SZEMPONT
A Rovatból

10 ezer évig kering majd a Nap körül a Tesla – de ennek mi értelme?

Elon Musk meg akarja hódítani a Marsot. De miért egy autót küldött ki az űrbe?
Vultur Csaba - szmo.hu
2018. február 07.



Igen, ez a valóság, nyitóképünk nem Photoshoppal készült.

A SpaceX vállalat több ezer dolgozója a helyszín közeléből, internetezők milliói az élő közvetítést követve nézték, ahogyan magyar idő szerint kedden a késő esti (helyi idő szerint délutáni) időpontban elstartolt az elmúlt 40 évben épített legerősebb, leggyorsabb és legnagyobb űrrepülőgép, amelyet a multimilliárdos Elon Musk cége épített. Igen, egy magáncég volt képes arra, hogy a tulajdonos Tesla Roadster autóját az űrbe, majd csillagközi pályára juttassa.

Ott aztán olyanná válik, mint egy aszteroida, ami magányosan száguld az űrben, elliptikus pályát leírva a Nap körül.

sman

Starman, az első

Persze az autónak van egy „utasa” is, Starman. Igaz, csak egy bábu, „akit” űrutazásra öltöztettek be, és noha sajnos nem is fogja sokáig bírni a kozmikus tér elég sanyarú viszonyait,

a Teslát vezető figura jelkép. Jelképezi Elon Musk álmát.

Musk már fiatal korában videójátékokat készített, aztán sok mást is programozott, amivel idővel iszonyú gazdag lett. És akkor elkezdte megvalósítani tervét: a Mars meghódítását, amelynek első lépése az, hogy elküldte Starmant az űrbe.

musk wiki

A SpaceX vállalat mérnökei azt akarják ugyanis bizonyítani, hogy a kis piros sportkocsit az űrbe juttató Falcon Heavy űrrepülő

képes elérni a Marsot, aminek kolonizálása Elon Musk legfontosabb víziója.

Az üzletember egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben. Musk 2016-ban beszélt először hosszabban a Mars betelepítésére vonatkozó terveiről. Ötlete az újrahasznosítható rakéta és űrhajó kombinációján alapul, amelyet Musk bolygóközi közlekedési rendszernek (Interplanetary Transport System, ITS) nevez.

Az első Marsutazók

A dolog jelentősége ott van, hogy míg a rakéták az eddigieknél sokkal több súlyt lennének képesek az űrbe juttatni, feladatuk végeztével vissza is térnének a Földre. Így több űrhajót és üzemanyagtankert is a világűrbe juttathatnának. Az űrhajókat Föld körüli pályára állítanák, és akkor indulnának a Mars felé, amikor a Föld és a Mars együttállása ennek kedvez, azaz 26 havonta.

Musk nem viccel: legalább ezer ITS űrhajó indítását tervezi, amelyek egyenként legalább 100 embert szállítanának. És mindegyik ITS-űrhajó 15 világűrbeli utat teljesítene.

Így aztán nagyon olcsóvá is válna az egész. Ezt tesztelte most a kis piros autóval.

Egy ember "hagyományos" (egyszer használatos járművel, rakétával) módon ugyanis olyan 10 milliárd dollárból lenne most eljuttatható a Marsra, Musk számításai szerint az ő módszerével ez 200 ezer dollárra csökkenthető (egy nem olyan nagy, de kényelmes Budapest környéki családi ház ára) személyenként.

Elon Musk a SpaceX vállalat Falcon 9 nevű rakétáját már többször tesztelte, és a rakéták valóban sikeresen Földet – pontosabban: óceánt – is értek már az Atlanti-óceánon úszó drónhajón.

Nem vicc, így landol:

A rakéta által szállított űrrepülő közben több tonnás rakomány vitt a Nemzetközi Űrállomásra.

Amíg ezt a cikket olvasod, a sportkocsi percről-percre egyre távolabb kerül a Földtől. Oké, nem fogja sokáig bírni a meggypiros kisautó: porszemnyi méretű szilárd részecskék csapódnak a karosszériába percenként, és a hideg tönkreteszi a műanyag alkatrészeit. A Nap sugárzása - amelytől itt a Földön megvéd minket az atmoszféra és a Föld mágneses tere – sem tesz jót a felső középosztálybelieknek szánt autónak. Csak az alumínium alváz, a belső fém alkatrészek meg az üveg maradnak meg - de azok évezredekig.

De mégis, Musk elkezdte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Az eddig ismert Fidesznek vége, egy új név is felmerült a párt élére
A politikai elemző megjósolta, hogy Orbán Viktor nem veszi fel parlamenti mandátumát a választási vereség után. Török szerint Cser-Palkovics András neve forog a megújulás kapcsán.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.

Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.

Török arról is beszélt, hogy értesülései szerint Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, és nem veszi fel a mandátumát a választási vereség után. Nem sokkal később a távozó miniszterelnök jelentette be a hírt.

Az elemző nyitott kérdésnek látja azt is, hogy a politikus pártelnök marad-e.

A Fidesz megújulását taglaló találgatásokban Török szerint a legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester neve merül fel. Cser-Palkovics a kampány során került a figyelem középpontjába, amikor Magyar Péter a színpadról szólította fel, hogy írja alá a Tisza Párt petícióját, amire a polgármester később egy elutasító videóüzenetben reagált.

A személyi kérdéseken túl Török a Fidesz szerkezeti válságát is elemezte. A Medián friss kutatására hivatkozva elmondta, a párt szavazótáborának harmada már nem áll a Fidesz mögött, a bázis mérete pedig nagyjából akkora, mint az MSZP-é volt 2010-ben. Az elemző szerint a Fidesz jelenlegi függőségi rendszere kifulladt.

A visszaúthoz Török szerint „radikális változásra, jelentős tartalmi megújulásra, személyi változásra van szükség, és egy misszió meghirdetésére”.

Ezzel szemben a kormánypárti politikusok egyelőre másfajta magyarázatokat adnak a vereségre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott interjújában durva külföldi beavatkozásról beszélt, és elutasította, hogy ő vezethetné az „Orbán utáni Fideszt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András Orbán Balázsnak: A cipője talpáig nem érhetnél fel Lannert Juditnak
A politikus a közösségi oldalán kelt Lannert Judit védelmére, miután szerinte Orbán Balázs egy Pride-zászlós profilkép miatt támadta meg. Fekete-Győr a miniszterelnök politikai igazgatóját a „fideszes kontraszelekció szobrának” nevezte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Fekete-Győr András Facebook-posztban kelt Lannert Judit védelmére. A politikus szerint a „rezsim bukott propagandistái Orbán Balázssal az élen” gyalázzák az oktatáskutatót. Fekete-Győr András közvetlenül Orbán Balázshoz intézve szavait teszi fel a kérdést, hogy honnan veszi a bátorságot, hogy egy Pride-zászlós profilkép miatt bírálja Magyarország egyik legelismertebb oktatáskutatóját, akit az ország következő oktatásügyi miniszterének nevez.

Véleménye szerint Orbán Balázs szakmailag meg sem közelíti Lannert Juditot, majd hozzáteszi: „A cipője talpáig nem érhetnél fel Lannert Juditnak még akkor sem, ha történetesen nem buktál volna épp akkorát kampányfőnökként, amekkorát politikus még soha nem bukott ebben az országban.”

Fekete-Győr a posztban emlékeztet arra, hogy a kormánynak nem volt oktatásügyi minisztere, majd azt állítja, hogy „megpróbáltatok lenyomni helyette egy korrupt, vén maffiózót a magyarok torkán, aki oktatásirányítás címén könnygázzal és gumibottal verette agyba-főbe a szabad oktatásért tüntetni merő diákokat.”

A bejegyzés írója ezután részletezi Lannert Judit szakmai pályafutását, kiemelve, hogy PhD-fokozattal rendelkező, Princetonon is tanult közgazdász és szociológus, aki több mint harminc éve foglalkozik a magyar oktatási rendszerrel. Fekete-Győr szerint

„Ő indította el a Jelentés a magyar közoktatásról sorozatot, ami hosszú éveken át az oktatáspolitika legfontosabb szakmai alapvetése volt.”

A politikus azt írja, Lannert később saját kutatóközpontot alapított, és olyan programokat hozott Magyarországra, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását segítik. Lannert Judit céljait ismertetve Fekete-Győr kijelenti, az oktatáskutató szerint „egy normális országban a gyerekek iskolai teljesítménye nem függhet attól, hogy milyen családba születtek.” Hozzáteszi, hogy Lannert egy valóban esélyteremtő, modern iskolarendszert szeretne építeni.

Céljai között szerepel továbbá, hogy „Vissza akarja adni a tanárok, a pszichológusok és a bölcsődei dolgozók társadalmi megbecsülését és méltó bérezését.” Emellett „radikálisan csökkenteni kívánja a diákokra és tanárokra nehezedő elviselhetetlen terheket, a felesleges poroszos magolás helyett pedig a problémamegoldásra, a kreativitásra és a kritikai gondolkodásra szeretné helyezni a hangsúlyt.” Ezzel szembeállítva Fekete-Győr a jelenlegi kormány oktatáspolitikáját bírálta.

Úgy véli, ez a személy az oktatás irányításának átvétele után „a státusztörvénnyel végleg sárba tiporta a pedagógusok emberi és szakmai méltóságát, ezreket üldözve el a pályáról.”

A poszt írója szerint a belügyminiszter „puszta példastatuálásból kirúgatta azokat a tanárokat, akik polgári engedetlenséggel mertek kiállni a rájuk bízott diákokért.” A tanárhiányra adott kormányzati válaszokat is kritizálja, mondván, valódi megoldások helyett „inkább átíratta a szabályokat, az egekbe emelte a kötelező óraszámokat, és simán ráengedte a gyerekekre a képesítés nélküli embereket.” Az oktatás modernizációjával kapcsolatban pedig azt írja, hogy „egyetlen ostoba tollvonással kitiltotta a telefonokat az iskolákból, ahelyett, hogy megtanította volna a diákokat a digitális világ tudatos használatára.”

Fekete-Győr András a bejegyzést egy kérdéssel zárja:

„Jól értem, hogy ilyen katasztrofális bizonyítvány után még van bőr a képeteken kioktatni az ország egyik legkiválóbb szakemberét?”

Majd Orbán Balázsnak üzenve fejezi be a posztot: „a helyetekben én nagyon mélyen befognám a számat. Inkább összetenném a két kezem, amiért egyáltalán még szabadlábon lehettek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.

"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.

"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"

- fogalmazott az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET: