KÉK HÍREK
A Rovatból

„A beszédem is szétesett” – azt hitték, agyvérzése van, még mindig memóriazavarokkal küzd, miután megevett egy kábító hatású gumicukrot

A budapesti üzlet tulajdonosa azt állítja, hogy legálisan árulja a bódító édességet. Az egyik vevő még mindig szédül és memóriagondjai vannak.


Magatehetetlen állapotban került kórházba az RTL Híradójának egyik nézője, miután megevett egy kábító hatású gumicukrot.

Rajta kívül június végén még harmincan kerültek kórházba Budapesten ilyen kábító hatású édesség elfogyasztása után. Egyiküknél egy blokkot is találtak a rendőrök, így derült ki, hogy a gumicukrot egy budapesti boltban vették. Az üzlet tulajdonosa azt állítja, hogy törvényesen árulja az édességet.

Nem lenyelésre készült a termék, mert eufórikus hatást válthat ki - ezt a figyelmeztetést írták a csomag gumicukor alá a kereskedők. Ebből vásárolt és evett a csatorna nézője, aki egy óra múlva azt hitte, meghal. Az esetről levélben számolt be, amiben azt írta, hogy egy idő után mentőt hívott, és kórházba vitték.

„Balra dőltem és hánytam. Kihívtam a mentőket. Azt mondák kezdetben, hogy stroke-om volt. Csak ültem az ágy szélén és semmit se csináltam. A szemeim is vörösek voltak. A beszédem is szétesett volt”

– írta a pórul járt néző.

Az orvosoknak először szégyellte bevallani, hogy egy speciális édességet evett. Egy boltban legálisan vásárolt, kábító hatású gumicukrot fogyasztott. Pár nappal később hazaengedték, de még mindig szenved az ismeretlen hallucinogén szer hatásától.

A kórházban az agyi MR és CT vizsgálat nem mutatott ki károsodást, de a levélíró azt állítja, hogy továbbra is memóriagondjai vannak és sokszor szédül. Orvosai pedig nem tudják megmondani neki, hogy mikorra állhat helyre az egészsége.

„Van olyan, amelyik alig éri el a THC-t és van olyan, amelyiktől pedig olyan állapotba lehet kerülni, amint pld ezek a gumicukros versenyzők is valójában belekerültek. Napjaink szerhasználata egyenlő az orosz rulettel”

– mondta Zacher Gábor. A toxikológus megdöbbentőnek tartja, hogy Magyarországon legálisan lehet kiszámíthatatlan hatású kábítószert vásárolni. Az új típusú pszichotróp anyagok tiltólistája ugyan folyamatosan bővül, de a hatóságokat mindig megelőzik a kábítószergyártók. Ha egy vegyületet betiltanak, készítői módosítanak kicsit rajta. Csakhogy az új szer hatása emiatt kiszámíthatatlan lesz.

„Azok a szerek, amelyek nincsenek rajta a listán, azok egyelőre legálisak. Persze ezt is meg lehetne úgy fogalmazni, hogy egészségre ártalmas anyag forgalomba hozatala, bódulatkeltés, szóval megvannak azok a jogi kiskapuk, de úgy gondolom, hogy követni egy jogszabálynak az új szerek megjelenését, az borzasztó nehéz”

– tette hozzá Zacher Gábor.

Az RTL Híradójának teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: