A zebrán gázolták el Kristófot: 25 métert repült a 19 éves fiú – lehet, hogy soha többé nem áll lábra
A rendőrségi jelentések megerősítették: a gázoló 18 éves sofőr vérében THC-t, a marihuána fő hatóanyagát mutatták ki. A szülők a bírósági tárgyalásig még egy évet várhatnak.
Egy átlagos napnak indult, de tragédiába torkollt: a 19 éves Kristóf élete egy pillanat alatt fordult rémálommá, amikor egy drogok hatása alatt álló sofőr elütötte a zebrán. A fiatalember tíznapos kómán van túl, súlyos sérülésekkel és kilátástalan jövővel néz szembe.
A Blikk szerint Kristóf éppen a barátnőjéhez tartott Fóton. Amikor leszállt a vonatról, már csak a zebrán kellett volna átkelnie. Ez azonban nem történt meg. Egy drogot fogyasztó, száguldó sofőr áthajtott az álló autók során, és a zebrán elgázolta a fiút. Kristóf 25 métert repült, testét összeroncsolva zuhant az aszfaltra.
Kristóf pincérnek tanult, de álmaitól most búcsúznia kell. Deréktól lefelé a teste gyakorlatilag összeroncsolódott. Mindkét lába súlyosan sérült, az egyik majdnem leszakadt. Emellett belső sérülései és agykárosodása is van, és a lépét el kellett távolítani.
A fiatal férfi kerekesszékben élhet tovább, ha egyáltalán hazamehet egyszer. A családnak először az otthonukat kell átalakítani: speciális emelőszerkezetre, kerekesszékre és más segédeszközökre lesz szükségük. De még ez is csak a kezdet – az életük alapjaiban változott meg.
„Mondta már, hogy jobb lett volna meghalni” – szakadt ki Melindából, Kristóf édesanyjából. A család hónapok óta küzd az érzelmi és anyagi terhek súlya alatt. Még az is lehet, hogy el kell költözniük, mert a lakásuk nem akadálymentes.
A rendőrségi jelentések megerősítették: a gázoló 18 éves sofőr vérében THC-t, a marihuána fő hatóanyagát mutatták ki. A szülők a bírósági tárgyalásig még egy évet várhatnak.
Kristóf ellátásához szükséges eszközök milliós értéket képviselnek. Ha szeretne hozzájárulni a baleset áldozatának rehabilitációjához, az alábbi számlaszámon teheti meg:
Szloboda Ferencné
Raiffeisen Bank
12022007-01041079-00100007
Egy átlagos napnak indult, de tragédiába torkollt: a 19 éves Kristóf élete egy pillanat alatt fordult rémálommá, amikor egy drogok hatása alatt álló sofőr elütötte a zebrán. A fiatalember tíznapos kómán van túl, súlyos sérülésekkel és kilátástalan jövővel néz szembe.
A Blikk szerint Kristóf éppen a barátnőjéhez tartott Fóton. Amikor leszállt a vonatról, már csak a zebrán kellett volna átkelnie. Ez azonban nem történt meg. Egy drogot fogyasztó, száguldó sofőr áthajtott az álló autók során, és a zebrán elgázolta a fiút. Kristóf 25 métert repült, testét összeroncsolva zuhant az aszfaltra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.
Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.
A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.
A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.
„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”
– mondta.
A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.
A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.
Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.

„Ez maga volt az alávetés” – 50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt
A bíróság több, mint 4 év szabadságvesztésre és 500 ezer dolláros bírságra ítélte a rappert két nő bántalmazása miatt. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.
Sean Combs, ismertebb nevén P. Diddy, 50 hónapos börtönbüntetést kapott, emellett 500 ezer dolláros pénzbírságot is meg kell fizetnie – írja a BBC. A bíróság bűnösnek találta két volt barátnőjével szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Az ítélet kihirdetése előtt Combs bocsánatot kért a volt barátnőjétől és a családtagjaitól, és azt mondta: számára már az is büntetés, amin keresztülment. Azt ígérte, ilyen soha többé nem fordul elő, és kegyelemért esedezett.
Arun Subramanian bíró szerint az ítélet méltányos, figyelembe véve a bűncselekmények súlyát és az enyhítő körülményeket.
Úgy fogalmazott, Combs „bántalmazta őket, fizikailag, érzelmileg és pszichológiailag”. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.
Hozzátette azt is, hogy
a zenésznek megvolt a pénze és a hatalma ahhoz, hogy megtegye, amit tett. „Ez maga volt az alávetés”
– mondta. A bíró elutasította a védelem azon állítását, hogy Cassie Ventura és a másik áldozat, akit Jane álnéven emlegettek, beleegyezett volna a történtekbe.
Combsot tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a neve felmerült egy szexkereskedelem miatt indított nyomozásban. Ezután egyre súlyosabb vádak jelentek meg.
Cassie Ventura súlyos bántalmazásokról beszélt. Egy másik nő arról számolt be, hogy Combs „drogokkal etette”, és „folyamatos kismedencei fájdalmakat” tapasztalt. Tanúskodott egy férfi prostituált is, akit a producer bérelt fel, és elmondta, hogy milyen sok babaolajat használtak.
A hatóságok Combs otthonában több mint 1000 üveg síkosítót és babaolajat találtak.
Kid Cudi rapper is vallomást tett. Azt állította, Combs meg akarta ölni. Vallott a producer volt asszisztense is, aki azt mondta, Combs megtámadta és megerőszakolta őt.
Egy volt szövetségi ügyész, Mark Chutkow szerint a hatóság valószínűleg csalódott. Úgy nyilatkozott: „A bírónak voltak kemény szavai Combsszal szemben, de az ítélet nem igazán tükrözi ezt.”