KÉK HÍREK
A Rovatból

A Facebookon búcsúzott az élettől a rákos, háromgyerekes anyuka, akinek pokollá tette az életét a volt férje

Azt írta, elfogyott az ereje, a gyerekeit sem láthatja, nem maradt semmije, nem lát maga előtt más lehetőséget.


Egy háromgyerekes anya, aki korábban a New York-i kormányzó tanácsadójaként is dolgozott, asszisztált öngyilkossággal vethetett véget az életének Svájcban, miután rákkal diagnosztizálták, és volt férjét bántalmazással vádolta.

Az 54 éves Catherine Kassenoff május végén a Facebook-oldalán tett közzé egy üzenetet, amelyben bejelentette, hogy véget vet az életének.

„Mélységes szomorúsággal, amit remélem, egyikőtök sem tapasztal meg soha, írom ezt a legutolsó posztomat” – írta az azóta már törölt bejegyzésben. A folytatás szerint méltósággal és idilli környezetben végez magával Európában, mert úgy érzi, hogy nem maradt más lehetősége.

„Életem utolsó négy évében minden nap egy újabb rémálomra ébredtem. Nem tudom tovább elviselni Allan Kassenoff bántalmazását és terrorját... Ki kellett állnom azt az érzelmi megpróbáltatást is, hogy hosszú ideje a gyerekeim nélkül élek.”

Az elvált anyánál nemrég harmadszor is rákos megbetegedést diagnosztizálták, amit ezúttal halálos kimenetelűnek mondtak az orvosok. Korábban videókat is posztolt volt férjéről, aki „kövér, öreg vesztesnek” hívta őt, és azzal fenyegette, hogy bugyis videót posztol róla a Youtube-ra.

A csúnya válás során a bíróság az apának ítélte a gyerekeket. A férfit Catherine azzal vádolta, mindent megtett, hogy távol tartsa őt három lányuktól, akik 9, 12 és 13 évesek. Az anyát tavaly januárban őrizetbe vették, mert az egyik lánya közelébe ment, és ezzel megsértett egy távoltartási intézkedést. Ezután rúgták ki a New York-i kormányzó hivatalából, bár a vádat később ejtették ellene.

Catherine búcsúposztjában azt írta, hogy a bíróság elvette tőle a gyerekeit, az otthonát, a kutyáit és a megtakarítását. Hozzátette, hogy már nincs ereje újra keresztülmenni a kemoterápián, a műtéteken és a sugárterápián.

(via Daily Mail)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el erre az oldalra, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.


A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.

Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.

A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.

A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hátborzongató: gyerekek csontjai kerültek elő a pincéből egy ház felújításánál
A lancashire-i Lytham városban történt az eset. A csontok egy régi temetőből kerülhettek elő.


Emberi maradványokat találtak a munkások egy ház pincéjének mélyén, amikor felújítást végeztek a lancashire-i Lytham város Cleveland Road nevű utcájában - számolt be róla a BBC. A rendőrség közlése szerint a maradványok gyermekekhez tartoztak.

A rendőrség ugyanakkor nem vizsgálja gyanús ügyként az esetet. Úgy vélik, hogy

a csontok egy régi temetőből kerülhettek elő, amely még az utcák és a vasútvonal megépítése előtt állt a környéken.

A munkások még augusztus 15-én találták meg a csontokat, miközben egy sorház átalakításán dolgoztak. A munkálatokat leállították, és azóta a szakértők megerősítették, hogy emberi maradványokról van szó. A csontokat már elszállították a helyszínről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: