„Sajnálom, vége” – 15 kegyetlenül durva szakítás, amit semmiképpen nem ajánlunk!
A Buzzfeed megkérte a követőit, osszák meg legrémesebb szakítós történetüket.
Íme a legdurvább megtörtént esetek:
A rajzművész
Cat Alle épp egy étteremben ült a barátjával, és észrevette, hogy a srác ír valamit a szalvétára. A lány mosolyogva, kíváncsian várta mi az, mert már máskor is kapott vicces/pajzán üzeneteket. De amikor megértette, mi áll a szalvétán, lehervadt a mosoly a szájáról.
„Szeretlek, de mégsem annyira. Nem lehetnénk inkább »nagyon közeli« barátok?” És a szöveg mellé odarajzolt egy pálcikaemberkét álló micsodával, és egy másikat, nagy mellekkel. Ezután a fiú közölte, hogy mindjárt jön. A kabátját otthagyta a széken, és kiment az étteremből. Catnek 40 perc múlva esett le, hogy nem jön vissza. Néhány nap múlva sms-t kapott a fiútól: „Kanos vagyok. Átjöhetek?” „Vagy még túl korai?” Természetesen azonnal letiltotta a számát.
Válás sms-ben
Olivia négy év házasság után egy sms-t kapott az azóta már exférjétől: „Azt hiszem, elsiettük a dolgokat.”
De legalább szólt...
Jótett helyébe...
Samantha tizenkettedikes volt, két éve komoly kapcsolatban. Amikor a barátja anyukája haldokolni kezdett, a srác szeretett volna visszamenni Indianapolisba a családjához. Samantha mindenben támogatta, biztatta, hogy jelentkezzen át egy ottani iskolába. Aztán a srác odahaza teherbe ejtett egy pincérnőt, és elvette feleségül – pont Samantha születésnapján. A lánynak meg sem mondta, egy közös baráttól tudta meg.