KÉK HÍREK
A Rovatból

13 éves diákja ejtette teherbe a tanárnőt, akit most 10 év börtönre ítéltek

A 25 éves Alexandria Verát még 2016. júniusában tartóztatták le.


10 év börtönbüntetésre ítélték a houstoni Stovall középiskola egyik angoltanárnőjét miután beismerte, hogy hónapokon át viszonyt folytatott az egyik 13 éves diákjával, aki végül teherbe is ejtette őt - számolt be a Washington Post.

Eredetileg 30 évre ítélték volna,

de mivel beismerő vallomást tett így lecsökkentették 10 évre.

#AlexandriaVera

Alexandria Vera (@alexandria.vera) által közzétett fénykép,

Állítása szerint az iskola által szervezett nyári kurzusokon találkoztak, és Instagramon vették fel először a kapcsolatot. A vádat emelő ügyész szerint 9 hónapon keresztül naponta szexelt diákjával a tanárnő.

Továbbá kiderült az is, hogy a nő a fiú barátnőjének adta ki magát a srác családja előtt, akikkel közös programokat is szerveztek. Sőt, még bevásárlásokat is intézett nekik, valamint kifizette a telefonszámlájukat is alkalomadtán.

A tanárnő még azt is engedte, hogy a fiú osztálytársai az ő házába járjanak szexelni.

A bíró szerint Alexandria Vera bár nem pedofil és nem jelent veszélyt másokra, mégis példát kell vele statuálni.

Forrás: time.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőr is látta, hogy nem ő van a felvételen, a bíróság mégis 113 ezer forintra büntette a négygyermekes özvegyet
Egy nyírbélteki nőt arcfelismerő szoftver alapján gyanúsítottak meg két budapesti lopással. Ügyvédje most tárgyalást kért, hogy bizonyíthassák, a nő a bűncselekmények idején dolgozott.


Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.

A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.

A kihallgató rendőr két fényképet mutatott neki: az egyiken a tettesnek a feje búbja látszott, és csak egy kevés az arcából, a másikon pedig balra nézett. „Én tavaly 47 éves voltam, a fényképen szereplő nő pedig jóval fiatalabbnak tűnt, amivel az engem meghallgató rendőr is egyetértett. Szerinte az illető egy kicsit hasonlít rám, de szerinte sem én vagyok az” – mondta Ilona, aki hiába állította, hogy munkahelye igazolni tudja az alibijét.

A rendőrség 2025. október 18-án megküldte az iratokat a bíróságnak. „A rendőr felvette a vallomásomat, azt, hogy nem én loptam, nem tartózkodtam Budapesten, sőt, ott tíz éve nem is jártam. Ennyi történt, mígnem március 6-án megkaptam a bíróság levelét. Az állt benne, hogy meghallgatás nélküli eljárás során döntöttek arról, fizessek meg az üzletet üzemeltető cégnek mintegy 48 ezer forintot, illetve a bíróságnak az eljárás költségére 65 ezret.”

A nő a Facebookon kért segítséget, posztja nyomán dr. Szepesházi Péter ügyvéd elvállalta a védelmét. „Nagyon hálás vagyok ezért, mert jelenleg rendkívül nehéz családi és vagyoni helyzetben vagyok, ugyanis a férjem január 2-án elhunyt. Négy gyermekről gondoskodom. És sajnos, van lakáshitelünk, illetve vannak tartozásaink” – sorolta Ilona. Védője a tárgyalás megtartását kérte, hogy bizonyíthassák ártatlanságát.

Dr. Galsa Péter jogi tanácsadó szerint az ügyben több probléma is felmerül. „Mintha a bizonyítás már nem tényekből, hanem szoftveres magabiztosságból állna” – jegyezte meg. Hozzátette, a bírósági végzés indokolásában számszaki ellentmondás is van, mivel a lopással okozott kár összege nem egyezik a megállapított 48 ezer forinttal. „Az arcfelismerő általi találat azonban nem egyenlő a személyazonosság megállapításával. Ha valaki vitatja, hogy ő szerepel a felvételen, akkor ott nem gyorsított eljárásra, hanem tárgyalásra, teljes körű bizonyításra és valódi eljárási garanciákra van szükség.”

A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy „az ügy iratait hatóságunk 2025. október 18-án megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportjának”. Az Országos Rendőr-főkapitányság általános tájékoztatása szerint a rendőrség az arcfelismerésre „nem kizárólag arra hagyatkozva” állapítja meg a személyazonosságot, és a rendszer „nem küld emberi beavatkozás nélkül találati értesítést”.

Nem ez az első eset, hogy a rendőrségi arcfelismerő rendszer tévesen azonosít valakit. Januárban egy 19 éves fiatalt gyanúsítottak meg bolti lopással, aki végül a beszállókártyájával bizonyította, hogy a bűncselekmény idején Palermóban tartózkodott. Korábban egy szegedi nőt is hibásan azonosított a rendszer egy budapesti lopás ügyében. A technológia szélesebb körű alkalmazását egy 2025 májusi ORFK-utasítás tette lehetővé, amely már szabálysértések esetén is engedélyezi a használatát. Szakértők szerint a magyar gyakorlat több ponton is szembemegy az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletével, ami akár uniós források felfüggesztését is eredményezheti.

Ilona ügyében a következő lépés a bírósági tárgyalás lehet, ahol a védelem bizonyíthatja, hogy a nő nem tartózkodott a tetthelyen. Az eset túlmutat egyetlen szabálysértésen: a technológiai bizonyítékok és az állampolgári jogok ütközését mutatja be.

***

Via Blikk

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/lopas-gyanu-arcfelismero-rendszer-artatlan-birosagi-ugy-itelet/7z5e5c7

Felhasznált források:

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/lopas-gyanu-arcfelismero-rendszer-artatlan-birosagi-ugy-itelet/7z5e5c7

https://rtl.hu/hirado/2026/01/28/tevedhetett-az-arcfelismero

https://444.hu/2026/01/28/hibasan-azonositott-egy-fiatalt-a-rendorseg-arcfelismeroje-akit-ezert-bolti-lopassal-gyanusitottak-meg

https://telex.hu/g7/kozelet/2025/04/25/unios-forrasokat-bukhat-magyarorszag-az-arcfelismero-rendszer-miatt

https://kontroll.hu/cikk/belfold/2025/05/16/stikaban-maris-szigoritottak-az-arcfelismeres-szabalyat

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/arcfelismero-rendszer-kamera-rendorseg-plussmacko-lopas/fhef28n


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
24.hu: Egy épület tetejéről zuhant le a honvédtisztjelölt az NKE campusán, csak 21 éves volt
A lap úgy tudja, hogy a harmadéves honvédtisztjelölt a laktanya egyik épületének tetejéről zuhant le. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.


Korábban beszámoltunk arról, hogy meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Campusán, a 24.hu most részleteket közölt a halálesetről. 

A lap legfrissebb információi szerint egy 21 éves fiatalember halt meg a Ludovika Campusán. Értesüléseik szerint a fiatal honvédtisztjelölt az egyetemhez tartozó X. kerületben található laktanya egyik épületének a tetejéről zuhant le.

Megkeresték a rendőrségeit is, akik azt közölték, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy szakítás volt az ok, ezért ugrott ki egy 16 éves fiú a kilencedik emeletről Óbudán az apa szerint
A tinédzser a nagymamája lakásából kiugorva vetett véget az életének. Apja egy görögországi terápiával próbált segíteni rajta, de a fiú nem tudta kezelni szerelmi bánatát.


Öngyilkosságot követett el egy kamaszfiú március elején Óbudán. A 16 éves gimnazista a nagymamája kilencedik emeleti lakásából ugrott ki szerelmi bánatában. Gyászoló édesapja a Blikknek nyilatkozva mondta el, mi vezetett ahhoz, hogy a fia eldobja magától az életét.

„Az iskolán kívül minden idejét a barátnőjével töltötte, akivel nagyon szerették egymást. Tudomásunk szerint a fiam a halála előtt megbeszélte a párjával, hogy szakítanak, szünetet tartanak a kapcsolatukban, de ezt a helyzetet a gyerekem nem tudta kezelni”

– mondta megtörten az édesapa.

Fia egy óbudai egyházi, fizetős gimnáziumba járt, ahol halála másnapján gyászszünetet rendeltek el. A tragédia az egész iskolai közösséget megrázta, az intézmény a történtek után kiemelt figyelmet fordított a diákok lelki támogatására.

Az apa elmondása szerint fia korábban kitűnő tanuló volt, de az utóbbi időben megváltozott.

„Korábban kitűnő tanuló volt, az elmúlt időszakban viszont rossz társaságba keveredett, és leromlottak a tanulmányi eredményei, illetve megváltozott a tanuláshoz és az egész közeghez való hozzáállása is.”

Szülei elváltak, édesanyja távol él, így a fiú az apjával lakott, aki rendszeresen tartotta a kapcsolatot a tanárokkal. A fiatal gördeszkázás közben ismerte meg nála egy évvel fiatalabb barátnőjét. A szakítás után a lány is szakember segítségét kérte a történtek feldolgozásához.

Az apa arról is beszélt, hogy a család egy görögországi terápiával próbált segíteni a fiún.

Ajánlás útján vették fel a kapcsolatot Vaskuti Pállal, a Chance Program vezetőjével, aki élményterápiával segít a lelki problémákkal küzdő fiataloknak. Az apa és fia ki is utaztak Kalamatába egy előzetes ismerkedésre, a terv az volt, hogy a tinédzser nyáron két hónapos terápián vesz részt. A szakember úgy érezte, sikerült kapcsolatot teremtenie vele, sőt még azt is felajánlotta, hogy a barátnőjével is foglalkozik.

„Azt nem gondoltam, hogy ekkora a baj, ugyanis pozitív jövőképe volt a fiúnak”

– mondta Vaskuti Pál a Blikknek.

„mert nem tehették. Nem is tették. Megmentették.”

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Azonnal elvették a jogosítványát a fideszes alpolgármesternek, miután ittasan ült volánhoz Tamásiban
Széles Andrást, a város fideszes alpolgármesterét március 14-én állították meg a rendőrök. A politikus a közösségi oldalán elismerte a hibáját, az ügyben ittas járművezetés vétsége miatt indult eljárás.


Ittas vezetésen érték Széles Andrást, Tamási fideszes alpolgármesterét március 14-én. A rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát, és büntetőeljárást indítottak ellene. A politikus később a közösségi oldalán ismerte el a történteket és kért bocsánatot.

A hírt elsőként a Privát kopó közölte, írásuk szerint a politikust március 14-én, szombaton este hat óra körül állították meg Tamásiban. A Tolna Vármegyei Főügyészség megerősítette az eljárás tényét.

„A Tamási Rendőrkapitányság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a március 14-én 18 óra körül Tamásiban történt cselekmény miatt. A járművezető vezetői jogosultságát a helyszínen felfüggesztették”

– tájékoztatott Kiss Yvette, a főügyészség szóvivője. Hozzátette, hogy a nyomozást elrendelték, de gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

Széles András nem sokkal később a közösségi oldalán egy bejegyzésben reagált, amelyben elismerte a hibáját.

„Elismerem, hogy hibáztam.

Március 14-én a városi ünnepségről hazatérve ebédhez alkoholt fogyasztottam. Több óra elteltével, a délutáni pihenést követően a közeli boltba indultam, nem gondolva, hogy az elfogyasztott alkohol még nem szívódott fel szervezetemben. Közúti ellenőrzés során az alkoholszondás ellenőrzésnek eleget tettem, a mért eredményt elfogadtam, amely nem sokkal haladta meg a szabálysértési értékhatárt. A körülbelül egy kilométer megtett út alatt senkinek semmilyen kárt nem okoztam” – közölte az alpolgármester.

A politikus jelezte, hogy vállalja a következményeket és teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.

„Elnézést kérek tettemért, továbbra is igyekszem minden erőmmel a város javát szolgálni!” – zárta bejegyzését.

Bár az üggyel kapcsolatban ellenzéki politikai reakció egyelőre nem érkezett, hasonló esetekben az ellenzéki pártok jellemzően a zéró toleranciára hivatkozva a politikai felelősségvállalást és a lemondást szokták sürgetni.

Magyarországon az ittas vezetésre zéró tolerancia vonatkozik. Bűncselekménynek az számít, ha a járművezető szervezetében a véralkohol-koncentráció meghaladja a 0,50 gramm/liter értéket, vagy a kilélegzett levegő alkohol-koncentrációja több mint 0,25 milligramm/liter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk