KÉK HÍREK
A Rovatból

„A hároméves unokám remegett végig” – rossz címre ment ki a TEK Törökbálinton, az ott lakó mesélt a történtekről

A szomszédra törte rá az ajtót a terrorelhárítás. Később az eredeti címen elszabadult a pokol.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön nagy erőkkel vonultak a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai egy törökbálinti címre, miután információk szerint egy férfi fejbe lőtte magát.

A kommandósok a hegyoldali ingatlan kameráját letörték, a kerítést levágták, majd bementek az udvarra, miközben a házban egy hároméves kislány és egy Alzheimer-kórral élő idős asszony aludt – írta meg a Blikk.

A család egyik tagja, Rita a portálnak elmondta:

„Hajnali négykor a komondorunk nagyon ideges volt, akkor már a kertben lehettek a kommandósok. Leverték a kameránkat és indokolatlanul levágták a kerítést. Teljesen ellepték az udvarunkat és felszólítottak, hogy jöjjünk ki a házból. Ekkor már észrevették, hogy nem én vagyok Sándor, akit keresnek, de fel kellett emelnünk a kezeinket és a fegyvereiket is ránk fogták.”

A nő szerint a hatóságok csak az igazoltatás után vették észre, hogy tévedés történt, mivel nem az ő házuk volt a célpont. Az igazi célszemély a szomszédos telken lakik, annak bejárata viszont egy másik utcára nyílik. Rita azt is hozzátette, hogy már korábban is láttak drónokat a környéken, így nem értik, miért nem sikerült pontosan azonosítani a házat.

„A hároméves unokám remegett végig, azóta nem hajlandó kimenni az udvarra és újra pelenkázni kell. Ki tudja, mi marad meg szegényben, valószínűleg pszichológusra lesz szüksége, pedig óvoda előtt áll. Mindenképp kártérítést szeretnénk”

– mondta a nagymama.

A család beszámolója szerint öt órán keresztül nem térhettek vissza a házba. A nő fia ügyvédjével panaszt tett az eljárás miatt, a délután folyamán pedig a nyomozók személyesen is bocsánatot kértek.

Miután kiderült a tévedés, a TEK átment a megfelelő címre, ahol azonban már másként alakult a helyzet. A keresett férfi nem adta meg magát a felszólításra, és lövések is eldördültek. A tulajdonost végül mentőhelikopter szállította kórházba.

„Azt mondták, veszélyes bűnöző a szomszédunk. Később fegyverropogást is hallottunk, sorozatban lövöldöztek. Az 50 év körüli férfi egy éve költözhetett ide. Semmit nem tudunk róla, egyedül élt, este járt csak haza. Ami biztos, drogot találhattak nála több helyen, ezt a rendőröktől hallottuk” – tette hozzá Rita.

Az Országos Mentőszolgálat több egységet és mentőhelikoptert is a helyszínre irányított. Egy férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A bíró úr is elmehet a jó büdös p.csába” – őrjöngeni kezdett a bíróságon a Kőbányai úti gyilkos, a bírót és Orbán Viktort is szidta
A brutális gyilkossággal vádolt férfi a bíróságon esett neki a tanúként meghallgatott nőnek. A bíró figyelmeztetése sem hatott rá, végül kommandósok vitték ki a teremből.


Az ügyészség szerint O. József és társa, K. Zoltán 2022 februárjában egy Kőbányai úti társasházban megtámadtak egy idős férfit, majd elvették az értékeit. A vádirat szerint a támadás során a 67 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A támadók ezen kívül megpróbálták megerőszakolni az áldozat feleségét is, aki tanúként vett részt a bírósági eljárásban. A történtek után a lakásban kolbászt sütöttek, cigarettáztak és kávéztak, majd este távoztak a helyszínről. Útközben egy benzinkúton is megálltak, ahol az egyik férfi az ellopott bankkártyával próbált fizetni, de az automata végül bevonta a kártyát.

O. József a bíróságon azt állította, nem ő követte el a gyilkosságot, hanem a nő.

„Veronika fojtotta meg a volt férjét egy kispárnával. Rátette a kispárnát a fejére, meg az orrára, és attól lett vértócsa a párnán meg az ágyon.” A nő ezzel szemben tagadta a vádat, és azt is mondta, hogy O. József meg akarta őt erőszakolni. A férfi erre azt mondta: „Azért rántottam csak le róla a bugyit, mert kíváncsi voltam, hogy reagál majd rá. Szidta az anyámat, ezért elővettem a táskájából a gázspray-t, és kétszer lefújtam vele.”

A nő szerint a férfi rávágott az ágyra, ő pedig úgy belerúgott, hogy nekiesett a szekrénysornak. Tagadta, hogy csókolózott volna O. Józseffel, ahogy azt is, hogy gyógyszert tett volna az italába. A vádlott ezzel szemben azt állította, hogy itatták és bedrogozták, és olyan állapotban volt, hogy nem emlékszik mindenre.

A tárgyalás elején még semmi nem utalt a későbbi konfliktusra, írta tudósításában a 24.hu. O. Józsefet és társát bilincsben és vezetőszáron vezették be, a tanúk pedig hozzájárultak, hogy felismerhető felvételek készüljenek róluk. Ez ritkán fordul elő ilyen súlyos bűncselekmény esetén.

O. József a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajló tárgyalás során

hangos szóváltásba keveredett a tanúként meghallgatott nővel, majd a bírót is szidalmazni kezdte.

A férfi több alkalommal káromkodott, majd azt mondta:

„Bűnös vagyok, mert felmentem ehhez a rohadt kurvához, de nem hallgatom tovább, hogyan rágalmaz ez a mocsok. Befejeztem a tárgyalást és elmegyek. Bírságoljon meg, és akkor mi van? Majd a faszszopó Orbán Viktor kifizeti. Leszopja Orbán Viktor a faszt. És a bíró úr is elmehet a jó büdös picsába”.

A bíró végül százezer forintos rendbírságot szabott ki rá, majd a bv. kommandósai kivezették a tárgyalóból. Ezután két további egyenruhás is érkezett a helyszínre. O. József később közölte, hogy a rendőrökkel nincs problémája, nyugodtan visszavihetik a börtönbe.

Az ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kért O. Józsefre nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, idős személy sérelmére elkövetett emberölés, rablás és szexuális erőszak kísérlete miatt. Társára húsz év fegyházbüntetést indítványoztak, azzal, hogy feltételesen ne lehessen szabadlábra helyezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón az őrült hajsza: bedrogozva, rendszám és jogsi nélkül menekült a rendőrök elől utcákon és a kiserdőn át az ámokfutó
Az őrült sofőr majdnem nekiütközött egy szembejövő autónak is. Végül gyalog akart elmenekülni, de az már nem sikerült neki.


Jogosítvány nélkül, bedrogozva vezetett, kötelező biztosítás és rendszám nélküli autójával kilométereken át menekült a rendőrök elől egy férfi – számolt be a Police.hu alapján az RTL.

Amikor érzékelte, hogy üldözni kezdték, gázt adott, és kis utcákon valamint egy kiserdőn keresztül menekült.

Még akkor sem állt meg, amikor levált a gumi autója kerekéről. Egy esetben a szembejövő autósnak is majdnem nekiment.

Végül kipattant az autóból, és gyalog próbált menekülni. A rendőrök azonban hamar elkapták, mostanra pedig le is tartóztatták.

Videón az őrült száguldozás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bevonult a börtönbe Gyárfás Tamás
A volt médiamogult hét évre ítélték felbujtóként elkövetett emberölés miatt. Gyárfás leghamarabb öt és fél év múlva szabadulhat feltételesen.
F. O. - szmo.hu
2025. május 16.



Gyárfás Tamás péntek délelőtt bevonult a Váci Fegyház és Börtönbe, adta hírül a Blikk. A 76 éves volt sportvezető és médiavállalkozó néhány perccel 10 óra előtt érkezett meg, az autó anyósülésén ült, napszemüveget és baseballsapkát viselt. A kiszállás előtt telefonon beszélt valakivel, a börtönkapuig pedig családtagjai kísérték el.

A volt médiamogul újságírói kérdésekre nem válaszolt, gyalog sétált be az intézmény területére.

A Fővárosi Ítélőtábla április 10-én kihirdetett ítéletében hét év börtönbüntetésre ítélte Gyárfást felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt Fenyő János meggyilkolásának ügyében.

Az ítélethirdetést követően a bíróság megszüntette az országos bűnügyi felügyeletét, így akkor szabadon távozhatott a bíróságról.

A szabályok szerint leghamarabb a büntetés háromnegyedének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Több kilogrammnyi drogot találtak egy miskolci párnál – akadt náluk speed, ecstasy, kokain, de még varázsgomba is
A dílerpárost a hatóságok az otthonukban kapták el. Előállításukat követően gyanúsítottként kihallgatták őket, majd kezdeményezték a 33 éves nő és a 31 éves férfi letartóztatását.


Több kilogrammnyi, különböző kábítószert találtak a rendőrök egy miskolci 33 éves nőnél és egy 31 éves férfinál – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a rendőrök május 14-én a párost az otthonukban fogták el, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

A nyomozók kutatást végeztek az elkövetők ingatlanjaiban, illetve autójában, ahol többek közt

10 kilogramm speed pszichoaktív szert, 960 ecstasy tablettát, 9 kilogramm marihuánát, hallucinogén hatású varázsgombát, 220 gramm kokaint, 116 LSD-bélyeget, indiai kender termesztéséhez beszerzett gépeket és eszközöket, egy tehergépkocsit, illetve több mint egymillió forintot foglaltak le.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: