„Már csak annyira emlékszem, hogy a kórházban varrják a fejemet” – Leütöttek egy 16 éves szolnoki gimnazistát a szalagavató buli után
„Onnantól képszakadásom van, és már csak arra emlékszem, hogy a kórházban varrják a fejemet” – mesélte egy 16 éves szolnoki gimnazista, aki súlyos agyrázkódást és féloldali arcizombénulást szenvedett, miután a szalagavató bulijáról hazafelé menet leütötték.
A támadással egy fiatalkorú fiút gyanúsítanak, akit a rendőrség a kihallgatása után elengedett, szabadlábon védekezhet – számolt be róla az RTL Híradó. Az eset ugyanazon a hétvégén történt, amikor egy budapesti szórakozóhelyen halálra vertek egy 25 éves fiatalt.
A bántalmazás november utolsó hétvégéjén történt Szolnok belvárosában, egy helyi szórakozóhely előtt. A gimnazista fiú éppen egyedül indult haza a szalagavató utáni buliból, amikor egy ötfős társaság belekötött. Miután a fiú visszaszólt nekik, a csoport egyik tagja hátulról egyetlen horogütéssel leterítette.
A támadók korábban nem jutottak be a buliba, mert nem volt jegyük.
A fiú az ütéstől elvesztette az eszméletét, és már csak a kórházban tért magához, ahol a jobb füle mögötti mély sebet össze kellett varrni. Súlyos agyrázkódást kapott, napokig fejfájás és hányinger gyötörte. Azóta édesanyja fizikoterápiára hordja, mert a kamaszon bénulásos tünetek jelentkeztek. „Féloldali paralízis látszik: a homlok-, a szem- és az arcizmok, illetve az ajak a bal oldalon nem működnek szimmetrikusan” – mondta az édesanyja, Révész Eszter. A fiú szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem lett még nagyobb baj. „Rajtam volt a kapucni, ami tompította az esést; ha nem lett volna rajtam, valószínűleg sokkal rosszabbul jártam volna” – tette hozzá.
A család feljelentése után a rendőrség súlyos testi sértés gyanújával indított eljárást egy fiatalkorú fiúval szemben. A gyanúsítottat kihallgatták, majd elengedték, szabadlábon védekezhet. Azt egyelőre nem tudni, hogy beismerte-e a tettét.
A szolnoki bántalmazás ugyanazon a hétvégén történt, mint a tragikus kimenetelű verekedés a budapesti Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyen, ahol egy 25 éves fiatalember halt meg. A Blikk hétfőn közölte, hogy az orvosi jelentés szerint a halálát egy ostorcsapás szerű mozdulattól eltört nyakcsigolya okozta. Annak az ügynek a gyanúsítottja ellen emberölés gyanúja miatt nyomoznak.