HÍREK
A Rovatból

A bíróságon beszélt a CIA kínzási módszereiről az Al-Káida egy korábbi tagja

Majid Khan volt az első, aki a vallatás alatti tortúrákról ennyire részletesen beszélt a nyilvánosság előtt.


A katonai ügyészség előtt beszélt Majid Kahn, az Al-Káida egyik volt tagja a CIA vallatási módszereiről, amik kínzással is felérnek – írja a The New York Times-ra hivatkozva a Telex.

Khan a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után csatlakozott az al-Kaidához, és futárként dolgozott a terrorszervezetnek. 2003-ban elfogták Pakisztánban, és 2006-ig a CIA tartotta fogva titkos helyszíneken.

Khan börtönbüntetésének időtartamáról dönt most a katonai ügyészség, ahol a férfi elmondta, hogy máig ható nyomai vannak a CIA-sok kínzási módszereinek. Elmondása szerint ő az első pillanattól kezdve együttműködő volt, de vallatói annál durvább módszerekkel kínozták, minél többet segített nekik.

Beszámolója szerint a CIA börtöneiben sokszor meztelenre vetkőztetve verték, csuklyával a fején tartották, a karjait pedig úgy láncolták a feje fölé, hogy ne tudjon aludni.

A férfi ügyvédei által közzétett korábbi leírások alapján egy ideig annyira kialvatlan volt, hogy hallucinálni kezdett.

Khan szerint ha a cellák között mozgatták, akkor úgy rángatták, hogy a falba ütötte a fejét. Kétszer is majdnem vízbe fojtották, amikor a kihallgatást végző tiszt 10 másodpercről visszaszámolva jeges vizet öntetett az orrába és szájába. Khan szerint mielőtt a CIA másik börtönbe szállította, egy orvos beöntést végzett rajta, és szigetelőszalaggal pelenkát ragasztott rá, hogy repülés közben ne kelljen mosdóba vinni.

Beöntést egyébként több alkalommal végeztek rajta és társain is, például amikor nem akartak inni vagy megtagadták az ételt. A vallatók szerint ez az ún. rektális táplálás, de Kahn szerint egyszerű kínzásról volt szó. Az éhségsztrájkra tett kísérletek után szondát nyomtak le a torkán és orrjáratán, hogy azon keresztül etessék, amikor pedig megpróbálta elharapni a csövet, ételt pumpáltak a gyomrába, amitől napokig hasmenése és gyomorgörcse volt.

Kahn arról is beszélt, hogy az átélt tortúrák hatására a mai napig gondjai vannak az emésztésével is aranyere is van.

A most 41 éves Khan Szaúd-Arábiában született, és Pakisztánban nevelkedett. 16 éves volt, amikor apja munkát kapott egy marylandi benzinkúton, és családostul átköltöztek az Államokba, ő pedig ott érettségizett le. Néhány hónappal a szeptember 11-i terrortámadások előtt Khan édesanyja meghalt, ezután pedig szorosabban kezdte gyakorolni a vallását. A terrortámadás után rokonai révén került kapcsolatba az al-Kaidával.

„Hülye voltam, olyan hihetetlenül hülye. De megígérték, hogy enyhítik a fájdalmamat, és megtisztítanak a bűneimtől. Megígérték, hogy megváltanak, és én hittem nekik”

– mondta a terrorszervezetről.

Khan bűnösnek vallotta magát 2012-ben az őt ért vádakban, de segített az amerikai hírszerzésnek. Cserébe 2025 februárjánál tovább nem tartják börtönben, de az is lehet, hogy már 2022 februárjában szabadul – erről dönt most a katonai esküdtszék, amely meghallgatta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk