KÉK HÍREK
A Rovatból

A vád szerint altatót adtak a kisgyerekeiknek, hogy ihassanak és bulizhassanak a szülők

A vizsgálat megállapította, hogy sérülések és égési nyomok is voltak a kicsiken. Állítólag előfordult, hogy az apa a csikket rajtuk nyomta el. A pár azt állítja, hogy nem igazak a vádak.


Súlyosan bántalmazták, nyugtatókat adtak a gyerekeiknek - ezzel vádolják azt a párt, akitől a két kiskorút - három és ötéves gyereket - elvették, és jelenleg intézetben vannak.

A Tények beszámolója szerint elhagyagolták a kicsiket, verték is őket, sőt, előttük szexeltek a szülők. A pár tagadja, hogy mindezt elkövették volna. Azt azonban elismerték, hogy adtak nyugtatót a nagyobbik, ötéves fiuknak. Szerintük nem azért tették, hogy utána nyugodtan bulizhassank és ihassanak. A szülőket azzal is vádolják, hogy a lakás elhanyagolt, mocskos volt, és a gyerekek rühesek voltak.

A szülők állítják, hogy nem igaz, amit ellenük felhoznak. Nem értik, miért vitték közösségbe a gyerekeket, ha fertőzőek voltak. Állításuk szerint otthon még puszit sem adtak egymásnak, a gyerekek előtt nem szexeltek. Ugyanakkor a vizsgálatok szerint a kicsiken sérülések voltak, és még égési nyomokat is találtak. Állítólag előfordult, hogy az apa rajtuk nyomta el a csikket. Az férfi azt mondta, hogy egy játszótéren kaptak el egy fertőzést. Az anya szerint a nagyobbik, problémás gyereknek azért adtak altatót, mert nem tudtak tőle pihenni. A szert pedig egy patikus ajánlotta nekik.

A szülők azt állítják, hogy bebizonyítják az igazukat, és visszaszerzik a gyerekeiket. Az ügyészség azonban börtönbe küldené őket.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: