MÚLT
A Rovatból

10 extrémsport, amely évszázadok óta létezik

Mi köze a feldühödött férjnek a bungee jumpinghoz? És miért haltak meg tömegével az első focimeccseken? Időutazás az extrém sportok világába.


Nem mai találmány az adrenalinbomba, régen is vágytak rá az emberek. Erre több bizonyíték is van a történelemben.

Íme tíz olyan tevékenység, melyek bizonyítják, hogy őseink is hajlandóak voltak kockáztatni a testi épségüket egy kis szórakozásért.

10. A kezdeti bungee jumping

Kívülállók számára elsőre őrültségnek tűnik a Csendes-óceán déli részén található Pentecost-sziget lakóinak sportja. A vanatuk egy rituálé keretein belül egy 25 méter magas faépítményre másznak, indát kötnek mindkét lábukra, majd leugranak.

Nagyjából 1500 évesnek saccolják a hagyományt,

de nem ismert, hogy mikor és hogyan kezdték el pontosan. A legenda szerint egy, a férje szexuális vágyait megelégelő nő a dzsungelbe menekült. Míg a férfi üldözte, menekülés közben felmászott egy fára. Oda is utána ment, ezért úgy döntött, hogy indákat köt a lábára és leugrik. Így a férfi is ugrott, de indák nélkül, ezért ő belehalt az esésbe.

A hasonló baleseteket elkerülendő ugranak le így a mai napig a férfiak a szigeten. Hozzá tartozik az is, hogy állítólag annak lesz a legjobb a yamgyökér termése, aki a legmagasabbról ugrik le sikeresen. Annak ellenére, hogy mennyire veszélyesnek tűnik, ritkán sérülnek meg az ugrás során: az indák rugalmasak, és a talaj, amire érkeznek, fel van lazítva.

zás

9. Ősi lovaspóló

A póló a világ egyik legrégebbi csapatjátéka. Vélhetően hadi célokat szolgált a gyakorlása: az ókor csatáiban a lovasság játszotta a sorsdöntő szerepet. Azért terjedhetett el ilyen korán, hogy gyors irányváltásra és reakciókra képezzék ki a lovakat. Mindez nem volt veszélytelen.

Nagyjából Kr. e. 600 évvel kezdték el gyakorolni a sportot, ami harcosok körében felettébb népszerű volt. Állítólag, amikor Nagy Sándor készült elfoglalni Perzsiát, Darius király egy pólókalapácsot és egy labdát küldött neki, azt üzenve, hogy visszaküldené játszadozni a csata helyett. Nem döntött jól.

Ezt követően Európában és Ázsiában is elterjedt a sport – még a bizánci birodalomban is játszották egy alternatív változatát. Manuél császár egyszer pólózás közben kapott agyrázkódást, de III. Alexandrosz és egy Trapezunti császár játék közben haltak meg.

8. Tűzön járás

Görögországban és Bulgáriában évezredek óta rendeznek tűzön járást. Az Anastenaria néven elterjedt hagyományt egyfajta istentiszteletként gyakorolják Szent Konstantin és Szent Atanáz tiszteletére. A hívők ikonokat tartanak a kezükben a szentekről, miközben parázsló farakáson sétálnak át.

A legenda szerint egy bolgár templom kigyulladásakor a helyiek hallották a szenteket segítségért kiáltani. Az ő áldásukkal a lakók képesek voltak kimenteni a legfontosabb tárgyakat az épületből. Ma is úgy tartja a hiedelem, hogy a tűzön járás gyakorlata megvédi őket a bajtól.

Ám nem mindenkinek nyeri el a tetszését a rituálé: a tűzön járás Dionüszosz istenimádatához kötődik, ezért sokan pogány hagyománynak tekintik, és megtagadják, hogy hithű keresztényként valaki ezt a szokást gyakorolja.

7. Firenzei foci

Az ókori Rómában létezett egy Harpastum nevű labdajáték, amit a rögbi elődjének tekinthetünk. Egy labdát kellett eljuttatniuk a játékosoknak az ellenfél vonalai mögé anélkül, hogy az leérne a földre. Sokáig úgy gondolták, hogy ez a legideálisabb sport a fiatal férfiaknak. A mai napig rendeznek ilyen versenyeket, ma a Harpastum utódjának tekintett Calcio Fiorentinot, vagyis a firenzei focit játsszák.

Olyan híres volt a sport, hogy a város főterén játszották a 16. században. Két 27 fős csapat mérkőzik meg egymással, az ütés, a rúgás és a birkózás is belefér a labda megszerzéséért. Hogy még magasztosabb legyen a játék, minden egyes pontszerzésnél tüzelnek egy ágyúval.

Régen a győztes csapat jutalma egy tehén volt, ma ingyen kaját kapnak a meccs után.

6. Knattleikr

Nem olvastad félre, a vikingek ősi játékának neve nyelvtörő a magyarok számára. Ha már vikingek, akkor sejthetjük, hogy nem puhány sportról van szó. A feljegyzéseknek köszönhetően nagyjából ma is tudjuk, hogyan játszották.

A megtermett vikingek két csapatra oszlottak, és mindannyian egy ütőt vettek a kezükbe. Nem tiszta, hogy mi volt vele a pontos céljuk, de labdát vágtak egymáshoz a knattleikr során. A labdára nem voltak szigorú szabályok, néha köveket, néha jégdarabokat használtak. Napokig is tarthatott egy meccs, melyek során sok vér folyt és többen tartósan a földre kerültek tőle.

5. Kocsihajtás

Gaius Appuleius Diocles kocsihajtó volt az ókori Róma leggazdagabb sportolója. Mai milliárdoknak megfelelő vagyont halmozott fel magának. Tekintve, hogy mennyit kockáztatott érte, meg is érdemelte.

A rómaiak imádták a kocsihajtást. A város több pontján rendeztek rendszeresen versenyeket, melyek során egyesek teljes vagyonokat voltak képesek eljátszani. A Circuc Maximus nevű legnagyobb pálya nagyjából 150.000 nézőt tudott leültetni. Kettő vagy négy lovat fogtak be a szekérbe, akikkel hét kört kellett futnia a versenyzőknek. Az volt az esélyes, aki a legbelső sávot képes volt elfoglalni magának.

Nagyon gyakoriak voltak a balesetek, a sportban aktív férfiak átlagosan 22 éves korukban haltak meg. Ez a fajta kocsihajtás annyira veszélyes, hogy nem is próbálkoznak gyakran a felidézésével. Az 1925-ös Ben Hur-film forgatása öt ló és egy kaszkadőr életébe került.

4. Vízi párbaj

Amennyire veszélyes a lovagi torna, annyira a párbajozás e formája is. Itt mondjuk garantáltan puhára esik az, aki a dárda rossz végére kerül.

A szokást fiatal francia férfiak kezdték el a 17. században. Házas és egyedülálló férfiak csaptak össze egymás ellen, piros és kék csónakokban. Teljes sebességgel rántottak egymásnak, az egyes csónakokban tíz-tíz ember evezett. Két kiválasztott fő „lovag”, páncéllal és pajzzsal felszerelkezve vívta a fő csatát. A cél az ellenfél vízbe lökése volt.

3. Pankráció

Az ókori Görögországban olimpiai sport volt a pankráció, mely során két férfi gyakorlatilag szabályok nélkül esett egymásnak, vérre menő küzdelemben. Csak az volt kikötve, hogy nem lehet harapni, a másik szemét kivájni, vagy a nemi szervénél támadni. Minden más belefért, az veszített, aki kijelentette, hogy nem bírja tovább.

Arrichiont tartják a sport legnagyobb bajnokának, aki történetesen belehalt a győzelmébe. Fojtófogásba szorították, de ő még képes volt arra, hogy kitörje ellenfele bokáját, aki így annyira meggyengült, hogy feladta a versenyt. Közben Arrichion meghalt, már holtában kiáltották ki győztesnek.

2. Középkori angol foci

Angliában a 14. századtól kezdve a fiatalok általában keddenként gyűltek össze focizni. Ezek a játékok nemcsak a labdarúgás, de a futballhuligánság alapkövei is voltak. Disznóbőrből készült labdát használtak, és az volt a cél, hogy a csapatok a saját falujukba juttassák el azt.

Érthetően kaotikus körülmények uralkodtak a játék közben: gyakoriak voltak a végtagtörések, és többen meg is haltak a meccs hevében.

Több százan is játszhattak egyszerre, városrészek lakói is összecsaptak, szűk utcákon keresztülpréselve magukat. 1365-ben III. Edvárd betiltotta a játékot, mert túl sok erős férfi esett áldozatául.

Franciaországban is elterjedt a játék, egy meccs során állítólag 40 férfi fulladt meg, amikor Pont-l’Abbéban vízbe esett egy labda.

1. Krétai bikaugrás

Az első bikaugrást ábrázoló festmény Kr. e. 1400-ban jelent meg Kréta szigetén. Nem egyértelmű, hogy ezek a képek igazi vagy mitikus eseményeket mutatnak, mivel több olyan ábrázolás van, amelyen az ugró a bika szarvába kapaszkodva ugrik át az állaton, ami nehezen elképzelhető mutatványnak számít. A jelenséget a Minotaurusz-legendákhoz kötik: a történet szerint sok férfi esett áldozatául a félig ember, félig bika szörnyetegnek.

Viszont ahogy a fenti videó is mutatja, vannak, akik tényleg képesek a mutatványra a mai napig.

Forrás: Listverse


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Európa hősként ünnepelte, a bécsi udvar elárulta: egy vadkan végzett a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérével
Ötszázoldalas eposzt írt, ellenséges hídját égette fel a tél közepén, és egész nemzetet tanított önvédelemre: 406 éve, a ma elfogadott magyar szakirodalmi adat szerint 1620. május 3-án született Zrínyi Miklós, a költő-hadvezér, akinek életműve ma is egyszerre irodalmi és stratégiai iránytű.


Zrínyi Miklós születésnapja nem csupán egy dátum a naptárban, hanem alkalom arra, hogy felmérjük, mit kezdünk ma egy olyan örökséggel, amely a kard és a toll egységére épült egy olyan korban, amikor a nemzet sorsa naponta forgott kockán.

Zrínyi Miklós főnemesi család sarjaként, többnyelvű műveltséggel felvértezve, itáliai és bécsi hatások között nevelkedett. Ez a kettős látásmód tette lehetővé számára, hogy egyszerre lásson rá a Habsburg-udvar finom politikai játszmáira és a magyar végvári világ kíméletlen realitására. Ez a háttér kovácsolta azzá a hadvezérré és gondolkodóvá, aki a tettekben és a szavakban egyaránt a legmagasabb szintet képviselte.

Pályája a végvárakban indult, ahol a mindennapos portyák és ostromok adták a gyakorlati leckét, de hamar túllépett a napi szintű hadviselésen. Reformtörekvései egy állandó, professzionális, „rendszeres hadsereg” felállítását célozták, felismerve, hogy a portyázó, alkalmi seregekkel nem lehet hosszú távú biztonságot garantálni.

Stratégiai gondolkodásának csúcspontja az 1664-es téli hadjárat volt, amely európai hírnevet szerzett neki.

A Dráva mentén, a tél kellős közepén, fagyos körülmények között mélyen benyomult az ellenséges területre, és felégette a török utánpótlás kulcsfontosságú láncszemét, a monumentális eszeki hidat. Ez a hadművelet nemcsak katonai bravúr volt, hanem politikai üzenet is Bécs és Európa felé: Magyarország képes és hajlandó a saját védelmében kezdeményezni. A merész vállalkozások mögött azonban nemcsak bátorság, hanem egy koherens politikai program is állt.

Zrínyi politikai írásaiban és levelezésében újra és újra visszatért a központi gondolathoz: az országnak a saját erejére kell támaszkodnia.

A „Ne bántsd a magyart!” röpiratától a hadtudományi munkákig mindenhol azt hangsúlyozta, hogy a külső segítség bizonytalan és feltételekhez kötött, a valódi biztonság záloga a belső erő és szervezettség. Folyamatosan egyensúlyozott a Habsburg-udvarral való együttműködés és a magyar érdekek képviselete között, ám tervei többször ütköztek a bécsi udvar döntéseivel.

Ezt a programot emelte elvont eszményből közösségi tapasztalattá tizenöt énekből álló eposza, a Szigeti veszedelem. A mű nem csupán a dédapa, Zrínyi Miklós szigetvári hős tetteinek megéneklése; valójában egy politikai-erkölcsi példázat. Az eposz a hősi önfeláldozáson keresztül mutatja be, hogy a közösségért hozott áldozat a legfőbb erény, és egy maroknyi, de elszánt sereg képes szembeszállni a túlerővel, ha a vezető és a katonák egységet alkotnak.

Zrínyi nyelvi erejével, barokk képeivel és feszültségteremtő dramaturgiájával a magyar irodalom egyik csúcsművét hozta létre, amely egyszerre volt imádság, haditerv és nemzeti program.

A hősi eszmény azonban nemcsak könyvlap, hanem cselekvés – és itt visszakanyarodunk a sorsfordító utolsó hónapokhoz. 1664 nyarán a szentgotthárdi csatában a keresztény seregek győzelmet arattak, de a császári győzelem után megkötött vasvári békét a magyar rendek rendkívül kedvezőtlennek tartották, ami óriási felháborodást keltett.

Ugyanezen év november 18.-án vadászni ment néhány főúrral a Csáktornya melletti erdőbe. Már hazafelé készülődtek, amikor Póka István fővadász horvátul odaszólt Zrínyinek, hogy megsebesített egy vadkant, követte a vérnyomát, és ha utánamennének, még elejthetnék.

Zrínyi nem sokat habozott. Magához vette rövid puskáját, lóra ült, és Póka, valamint egy savoyai fiatalember társaságában elindult a vadkan nyomába. Nem sokkal később Guzics kapitány öccse, Zrínyi olasz inasa és a lovásza is utánuk mentek.

Guzics tért vissza a hírrel, amely pillanatok alatt rémületté változtatta a vadászat végét: Zrínyit súlyos baj érte. A vadkan három sebet ejtett rajta, a lábán és a fején is megsérült, de a halálos seb a nyakán érte.

Bár a korabeli források balesetként írják le az esetet, a hirtelen és tragikus halál szinte azonnal táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek. A halál körüli bizonytalanság csak erősítette a kultuszt, amely a XIX–XXI. században is formálja közgondolkodásunkat.

Zrínyi Miklós egyszerre irodalmi mérték és stratégiai gondolkodó, aki arra tanít, hogy a nagy célokhoz szervezett erő, tiszta vízió és áldozatvállalás szükséges. A kérdés ma is ugyanaz, mint Zrínyi idejében: leszünk-e elég szervezettek és bölcsek ahhoz, hogy a közjót ne csak megénekeljük, hanem meg is védjük?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk