HÍREK
A Rovatból

A zaklatási vádak után bejelentette lemondását New York kormányzója

Andrew Cuomo ellen indult vizsgálat során megállapították, hogy szexuálisan zaklatott többeket, köztük több fiatal nőt is.


Kedden élő közvetítésben jelentette be lemondását New York állam demokrata kormányzója. A tisztséget tíz éve ellátó Andrew Cuomoról a főügyész egy vizsgálat alapján megállapította, hogy több nőt is szexuálisan zaklatott - írja a BBC. A lemondás 14 nap múlva lesz hivatalos. A posztot az eddigi helyettes, Kathy Hochul veszi át, ezzel ő lesz New York állam első női kormányzója.

VIDEÓ: A kormányzó bejelentése

Demokrata párti politikusok is Andrew Cuomo New York-i kormányzó lemondását követelték egy hete, miután New York állam főügyésze bejelentette, hogy hónapok óta tartó vizsgálataik igazolták a politikus elleni vádakat a szexuális zaklatásokról - írja az MTI.

Letitia James főügyész az általa vezetett független vizsgálat részleteit ismertetve közölte: a kormányzó több nőt is szexuálisan zaklatott, köztük olyanokat, akik a politikus irodájában dolgoztak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Andrew Cuomo és támogatói bosszút álltak az egyik korábbi alkalmazotton, aki vádakkal állt elő. "A kormányzó és csapata lépéseket tett annak érdekében, hogy megtoroljanak legalább egy volt alkalmazottat, amiért elmondta történetét. A független vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Andrew Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, és ezzel megsértette a szövetségi és a tagállami törvényeket egyaránt" - fogalmazott a főügyész. Hozzátette: a zaklatási vádak mellett Cuomót felelősség terheli az "ellenséges és mérgező munkahelyi légkörért" is.

James irodája Anne Clark és Joon Kim ügyvédeket kérte fel, hogy folytassák le a hónapokig tartó vizsgálatot. A főügyész tájékoztatása szerint az ügyvédek a vizsgálat során 179 emberrel beszéltek, köztük 11 panaszossal. Az ügyvédek 74 ezer bizonyítékot vizsgáltak meg, köztük dokumentumokat, e-maileket, hangfájlokat és fotókat.

"A független vizsgálat megállapította, hogy Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, akik közül sokan fiatal nők voltak. Nem kívánt érintésekkel, csókokkal, ölelésekkel és illetlen megjegyzésekkel"

- részletezte a nyomozás eredményeit a főügyész.

Andrew Cuomót az év eleje óta több nő is megvádolta azzal, hogy szexuális tartalmú megjegyzéseket tett nekik, vagy "illetlenül" érintette meg őket. A kormányzó a kezdetektől tagadta az ellene felhozott vádakat, de korábban elnézést kért, ha - ahogyan fogalmazott: - akaratlanul kellemetlen helyzetbe hozott néhány nőt.

Cuomo - aki korábban sem volt hajlandó lemondani a törvényhozók és vádlói felszólításai ellenére sem - a jelentés keddi közzététele utáni beszédében azt állította: soha nem zaklatott senkit, és továbbra sem mond le pozíciójáról. "Először is azt szeretném, ha közvetlenül tőlem tudnák meg, hogy soha senkit nem érintettem meg illetlenül, és nem tettem illetlen szexuális lépéseket. 63 éves vagyok. Az egész felnőtt életemet a nyilvánosság előtt éltem. Ez nem én vagyok, és soha nem is voltam ilyen" - fogalmazott videóüzenetében a kormányzó.

Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője, és Kirsten Gillibrand New York-i demokrata párti szenátor egy hete kedden "mélységesen nyugtalanítónak, helytelennek és teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a vizsgálat eredményeit. "Egyetlen választott tisztségviselő sem áll a törvény felett. A New York-i emberek jobb vezetést érdemelnek. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a kormányzónak le kell mondania" - fogalmazott közös nyilatkozatában Schumer és Gillibrand.

"Ez a jelentés bemutatja Cuomo kormányzó és adminisztrációja elfogadhatatlan viselkedését. Ahogyan már korábban említettem, a kormányzónak már akkor le kellett volna mondania, amikor ezek a nyugtalanító állítások először napvilágra kerültek" - írta keddi közleményében Andrea Stewart-Cousins, New York állam szenátusának többségi, demokrata párti vezetője. "Most, hogy a vizsgálat befejeződött, és a vádak beigazolódtak, mindenki előtt világos, hogy nem szolgálhat tovább kormányzóként" - tette hozzá.

"Senki sem áll a törvények felett, és ma igazságot kell szolgáltatni. Cuomo kormányzónak le kell mondania, és azonnal le kell tartóztatni" - ezt Elise Stefanik New York állam republikánus képviselője írta közleményében.

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban egy szövetségi vizsgálat is indult Andrew Cuomo ellen. A demokrata párti politikust és munkatársait azzal gyanúsítják, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York államban lévő idősotthonokban történt - koronavírus okozta - halálesetek számával kapcsolatban. A kormányzó egyik hivatali munkatársa korábban beismerte: azért kozmetikázták az adatokat, mert attól féltek, hogy a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ezeket ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Az ment háziorvosnak, aki máshova nem fért be” – Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Pétertől a Magyar Orvosi Kamara
A MOK szerint az államtitkár kijelentése „nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is”.


Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Péter egészségügyi államtitkártól a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Az államtitkár az Ultrahang című podcast adásban úgy fogalmazott: „a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be”.

„Ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is. Ha az egészségügyi államtitkárnak ez a véleménye az egészségügyi rendszer alapját biztosító kollégákról, az súlyos tájékozatlanságot jelez”

- írja a Facebookon megosztott közleményében a MOK.

A posztban azt is kifejtik: „a háziorvoslás a leginkább tradicionális, betegközeli orvoslás, a gyógyítás szakmailag nagy kihívást jelentő frontvonalában áll, ahol a megelőzéstől a krónikus betegek gondozásán át a sürgős esetekig számos kihívással kell szembenézni. A háziorvos kollégák között sokan kitűnő minősítésű diplomával, több szakvizsgával rendelkeznek. A terület kormányzatokon átívelő évtizedes elhanyagolása miatt azonban a háziorvosi pályára jelentkezőknek bürokratikus terhekkel, korlátozott szakmai jogosítványokkal, elégtelen a finanszírozással, újabban a polgári jogaikat korlátozó, az idős, várandós és beteg kollégákat is ügyeletre kötelező kényszerszerződésekkel kell szembe nézniük és vállalni e terhek viselését a betegek érdekében”.

„Elvárjuk, hogy az államtitkár kijelentését haladéktalanul pontosítsa, kérjen nyilvánosan bocsánatot a háziorvosoktól, és a jövőben érdemi munkával, a szakma javaslatait használva dolgozzon a magyar alapellátás fejlesztéséért”

- fogalmaztak.

A MOK posztjához Takács Péter is hozzászólt. Az államtitkár szerint „egyre mélyebbre süllyed a tisztelt Elnökség!”

„A műsorban éppen arról beszéltem, hogy több évtizedig méltatlanul alulértékelt volt a háziorvosi hivatás. Ez nem helyes, ezen változtatni kell és vannak is erre eszközeink (például az a háziorvosok kompetenciáit bővítő jogszabálycsomag, amivel a Kamara is egyetért). Mivel a Magyar Orvosi Kamara vezetése már nem is leplezi, hogy - akár álhírek gyártása árán is - tiszás propagandát tol, javaslom mindenkinek, hogy hallgassa meg az eredeti beszélgetést”

- írta kommentben Takács.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán egészségügyi államtitkára a háziorvosok ilyen durva megalázása után emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott
Takács Péter egy interjúban úgy fogalmazott: „a háziorvos maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova, a klinikumba nem fért be”.


„Orbán Viktor szakvizsga és érdemi gyógyítói tapasztalat nélküli” egészségügyi államtitkára, Takács Péter megalázta a háziorvosokat - írta csütörtök reggeli posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke arra reagált, hogy az egészségügyi államtitkár az Ultrahang podcastban úgy fogalmazott:

„a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova, a klinikumba nem fért be. (...) Valahogy a háziorvosi szakma presztízse nagyon lesüllyedt az elmúlt két-három évtizedben.”

Magyar szerint „az orvosi szakma eddig is tudta, hogy Takács alkalmatlan a pozíciójára, de a háziorvosok ilyen durva megalázása után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott”.

„Aki ilyet mond, az szakmailag és etikailag is alkalmatlan egészségügyi vezetőnek. Orbán egészségügyi államtitkára ahelyett, hogy támogatná a háziorvosokat, általánosságban megbélyegezte és lejáratta őket. Ágazatvezetőként nemhogy nem mondhat, de nem is gondolhat ilyet a kollégáiról!”

- fogalmazott a politikus, aki szerint Takács Péternek azonnal távoznia kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk