KÉK HÍREK
A Rovatból

45 zsáknyi emberi maradványt talált a mexikói rendőrség egy szakadék mélyén

Egészen más ügyben nyomoztak a rendőrök, amikor egy szurdok mélyéről előkerült az első zsák.

Link másolása

45 zsákot találtak tele emberi maradványokkal a mexikói hatóságok egy Guadalajara melletti szakadékban, írja a BBC. A rendőrök egy call center hét fiatal dolgozóját keresték, akik a múlt héten tűntek el. A kutatás közben bukkantak a bezsákozott emberi testrészekre a Mirador del Bosque szurdoknál.

A holttestek között férfiak és nők egyaránt vannak. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan hány ember maradványait fedezték fel, ahogy az sem, hogy kik lehettek ők. A kutatás várhatóan több napot vesz igénybe a nehéz terepviszonyok és a rossz látási körülmények miatt.

Az első zsákot kedden fedezték fel, de a kedvezőtlen körülmények miatt csak másnap folytatták a helyszín feltárását. Az ügyészség közleménye szerint addig nem hagyják abba a munkát, amíg az összes maradványt meg nem találják, egyúttal folytatják a holttestek pontos számának és személyazonosságának kiderítését is. Hozzátették: továbbra is keresik az eredetileg eltűnt hét telefonközpontost.

Bár még nem tudni, pontosan hogyan kerültek a holttestek a szakadékba, az eltűnéssel kapcsolatos bűncselekmények viszonylag gyakoriak Mexikóban. Kormányzati adatok szerint jelenleg több mint 100 ezer embert nem találnak, sokan közülük a szervezett bűnözés áldozatai lehetnek. Az elkövetőket ritkán sikerül felelősségre vonni.

2007 óta ugrott meg különösképpen az eltűnések száma, amikor Felipe Calderón akkori elnök drogellenes háborút hirdetett. Az eltűntként bejelentett személyek háromnegyede férfi, egyötödük pedig 18 év alatti volt, amikor utoljára látták őket. Az eltűntek hozzátartozói azt mondják, hogy a kormány nem tesz eleget a megtalálásukért, és hogy a hatóságok közömbösek, amikor jelentik szeretteik eltűnését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a szelfizés miatt mélybe zuhant fitneszedző fia: „Nem tudom, hogyan és miből hozzuk haza az édesanyánk holttestét”
Kozma Zsuzsanna egy hegymászó túrán vett rész Jordániában, ekkor történt a tragédia. A fia nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibája miatt történt a baleset.

Link másolása

Nem nyugszik, amíg elő nem kerülnek a felelősök - erről beszélt a Blikknek Kozma Zsuzsanna fia. A kétgyermekes fitneszedző hétfőn halt meg Jordániában, vélhetően megcsúszott egy szelfi elkészítése után és a mélybe zuhant.

Kozma Zsuzsanna évek óta az egészséges táplálkozás és a sportos élet szószólója volt. Ő hívta életre a FittMókát, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.

A nő halálhírét egy közeli ismerőse erősítette meg a Facebook-oldalán. Glonczi László arról írt, hogy

Zsuzsa Jordániában volt kísérője egy hegymászó csoportnak, de egyedül hagyták, biztosítás nélkül.

A Blikk most azt írja a beszámolók alapján, hogy a csoport már indult vissza az egyik sziklától, de Zsuzsa azt mondta, ő még csinál egy szelfit magáról a sziklán. Mivel egyedül maradt, ezért pontosan még nem tudni mi történt, de fotózás közben vélhetően megcsúszott és a mélybe zuhant.

Zsuzsanna fia nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibája miatt történt a baleset.

„Úgy tudom, ez nem baráti kirándulás volt, a túra szervezője pénzt kért a résztvevőktől.

Nem tudom, hogy volt-e biztosításuk, hogy hogyan és miből hozzuk haza az édesanyánk holttestét. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha vannak, akkor nem nyugszom, amíg elő nem kerülnek a felelősök”

– mondta Norbert a Blikknek.

A fiatalember azt is hozzátette: most próbálnak utánajárni, hogyan juthat haza Zsuzsanna holtteste, de egyelőre azt sem tudni, mikor lehet hazaszállíttatni és hogy ezt ki végzi majd el.

„Személyes holmijait majd a túra vezetője hozza haza hétvégén, a csoport akkor érkezik vissza. Szeretnék a szemébe nézni ennek az embernek, tőle hallani, hogy pontosan mi történt!” - fogalmazott Zsuzsanna fia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon rosszindulatúak az emberek” – várni kell a fényképezés közben lezuhant fitneszedző fiának az igazságra
Egyelőre az sem tisztázott, hogy Zsuzsanna szelfit vagy tájképet készített-e közvetlenül azelőtt, hogy megcsúszott egy sziklán, és a mélybe zuhant.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy szelfi elkészítése után zuhant a mélybe Jordániában Kozma Zsuzsanna fitneszedző, aki szörnyethalt a balesetben.

Fia, Norbert nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibájából történhetett a baleset, de a pontos körülményeket nehéz megállapítani, mert Zsuzsanna egyedül volt a baleset idején.

„Most vizsgálják kint a baleset körülményeit, mi pedig várjuk a lehetőségeket, hogy milyen módon és mikor lehet őt hazaszállítani. Egy céget kell megbíznunk vele, a költsége pedig sok-sok millió forintba kerül. Minden támogatás jól jön, de a családdal közösen azt a döntést hoztuk, hogy ez a mi tragédiánk, nem szeretnénk mártírt csinálni magunkból. Sajnos nagyon rosszindulatúak az emberek, nekünk kell megoldanunk a problémáinkat”

– mondta el most Norbert a Blikknek. A fiatalember egyelőre azt sem tudja, volt-e biztosítása édesanyjának.

„Eredetileg csütörtökön jött volna haza a csoport, amely tagjaként kiutazott, de tudomásunk szerint szombatig meghosszabbították a „nyaralást”. Majd ezután tudok személyesen beszélni a vezetőjükkel, így a reményeim szerint közelebb kerülhetünk az igazsághoz. Nem lehet szavakba önteni azt, amit most érzek” – mondta a lapnak Norbert.

Azt, hogy Zsuzsanna szelfizett vagy tájképet készített-e azelőtt, hogy egy sziklán megcsúszott és szörnyethalt, csak azután derül ki, hogy családja hozzájuthat a telefonjához.

Kozma Zsuzsanna évek óta az egészséges táplálkozás és a sportos élet szószólója volt. Ő hívta életre a FittMókát, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy lezuhant és felrobbant a zsoldosokat szállító Wagner-repülőgép
A repülőgép túlfutott a kifutópályán Maliban, majd belezuhant egy szakadékba, ezután azonnal megsemmisült.

Link másolása

A repülőgép Maliban, Gao város közelében zuhant le a múlt hétvégén - a gépen a Wagner-csoport zsoldosait szállították.

A balesetről szerdán tettek közzé egy videót a Twitteren.

Itt visszanézhető a felvétel.

Az rtl.hu szerint a gép a felvétel szerint nem tudott megállni a kifutópálya végén, aminek az oka a túl nagy sebesség, illetve a fékezőrendszer meghibásodása lehetett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Cáfolta a fitneszedző Kozma Zsuzsa fia, hogy édesanyja szelfizés közben zuhant le egy szikláról Jordániában
A fitneszedző vasárnap az egyik leghíresebb világörökségi területre, Wadi Rumba érkezett társaival, ahol másnap hajnalban történt a tragédia. Kozma Zsuzsa fia most nyilatkozott, és cáfolta a korábban elterjedt szelfizést, mert tisztázni akarta az édesanyja halálának körülményeit.

Link másolása

A férfi úgy tudja, hogy édesanyja a tájat fotózta, amikor lezuhant egy szikláról a Közel-Keleti országban.

Mint arról korábban írtunk, Kozma Zsuzsa vasárnap az egyik leghíresebb világörökségi területre, Wadi Rumba érkezett társaival, ahol másnap hajnalban történt a tragédia.

"Este ott aludtak a sátorban. Napfelkeltekor meditált, felállt, elindult visszafele és megcsúszott, majd leesett. Elvileg ott páran végignézték. A 20 fős társaságból mondták, hogy ők azt látták, hogy egy sikoly, és hogy zuhan"

– mondta az elhunyt fia, majd hozzátette: édesanyja a tájat fotózta és nem szelfizett.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: