KÉK HÍREK

20 millió forint értékű régészeti leletet talált egy somogyi apa és fia, a rendőrség azonban lecsapott rájuk

Majdnem öt évig jártak hétvégente és néha munkaszüneti napokon is különböző somogyi kistelepüléseken régészeti leletek után kutatva.

Link másolása

Egy édesapa és a fia 2015 óta rendszeresen járt régészeti leletek után kutatni Somogy megyében. Ezek az önkéntes kincsvadászatok olyan jól sikerültek, hogy egy 44 darabból álló, több mint 12 millió forint értékű középkori ezüsttallér-gyűjteményt, egy 6 millió forintot érő 14. századi arany pecsétgyűrűt és számos más, kisebb értékű régészeti leletet, bronzból készült használati tárgyakat, ékszereket és érméket találtak – írta meg a Telex.

A gond azonban az volt, hogy a páros a talált tárgyak egy részét megtartotta, másik részét pedig eladta.

A vonatkozó jogszabályok szerint ezek a kincsek az állam tulajdonát képezik, és kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.

Az apa és fia ellen eljárás is indult: a vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi és huszonéves fia 2015 óta rendelkeztek fémkereső műszerekkel, de azok használatához szükséges hatósági engedélyük nem volt. Az illegális hobbirégészek öt évig járták hétvégente és olykor munkaszüneti napokon is különböző somogyi kistelepüléseken régészeti leletek után kutatva.

Az apánál ráadásul egy engedély nélkül tartott lőfegyvert is találtak.

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az apával és fiával szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottal szemben szabjon ki pénzbüntetést, továbbá rendeljen el vagyonelkobzást is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó: a nyílt utcán kezdett szexelni egy pár Nyitrán
A felvétel a rendőrséghez is eljutott, garázdaság gyanújával indult nyomozás az ügyben.

Link másolása

Elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi az emberek: egy páros a nyílt utcán, az emberek szeme láttára kezdett szexelni Nyitrán - írta meg a Paraméter honlapja.

Az aktusra a Mostná nevű utcában került sor, egy üzlet előtt.

A forgalmas utcán többen is videóra vették a történteket: a felvételek a rendőrséghez és a szlovák JOJ televízióhoz is eljutottak.

A hatóságok garázdaság gyanújával indítottak vizsgálatot.

Korábban már történt hasonló eset Nyitrán: 2016-ban egy kassai nő fényes nappal kezdett önkielégítést végezni egy uborkával a börtön épülete előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Lezuhant egy férfi a Mammut negyedik emeletéről
A harmadik emeleten tartózkodó néni végignézte a zuhanást, majd egy hatalmas csattanást hallott.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2023. május 31.


Link másolása

Lezuhant egy férfi a Mammut bevásárlóközpont negyedik emeletéről csütörtök délelőtt, írja a Blikk. A lap olvasója épp a mellékhelyiséget kereste fel az épületben, nagyjából ezzel egyidőben kezdődött a helyszínelés, ekkor állították fel a helyszínelő sátrat és takarták le a férfinak látszó holttestet.

Az olvasó elmondása szerint fél 11 körül egy idős asszony arra lett figyelmes a budai bevásárlóközpont harmadik emeletén, hogy a felette lévő emeletről egy férfi zuhanni kezd.

„Megrázó volt ennyit is észlelni az esetből. Nagyon megijedtem. Az idős néni azt mondta a rendőröknek, azt látta, hogy a férfi ugrik, majd egy óriási csattanást hallott”

– mondta a szemtanú.

A rendőrség a Blikk megkeresésére azt válaszolta, hogy „az esettel kapcsolatosan idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel”.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Supozás közben csapott a viIllám egy férfiba Rodoszon – barátnője videóra vette
A 26 éves brit turista nem élte túl a villámcsapást. Nem sokkal a kórházba szállítás után halt meg.

Link másolása

Meghalt egy 26 éves brit turista Görögországban, miután supozás közben belecsapott a villám hétfőn, írja a LADbible. A Rodosz egyik legszebb tengerpartján történt tragédiát végignézte a szerencsétlenül járt férfi barátnője, aki éppen videót készített a supozásról.

Az egyik szemtanú a telefonját eldobva, ruhában futott a vízbe a turistáért.

„Amint a közelébe értem, láttam, hogy arccal lefelé van a vízben, és az arca tele van sérülésekkel”

– mondta a szemtanú, aki azonnal elkezdte partra húzni a férfit. Azzal sem törődött, hogy akár vele is megtörténhetett volna ugyanaz, mint a supozóval, mert az eső továbbra sem állt el.

A szemtanú a partra érve megkezdte az elsősegély nyújtását az akkor még életben lévő britnél. Percekkel később megérkeztek a mentők is, akik mindent megtettek a férfi megmentéséért, azonban nem jártak sikerrel, és a kórházba szállítást követően elhunyt.

A rodoszi központi kikötői hatóság vizsgálatot indított a haláleset ügyében.

Tavaly augusztusban egy terepfutóverseny két résztvevőjébe csapott villám a görögországi Falakro-hegyen. A Six Peaks nevű verseny résztvevői közül az egyik meghalt, a másikat súlyos állapotban mentőhelikopter szállította kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megszólalt Deutsch Tamás apósának feltételezett gyilkosa: „nem vallottam bűnösnek magam, nem akartam senkit sem megölni”
A Blikknek sikerült megszólaltatnia B. Istvánt a törvényszék épülete előtt.

Link másolása

Nem ismerte be bűnösségét a május 30-i, keddi előkészítő ülésen az a férfi, akit egy másfél évvel ezelőtt, Óbudán elkövetett gyilkossággal vádolnak.

A Blikk szerint kedden feloldották a házi őrizetről szóló bűnügyi felügyeletet B. István esetében, aki a vád szerint 2021. december 3-án egyetlen késszúrással ölte meg a Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás apósát.

A lap ott volt a bíróságon, ahol B. István nem tett vallomást, ezért októberben tárgyalással folytatódik a büntetőper.

"Egy görnyedt hátú, ősz, szemüveges, szürke nadrágos, szürke inges kisember ült le a vádlottak padjára a Deutsch Tamás apósának sérelmére elkövetett emberölés miatt indított eljárásban a bíróságon"

- írta a Blikk a vádlottról.

Mivel a vádlott nem mondott le a tárgyalás jogáról, így esélye van a felmentésre is, amiként arra is, hogy akár súlyosabb, 15-20 éves börtönbüntetést szabjon ki rá a bíróság.

B. István csak az őszi tárgyalások után akar beszélni az eljárás részleteiről, de a Blikknek sikerült megszólaltatnia őt a törvényszék épülete előtt.

"Arra számítottam, hogy tovább tart a tárgyalás... Erre van engedélyem a rendőrségtől, akik ellenőrzik a bűnügyi felügyeletem szabályainak betartását. A hirtelen jött szabadságot kihasználva, budapesti sétára indulok, esetleg néhány ismerőssel is találkozom"

– mondta a lapnak B. István.

"Alaptalan a vád, ezért nem vallottam bűnösnek magam, nem akartam senkit sem megölni"

- tette hozzá a vádlott.

Link másolása
KÖVESS MINKET: