A nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet Tandi Flóra és Miklósa Erika dala

A most megjelent, Az a perc című dalában nehéz témáról énekel a szegedi énekesnő, Tandi Flóra és Miklósa Erika. A mindennapokban jelen levő nők ellen elkövetett erőszakról ritkán beszélünk, de ez a dal pont ennek a fontosságára akarja felhívni a figyelmet.

Flóra mesélt, a dal keletkezéséről, a karrierjéről, és magáról.

Kezdjünk először is az elején, mióta állsz kapcsolatban a zenével?

Már egész gyerekkoromban foglalkoztatott az éneklés és a zene. Hatéves koromtól jártam zeneiskolába, ahol szolfézst tanultam illetve zongoráztam, csak aztán úgy éreztem, hogy az éneklés számomra a legkifejezőbb közvetítési mód, így aztán magán énekszakos lettem 14 évesen, és én már akkor szerettem volna ezzel hivatásszerűen foglalkozni, de az anyai-atyai óvás, nem nagyon tette lehetővé. Úgyhogy aztán kéttannyelvű francia tagozatra mentem gimnáziumba, majd azt követte a jogi kar, amit el is végeztem.

Az a stílusú zene, amit én játszom, pont a francia kéttannyelvű tagozat hozadéka volt az életemben, mivel ott ismerkedtem meg a francia kultúrával, illetve Celine Dion francia nyelvű dalaival. Ez volt az első olyan album, ami igazán megmutatta ezt a stílust, és kicsit betekintést engedett abba, ami mára, kvázi a védjegyem lett.

Pontosan hogyan is nevezhetjük ezt a stílust?

Itthon ezt ugyanúgy könnyűzenének nevezik, de a francia könnyűzene sokkal líraibb, és vannak benne régi sanzonos elemek, de még is pop zenének hívják. Én itthon, igényes könnyűzenének nevezem, ami nem mindig előnyös, de valahogy nem találtam még rá jobb szót.

Hogy érzed, mennyire fogékonyak az emberek erre a stílusra? Mennyire befogadóak?

Mivel nem ez szól az itthoni rádiókban, ezért egyrészt nem tudnak róla annyian, másrészt meg idegenkednek tőle. De, úgy gondolom, hogy aki már eljött egy Tandi Flóra koncertre, az nagyon nagy meglepetéseket nem kapott, hiszen ez is ugyanúgy zene, ez is ugyanúgy élvezhető.

Mindig, minden helyzetben ezt a komoly stílust képviseled? Vagy a hétköznapokban egy teljesen más Flórát ismerhet meg az ember?

Ez érdekes, hiszen a magánéletemben egy abszolút vidám, kiegyensúlyozott, vicces, bolondos lány vagyok. Úgy gondolom, hogy a zenében tudom ennek az ellensúlyát hozni. Tehát így vagyok én egyensúlyban. A nagy ívű lírai dalokban ki tudom adni, mindazt, amit egyébként a hétköznapokban nem szoktam megtenni.

Az hogy te komolyabb zenei vonalat képviselsz, annak nincs köze édesanyád személyének?

Mivel zenész családból származom anyai ágon, ezért nyilván valamennyire van. A zenei stílusunkat is próbálták egyengetni, Beethoven- és Brahms-kazettákat kaptunk év végén egészen első osztálytól kezdve. Ez egészen addig működött, amíg fel nem fedeztem, hogy létezik a Backstreet Boys, és onnantól anyukám egy kicsit elvesztett pár évre. De az óta nagyon büszkék rám.

Mi volt az első fordulópont a zenei pályádban?

2009-ben volt az első olyan koncertem, amire az emberek jegyet vettek. Azon a koncerten ott volt Miklósa Erikának az akkori menedzsere, Lóránth Zoltán, aki a koncert után odajött hozzám és azt mondta, hogy még azon a héten Erika tart egy nyílt meghallgatást Székesfehérváron, és hogy oda nekem el kell mennem. Akkor

Egy Celine Dion dalt vittem zongora kísérettel, és Erika a dal felénél leállított. Akkor úgy gondoltam a színpadon, hogy nem baj ezt is megpróbáltuk. Bandukoltam le a színpadról lógó orral és félrehívott: Flóra, mi bajod van? Én meg mondtam, hogy azt hittem legalább ezt az egyet végigénekelhetem. De mondta, hogy csak azért állította le, mert még nagyon sokan várnak és tudja, hogy mi még fogunk együtt dolgozni. Aztán az idő be is igazolta ezt, és évekkel később mondta el, hogy a fiatal kori önmagát látta és látja bennem, ezért is ragaszkodik ennyire hozzám, és ezért alakult ki ez a már-már családi kapcsolat köztünk. Dolgozunk együtt stúdióban, és az első lemezemen is közreműködtünk egy dalban, ami a kettőnk történetét meséli el, és most a második lemezre, ami majd tavasszal jelenik meg, énekeltük fel a Nők elleni erőszakra figyelemfelhívó dalunkat.

Ez nem egy tipikus könnyűzenei téma. Honnan jött az ötlet, hogy erről énekelj?

Amikor elkezdtem az első lemezemet csinálni, akkor elhatároztam, hogy ha én lemezt készítek, azon mindig helyet kap egy olyan dal, ami elsősorban nőket érintő üggyel foglalkozik. Az első lemezemnél ez a mellrák ellenes küzdelem, az önvizsgálat fontosságára való figyelemfelhívás volt. És, mikor elkezdtünk a másodikon dolgozni Molnár Gáborral, aki a zeneszerzőm, nem akartam csak úgy egy témát kiemelni a sok közül, mert míg a mellrák ellenes küzdelemben személyesen érintett voltam, nem találtam olyan témát, amiben szintén.

Felmerült már akkor is a nők elleni erőszak témája, de hála istennek nem vagyok érintett benne, ezért nem tudtam, hogyan kapcsolódhatnék a dologhoz. Akkoriban viszont megjelent Lara Fabiannak egy mozifilmje, amit egy orosz zeneszerzővel csináltak ketten, ami tulajdonképpen 9 videoklip, 9 női sorsot mutat be, és az egyik a nők elleni erőszakról szólt. Ez annyira megragadott az egész, és annyira éreztem a fájdalmat, hogy ott már éreztem, hogy ebben meg tudok szólalni hitelesen. Azt viszont tudtam, mivel már többen nyúltak ehhez a témához itthon is a zenész világból, hogy mindenképpen egy olyan dalt szeretnék, ami nem egy lírai dolog, hanem egy zaklatott, feszültséggel teli zenét szerettem volna. Hogy, az a kilátástalanság, szorongás megjelenjen a zenében, majd szövegben is.

VIDEÓ: Az a perc

Molnár Gábor és Sinha Róbert a zenéért felelősek, és Sinha Róbert találta ki a magyar népdal részletet a dalba, és Kotsy Krisztina írta a dalszöveget. Ahogy elkészült a dal, ezt Erikával felénekeltük, utána gondolkodtam el azon, hogy ha csak a dalt hallgatod, akkor nem biztos, hogy kiderül a hallgató számára, hogy ez konkrétan milyen problémáról szól. Az érezhető, hogy valami gond van, de hogy konkrétan mi, az nincs kimondva. Akkor döntöttem el, hogy ehhez mindenképpen kell egy videoklip. Mikor felénekeltük, én már magamban láttam azt, ami most már látható youtube-n is.

Úgyhogy, akkor felkerestem a Magyar Nők Szövetségét, akik egy civil szervezet itthon, és a zászlajukra tűzték ők is a Nők elleni erőszak ellenes harcot, és abszolút nyitottan álltak a történethez, és mondták, hogy segítenek akkor ennek sajtótájékoztatót szervezni, amint elkészülünk, és felkarolják az ügyet, hogy ne csak egy klip legyen, hanem legyen utóélete.

Mielőtt még ebbe jobban belemennénk. Említetted, hogy a mellráknál magad is érintett voltál, mesélnél erről egy kicsit?

18 éves koromban, pont az érettségi előtt álltam, és észrevettem egy csomót a mellemben. Akkor rögtön elmentem orvoshoz, mintát vettek, és miután mindenen átestem, akkor mondta, hogy ez egy jóindulatú elváltozás, de olyan méretű, ami elrákosodhat, ezért kivették a mellemből. Onnantól kezdve, hogy az emberrel történik valami ilyesmi, akkor döbben rá, hogy egy kis odafigyelés kellene ahhoz, hogy ne jusson el idáig se. Akkor ebbe nagyon beleástam magam, részt vettem ezeken a Rózsaszín lánchíd sétákon, énekeltem is ott. Próbálok minden olyan felületet megtalálni, ahol a zenével fel tudom hívni a figyelmet ezekre a problémákra.

Ez akkor mennyire tört meg, ha megtört egyáltalán?

Egészen addig, amíg ki nem vették. Hiszen addig mindenki szorong, fél, hogy mi lesz vele. Amellett, hogy a pozitív gondolkodás híve vagyok, azért nem lehet egy egész életet úgy leélni, hogy a rosszat nem veszem figyelembe. Igazából a mintavétel után, amíg eredményre vár az ember, az egy nehéz, szorongós időszak. Bár ez furcsán hangzik, de a mellrákban az a jó, hogy gyógyítható. Nem sok olyan rákfajta van, amire ezt így kimondják, inkább azt mondják, hogy tünetmentes.

A nők elleni erőszak, azért egy tabu téma, nem beszélnek nagyon az emberek róla. Mit gondolsz, miért van ez?

Abszolút tabu a mindennapokban. Ennek a témának eléggé utána olvastam, és ki is derült, hogy

Mivel otthon történik, a magánszférádnak van egy sérthetetlensége, ezért nem is nagyon vájkál az ember a másik magánéletében.

Ahogy ezt kívülről lehet látni, a nők szégyellik a helyzetet, és közben védeni próbálják azt, aki bántja őket, hiszen közben szeretik.

Igen, ezt jól látod. A népdal részlet is úgy szól a dalban:

„Hulljatok levelek sűrűn az utamra,

Hogy ne tudja rózsám, merre ment galambja…”

Ebben is abszolút kifejeződik az, hogy a nő szereti a férfit, és ragaszkodik hozzá. Pont ezért nem is fordulnak általában a rendőrséghez.

Magyarországon minden ötödik nőt testileg bántalmaztak egy kapcsolatban, és ez csak a testi. Akkor hogy élnek a nők itthon? Amíg azt hinnéd, hogy ez csak a mély szegénységben és az alkoholistáknál fordul elő, addig ez ugyanúgy jelen van a budai villákban is. Úgyhogy ez egy nehéz téma, de beszélni kell róla.

Min dolgozol most, ezen kívül? Milyen munkáid vannak még?

Most az új lemezen, hogy befejezzük szépen. Egy abszolút nemzetközi anyag lesz, nemzetközi stábbal is készült, tehát nem csak magyar szerzők működtek közre, hanem Olaszországból, és Franciaországból is. Így, mindenféleképpen szeretnék egy nemzetközi turnét szervezni, természetesen azért az itthoni közönséget sem hanyagoljuk el. Rádióbarátabb dalokat is tervezek a lemezre, mert még nincsen minden dal megírva. A lemez címe az lesz hogy Flow, azaz áramlat, és az lesz a különlegesség, hogy a dalok közt nem lesz effektíve szünet, hanem egy zenei motívum fogja majd az egyik dalt a másikba átvezetni, és így egy egész művet hallhatnak majd.

Fotók: Bornemissza Péter, Kaszner Nikolett, Gregus Máté

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!