ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Nagyon vigyázz: ez 3 leggyakoribb nyári vízi veszély

A Gyermekmentő Szolgálat doktornője elmondja, hogyan kerülhetők el a leggyakoribb gyerekbalesetek a vízben.


A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

A nyári szünidő beköszöntével a gyerekek több időt töltenek a szabadban, vízparton, strandokon. Mindegy, hogy mennyi idős a gyermek, a víz közelében fokozottabb veszélynek vannak kitéve. Hogyan kerülhető el a baj?

Nyár kezdetén első és legfontosabb, hogy a szülő tudatosítsa magában, hogy folyamatosan figyelni kell a gyerekre, és tilos a gyereket egyedül engedni fürdeni - legyen szó tóról, csúszdaparkról vagy bármilyen élménymedencéről. Minden alkalommal, amikor vízparton vagy akár a kerti medence körül tartózkodunk beszéljük át a gyerekkel, hogy mi minden jelenthet bajt. Szakértők szerint az 5-7 éves gyerekek még elfogadják a szüleik tanácsait, de 9 éves kor feletti kiskamaszoknál már elfordulhat, hogy könnyebben figyelmen kívül hagyják a szülői intelmeket, és egymást viszik a rosszba.

Az alapos, újraismételt szülői felvilágosításnak nagyon komoly megelőző szerepe van, fontos, hogy a gyerek megértse, mi miért lehet veszélyes strandokon, vízpartokon. A gyerek, természetéből adódóan szeret mindent megismerni, kipróbálni, ezért mindig a szülőnek kell figyelnie a gyerekre, ha strandon, tóparton pihenünk.

Az alábbiakban dr. Gesztes Éva a Gyerekmentő Alapítvány szakmai vezetője mondja el tapasztalatait a nyári gyerekbalesetekről.

1. Kerti medencék - soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a babát, kisgyereket

- Egyre elterjedtebb, hogy a családi házak kertjében kerti tavak, épített vagy felfújható medencék vannak. Ezek többnyire nincsenek körülkerítve, a szélük csúszós, akár sziklakertek közelében állítják fel a szülők, nagyszülők Azt látjuk, hogy amíg a felnőttek a gyerekek mellett tartózkodnak a kertben, addig figyelnek a kicsikre, de ha anya bent főz a lakásban, a gyermek észrevétlenül, hangtalanul kilopódzhat a kertbe, amit a szülő nem vesz észre, és máris bekövetkezik a baj. A felügyelet nélkül hagyott kisgyerek akár vízbe is fulladhat, a vízbefulladás után 4-5 percig van jó esély a sikeres újraélesztésre, ez az idő nyújtható, ha a szülők időben észreveszik a bajt, és a mentők utasításra azonnal megkezdik az újraélesztést - mondja dr. Gesztes Éva.

2. Strandon, élményfürdőben babával kisgyerekkel - a csúszdák alja mindig veszélyes

- A szülőknek tudatosítani kell magukban, hogy az élményfürdő, hiába nagyon jó program, nem feltétlenül biztonságos közeg a gyerekeknek. A harminc centis vízben is előfordulnak olyan fulladásos balesetek, amikor a kiscsúszdán egymásra csúsznak a gyerekek, megijednek a zubogó élményelemektől, és könnyen a víz alatt maradnak. A strandokon, a természetes vízben a csúszdák aljában gyakori a kialakuló mély gödör, és hiába ér derékig amúgy a víz, az úszni nem tudó gyermek elsüllyed. Mély vízben mentésre csak akkor vállalkozzunk, ha tanultunk vízből mentést, mert lehet, hogy célravezetőbb, ha rögtön segítséget hívunk - teszi hozzá a szakember.

3. Vízi biciklizés, csónakázás természetes vizeken - mentőmellényt adjunk a gyerekre, ha nem tud úszni

- Nagyon fontos, hogy minél hamarabb megtanuljanak vízbiztosan úszni a gyerekek, erre nem szabadna pénzt, időt sajnálni. Pár éve is volt olyan esetünk, amikor már nem tudtunk segíteni egy 12 éves gyermeken, aki úszótudás nélkül ment vízi biciklizni és tűnt el a vízben, mert sajnos nem viselt mentőmellényt. Amíg nem vízbiztosak a gyerekek, addig olyan mentőmellényt viseljenek, amelyet alul és a derékon is össze lehet csatolni, illetve gallérja van, amely kint tartja a fejet a vízből. Ezt vízi biciklin, csónakban, horgászás közben mindig tegyük fel a gyerekre. Minden évben mentünk strandmedencéből is gyermeket, ott az a szerencse, ha az úszómester időben elkezdi az újraélesztést - figyelmeztet az orvos.

Ha programot keresel a családnak, vagy segítségre van szükséged a gyerekneveléssel illetve családjogi kérdésekkel kapcsolatban, jusson eszedbe a Papás Mamás Magazin!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Nem született meg a baba? Így úszhatják meg a büntetést a gyermektelen babaváró hitelesek
Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben. Kedden azonban elfogadtak egy törvényt, ami majd enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit.


A kedden elfogadott törvény enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit: nem feltétlenül kell visszafizetniük a kamattámogatást, ha nem született meg a vállalt gyermek – írja a Bank360.hu. A méltányossági eljárás pontos feltételei még nem teljesen tisztázottak, de ígéretes lehetőségeket rejt a törvény.

Az új szabályozás szerint a babaváró és csok hitelesek is reménykedhetnek, de a változások leginkább az első babaváró hiteleseket érintik.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu szakértője elmondta, hogy a törvény időzítése nem véletlen, hiszen sokaknak idén júliusban jár le az öt éves határidő a gyermekvállalásra. Ha nem teljesítették a feltételeket, akkor 2 millió forint körüli összeget kell visszafizetniük, ráadásul a fennmaradó tartozást magasabb kamatokkal törleszthetik tovább, ami akár a többszörösére is növelheti a korábbi, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Az államháztartásról szóló törvény egy új bekezdéssel egészült ki, ami szerint

a kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondhatnak az államot megillető követelésről.

A pontos részletek egy kormányrendeletben lesznek meghatározva, amely tisztázza, hogy milyen körülmények között lehet elengedni a büntetést, ha nem teljesültek az állami támogatás feltételei.

Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben:

  • Ha a pár egyik tagja megváltozott munkaképességűvé vált, és ezért nem tudtak gyermeket vállalni.
  • Ha igazoltan részt vettek lombikbébi programban, de nem jártak sikerrel, illetve ha a program során derült ki, hogy egészségügyi okok miatt a terhesség nem javasolt.
  • Ha a párnak orvosi igazolása van arról, hogy nem javasolt a terhesség.

    Ezen felül legfeljebb 24 hónapos részletfizetést lehet kérvényezni, ha az egy összegben történő visszafizetés aránytalanul súlyos terhet jelentene a család jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel.

    A törvénymódosítás célja, hogy a méltányossági eljárás és az államháztartási törvény szabályozása összhangba kerüljön, ami remélhetőleg további könnyítéseket hoz a babaváró hitelesek számára.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Készpénzfelvétel horroráron: évi 100 ezer forint felett az átlagbér költsége
    És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.


    Képzeljük el, hogy az átlagbért egyszerűen ATM-ből akarjuk kivenni. Az Azénpénzem.hu szerint ennek az éves költsége könnyedén meghaladja a 100 ezer forintot. És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.

    A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. 2014 februárja óta vehetnek fel banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az ötlet az volt, hogy csökkentsék a tranzakciós illeték költségeit, amit a kormány vezetett be. De nézzük meg, hol is tartunk most.

    Az ingyenes készpénzfelvétel összege bevezetésekor éppen az akkori átlagkeresetnek felelt meg, ami 2013-ban 151118 forint volt a KSH adatai szerint. Azonban az idei első negyedévben az átlagkereset kedvezmények nélkül 414,3 ezer, kedvezményekkel 428,8 ezer forint. A medián érték pedig épp csak 500 ezer forint alatt van.

    A portál számításai szerint, ha valaki az átlagbért ATM-ből veszi fel, annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie. Így a költsége évente meghaladja a 100 ezer forintot. Ha még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is figyelembe vesszük, akkor is havonta majdnem 4000 forintot kell fizetni a készpénzért. És ez csak akkor igaz, ha az illető mindig a legkedvezőbb megoldást választja, vagyis a bank saját ATM-jét használja. Így is évente közel 50 ezer forintra rúg a költség.

    A költségek között még nem is szerepel a számla havi díja és a kártya költsége, amelyek egyre magasabbak. Rossz taktika, ha valaki mindig csak a szükséges készpénzt veszi fel az ATM-ből.

    Több bank minimum vagy fix díjat alkalmaz. Például az OTP idegen ATM használatáért 1581 forintot számláz. Ha valaki 10 ezer forintot vesz fel, a költsége majdnem 16 százalék. A Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját ATM esetében is 8,8 százalék, a CIB-nél pedig 12,2 százalék. Minél nagyobb összeget veszünk fel, annál kisebb a költséghányad, de még így is jelentős összegekről beszélünk.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Autók tízezreiről kell leszerelni a zöld rendszámot egy új törvénytervezet szerint
    A tervezet célja, hogy kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek kapják meg a kedvezményeket. A plug-in hibridek így elveszítenék a zöld rendszámot.


    Új törvénytervezet látott napvilágot a héten, amely szerint szeptember elsejétől a plug-in hibrid autók nem kaphatnának zöld rendszámot Magyarországon, tudta meg a Pénzcentrum.

    A javaslat szerint a már kiadott zöld rendszámtáblákat is le kell cserélni legkésőbb 2026. november 30-ig.

    A tervezet célja, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a jövőben kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek vehessék igénybe.

    Ha a javaslat átmegy, a plug-in hibrid autók tulajdonosai elveszítik azokat a különleges kedvezményeket, mint az ingyenes parkolás, regisztrációs adómentesség, teljesítményarányos gépjárműadó-kedvezmény, cégautóadó-mentesség és az adásvételkor fizetendő vagyonszerzési illeték mentessége – ezek jelenleg mind járnak a zöld rendszámnak köszönhetően.

    A rendszámcsere nem azonnal történne meg, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsga alkalmával.

    A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET: