GASZTRO

10 étel, amelyet nem szeretnek a magyarok

Összeállításunkban kiveséztük, hogy miért fintorognak sokan a pacalpörkölt, a gomba, vagy például a spenót hallatán.


Ez egy erőteljes hangvételű, szubjektív lista, amelyet hosszú kutatómunka övezett: próbáltam megkeresni a különböző indokokat, és beleírni a személyes tapasztalatokat is. Néhol határozott általánosításokon alapul, de természetesen senkit sem szerettem volna megbántani velük. Remélem, hogy ti is azonosulni tudtok az összeállításban leírt képzetekkel, és jóízű mosolygással és/vagy bólogatással zárjátok majd az olvasottakat.

1. Mazsola

Bevallom, jómagam is keresztes hadjáratot vívok minden egyes szem mazsola ellen, amely éppen a kedvenc süteményeim közepében landol. Gondoljatok csak bele, éppen vígan falatozzátok a jó öreg somlói galuskát: a krémes-rumos étcsokoládé étvágygerjesztően olvadozik a szátokban, miközben ráharaptok az omlós piskótára és… tessék. Egy furcsa idegen test, egy amolyan ráncos izé akad a fogaitok közé, nektek pedig nem hogy az étvágytól, hanem konkrétan az élettől is elmegy a kedvetek.

Miért utálják sokan?

Gyerekkoromban például azt hittem, hogy a mazsola valójában nem más, mint rohadt szőlő. Persze mára már tudom, hogy a rohasztás és az aszalás nem ugyanaz, de ez a gyerekkori balsejtelem sajnos egy életre megragadt bennem. Erre még rátett egy lapáttal, hogy minden finom süteménybe beledobálják a nagyokosok, amitől nem csak egyszerűen nem szeretem, hanem konkrétan utálom ezt az képződményt. De most komolyan, miért kell ezt? Kinek az ötlete volt? Diákcsemegébe még oké, de a kedvenc mákos, túrós, vagy csokoládés süteményeinket tessék szépen békén hagyni! Érdekes módon egyébként az aszalt áfonyával nincs semmi bajom, sőt: az áfonyás muffint kimondottan imádom. Azt hiszem, hogy ezzel sokan mások is így vannak.

mazsola

2. Főzelék

Talán a leggyakoribb magyar étel, amely a családi asztalra kerül egy unalmas hétköznapon. Valaki mindegyik archetípusát utálja, mások pedig csak néhánytól fintorognak. A legnagyobb közutálatnak tán a kelkáposzta-főzelék, a tökfőzelék, a (zöld)babfőzelék, illetve a menzákon előszeretettel adagolt finomfőzelék örvend, amely sokak szerint minden, csak nem finom.

Miért utálják sokan?

Legfőképpen talán azért, mert van a főtt zöldségeknek egy sajátos ízük, illatuk, amely sokakat alapból erősen taszít. Ráadásul ott van még a nem túl vonzó állaguk is. Ha pedig mindezt a "menzás konyhás néni" módjára sűrű, lisztes rántással súlyosbítják, máris eljutunk ahhoz a főzelékhez, amely kellőképpen visszataszító lehet még azok számára is, akik egyébként nem kapnak kiütést a zöldségféléktől. A főzelékek ellenségeinek egyrészt azt ajánljuk, hogy kóstolják meg a „saját magukkal” sűrített variánst (a krumplifőzelékbe például turmixoljátok bele a főtt krumplit, és így tovább), másrészt pedig ma már léteznek olyan - egyáltalán nem hagyományos - változatok is, amelyeket többek között keleti fűszerekkel készítenek el, ezáltal teljesen más élményt jelentenek: leegyszerűsítve a dolgot, sokkal finomabbak.

fozelek

3. Kocsonya

Az idősebb generációk közkedvelt eledele. Tulajdonképpen nem más, mint egy jó zsíros csülökleves lehűtve, répával, vöröshagymával, borssal, ahogy kell. Abszolút nincs rossz íze, nem büdös, egy jó szelet fehérkenyérrel pedig kiváló vacsora. Sajnos a látványa viszont hagy némi kívánnivalót maga után.

Miért utálják sokan?

Egyértelműen a kinézete és az állaga miatt. Ahogy remegnek ott a szegény feldarabolt disznónak a részei abban az aszpikos izében… valljuk be, nem éppen a leggusztusosabb látvány a világon. Aki fittyet hány rá, jóízűen szokta falatozni, mert az íze tényleg nem rossz.

kocsonya

4. Mák

Erős közutálatnak örvend, pedig talán a mák a legjobb dolog a világon, ami a süteménnyel, vagy a szélesmetélttel történhet. Rengeteg ételt képes kellemesen karakteres ízűvé varázsolni, ráadásul tele van vitaminokkal is.

Miért utálják sokan?

Nagyon furcsa, de a legtöbb ember azért, mert beleragad a fogába. Ezt a dolgot speciel nem is nagyon értem, mert egy korty vízzel azonnal orvosolható lenne a „hajmeresztő” probléma. Sokan úgy nőttek fel (azt hiszem, hogy én is), hogy a mák veszélyes, mérgező növény, ne tessék fogyasztani, mert kipurcansz tőle. Ez annyiban igaz, hogy a mák gumója tényleg mérgező, fehér nedve pedig az ópium alapanyaga, amelyről mindenki tudja, hogy egy erős tudatmódosító szer. Ettől függetlenül - állítólag - a magja nyomokban sem tartalmaz veszedelmes vegyületeket. Ám van egy dolog, amelyen mégis megdöbbentem: kutatások alapján egy mákos sütemény elfogyasztása után nem mennétek át egy doppingteszten. Nos, ennek ellenére mégis meleg szívvel ajánlom a mákos gubát vagy a mákos bejglit mindenkinek, aki szereti.

mak

5. Spenót

Az a bizonyos zöld trutyi, gyermekkorunk egyik legnagyobb mumusa. Az egyetlen olyan étel, amelyre majdnem az összes anyuka „NEM” választ kapott a csemetéjétől. Hiába a győzködés, hogy: bőséges forrása a vasnak, rostjai tisztán tartják az emésztőrendszert, nagyra növünk tőle, erősek is leszünk – valahogy mindegyik indokkal csődöt mondott az ember. Persze sokan vannak, akiket a mai napig le lehet vele kenyerezni, sőt, talán itt érvényesül a legerősebben a „vagy szereted, vagy utálod” elv is. Egyébként én nem feltétlenül a spenótfőzelékre gondolok „spenót” címszó alatt, hanem körülbelül az összes ételre, amely a jól ismert zöldségből készül. Tudniillik, a spenót és a spenótfőzelék kéz a kézben jár: aki a főzeléket utálja, az sajnos hadilábon áll az összes többi spenótos kajával is. Az egyik kedves barátom szerint ez nagyon nagy kár, mert a főzelék talán az egyik legigénytelenebb módja a spenót elkészítésének, tehát rengeteg finomabb felhasználási módja is létezik (például lasagne-be, vagy péksüteménybe töltve fokhagymásan).

Miért utálják sokan?

Hasonló okai lehetnek, mint általában a főzeléknél: túlságosan ránk akarták erőltetni gyerekkorunkban, ahhoz képest pedig – valljuk be – nem egy nagy cucc. Egyébként a főzelékformáját én sem szeretem, főleg, ha sűrítésképpen undi kenyérdarabkákat kevernek bele. Ha irtóztok a spenóttól, egyetlen egyszer kóstoljátok meg indiai módra is: kicsit csípős, sajtdarabok vannak benne, és a fűszerezése olyan mennyei, hogy rá sem fogtok ismerni az ízére! Könnyen lehet, hogy minden eddigi fóbiátok ellenére is ízleni fog.

spenot

6. Máj

Leggyakoribb a magyar konyhában a csirkemáj, de néhanapján sertésmájba is belebotlik az ember. A kacsamáj, vagy pláne a libamáj igazi különlegességnek, ínyencségnek számít. Engem sajnos elfog a rosszullét, ha véletlenül ráharapok egy falat disznó- vagy csirkemájra, viszont a kacsamájat jóízűen szoktam falatozni egy nagy szelet zsíros kenyér társaságában.

Miért utálják sokan?

Szerintem elsősorban sajátos, krémes állaga, másodsorban pedig furcsa, keserű utóíze miatt. Nem vagyok finnyás a húsra vagy a belsőségekre (a zúzát kimondottan szeretem), de a máj… szóval le sem lehetne tagadni, hogy egy állat valamelyik belső részéről van szó. Ezzel szemben a liba- vagy kacsamáj mégis más: világosabb, sokkal kellemesebb (már-már pikánsabb) az íze, az állaga pedig sokkal lágyabb is. Zsíros kenyérrel - szerintem - abszolút kiváló csemege. A másik nagy mumusom egyébként a rántott agyvelő, amely szerintem szinte rokona a májnak. Én legalábbis azt tapasztaltam, hogy aki nem szereti az egyiket, az a másiktól is erősen ódzkodni szokott.

maj

7. Gomba

A gomba egy tipikusan olyan étel, amelyet én például szeretek, de nem csodálom, ha másoknak felfordul tőle a gyomra. Rengeteg ízletes ennivaló alapanyaga, kicsit olyan is, mint a mazsola. Sok mindenbe beleteszik, rengeteg kaját lehetetlen elképzelni nélküle, viszont ha egyesek ráharapnak, undorral köpik vissza a tányérba.

Miért utálják sokan?

Az interneten olvastam egy megmosolyogtató indokot: „Azért, mert nem eszek olyat, amiről nem tudom eldönteni, hogy ember vagy állat”. Mások a penészhez hasonlítják, néhányan a szivacshoz, a legtöbben pedig egyszerűen az ízét nem szeretik. Sokan úgy vannak vele, hogy nem kockáztatják meg a mérgezést – még akkor is, ha a boltban kapható, termesztett fajták esetében ez a veszély a nullánál is kevesebb. Hát, mindenki maga tudja…

gomba

8. Káposztás-húsos ételek

Töltött káposzta, székelykáposzta, rakott káposzta, sőt – ide tartozik még egy kakukktojás, a paradicsomos káposzta is. Ezek azok az ételek, amelyeknek sokan még a szagát sem bírják elviselni. Mint ahogy a mazsolánál is, itt is fel kell tennem a következő kérdés: ki volt az a kínzógép, aki kitalálta, hogy a hús, illetve a (savanyú) káposzta olyan jól passzolnak egymáshoz? Hozzáfűzöm, nyilván nem véletlenül tradicionális magyar étel.

Miért utálják sokan?

Egyértelműen az illata miatt. Kár is próbálkozni: akinek nem szimpatikus a bukéja, az már sajnos az ízével sem lesz kibékülve. Fogalmam sincs, hogy ez mitől függ. Nem erőltették gyerekkorunkban, nem undorító a kinézete, a legtöbb emberben pedig kellemes, ünnepi emlékeket idéz fel. Szerintem puszta genetika az egész: egyetlen apró kis DNS-en múlik, és máris megszeretnétek. Az is lehet, hogy még én is.

kaposzta

9. Pacal

Meglepődve kellet konstatálnom, hogy a pacal bizony nem magyar sajátosság. Más országokban is előszeretettel fogyasztják, csak éppen külföldön kispórolják belőle a pirospaprikát. Például Svájcban, Olaszországban vagy Franciaországban csőben sütik meg, sajttal, gombával és besamell-mártással nyakon öntve.

Miért utálják sokan?

Álljunk hozzá objektíven a dolgokhoz: mi az a pacal? Konkrétan a szarvasmarha csíkokra vágott gyomra. Az a gyomor, ahol korábban a szárított lucerna, és ki tudja, hogy még milyen nyalánkságok forgolódtak. Na, ez szerintem éppen elég indok arra, hogy miért fintorog tőle az emberek többsége. Én egyébként mindig a körömpörkölthöz hasonlítom. Az ugyan nem belsőségből készült, de azért egy disznóláb sem túl gusztusos látvány a tányér közepén – ennek ellenére a magam részéről meglepő módon nagyon szeretem. Lehet, hogy a pacalt is szeretném, csak el kéne jutnom oda, hogy ne legyenek túl konzervatívak az ízlelőbimbóim.

pacal

10. Hal

De nem ám a Pangasius-filét, vagy a jó öreg sült hekket értjük a „hal” címszó alatt. Vegyünk például egy nagy szelet szálkás rántott pontyot, amely köztudottan egészségesebb bármelyik más húsnál, de még a tejterméknél is. Nem drágább, ugyanolyan laktató, változatosan lehet elkészíteni. Soroljuk még?

Miért utálják sokan?

Legtöbbször ugyanaz az indok: teli van szálkával, büdös és „mocsárízű”. Egyrészt aki nem bírja a szálkát, választhatja a filé verziót, a probléma így máris meg van oldva. Másrészt ha jó minőségű halból dolgoztok, amely ráadásul még jól is van elkészítve, abszolút nem mocsaras az íze - sőt, kimondottan kellemes. Harmadrészt - szintén a genetikát okolnám miatta -, de abszolút nem találom büdösnek a hal illatát. Én nagyon szeretem, és bízom benne, hogy néhányatok is ad majd neki egy újabb esélyt a jövőben. :)

hal

Ha te sem szereted valamelyiket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Ínyenc falatok és feledhetetlen programok: ilyen a Városliget nyáron
A Városliget évszázadok óta vonzó célpont a nyári hűsölésre. Az elmúlt években ráadásul új lendületet kapott: nemcsak megszépült, hanem megtelt tartalommal is.


Árnyas fák, letisztult terek, tükröződő vízfelületek, izgalmas kortárs tárlatok, szabadtéri mozi, cirkusz és csónakázás. A Városliget nemcsak egy park, ahol sétálni lehet, hanem egy sokszínű élményeket kínáló tér, programokban és gasztronómiai helyekben bővelkedő központ.

Most olyan opciókat gyűjtöttünk össze nektek, amelyekből könnyedén összeállíthattok egy tartalmas nyári napot.

Az aktivitások mellett kiemelt figyelmet fordítottunk a gasztronómiai kínálatra is. Ebédhez vagy délutáni lazításhoz jöhet a Városliget Café & Restaurant vagy a Zenekert, estére pedig ott a Digó vagy a Széchenyi Kertvendéglő.

Napfény, tópart, kortárs művészet – így indítsátok a napot a ligetben

Délelőtt érdemes belelassulni a városi nyárba. Andalogjatok, nézelődjetek, és akár egy kis kultúrát is szívjatok magatokba.

A Millennium Házában található NEO Kortárs Művészeti Tér már három éve működik a liget szívében, mégis sokan csak most fedezik fel igazán. Jelenleg a nemzetközi színtéren is keresett Bozó Szabolcs Lelki társ című kiállítása látható itt: vibráló, karakteres alkotásai mindenkinek mást mesélnek.

Aki inkább a természetre hangolódna rá, az vegye az irányt a Városligeti Csónakázótó felé. A tavat körülölelő zöld és a háttérben magasodó Vajdahunyad vára tényleg olyan, mintha valaki direkt Instagramra tervezte volna a helyszínt.

Délelőtt vagy kora délután még nincs nagy tömeg, így ilyenkor érdemes lehet csónakot bérelni.

De a sportosabbaknak este is tartogat meglepetéseket a tó: bizonyos napokon SUP jógával, a parton pedig salsaoktatással várnak titeket.

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Bár múzeumokból a Ligetben nincs hiány, talán a Magyar Zene Háza az egyik legkülönlegesebb: már az épülete önmagában is lenyűgöző látványosság. Tetejének hullámait a hang rezdülései inspirálták, felületét pedig száz egyedi formájú nyílás tagolja. Belül zenével töltött terek, időszaki tárlatok és különleges hangélmények várnak rátok. Az interaktív állandó kiállítás a magyar zenetörténeten vezet végig, míg az időszaki LISTEN. tárlat harminc ország hangzásvilágát mutatja be. A hangdómban pedig 360 fokos audiovizuális varázslat teszi teljessé az élményt.

Könnyed ebéd vagy délutáni kávé

Ha a Csónakázótó környékét választottátok, a Városliget Café & Restaurant tökéletes lehet egy könnyű ebédre vagy egy kora délutáni pihenőre. Az étlap egész évben tele van magyar klasszikusokkal, de mindig érdemes ránézni a szezonális ajánlatokra is.

A nyári étlapon friss, könnyed fogások sorakoznak, melléjük pedig illatos, dekoratív és hűsítő italokból válogathattok alkoholos és mentes verziókban egyaránt. A limonádék között például olyan különlegességek vannak, mint a görögdinnye-hibiszkusz vagy az ananász-rozmaring kombó.

A desszertek közül szinte mindegy, mit választotok, itt nem nagyon lehet mellényúlni.

Ha viszont valami igazán emlékezetesre vágytok, a pisztácia affogato erősen ajánlott: helyben pörkölt kávéval nyakon öntött pisztáciafagyi. Pont olyan, mint amilyennek hangzik!

Ha este vagy hétvégén érkeztek, még extra programokat is kifoghattok. Szerdától vasárnapig élő gitárzene teszi hangulatosabbá az estéket, vasárnap déltől pedig a gyerekeket is várják: a Tavirózsa teremben animátor tart kézműves foglalkozásokat.

Cím: 1146, Olof Palme sétány 5.

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Ha pedig a Magyar Zene Házában jártatok, és még maradnátok a közelben, a Zenekert szabadtéri terasza is jó opció lehet egy kis ejtőzésre.

A kínálat laza és nyárhoz illő: jegeskávék, frissítő koktélok, smash burger, vega burger és hot dog is van az étlapon.

Esténként pedig a Zenekertben a hangulat is felpörög, hiszen közvetlenül a Szabadtéri Színpad mellett található. Ingyenes koncertek színesítik a programot: lehet ez pop, blues, népzene vagy épp crossover, de gyakran családi matiné vagy táncház is belefér a repertoárba.

Cím: 1146, Olof Palme sétány 3.

Fotó: Zenekert
Fotó: Liget Budapest.

Páratlan panoráma és vizes programok – így folytassátok a napot

A Liget közepén egy különleges attrakció vár: a BalloonFly héliumos kilátóballonjával 150 méter magasba emelkedhettek, ahonnan tiszta időben akár 20 kilométeres körpanorámában is gyönyörködhettek.

A Széchenyi Gyógyfürdő gőzölgő medencéi, a Hősök tere monumentális épületei, sőt, a legszerencsésebb napokon a Tátra havas csúcsai is feltűnnek a távolban.

A kosárban profi pilóták gondoskodnak a biztonságról, így biztonságban merülhettek el a látványban.

A ballonozás után nem is kell messzire menni: a Liget ikonikus épülete, a Széchenyi Gyógyfürdő egész nyáron nyitott kapukkal vár. A klasszikus városi fürdőkultúra fellegvára ez, ahol napközben több medence közül is válogattok. Hűsölhettek vagy regenerálódhattok akár reggeltől egészen estig.

Sőt, ha estére is maradnátok, jöhet a CineSpa: egy vetítés, amit egyenesen a termálmedencéből nézhettek végig.

CineSpa dátumok:

július 1. - Csillag születik

július 8. - A legnagyobb showman

július 15. - Ponyvaregény

július 29. - Blöff

És ha azt hittétek, innen már nincs feljebb, akkor csobbanjatok be a cirkuszba is.

A Fővárosi Nagycirkusz idén nyáron egy időutazásra invitál, ahol a szabadság, a tánc és a határtalan kreativitás elevenedik meg.

A SPLASH! című vízi cirkuszi műsorhoz a cirkusz épülete és a porond is átalakul. Egy hatalmas, 11 ezer literes medence és egy látványos szökőkút kapja a főszerepet. A 700 fúvókából akár 18 méter magasra is fellövellő vízsugarak és a különleges fényeffektek lenyűgöző látványt nyújtanak. És ez még nem minden!

A cirkusz előtti plázson napágyak és napernyők várnak, sőt, egy koktélbár is nyílik, ahol frissítőket fogyaszthattok.

Ez a show nemcsak látványos, hanem egy nyári este legvarázslatosabb csúcspontja lehet. Az előadás július 9-től tekinthető meg.

Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Hagyj helyet a vacsorának

Ha vacsorára valami olaszos könnyedségre vágysz, ami mégis karakteres és emlékezetes, akkor irány a Digó!

480 fokos fatüzelésű nápolyi kemencében sütik készre a hosszú kelesztésű tésztát, mindössze másfél perc alatt.

Ráadásul kizárólag eredetvédett, olasz alapanyagokkal dolgoznak.

Ha egyszer megkóstoljátok, megértitek, miért nem engednek ebből soha.

A klasszikus Margherita mellett például szarvasgombás, burratás vagy friarielli feltétű nápolyi pizzák is szerepelnek az étlapon, így tényleg változatos ízek között válogathattok. Emellett könnyed limonádék és frissítő koktélok, valamint mennyei desszertek teszik teljessé a gasztroélményt.

A Városliget mellett jelenleg négy helyszínen élvezhetitek még a Digó-életérzést: a Kazinczy utcában, az Este11 bár teraszán, a Balaton partján Akarattyán és Szigligeten.

Cím: 1146, Állatkerti krt. 3.

Fotó: Gergely Kaszás
Fotó: Gergely Kaszás
Fotó: Gergely Kaszás

Ha a laza pizza-randi helyett más hangulatra vágytok, akkor beülhettek egy tradicionálisabb, fehér abroszos helyre is.

A Széchenyi Kertvendéglőben a magyar konyha hagyományai állnak a középpontban. Igazi klasszikusokkal van tele az étlap.

Érdemes lehet megkóstolni a lassú tűzön főtt gulyásukat, a hagyományos paprikás csirkét galuskával vagy a szaftos marhapörköltet. De a kézműves marhaburger is remek választás azoknak, akik egy kicsit modernebbet kívánnak.

Emellett szezonális fogásokkal is készülnek, így mindig van valami újdonság az étlapon. Most például egy tökéletes nyári finomság, az epres sajttorta is felkerült rá.

Az étterem a Széchenyi Fürdő közvetlen szomszédságában található, így tökéletes választás a hosszú fürdőzés után. Itt nemcsak finomakat ehetsz, de egy nyugodt, barátságos környezetben élvezheted az étkezést, amelyhez a patinás épület és a terasz ad különleges hangulatot.

Cím: 1146, Állatkerti krt. 9-11.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
Luxus teadélután Budapesten: az Anantarában a Gucci és a Zsolnay asztalához ülhetsz
Ez az a pont, ahol a kortárs olasz dizájn és a több mint 170 éves magyar kézművesség a gasztronómia nyelvén szólal meg.


Az Anantara New York Palace Budapest Hotel nem véletlenül vált a Nagykörút egyik legfelkapottabb pontjává. Történelmi múltja és a részletekben rejlő eleganciája miatt élmény ide betérni.

A szálloda lobbyja, magasba törő oszlopaival, aranyozott részleteivel önmagában is lenyűgöző. Itt egy egyszerű kávé is emlékezetes, de amikor az ételek és italok egy elegáns Zsolnay-Gucci kollaborációban érkeznek, az már egészen más szintet képvisel.

Zsolnay by Patrizia Gucci

A Zsolnay név szinte mindenkinek ismerősen cseng itthon. Nemcsak gyönyörű étkészletek vagy dísztárgyak miatt, hanem mert ott van a Mátyás-templom tetőcserepein, a budapesti Vásárcsarnok színes burkolatain, sőt, a Parlament egyes részein is. A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra több mint 170 éve készít kézzel festett porcelánokat, és mára a magyar iparművészet egyik legismertebb szereplője lett.

Az elmúlt években a Zsolnay több izgalmas együttműködésben vett részt a Gucci divatházzal. Ezek közül az egyik legismertebb a „Rose by Patrizia Gucci” kollekció volt, amely rózsás mintájával és pasztell színeivel széles körben keresetté vált.

Az Anantara teadélutánján azonban már a legújabb kollekció darabjai tűnnek fel, melyek Magyarországon először itt, teadélután formájában debütálnak.

Patrizia Gucci festő, író és divattervező, és nem mellesleg Guccio Gucci, a márka alapítójának dédunokája. Az ő tervei alapján született meg ez a kollekció is.

A készlet minden darabját – a csészéktől a teáskannán át a cukortartóig – kézzel festették Pécsett, finom virágos-madaras mintával, és visszafogott, pasztelles színekkel. A mintákat vékony ecsetvonásokkal festik fel, és végül 18 karátos arannyal díszítik.

Ez a kollekció nemcsak azért figyelemre méltó, mert a Gucci és a Zsolnay neve egyszerre szerepel rajta, hanem mert

egy olyan közös alkotás, amelyben valóban találkozik az olasz elegancia és a magyar kézművesség.

És most már nemcsak egy vitrinben lehet megcsodálni: a hotel lobbyjában vagy karzatán egy teadélután keretében akár órákon át élvezhetjük mellettük a délutánt – süteményekkel, többféle teával, valódi luxuskörnyezetben.

Egy különleges teadélután Patrizia Gucci porcelánjaiból

Az Anantara teadélutánja tökéletes alkalom a lelassulásra és a tartalmas beszélgetésekre. A vendégek egy gyönyörűen megterített asztalnál foglalhatnak helyet, ahol emeletes kínálón érkeznek a különféle falatok: először sós harapnivalók, aztán szendvicsek, végül sütemények. Minden kör ételhez külön tea érkezik: például fehér teát a szendvicsekhez, vagy bogyós gyümölcsös ízvilágú a desszertek mellé. Az egész kiszolgálás finomhangolt, diszkrét, mégis személyes.

A felszolgálók segítenek a teaválasztásban, figyelnek minden apró részletre, miközben hagyják, hogy az ember nyugodtan elmerüljön az élményben.

Az ételsor sem mindennapi: kacsamáj terrine fügével, klasszikus marhatatár, sajtos polenta szarvasgombával, különféle mini szedvicsek, majd scones, minitorták és bonbonok zárják a sort. A vendégek akár pezsgővel vagy egy különleges koktéllal is kiegészíthetik a sort, például a "Patrizia’s Dream"-et, amelyben gin, Aperol, Italicus és barackpüré keveredik.

Megkérdeztük a séfet, Kiss Krisztiánt a menü összeállításáról, aki elárulta, hogy a nyári motívumok, melyek a porcelántányérokon és csészéken is visszaköszönnek, inspirálták az ízvilág kialakítását.

A cél az volt, hogy a porcelánok kifinomultságát kis falatok formájában is vissza tudják adni.

Ennek érdekében próbatányérokat is kaptak a kollekció debütálása előtt, és így tudták tökéletesen összehangolni az ízeket és a tálalást. Bár az Anantarában már korábban is elérhető volt a teadélután, azért ehhez a kollekcióhoz több ponton is frissítették a menüt, miközben a klasszikus elemek, mint az uborkás szendvics vagy a scone változatlanul megmaradtak.

"Ezekhez egyszerűen nem lehet hozzányúlni, hiszen a vendégek is ezeket keresik, és a tradíció fontos része az élménynek." - mondta a séf.

A Zsolnay x Gucci kollekció itt nemcsak dísz, hanem szerves része az élménynek. Ilyen készletből inni a teát már önmagában különleges érzés – amikor pedig mindez egy ilyen környezetben, ilyen falatokkal és kiszolgálással társul, akkor tényleg valami olyasmit él át az ember, ami túlmutat a hétköznapi gasztronómián.

Anantara teadélután

16 800 Ft/fő

Hétfőtől vasárnapig, 12:00–18:00 között

A menü tartalma:

- Kacsamáj brióson, marhatatár, sajtos polenta - Pisztrángos, meleg sajtos, uborkás szendvicsek - Mazsolás és sima scones vajkrémmel - Képviselőfánk, mini Rákóczi túrós, mini csokitorta, bonbonválogatás - Válogatott teák

Külön kérhető: koktélok (pl. Patrizia’s Dream), pezsgő, champagne


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Űrfagyit készített Kapu Tibor tiszteletére egy székesfehérvári cukrászda
Az éjfekete fagyi tetején egy aprócska űrhajós ácsorog, mellette pedig egy ásó. Nem véletlenül. A cukrász azt is elárulta, hogy milyen ízű a fagylalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 26.



Megihlette az egyik székesfehérvári cukrászdát Kapu Tibor űrutazása. Damniczki Balázs a Facebookon jelentette be, hogy a második magyar űrhajós tiszteletére különleges fagyit készítettek.

„Kapu Tibor űrkutat ás!”

- írta a posztban Damniczki Balázs. A Damniczki Cukrászda tulajdonosa nem beszélt mellé, ugyanis a különleges fagylalthalom tetején egy apró űrhajós és egy ásó látható.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem véletlenül olyan sötét a szóban forgó fagyi, mint az űr:

„Kolumbiai dark csokoládé fagyi a mai nap tiszteletére”

- tette hozzá a cukrász, akinek Somlói revolúció nevű tortája 2014-ben lett Magyarország tortája, öt éve pedig ő készítette az éppen hazánkban tartózkodó Will Smith születésnapi tortáját.

Közben Kapu Tibor több mint egynapos utazás után sikeresen dokkolt csütörtökön a Nemzetközi Űrállomáson, majd nem sokkal később első magyarként át is léphetett az ISS-re. A kutatóűrhajós azóta már rövid beszédet is mondott magyarul a fedélzeten:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
A Gesztenyés Nagyvendéglő új életre kel - megnyitott a Cziniel Budakeszi Cukrászda és Kávéház
A finomságok mellett a hely egyik legfőbb értéke, hogy egy igazi találkozóhely: barátságos, nyitott tér, ahol jó együtt lenni.


A Cziniel neve régóta ismert a vendéglátásban. Az üzemeltető, az Eventrend Group a római-parti egység sikere után döntött úgy, hogy Budakeszin nyitja meg a Cziniel második egységét.

A cégcsoport több mint harmincéves tapasztalata nemcsak a megbízható minőséget jelenti, hanem azt a törekvést is, hogy olyan tereket hozzanak létre, ahol jó beszélgetni, találkozni, időt tölteni. Mert hisznek benne, hogy az életre szóló pillanatok gyakran épp az ilyen hétköznapi terekben születnek.

A Gesztenyés Nagyvendéglő újjászületése

Az új Cziniel a Gesztenyéskertben, a legendás Nagyvendéglő épületében kapott helyet. Ez az 1902-ben épült ingatlan sokáig a közösségi élet központja volt, többek között ezért is vásárolta meg a cég 2024 tavaszán. A cél az volt, hogy a teljes felújítás után, új arculattal és friss kínálattal, de a már jól ismert czinieles vendégszeretet jegyében élesszék újjá a helyet.

A felújítás 2025 januárjában kezdődött, és a padlótól a tetőig mindent érintett. Több mint 500 négyzetméternyi burkolatot cseréltek, és több mint egy kilométernyi új vezetéket húztak be. A teljes gépészetet és a konyhát is lecserélték, gyakorlatilag csak a falak maradtak érintetlenül.

A külső és belső tér is megújult. A főbejárat felől egy hatalmas, árnyékos kerthelyiség várja a vendégeket száz ülőhellyel, gyereksarokkal és kinti italpulttal.

A Szanatórium utcai bejáratnál pedig egy hangulatos fagylaltterasz kapott helyet. Az épületbe lépve egy modern, világos télikertbe érkezünk, ahol kandalló is gondoskodik a meghitt hangulatról. A kávéház szívében egy 14 méteres pultrendszer került kialakításra, hogy a több mint 50 féle süteményt könnyen átláthassuk, és az elviteles rendelések is gyorsan elkészüljenek. Az emeleten lounge hangulatú rész, kanapék és egy családbarát gyereksarok várja a vendégeket. A megújult belső tér tökéletesen illeszkedik a találkozóhely koncepcióhoz.

Gasztronómiai élmények minden ízlésnek

A Cziniel Budakeszi gasztronómiai kínálata rendkívül sokszínű, minden napszakhoz és hangulathoz igazodik.

Klasszikus és különleges reggeliktől kezdve izgalmas brunch fogásokon át, könnyű saláták, tartalmas melegételek, házi fagylaltok, különleges kávék és több mint 50 féle sütemény is helyet kapott a menüben.

A kínálat kialakításakor fontos szempont volt, hogy a római-parti Cziniel mintájára a klasszikus reggelik mellett trendi brunch fogások is elérhetőek legyenek, hogy a fiatalabb célcsoportot is megszólítsák. A könnyedebb, nyári, egészségesebb fogások, mint például a tartalmas saláták is hangsúlyosak, de természetesen a laktatóbb ételek kedvelői is megtalálják a számításukat.

A Cziniel Bécsi szelet és az újragondolt rakott kel is felkerült az étlapra.

A hétvégi családi ebédekre külön figyelmet fordítottak, így minden szombaton és vasárnap házias menüvel várják a vendégeket: topfban tálalt, gazdag húsleves házi grízgaluskával, rántott hús krémes burgonyapürével és uborkasalátával.

A sütemények terén pedig tényleg igazán széles a választék. A házi krémes mellett a francia krémes és belga csokis krémes sem hiányozhat, ahogy a klasszikus tortaszeletek, mint az Eszterházy, Sacher és Dobos torta sem. Emellett a francia desszertek, például a karamellás körte mousse és a különleges Cziniel szelet is megtalálható itt.

Fontos szempont volt a mentes desszertek kínálata is, így glutén-, cukor-, tejfehérjementes, vegán és paleo sütemények is kaphatók.

És ha az édességek mellett a sós falatokban is kifejezetten erősek: a klasszikus pogácsák, mint a sajtos, tökmagos és tepertős mellett a szárított paradicsomos pogácsájuk is remek.

A Cziniel már reggel 8-tól várja a vendégeket a gazdag brunch választékkal, és este 8-ig tart nyitva.

Így bármikor be lehet térni hozzájuk, legyen szó reggeli rohanásról, délutáni kávézásról, spontán randiról, családi programról, vagy csak egy gyors sütiről. A hely ideális egy megbeszélésre, családi délutánra, vagy akár egy rövid felfrissülésre biciklizés közben is.

Több mint cukrászda: a közösség szíve

A Cziniel Budakeszi nem csupán egy cukrászda, hanem egy igazi találkozóhely, ami a helyi közösség kedvelt pontjává válhat. Az Eventrend Group célja, hogy a hely a budakeszi közösségi élet központja legyen.

A tervek szerint havonta rendszeresen szerveznek gyerekprogramokat, mint például marcipán kézművességet vagy hüllősimogatót, és alkalmanként élőzene is színesíti majd a kínálatot.

A gyerekek mellett pedig a fiataloknak, családoknak és nyugdíjasoknak is szeretnének ingyenes, közösségépítő programokkal kedveskedni.

Helyet adnak majd helyi művészeti kiállításoknak, koncerteknek, és civil szervezetekkel együttműködve biztosítanak lehetőséget új élmények megszerzésére.

Az egyedi ajánlatokkal és kedvezményekkel teli Cziniel applikáció pedig még személyesebbé teszi a vendégélményt, ezért igazán megéri letölteni.

A Cziniel missziója egyszerű: olyan helyet teremteni, ahol jó lenni. Ahol mindenki otthon érezheti magát, ahol a felszolgálók ismerik a vendégeket, és ahol a "szokásos" kávéval vagy süteménnyel kényeztetheti magát az ember.

Cím: 2092, Budakeszi, Szanatórium utca 2.

czinielcukraszda.hu

Életre szóló pillanatok

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik, és mintegy 1000 munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Group-hoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, a Carlton Hotel Buda Castle üzemeltetése, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: