A B My Lake lett az új Balaton Sound? Vagy még annál is jobb – Itt a Velencei Berlin
„BALATON G*CIII!” – ezt üvöltötte a fesztiválbuszon egy nem csak a naptól meglazult csávó. „Ez Velence te állat” – javította ki kedvesen a barátnője, és onnantól maradt a srác a B My Lake szavak üvöltözésénél. Nem hibáztatom, nem egyszerű kiigazodni a fesztivál történelmén – ami azt illeti fejben én is a Balatonra indultam el, még jó hogy előre megvettem a vonatjegyet Velencére. Sőt, mondok durvábbat: amikor megkérdeztem a ChatGPT-t a fesztivál történelméről, és írt egy csodálatosan gyenge összefoglalót (pontosan olyat, mint amiket a Bors szokott generáltatni éttermekről), még az AI is a Balatonra tette az idei fesztivált, ami pedig eléggé Velencén volt.
De nem hibáztatok senkit, aki nem tudta követni a fesztivál történelmét (a ChatGPT-t azért kicsit) mert a B My Lake elég hányatott sorsú fesztivál volt 2013-as indulása óta. Először a balatonvilágosi Club Aligában rendezték meg (ahol a Covid utáni első fesztiválok egyikeként a BalatonPart is volt), és azonnal el is nyerte az „Európa legjobb új fesztiválja” díjat, majd a kezdeti sikerre való tekintettel még két évben itt rendezték meg, és egészen úgy tűnt megvan az új állandó technofesztiválja az országnak. De a következő évben átköltözött a már a Balaton Sound és a Strand fesztivál által bejáratott zamárdi helyszínre, ahol egyedülálló fúziót alkottak a szintén 2013-ban indult Stranddal, lényegében részben közös infrastruktúrával.
Az egyszerre zajló, két egymástól tökéletesen különböző fesztivál elképesztő élményt nyújtott. Amikor a főbejárat utcáján sétált az ember, ha balra nézett mindenféle színekben pompázó kavalkádot látott hangszeres zenével kísérve, míg ha jobbra, akkor kegyetlen basszusokra táncoló fekete ruhás embereket, fekete sátrakkal – az egyik oldalon a sör a másikon a víz volt a fogyóeszköz. 2018-ban egyetlen alkalommal Keszthelyen rendezték meg, majd ismét visszatért egy évre Zamárdiba. Utóbbit mintha az egész internet elfelejtette volna, ugyanis a ChatGPT mellett nagyobb portálok sem említették a helyszínek között. A Covid után a B My Lake beleolvadt a Balaton Soundba és a fesztivál egy helyszín lett csak a lakosságibb nagytesó árnyékában. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy aztán a nagyobb fesztivál húzza a rövidebbet, és a B My Lake lesz a nagy visszatérő – Velencén. Szóval érthető egy kicsit ha az ember már nem tudja követni ezt a fesztivált.
Azért is érdekes végignézni a történelmét, mert annak kimenetele nagyon meglátszott a B My Lake fesztiválozóinak összetételén. Az ország éhezett egy elektronikus fesztiválra, és még annak ellenére is felfedezni véltem itt a Balaton Sound közönségének egy részét, hogy nagyon más a két fesztivál. Kicsit olyan mintha egy klasszik popfesztiválos inkább leugrik egy metálfesztiválra, mint hogy kihagyja. De természetesen alapvetően nem ez határozta meg B my Lake identitását, és idén is feketébe borult a fesztivál.
Bár a nap nem a tó mögött bukik le az új helyszínen, és a Velencei-tó sosem lesz Balaton, ennek ellenére egészen jól eltalált a helyszín. Először azt hittem lesz egy kis EFOTT szájíze a dolognak, hiszen azt is itt rendezik meg már elég régóta, de nem pontosan ugyanaz a helyszín, és ez az esemény megmaradt pont akkorának amekkorának lennie kell. Három színpad van, és mindenféle erőltetett szponzornév helyett egyszerűen csak úgy hívják őket, hogy : B, My és Lake stage. Eleinte nem is nagyon értettem, amikor egy ismerősöm mondta, hogy átmegy a “májból bé-be”. Ami azt illeti, már csak itthon esett le.
A B Stage volt a nagy, központi nagyszínpad, ami egy kolosszális fekete nyitott sátor alatt volt, már messziről kiszúrta az ember, és tudta, hogy ami ott történik, az ott is marad. A My Stage a középtempó/house stílusért felelt, a Lake Stage pedig a tóparti chill & daylight színhelye volt. Bár viszonylag közel voltak egymáshoz, valahogy mégis jól el tudtak különülni.
A legváratlanabb élmény az volt, amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy egy divatbemutatón vagyok, annak ellenére, hogy láttam a programban előre. Éppen csak egy kicsit kifaroltam a konstans techno erődjéből, és rájöttem hogy „az a fura kifutó cucc” egy konkrét catwalk, és itt bizony kellemesen fűszerezték a divatvilággal az underground elektronikus zenét. Berlin te vagy az? A Fashion Block keretein belül hat magyar divattervező is bemutatta itt a kollekcióját és a vízparti kifutón 20 modellel összerángatták rendesen a népet kicsit pihegni. Külön élmény volt látni, hogy a show után a kapatosabb fesztiválozók (elsősorban férfiak) szintén végigvonultak rajta, míg a haverjaik fotózták őket. A bemutatott ruhadarabokat a kifutó mellett elhelyezett pop up shopokban meg is lehetett venni, sőt a kifejezetten nagy választék miatt akár azt is kimondhatjuk, hogy a fesztiválon lényegében volt egy fashion street.
Érdekes volt látni mennyi különböző karakter képviselteti magát, és mondom ezt úgy, hogy szinte mindenki feketében volt. Cowgirlök, hardcore Berghainosok, meglepően sok ikerpár egyformán öltözködve, teljesen minimál arcok legyezővel és vízzel, meredek színű és formájú hajköltemények, agyonvarrt lányok, félmeztelen kigyúrt srácok, és sehol egy jelmez végre! Boutique fesztivál lévén sehol sincs tömeg, gyors a kiszolgálás, mindenkinek van tere táncolni, de mégis egy (fekete)színes-szagos fesztiválon van, ahol lehet veretni a tóparti naplementében egy csomó emberrel.
A divatbemutató után beestem Rush-ra, aki már akkor a techno császára volt, amikor azt sem tudtam ki az, és bár a kegyetlen lábfájásom miatt nem éppen voltam bulizós kedvemben, rohadt jól szórakoztam, már csak azon is, hogy mennyire rohadt jól szórakozik mindenki más is.
És szépen! Tudom ez úgy hangzik , mintha valaki grindcorekedvelő kedvelő nagymamája betévedt volna egy minimaltechnós prüntyögésre, de igenis óriási különbség van mondjuk egy Fekete zaj családias bulija és a Sound között. Pedig először meg voltal róla győződve, hogy ez a kettő keveréke lesz, de nem. Ez valami teljesen más fesztivál, ez a velencei Berlin.
