HÍREK
A Rovatból

Kilőttek az élelmiszerárak: tovább folytatódott a drágulás szinte minden terméknél

Az étolaj majdnem harmadával kerül többe, mint egy éve, és ez csak egy példa.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. augusztus 09.



Tovább tart az áremelkedés az élelmiszerek körében – derült ki a Privátbankár legújabb Árkosár-felméréséből, amit havonta végeznek el a nagyobb élelmiszerláncokban.

2020-ban az élelmiszerárak növekedése több mint duplája volt az általános inflációnak: a KSH adatai szerinti 3,3 százalékhoz képest 7,2 százalékos éves élelmiszerár-emelkedésről számolt be a lap.

A felmérés eddigi 14 éves története során idén júniusban került a legtöbbe egy előre összeállított nagybevásárlás: ekkor 23133 forint volt a kosár értéke. Júliusban ugyan volt némi csökkenés, augusztus elején viszont ismét növekedni kezdtek az árak. A mostani 22902 forintos kosárérték a második legmagasabb.

Drágulás szempontjából az abszolút csúcstartó az étolaj, ami közel harmadával (32,8 százalékkal) kerül többe, mint egy éve. Több mint 10 százalékkal drágult a jeges tea, a pezsgő, valamint egyes tömény szeszesitalok, a tojás ára pedig 14,6 százalékot emelkedett.

Van azért példa az ellenkezőjére is: a krumpli ára például július után most is nagyobbat csökkent (közel 34 százalékot), ennek köszönhetően éves összehasonlításban is már csak 6 százalékkal kerül többe.

Az alma is 45 százalékkal olcsóbb, mint egy éve, ahogy a tea is több mint 10 százalékkal kerül kevesebbe most.

A Privátbankár úgy számol, idén az étolaj lehet a legjobban dráguló élelmiszer.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.


A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.

„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.

A bejegyzés szerint a magyar miniszterelnök kijelentései olyan retorikát tükröznek, ami nem Brüsszelé, hanem Moszkváé.

A hírportál emlékeztet arra, hogy Magyarország egykor Hitler birodalmához csatlakozott, elárulva szomszédjait és saját jövőjét.

„Ma úgy tűnik, Orbán eltökélt szándéka, hogy megismételje ezt az utat, Putyin mellé áll Európa helyett, elszigeteli országát, miközben úgy tesz, mintha „semleges” lenne. Ukrajna eközben vérzik, és azokért az értékekért küzd, amelyek védelmére a NATO-t és az EU-t alapították” – írták.

„Orbán részéről az a feltételezés, hogy a magyarok „nem akarnak” az ukránok mellett állni, nemcsak gyávaság, hanem az egységes Európa eszméjének árulása is. Az igazi kérdés már nem az, hogy Ukrajna helye-e a NATO-ban és az EU-ban. Igen. A kérdés az, hogy Magyarország Orbán alatt még mindig oda tartozik-e” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Olyan erős fájdalmai voltak, hogy felült, ordított, nem tudott beszélni” – Ezért kellett helikopterrel menteni a 25 éves magyar hegymászót a Himaláján
A táborban hirtelen, vesetáji szúró fájdalom jelentkezett, fájdalomcsillapítót kapott. Klein Dávid szerint akár néhány nap múlva visszatérhetnek az alaptáborba.


Nagy Márton, a 25 éves magyar hegymászó a Himalája egyik legmagasabb csúcsának alaptáborában lett rosszul. Elviselhetetlen gyomorfájdalmak gyötörték, alig tudott beszélni. Az expedíció dokumentumfilmese beszélt a mentésről az RTL-nek.

Géczy Dávid szerint este még minden rendben volt. „Nagyon jól voltak, este filmet néztünk, megbeszéltük, hogy fogatom a reggeli történéseket. Amikor Marci sátrához érkeztem, alig tudott beszélni, nagy fájdalmai voltak, egy ponton, bal oldalt vesetájékon szúrt valami.”

Klein Dávid, a társa azonnal segíteni próbált, és fájdalomcsillapítót adtak. Géczy elmondta

„Átfutott Marcihoz, közben felhívta a feleségét aki traumatológus. Próbáltak gyógyszeres kezelést alkalmazni. Megpróbálták vizsgálni, de nem lehetett, hiába forgatták, forgatni próbálták Marcit, olyan erős fájdalmai voltak, hogy felült, ordított, majdnem a sírás határáig ment a dolog, nem tudott beszélni.”

Mártonnak az is nehéz volt, hogy el kellett hagynia a tábort. Szeptemberben együtt utazott Nepálba Klein Dáviddal. A céljuk az volt, hogy oxigénpalack és teherhordó serpák nélkül érjék el a 8167 méteres hegyet, a Himalája egyik legmagasabb csúcsát. Indulás előtt a Fókusz kamerái előtt pakolták össze a felszerelést. Marci akkor azt mondta, ha baj van, nem kockáztat.

A mentőhelikopter Pokharába vitte. Úgy tudni, Nepálban kórházban fekszik, több vizsgálaton átesett. Klein Dávid elkísérte. A Facebookon azt írta: bízik benne, hogy néhány nap múlva együtt térhetnek vissza az alaptáborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszatért a Facebookra Gyurcsány Ferenc – rögtön nagy bejelentést is tett
A DK korábbi elnöke szerint az oldal „már nem az az oldal”, új tartalommal folytatja. A politikai témákat tudatosan kerüli, írói munkájára fókuszál.


Gyurcsány Ferenc hosszú idő – közel fél év – után ismét megjelent a Facebookon. A volt miniszterelnök a közzé tett egy bejegyzést, amelyben jelezte, hogy új korszak kezdődik számára a felületen.

„Ez az oldal már nem az az oldal. Nem csak a borító- és a profilkép változott meg, hanem a lényeg, a tartalom. Íróként mutatom meg új könyvemet, és persze mesélek az előzőről is. Hogy lesz-e szó politikáról? Nem. Ezt ígértem, ehhez tartom magam. Hamarosan akkor könyvről, könyvekről”

– írta.

Gyurcsány májusban vonult vissza a politikai szerepléstől, amikor azt is bejelentette, hogy elválnak feleségével, Dobrev Klárával. azóta nem posztolt. Most megerősítette: ezentúl nem szeretne politikával foglalkozni a közösségi oldalán.

A politikus íróként folytatja, és jelenleg új könyvén dolgozik, ami az előzőhöz hasonlóan krimi lesz. Borítóképe alapján azonban várhatóan egy dologban különbözni fog előző művétől, A kereszt halálától: ezt már, úgy tűnik, nem Kate Varga néven fogja kiadni, hanem sajátján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Minden esetben Orbán Győző utalt” – megszólalt a Mészáros-Orbán kapcsolatról Mészáros Lőrinc cége
Orbán apja 2011-ben vette a birtokot, Mészáros cége tíz év bért előre lerakott. A TI szerint ez súlyosan összeférhetetlen, miközben a Mészáros-csoport feljelentést tett.


A Direkt36 szerint Mészáros Lőrinc egyik cége fedezetet adhatott Orbán Győző egyik beruházásához. Az oknyomozó portál egy nyilatkozatot mutatott be, és a vezető szerkesztő szerint a hatvanpusztai beruházásról lehet szó. A Transparency International szerint a dokumentum korrupció gyanúját veti fel.

Orbán Győző ingatlanos cége 2011-ben vette meg a hatvanpusztai uradalmat. A majorságot azonnal bérbe adta Mészáros egyik cégének, amely tíz évre előre kifizette a bérleti díjat. Orbán Győző ezután visszafizette a majorságra felvett hitelt, majd 2018-ban óriási építkezésbe kezdtek a birtokon.

A Direkt36 úgy tudja, hogy Mészáros egyik cége segíthetett a hatvanpusztai építkezésben. A portál szerint a nyilatkozat alapján a Talentis Group Zrt. biztosított fedezetet az építkezéshez Orbán Győző helyett. Nagyobb beruházásoknál az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég pénze a munkára. A Direkt36 úgy tudja, egy 3,6 milliárd forintos beruházásról van szó.

Pethő András, az oknyomozó portál vezető szerkesztője így fogalmazott:

„Egy nagyon erős bizonyítéka annak, hogy van egy szoros pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc, az ország egyik, ha nem a leggazdagabb embere között.”

Szerinte a „dokumentumból kiderül, hogy ez egy Alcsútdobozon zajló építkezés, és ugye ott a környéken nincs más ilyen nagy értékű építkezése Orbán Győzőnek.”

Orbán Viktor korábban így reagált Mészáros meggazdagodására: „Én nem foglalkozom üzleti ügyekkel, sose foglalkoztam vele, annyim van, amennyim, ezt mindenki tudja és ismeri, úgy élek, ahogy élek, engem nem lehet támadni ilyen ügyekkel”.

A Transparency International szerint a fedezetről szóló nyilatkozat korrupció gyanúját veti fel. Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója azt mondta:

„Súlyosan összeférhetetlen, bár a magyar jogszabályok ezt nem tilalmazzák, és ezt korrupt helyzetnek tekintjük, függetlenül attól, hogy nincs olyan törvényi tényállás, ami ezt tilalmazná.”

Az üggyel kapcsolatban az RTL Híradó megkereste Orbán Győzőt és a Miniszterelnökséget, de nem kapott választ. A Mészáros Csoport azt írta, hogy üzleti titok megsértése miatt feljelentést tett. Hozzátették, hogy a Talentis Group egyetlen esetben sem teljesített utalást a fedezetkezelő részére,

azt minden esetben az Építtető, id. Orbán Győző teljesítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET: