News here
hirdetés

KARÁCSONY

22 gyerek, 7 unoka: 2 millió forintot költ csak karácsonyi ajándékokra a legnagyobb brit család

Három karácsonyfa köré gyűlik össze a két focicsapatnyi gyerek. A Radford házaspár legnagyobb és legkisebb gyereke között 31 év a korkülönbség.

Link másolása

hirdetés

Már feldíszítette idei első karácsonyfáját a legnagyobb brit család, írja a Mirror. Sue és Noel Radfordnak eddig összesen 22 gyereke született, közülük 19 a mai napig velük él. A két focicsapatnyi gyereket számláló családban már 7 unoka is született, így nem csoda, ha úgy számolnak, hogy idén is nagyjából 5000 fontot (2,1 millió forint) költenek csak a karácsonyi ajándékokra.

Az angliai Morecambe-ben, egy korábbi idősek otthonában élő Radfordék tavaly a nappali mellett a konyhában és a verandán is felállítottak egy-egy karácsonyfát csak azért, hogy mindent átjárjon az ünnepi hangulat.

Sue pedig már neki is állt az ajándékok beszerzésének, ami nagyjából gyerekenként 100-250 fontjába (43-108 ezer forint) kerül a családnak.

Nem elég, hogy alaposan meg kell tervezni az ajándékok megvásárlását, nehogy véletlenül kimaradjon valaki, külön gondot jelent a becsomagolás is. A házaspár ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy minden meglepetést saját kezűleg csomagoljanak be. Ezért Radfordék évente nagyjából 70 tekercs csomagolópapírt használnak fel úgy, hogy számításaik szerint negyedóránként átlagosan 20 ajándék becsomagolásával végeznek.

Legalább ennyire komoly feladat az ünnepi ebéd előkészítése is. Egyszer karácsony napján hajnali 1-ig ébren voltak a szülők azért, hogy a másnapi vacsorához a burgonyát és a többi zöldséget előkészítsék. Az egyik évben a 10 kilós pulyka mellé 7 kg krumplit és kelbimbót sütöttek, hogy mindenki jól lakjon.

hirdetés

Sue és Noel Radford még gyerekek voltak, amikor megismerték egymást. A két egyaránt állami gondozott kamasz szinte azonnal egymásba szeretett,

első gyerekük születése idején a nő 14, a férfi pedig 18 éves volt. Három évvel később házasodtak össze. Azóta összesen 11 lányuk és 11 fiuk született. Az idén 32 éves Chris és tavaly áprilisban született legkisebb testvére, Heidi Rose között egy hónap híján 31 év a korkülönbség.

A most 46 éves Sue és nála négy évvel idősebb férje egy saját piteboltból tartja fenn a családot. A Radford's Pie Company, vagy másnéven a Faraday's pékséget még 1999-ben alapították Heyshamben. A gyerekek közül 19 még ma is a szülőkkel él.

A népes Radford család a legtöbb közösségi oldalon megtalálható. A YouTube-ra néhány napja töltöttek fel egy összeállítást a 2018-as, 2019-es és 2020-as karácsonyukról. Aki kíváncsi arra, hogy milyen egy több mint 30 tagú família karácsonya, itt nézheti meg az angol nyelvű videót:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KARÁCSONY
Videó: Így kívántak boldog karácsonyt politikusaink
Volt aki csak az összekötözött fával fotózkodott, de láthattunk családi képet, vagy pihenős bejelentkezést is.

Link másolása

hirdetés

Gondosan komponált családi fotók, vagy egyszerű szelfik. Idén is változatos posztokkal kívántak boldog ünnepet a politikusok. Orbán Viktor öt unokájával, Márki-Zay Péter pedig népes családjával fotózkodott.

Jellemzően otthon készültek a képek, de akad munkahelyi is. Van, aki a csillogó karácsonyfáját mutatta be, más pedig az összekötözött fát örökítette meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KARÁCSONY
Már december 25-én leszedi a karácsonyfát egy angol nő, a TikTokon azt is elárulta, hogy miért
Schofieldéknél évek óta hagyomány a karácsony esti pakolászás. A háttérben egy másnapra eső családi ünnep áll.

Link másolása

hirdetés

Évek óta minden december 25-én este 11-kor ugyanaz a programja Georgia Schofieldnek: a hartlepooli nő nekiáll leszedni a karácsonyfát és eltüntet minden ünnepi dekorációt a házból, írja a Daily Star. A fiatal angol nő a TikTokon magyarázta el több videóban, hogy miért szabadul meg ilyen gyorsan az összes karácsonyi díszítéstől.

Az elsőben az látszik, ahogy pillanatok alatt szétszedi a műfenyőt, majd visszaállítja a karácsony előtti állapotot órákkal az ünnepi ebédet követően:

@bruh.georgia Time to get on with the birthday decorating ? #schofieldfamily ♬ 100 Ways - Jackson Wang

A második videóból kiderül, hogy a kislányának karácsonyi második napjára, vagyis december 26-ra esik a születésnapja. Georgia pedig annál rosszabbat el sem tudna képzelni, ha neki is ugyanaznap lenne a szülinapja, minthogy a házban még ott áll a feldíszített fenyő és mindenki a karácsonnyal van elfoglalva, nem pedig az ő születésnapjával:

@bruh.georgia Reply to @dayandaya #schofieldfamily ♬ original sound - Georgia Schofield ♥️?

A fiatal nő szerint nincs ezzel semmi gond, náluk már igazi családi hagyomány lett a karácsony esti karácsonytalanításból.

hirdetés

A kommentelők egy része csodálja az odaadó anyát, amiért a saját érdekeit háttérbe szorítva még a karácsonyt is a gyereke születésnapjának rendeli alá. Mások szerint viszont túlzás a karácsony ilyen gyors felszámolása. Sokan például kifejezetten örülnének, ha még a feldíszített fa mellett ünnepelhetnék a születésnapjukat is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KARÁCSONY
Dwayne Johnson egy gyönyörű autóval lepte meg édesanyját karácsonyra
A színész édesanyja elsírta magát, amikor meglátta az autót.

Link másolása

hirdetés

Bizony van eset, amikor a zord külső érző szívet takar. Dwayne Johnson, a Szikla szolgáltatott a napokban erre ékes bizonyságot. A 49 éves színész ugyanis egy autóval lepte meg karácsony alkalmából az édesanyját. Ráadásul nem is akármilyen járgányt kapott, pontosan egy Cadillac CT5-ös terepjárót.

Dwayne Johnson két kislányával együtt adta át a csodás ajándékot édesanyjának. A megható pillanatot videóra vették, amit színész meg is osztott a közösségi oldalán.

Ez aztán jólesett. Meglepni anyut egy új autóval karácsonykor...lesokkoltam! Még sírt is egy picit. Aztán mikor behuppantak mellé az autóba az unokái, na, az volt a tiszta boldogság neki. Még Hobbs, a kutyám is kíváncsiskodott a kocsi után, szájában a gumicsirkéjével. Rettenetesen hálás vagyok, hogy anyukámat ilyen ajándékokkal lephetem meg, hiszen pokoli nehéz élete volt. Ahogy ő, úgy én sem veszek semmit magától értetődőnek az életben. Ennél sokkal többet is érdemel

- írta posztjában a színész.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KARÁCSONY
Olyan élethű lett egy mozgó karácsonyi dekoráció, hogy a szomszédok kihívták a tűzoltókat az ereszen ragadt férfihoz
A Karácsonyi vakáció című családi vígjáték egyik jelenetét szerette volna megidézni a ház tulajdonosa a mozgásérzékelőre bekapcsoló ereszmarkoló robottal.

Link másolása

hirdetés

Örökre emlékezetes marad egy New Jersey államban élő férfi idei karácsonyi dekorációja a környéken élőknek és a tűzoltóknak egyaránt. Doug Peterson arra gondolt, hogy ebben az évben megidézi Chevy Chase emlékezetes szerencsétlenkedését a Karácsonyi vakáció című vígjátékból, amikor a Clark Griswoldot alakító színész a háztetőre próbál rögzíteni több ezer izzót, de a művelet közben lezuhan és az ereszen lógva jajveszékel, írja az Indy100.

Peterson semmit nem bízott a véletlenre: olyan bábot készített, aminek kapálózását és segítségért könyörögését egy közeli fára szerelt mozgásérzékelő aktiválta. A tökéletes hatás kedvéért a díszlethez tartozott még egy eldőlt létra és a tetőről össze-vissza lógó égősor is.

A különleges dekoráció működését a YouTube-ra felöltött videóból lehet a legjobban megérteni:

A karácsonyi tréfa olyan élethűre sikerült, hogy a szomszédok még a tűzoltókat is kihívták a háztetőbe kapaszkodó férfihoz.

Peterson a TikTokra is feltöltött több videót a mára világhírűvé lett karácsonyi dekorációról. Az egyikben még a báb készítésének fázisait is bemutatja, majd a felvétel végén láthatók a tűzoltók, amint szirénázva a házhoz érkeznek:

hirdetés

@survivordiet

##ChristmasLightsGoneWrong ♬ original sound - survivordiet

A kommentelőket megosztja az ötletes karácsonyi dekoráció, bár többen nem értik, miért riasztották egyből a tűzoltókat ahelyett, hogy segíteni próbáltak volna a bajba jutott férfinak. Akad olyan hozzászóló, aki szerint eddig egy halloweeni díszítés vitte a prímet, amikor valaki a ház tetejére tett egy élethű műhullát. Szerinte Peterson izgő-mozgó karácsonyi ereszmarkolója még ennél is sokkal jobban sikerült.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: