HÍREK
A Rovatból

19 milliót fizet a győri önkormányzat egy néninek, mert szinte a kertjébe építettek egy 300 millió forintos felüljárót

Az M19-es autóút felett átívelő gyalogos felüljáró 2019-ben készült el. Azonban olyan közel építették meg a lakóházakhoz, hogy többen beperelték emiatt az önkormányzatot.


19 millió forintot fizet ki a Győri Önkormányzat egy idős győrszentiváni lakosnak, mert egy évekkel ezelőtt 320 millió forintból felépült gyalogos felüljáró szinte belóg a kertjébe. Az ügy miatt folyamatban van egy másik jogi eljárás is a város ellen, ott nem sikerült egyezségre jutni a pórul járt lakókkal.

Az ügy azután került nyilvánosságra, hogy a győri közgyűlés múlt héten tárgyalt róla.

A „döntést igénylő ügy” címszó alatt futó előterjesztés eredetileg zárt ülésen került volna terítékre, Dézsi Csaba András polgármester azonban visszavonta korábbi javaslatát, mert szerinte „nem árt, hogy ha erről nyíltan beszélünk”.

Az M19-es autóút felett átívelő gyalogos felüljárót 2019-ben, még Borkai Zsolt polgármestersége alatt adták át. A Telex cikkében közölt fotók tanúsága szerint azonban a 71 tonnás acélszerkezet olyan közel épült meg a házakhoz, hogy többek kertjébe szinte belóg a monstrum.

A testületi ülésen Dézsi úgy fogalmazott:

„kimentem, megnéztem a helyszínt – több szempontból is gyalázat”.

Mester László, a győri önkormányzat jogi képviselője a testületi ülésen azt mondta: a szomszédjogi per 2021-ben indult, a felperes pedig azt sérelmezi, hogy a híd miatt belátnak az otthonába, nagyobb lett a zaj, és több a szemét. Egy szakértői vélemény szerint az idős hölgy ingatlanának értéke 22 millió 646 ezer forinttal csökkent.

„Ennyire felemeli a keresetet a felperes, ha nem tudunk megegyezni, erre rájönne még az illeték is, az ügyvédi díj, a kamat, a szakértői vélemény – már 26 milliót kellene kifizetni” - fejtette ki az ügyvéd. Ezért javasolta Mester László a 19 millió forintos egyességet, szerinte így durván nyolcmillió forintot megspórolhat az önkormányzat.

A közgyűlés végül egyhangúlag elfogadta a határozatot, vagyis kifizetik a 19 millió forintot.

A másik perben, ezzel az ingatlannal szemben lévő háznál fiatalok laknak, ők egyezkedni sem akarnak az önkormányzattal.

(Forrás: Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”

Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.

„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.

A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.

Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.

„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”

Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”

Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.

A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.

A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy

öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.

Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.

A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,

nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.

Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.

Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip badacsonyi villaprojektjét az országos főépítész segítette tanácsokkal
Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette: Lánszki Regő írásos útmutatót küldött a Ranolder-villa felújításához. A jogi és örökségvédelmi keretek tisztázása után a végszót az Országos Építészeti Tervtanács mondja ki.


A 24.hu értesülései szerint az országos főépítész, Lánszki Regő tanácsokat adott Rákay Philipnek egy badacsonyi ingatlanfejlesztéshez. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette, hogy Lázár János államtitkára tanácsadással segítette a Ranolder-villa felújítását.

A műemléki besorolású, badacsonytomaji villa 2020-ban került Rákay cégéhez, a Ranolder Villa 1864 Kft.-hez Tiborcz Istvántól. Az épület akkori állapotában nem volt használható, ezért nagy felújításra volt szükség. Az elővásárlási joggal rendelkező önkormányzatnak nem volt erre forrása, így az ingatlan Rákayhoz került, akinek célja a klasszicista villa megmentése és helyreállítása.

A felújítás terveit a T2 Cove Design Kft. készítette. A cég egyeztetést kért Lánszki Regőtől, aki államtitkárként dolgozik az ÉKM-ben. A találkozó után a cég írásban összefoglalta a megbeszélteket a minisztériumnak, erre válaszul Lánszki írásos tanácsokat küldött a felújításról és a jogszabályi háttérről.

Badacsonytomaj polgármestere, Hartai Béla megerősítette az egyeztetést. Azt mondta, céljuk, hogy a felújítandó villa „a közösség számára hasznos módon éledjen újjá”. Hozzátette, nem született megállapodás vagy vállalás, az önkormányzat a jogszabályi keretek tisztázása miatt vett részt a megbeszélésen.

Rákay Philip is reagált: elmondta, hogy valóban szó volt építési szabályzatokról, valamint településtervezési és örökségvédelmi szempontokról.

A 24.hu megkérdezte a minisztériumot is az egyeztetésről, és arról, mennyire szokásos, ha egy beruházásban közvetlenül az államtitkár ad tanácsot. A tárca válasza szerint: „Természetesen ebben az esetben is megadtuk a kért szakmai állásfoglalást. Emellett felhívtuk a figyelmet a műemléki és örökségvédelmi követelményekre”.

Az ÉKM jelezte a tulajdonosnak, hogy a helyreállításra szigorú előírások vonatkoznak, amelyeket az Országos Építészeti Tervtanács ellenőriz, és ez a testület hozza meg a végleges döntést. „Fontos hangsúlyozni, hogy hasonló ügyekben máskor is állunk az építészek rendelkezésére” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté Charlie Kirk lelövéséről: Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel
A Fidesz frakcióvezetője közösségi posztban Trumpot, Ficót és Babist is példaként hozta. Úgy fogalmaz, a feltételezett elkövető a „liberális propaganda” fogyasztója, és a hazai közbeszédben szerinte meg kell állítani az indulatkeltést.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:

„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.

A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.

Kocsis a poszt végén ezt üzente:

„itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával! Előre szóltunk.”

Szerinte a tettes – akit egyelőre még keresnek a rendőrök – a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt. A bejegyzést így zárja: „Undorító gyilkosok”.

Szerdán belehalt sérüléseibe Charlie Kirk amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, akire helyi idő szerint dél után nem sokkal lőttek rá a Utah Valley Egyetem kampuszán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: