KÉK HÍREK

A magdeburgi támadó, Talib A. fenyegető posztokkal árasztotta el az internetet a támadás előtt

A X-en megosztott bejegyzéseiben azt állította az elkövető, hogy a német hatóságok összeesküvést szőttek a szaúdi menekültek ellen, ugyanakkor titkos műveletekről is beszélt.


A Bild összegyűjtötte, mit lehet tudni a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről. A férfit Taleb A.-nak hívják, 1974-ben született Szaúd-Arábiában, Hofuf városában. 2006 óta él Németországban, állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Pszichiáterként dolgozott Bernburgban, ahol szenvedélybeteg bűnözők rehabilitációjával foglalkozott pszichoterapeutaként.

A támadás előtt Taleb A. több száz furcsa posztot osztott meg X-fiókján. Bejegyzéseiben azt állította, hogy a német hatóságok összeesküvést szőttek a szaúdi menekültek ellen, és titkos műveletekről is beszélt. Posztjai leginkább az iszlám elleni gyűlöletről és bosszúról szóltak, amiért szerinte Németország Európa iszlamizálására törekedett.

Augusztus 13-án arabul posztolt:

„Ha Németország háborút akar, meglesz. Ha Németország meg akar minket ölni, lemészároljuk őket, meghalunk, vagy büszkén börtönbe kerülünk.”

Így folytatódik: „Minden békés eszközt kimerítettünk, csak újabb bűncselekményekkel találkoztunk a rendőrség, az állambiztonság, az ügyészség, az igazságszolgáltatás és a belügyminisztérium részéről. A béke nem használ nekik.”

Májusban Taleb A. közzétette, hogy valószínűleg még az év vége előtt meghal. Posztjaiban a német hatóságokat korruptnak nevezte, és azt írta: „Minden áron igazságot fogok keresni.”

A férfi az elmúlt években többször is feltűnt a médiában. Saját bevallása szerint szaúd-arábiai nők szökését próbálta segíteni. 2019-ben a FAZ-nak adott interjújában arról beszélt, hogy utálja az iszlámot, ami miatt elvesztette barátait és családját.

„Amikor távoli ismerősökkel vagy idegenekkel voltam, mindig elmentem imádkozni, és úgy viselkedtem, mintha még mindig muszlim lennék”

– mondta. Miután 2016-ban menedékkérelmét elfogadták, nyilvánosan is kijelentette, hogy elfordult a vallásától. „A családom ma csak azért utál, mert nem hiszem el, hogy egy tolvaj kezét le kell vágni” – tette hozzá.

Taleb A. arról is beszélt, hogy Németországban sem találta meg a helyét.

„Az itteni muszlimok sem megértéssel, sem toleranciával nem bánnak az olyan emberekkel, mint én, akik iszlám hátterűek, de már nem vallásosak.”

Még azok a menedékkérők is elutasították, akikkel munkája során kapcsolatba került, hitetlensége miatt rossz embernek tartották.

Peter R. Neumann terrorizmus-szakértő, a londoni King’s College professzora is megszólalt az esetről, X-en közzétett bejegyzését az Index idézte: „Huszonöt év után ebben a »szakmában« az ember azt hiszi, hogy már semmi sem lepheti meg. De egy 50 éves szaúdi exmuszlim, aki Kelet-Németországban él, szereti az AfD-t, és meg akarja büntetni Németországot az iszlamistákkal szembeni toleranciája miatt − ez tényleg nem jutott volna eszembe.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.


A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.

Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.

A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.

A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: