KÉK HÍREK
A Rovatból

A rendőrség is megerősítette, hogy a saját fia ölte meg a Blikk egykori újságírójának férjét

S. Előd állandó pénzzavarral küzdött, ezért ölhette meg édesapját. A holttestet még keresik.


Ahogy mi is megírtuk, január végén jelentették be Scherer Károly eltűnését rokonai. Felesége, Scherer Zsuzsa, a Blikk egykori újságírója, 2021-ben halt meg súlyos betegségben.

Halála előtt tízmilliós értékű családi örökségként kapott arany ékszereit férjére bízta, azzal az utasítással, hogy azokat rejtsék el fiuk, S. Előd elől, mert félt, hogy elherdálja a kincseket.

Előd már Zsuzsa halála előtt is fenyegette szüleit, állandó pénzzavarban volt, és végül ki is tiltották a családi házból.

„Féltették a kincseket és magukat is”

– mondta Ildikó, egykori munkatársuk unokatestvére a Blikknek.

„Ezért is volt gyanús, hogy Karcsi eltűnésének bejelentése után Előd másnap már be is költözött szülei házába új családjával, mintha tudta volna, édesapja sosem jön már haza.”

A szomszédok szerint S. Előd a beköltözés után szétverte a ház falait és felásta a kertet, egyértelműen a kincseket keresve. A rendőrök is átvizsgálták a kertet talajradarral, mert feltételezték, hogy a gyilkos itt rejthette el áldozata testrészeit. Bár a közelben csatornázási munkálatok során emberi maradványokat találtak, azoknak nincs közük az ügyhöz.

„Kizárt, hogy ha valaki megöli hozzátartozóját, a testet a közelben rejtené el”

– nyilatkozta Varga Attila egykori életvédelmi nyomozó.

„Ilyenkor a testet vagy a házban, ház alatt, kertben kell keresni, esetleg frissen betonozott épületek alatt. Ha pedig a gyilkos elvitte a bizonyítékokat, akkor azokat az ország túlsó felére viszi, egy folyó mélyére vagy egy erdő közepére.”

S. Előd egyértelműen nyereségvágyból ölt, és nem kizárt, hogy különös kegyetlenséggel kínozta édesapját, hogy megtudja hol van a rejtekhely. A rendőrség a beismerő vallomás ellenére még mindig eltűntként körözi Scherer Károlyt, pedig már egyértelmű, hogy csak a holttest azonosítása maradt hátra, amint a fiú elárulja, hogy hol található.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megette az apja kekszét, ezért kellett meghalnia az ötéves Józsikának
Az apa a fürdőszoba falába verte a kisfiú fejét, aztán ledobta a földre. A férfi a bíróságon azt mondta, hogy sajnálja, nem akarta megölni a gyerekét.


11 és fél évet kapott a gyerekgyilkos apa, aki a fürdőszoba falába verte ötéves kisfia fejét, mert megette a kekszét - számolt be róla az RTL Híradó. A másodfokú tárgyaláson a férfi azt mondta, hogy sajnálja a történteket, nem akarta megölni a kisfiát.

A 29 éves férfi hiába kérte, nem enyhítettek büntetésén.

A kőművesként dolgozó apa évek óta terrorizálta családját, de élettársa nem mert segítséget kérni. 2022 augusztusában azonban már mentőt hívott, miután párja a legkisebb, öt és fél éves fiukat úgy megverte, hogy a gyerek elájult. A férfi először azt mondta, hogy a fiú leesett az asztalról. Később kiderült, hogy Józsika megette apja kekszét, ezért támadt rá.

„Megkérdezte, hogy hol van a keksz, majd ezzel egy időben két kézzel megragadta a gyermeket, a földről felemelte, a fejét egy alkalommal, nagy erővel a csempével burkolt falhoz ütötte, majd a földre dobta a kisgyermeket”

- ismertette az ügyész a vádiratot még az elsőfokú tárgyaláson 2022-ben.

Akkor az apa csak azt ismerte be, hogy számon kérte a gyerekét. A mostani, másodfokú tárgyaláson a férfi már azt mondta:

„Rúgkapált, és ahogy rám kiabált a párom, hogy mit csinálok, ahogy fordultam, úgy verődött be a feje a falba.”

A bíróság az apát első fokon 11 és fél évre küldte börtönbe, azzal, hogy 7 év letöltése után kérelmezheti a szabadon engedését. Bár a férfi enyhébb ítéletért fellebbezett, a másodfokú bíróság csak a kedvezményen változtatott.

Az apa ügyvédje szerint azonban nem bizonyítható, hogy ügyfele meg akarta ölni a fiát.

„Emberölés kísérletében mondták ki bűnösnek. Azt mindvégig tagadta ő is és igyekeztünk szakmailag alátámasztani, hogy bármilyen ölési szándék vezette volna saját gyermekével kapcsolatosan” - mondta a Híradónak Enzsöl Péter ügyvéd.

A másodfokú bíróság szerint azonban az apa a gyerek életére tört. A bíró a tárgyaláson azt mondta:

„A gyermek fejének megragadása és nagy erővel.- az egyébként csempézett falba ütése- olyanfajta magatartás volt, amely miatt a vádlott tudatában fel kellett merüljön annak lehetősége, hogy a gyermek akár az életét is vesztheti”.

A mostani tárgyalásra csak a férfi anyja jött el. A nő azt mondta, szeretné látni az unokáit, de fia volt élettársa nem engedi őket a családjukhoz. A bíróság a jogerős ítéletben a férfi felügyeleti jogát is megszüntette mindhárom fia esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón egy nő utolsó pillanatai, mielőtt elragadták az óriási hullámok Szocsiban
A nő barátja még kijutott a partra, de barátnőjének már nem volt ekkora szerencséje. A mentőcsapatok folyamatosan keresik az eltűnt orosz nőt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 20.



Sokkoló videó terjed a közösségi oldalakon, ami egy 20 éves nő utolsó pillanatait örökítette meg, írja a LADbible. A fiatal nő és párja éppen az oroszországi Szocsi tengerpartján sétálgattak, amikor hirtelen megtörtént a tragédia.

A videón látható, amint a pár kézen fogva sétálnak a tenerparton, amikor hirtelen az addiginál is hevesebb hullámok csapnak le a partra. Bár a férfi ki tud evickélni a vízből, a nő nem ilyen szerencsés: egy hullám elragadja, és bár egy pillanatra újra felbukkan, egy következő hullám ismét maga alá temeti.

A férfi ezután kétségbeesetten próbálja megmenteni barátnőjét, de tehetetlenül kell végignéznie, ahogy a nő eltűnik a tengerben.

A mentőcsapat közleménye szerint a nő keresése azonnal megkezdődött, de eddig sikertelen volt. A mentők kiterjesztették a keresést a Rivera strandtól a Mamayka mikrokörzetig, abban a reményben, hogy nyomára bukkanhatnak az eltűnt nőnek.

A tragédiáról készült videót itt lehet megnézni, de csak erős idegzetűeknek ajánljuk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Berobbant egy jelzőlámpa a Lövölde téren, egy embert súlyos égési sérüléseket szenvedett
Rövidzárlat okozhatta a tüzet. Egy szemtanú azt mondta, hogy olyan hangot hallott, mintha egy nagy fémtárgy esett volna le.


Berobbant egy jelzőlámpa alsó része a VI. kerületi Lövölde téren, az oszlopa égni kezdett, három ember pedig megsérült - tudta meg a Telex a rendőrségtől.

Az esetről Soproni Tamás terézvárosi polgármester posztolt a Facebook-oldalán, mert az út másik felén már a VII. kerület van. Ő azt írta, hogy

a tüzet az előzetes vizsgálatok alapján rövidzárlat okozta.

„Egy könnyebb és egy súlyosabb sérültet a mentők ellátták, és a Honvéd kórházba szállították. A rendőrség eljárást indított az ügyben. A jelzőlámpákat kezelő Budapest Közút Zrt.-t arra kértem, hogy azonnali hatállyal vizsgálják át a kerületi jelzőlámpákat” - írta Soproni.

Az Országos Mentőszolgálat a sérültekről azt írta a Telexnek, egy nő kisebb, egy férfi nagyobb kiterjedésű, súlyosabb égési sérüléseket szenvedett, a mentők őket sürgősségi osztályra szállították. Harmadik sérültről ők azonban nem írtak.

A lap egyik olvasója, aki szemtanúja volt az esetnek azt írta, hogy egy erősebb, robbanásszerű hangot hallott, mintha egy nagy fémtárgy esett volna le.

„Az emberek a trolimegállóban azonnal körbevették a sérülteket segíteni nekik, a Lidl dolgozói pillanatokon belül nagy üveges vizeket, jeget, panthenolt vittek oda, két járókelő »lezárta« a helyszínt, hívták a mentőket, rendőröket, tűzoltókat.

A Lidlben is elment az áram, azonnal kiürítették” - számolt be a szemtanú.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A műtőasztalon végzett feleségével egy plasztikai sebész – rács mögött várja az ítéletet
A vád szerint megölte a feleségét egy floridai plasztikai sebész a nemtörődömségével. Még azt is az áldozatára bízta, hogy a saját érzéstelenítését megoldja, az asszisztenseknek pedig nem engedte, hogy mentőt hívjanak.


A vád szerint megölte a feleségét egy floridai plasztikai sebész – írja a LadBible. A 41 éves Benjamin Jacob Brownt azzal vádolják, hogy egy beavatkozás közben a 33 éves Hillary Ellington Brown halálát okozta. A nő férje klinikáján, a műtőasztalon szenvedett szívleállást. Kórházban még életben tudták tartani egy hétig, de többé nem tért magához, majd elhunyt.

A vád szerint Brown gondatlanságból idézte elő felesége halálát: lidokain túladagolást okozott, majd megtiltotta az asszisztenseinek, hogy mentőt hívjanak.

„Szólt, hogy a látása homályosodni kezdett, és azt mondta Dr. Brownnak, hogy narancssárgán látott. A nyugtalanság, az izomrángások és a homályos látás mind a lidokain-mérgezés korai jelei”

– sorolja a Santa Rosa megyei seriff hivatalának egy jelentése, hogy mi mindenből tudhatta volna a férfi, hogy baj van. Az is kiderült, hogy Hillary – akinek nem volt hivatalos orvosi képzettsége – maga készítette el az érzéstelenítő oldatot, amit kapott. A jelentés szerint nem is tudta, hogy pontosan milyen gyógyszerek voltak a szervezetében, csak annyit: „színes tabblettákat, köztük váliumot” vett be. Az orvosról a hatóságok azt állapították meg emiatt: nem tud, vagy nem akar törődni betegeivel.

„A családom az örökkévalóságig a könnyek tengerében él egyetlen gondatlan ember tettei miatt”

– idézi a nő apját a cikk. Brown jelenleg börtönben van, orvosi engedélyét pedig felfüggesztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET: