János az RTL Híradónak elmondta:
"Kedd reggel kaptam a telefont, a barátomtól, hogy meghalt és mi történt. Próbáltam összeszedni magamat, keresni a szavakat, de erre nincsenek szavak, hogy ilyen hirtelen, ilyen tragédia történik vele".
"Igazi közösségi ember volt, nagyon intelligens, egyetemista, olyan volt, aki a csapatnak a lelke volt. Mindig lehetett rá számítani. Nagy veszteség számunka, nehezen tudjuk majd pótolni."
A Híradónak egy vezetésoktató elmondta: "Gyalogolni nem gyalogolunk az autópályán". Ha valaki balesetet szenved, minél előbb le kell húzódni a leállósávba, és a kocsiban kell maradni. "Ha mégis ki kell szállnunk, akkor mindenféleképpen láthatósági mellényt fel kell venni. Hogy jól láthatóak legyünk és emiatt ugye ne üssenek el minket."
Megdöbbentő baleset történt az M1-en. Egy 22 éves szanyi fiatalt gázoltak el. A fiú a barátnőjéhez tartott a sztrádán, amikor belehajtott egy terelőelembe. Kiszállt az autóból, hogy megnézze mi történt a kocsijával. Egy szlovák autós ekkor ütötte el.
Az áldozat Olivér, egy fiatal focista volt. A faluját megrázta a tragédia, sokan búcsúztak tőle a település focipályájánál tartott megemlékezésen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Órákig tartott a helyszínelés Bácsalmás egyik csendes, szélső utcájában, miután egy férfi rátámadt volt élettársára és közös kamasz fiukra, tudta meg az RTL Híradó. A helyszínt rendőrségi szalagokkal zárták le, a környékbelieket megrázták a történtek.
A tragédia délután, nem sokkal kettő óra előtt történt.
Egy 40 év körüli férfi egy bokros területen rejtőzött el, és megvárta, míg volt párja és gyermekük közel érnek hozzá. Ekkor előlépett és megszúrta őket, majd magával is végzett.
A nő és a férfi a helyszínen életüket vesztették. A kamasz fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
„Egy esetkocsit, kettő mentőgépkocsit, és kettő mentőhelikoptert is riasztott mentésirányításunk. A kiérkező mentők sajnos két személyen nem tudtak segíteni, ők a helyszínen életüket vesztették. És elláttak egy súlyos sérültet, akit a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően, légi úton szállítottak traumatológiai centrumba” – tájékoztatott Hangai József, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa.
„Elrejtőzött egy bokros területen, ahol arra várt, hogy odaérjen az asszony és gyermeke. Miután már közel voltak, előjött rejtekéből és azonnal megszúrta a nőt és fiát a férfi, aki ezt követően végzett önmagával. … Az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság” – közölte Hürkecz Zoltán, a megyei rendőrség szóvivője.
A bácsalmási polgármester, Németh Balázs az RTL Híradónak elmondta: a párnak öt közös gyereke van, a legkisebb mindössze nyolcéves. Az önkormányzat most azon dolgozik, hogy biztosítsa a gyerekek elhelyezését.
„Én a kollégáimmal a hátra maradt öt gyermekre, az árván maradt öt gyermekre koncentrálok… Úgyhogy a kollégáim most is ott vannak a másik négy gyerkőccel. Remélhetőleg az ötödik is hamarosan felépül. Mindenesetre a négy, illetve az öt gyerkőcöt a rokonok tudják magukhoz fogadni. Hogy ez egy végleges vagy átmeneti állapot tud lenni, a következő napokban fog kiderülni” – mondta a polgármester.
A környékbeliek megdöbbentek a támadás hírére. Állítólag korábban is voltak veszekedések a pár között, végül külön is költöztek. A férfi az önkormányzatnál dolgozott közmunkásként, korábban nem volt vele gond.
Órákig tartott a helyszínelés Bácsalmás egyik csendes, szélső utcájában, miután egy férfi rátámadt volt élettársára és közös kamasz fiukra, tudta meg az RTL Híradó. A helyszínt rendőrségi szalagokkal zárták le, a környékbelieket megrázták a történtek.
A tragédia délután, nem sokkal kettő óra előtt történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magasra csapó lángok, nagy füst az úton - ezt látták az autósok az M1-en Győr közelében kedden, a a 111-es km térségében. A növényzet gyulladt ki.
Foltokban égett a lábon álló gabona az M1-es autópálya mellett, Győr közelében. A tűz összesen nyolc hektárnyi területet érintett, amit a győri és pannonhalmi hivatásos, valamint a győrújbaráti hivatásos tűzoltók eloltottak. A tűz oltását két erőgép is segítette. A rajok utómunkálatokat végeznek - írta a Katasztrófavédelem a honlapján.
A tűz miatta a forgalmat is leállították ezen a szakaszon, és a közlekedőket elterelték.
A legfrissebb információk szerint a lángokat megfékezték, és a terelés is megszűnt - írja a Kisalföld.hu.