HÍREK
A Rovatból

„Közölték, hogy biztos csak menstruál” – a biztonsági őrök először nem hitték el, hogy tényleg megszúrtak egy 15 éves lányt, mondja a szemtanú

A szemtanúk szerint a lány eszméleténél volt, és azt kiabálta, hogy megszúrták. A támadók a kést egy benzinkútnál dobták el, de a rendőrök órán belül elfogták az egész bandát.


„Biztos az adrenalin. Láttam, hogy le van sápadva és nem úgy csinál, minthogyha tényleg megszúrták volna, hanem mintha semmi nem történt volna. Csak kiabált, hogy őt megszúrták” – így emlékezett vissza a drámai pillanatokra egy szemtanú, aki végignézte a szombat hajnali késelést Budapest belvárosában.

A 15 éves lányt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, miután egy vele egykorú lány mellkason szúrta egy népszerű szórakozóhely közelében.

Az ügyben a rendőrség gyorsan lépett: egy másik 15 éves lányt gyanúsítanak emberölés kísérletével, az ügyészség pedig vasárnap már három fiatal letartóztatását is indítványozta – derült ki az RTL Híradó riportjából.

A balhé szombat hajnalban, négy óra körül robbant ki a VI. kerületben, a Peaches & Cream klub melletti utcában. A szemtanú szerint a konfliktus egy ötfős társaság és a tinédzser között kezdődött, akik korábban valószínűleg ugyanott buliztak. A vita hamar elmérgesedett.

– Mondtuk, hogy ne balhézzanak, ne csinálják a problémát. A lánynak a barátja félrehívott minket, hogy hogy beszélünk az asszonyával és boxoljunk vele. Ezután nagy nehezen megbeszéltük. Mikor visszafordultam, láttam, hogy meg van szúrva

– mesélte telefonon a szemtanú a csatornának.

A beszámoló szerint a megszúrt lány nem omlott össze azonnal, sőt, még védekezni is próbált.

– Elsőnek csak láttuk, hogy fogja ott a sebhelynél. Aztán annyit láttam, hogy az egyik lányt hirtelen lendületből orrba vágta az a lány, akit megszúrtak, hát, önvédelem – tette hozzá a szemtanú.

A támadók kocsiba vágták magukat és elhajtottak, a sérült lány pedig ott maradt a segítőivel, akik egy lépcsőre fektették. A helyszínen lévő szemtanú egy egészen megdöbbentő részletről is beszámolt a biztonsági őrök reakciójával kapcsolatban.

– Közölték, hogy biztos csak menstruál. El lett magyarázva, hogy nem, szúrt seb van rajta. De nem hitték el, csak amikor szét lett húzva a felsője

– állította a szemtanú.

A szórakozóhely tulajdonosa azonban határozottan cáfolta ezt a verziót, és máshogy emlékszik a történtekre. Papp Gergely, a Peaches & Cream tulajdonosa így nyilatkozott:

– Kintről szóltak, hogy kint balhé van, tudunk-e segíteni. Természetesen segítettünk, ugye hívtuk a hatóságokat, és végigvártuk az egészet.

A rendőrök nem tétlenkedtek, egy órán belül lekapcsolták a feltételezett elkövetőt és társait. Összesen négy lányt és egy fiatal férfit hallgattak ki, a társaságból mindössze ketten múltak el 18 évesek. A gyanú szerint a késelő szintén csak 15 éves. Rab Ferenc, az ügyészség szóvivője elmondta:

– Elővett egy kést, majd azzal megszúrta a sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva. Ezután a támadók társaikkal elhagyták a helyszínt, a késtől is megszabadultak egy benzinkútnál.

A 15 éves lányt emberölés kísérletével gyanúsítják. A banda többi tagja sem úszta meg: egyikük a gyanú szerint kifosztotta a vérző áldozatot és elvitte a telefonját, a többiek ellen pedig garázdaság és bűnpártolás miatt folyik az eljárás. A Fővárosi Főügyészség vasárnap indítványozta a három lány letartóztatását, kettejüket javítóintézetbe küldenék.

A környék nem ismeretlen a hatóságok előtt. A terézvárosi szórakozónegyed közterületi problémái miatt Soproni Tamás polgármester már novemberben rendőri segítséget kért az utcai bulik megfékezésére. A bíróság várhatóan hétfőn dönt a fiatalok sorsáról és a kényszerintézkedésekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás miniszterjelölt apjának szobrát
Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt miniszterjelöltje is jelen volt.


Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton együtt tisztelegtek idősebb Hegedűs Loránt református püspök emléke előtt, akinek egyik fia, Hegedűs Zsolt a Tisza Párt kormányának leendő egészségügyi minisztere.

A Miniszterelnökség korábbi vezetője és a KDNP elnöke közösen leplezték le a szobrot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának előkertjében. A kormány által is támogatott eseményen felavatott, Munkácsy-díjas Babusa János által készített alkotásról és a megemlékezésről a 24.hu is beszámolt.

Semjén Zsolt a közösségi oldalán egy bibliai idézettel reagált az eseményre.

„De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A helyszíni beszámolók szerint Gulyás Gergely a beszédében Hegedűs Loránt rendszerváltás utáni egyházszervező szerepét emelte ki. Az eseményen a püspök gyermekei is megjelentek, köztük Hegedűs Zsolt is.

Hegedűs Zsolt korábban már bemutatta a Tisza Párt egészségügyi programját, amelyben a GDP 7 százalékára emelné az ágazat finanszírozását, és visszaállítaná a miniszteri vétójogot a kórházi kinevezéseknél.

Azt is bejelentette, hogy a leendő minisztériumi csapatában „meglepő nevek” is lesznek.

Idősebb Hegedűs Loránt 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Politikai szerepvállalására jellemző, hogy 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László Orbánék távozásáról: Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról
Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a parlamentben.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en reagált Orbán Viktor és Semjén Zsolt parlamentből távozására. A pártelnök úgy látja, a leköszönő kormánypártok vezetői azután távoznak, miután problémákat okoztak.

„Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról” - írja a posztban.

Ezzel szemben a Mi Hazánk elnöke kijelentette, pártja jelen lesz a Tisza Párt vezette parlamentben.

„Mi viszont, amennyiben az új Fidesz-SZDSZ-MSZP nagykoalíciós, valójában színtiszta globalista kormány hibázni fog, kárt okoz Magyarországnak, ott leszünk.”

Toroczkai László hozzátette, hogy ő személyesen „egyetlen pártelnökként az Országgyűlés ellenzéki oldalán, kíméletlenül rá fogok mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Audiencián fogadta XIV. Leó pápa a Tisza képviselőit
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője úgy fogalmazott: a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt. XIV. Leó szerint a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.


Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az Európai Néppárt képviselői egy pápai audiencián vettek részt. A  képviselőket XIV. Leó pápa fogadta. A képviselő tolmácsolásában a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt.

Mint írta: „Legfőbb üzenete felénk az volt, hogy a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.”

Kollár Kinga leírása alapján a pápa hangsúlyozta, hogy ehhez a politikusoknak jelen kell lenniük az emberek között, és meg kell hallgatniuk azokat, akiket képviselnek. A poszt szerint a pápa úgy véli, az ideológiák ezzel szemben ártalmasak és megosztó hatásúak. Kollár Kinga úgy fogalmazott: az ő pártjuk már ezen elvek szerint működik.

Azt írta: „A TISZA már bizonyította, hogy képes ezen elvek mentén tevékenykedni, nem hiába arattunk elsöprő győzelmet.”

A bejegyzését azzal zárta, hogy „Az elkövetkező munkánkat innentől a pápa áladásával is végezzük, ami különleges megtiszteltetés.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Viharos, 70 km/órás széllel tört be a hidegfront, de ez még csak a kezdet
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.


Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap reggelre erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a hidegfront. A hőmérséklet visszaesik néhány fokkal, a szél miatt azonban hidegebbnek érezzük a levegőt.

Alapvetően napos idő lesz egész nap, kevés fátyol- és gomolyfelhővel az égen, dél felé haladva pedig feloszlik a felhőzet.

Számottevő esőre nem kell készülni, legfeljebb az északkeleti vidékeken fordulhat elő egy-egy futó zápor, másutt kevés esélye van a csapadéknak – jelenti a met.hu.

Az északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik viharos széllökések, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben lehet rá felkészülni.

A szél a délelőtti órákban lesz a legerősebb, a Bakony, a Balaton és Sopron térségében akár a hetven kilométeres sebességet is elérheti.

Délutánra veszít erejéből a szélmozgás, a kültéri programokat érdemesebb erre a napszakra tervezni – írja a 24.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, estére kettő és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán újabb hidegfront halad át felettünk, amely mögött csütörtökre jobban visszaesik a hőmérséklet, és továbbra is kevés esélye van a csapadéknak.

A front érkezése nem volt váratlan, a meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, hogy a szombati, közel nyárias 25 fokos idő után vasárnapra jelentős lehűlés és viharos szél jön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk