Rengeteg kötekedő kommentet kapott Maria Thattil modell, egykori ausztrál szépségkirálynő, miután a követőinek elárulta, hogy nem szeretne gyereket szülni - írja a LadBible.
Sokan önzőnek nevezték, aki nem törődik a saját "örökségével", mások szerint nem veszi figyelembe, hogy neki is "ketyeg a biológiai órája".
A 29 éves nő egy véleménycikkben vágott vissza a trolloknak, aminek egy részét az Instagramján is megosztotta:
Azt írta, hogy ő nem ért egyet azzal, hogy nőként az egyetlen célja csak a gyerekszülés lehet, szerinte sokféleképpen kiteljesedhet az ember.
"És akik azért féltenek, mert öregkoromra magányos leszek... én az ő gyerekeiket féltem, akiket csak azért szülnek meg, hogy legyen mellettük valaki az utolsó éveikre. Akár természetes módon, akár örökbefogadás útján vállalok gyereket, akkor az az én saját döntésem lesz, nem pedig valamilyen külső nyomás miatt. A gyerekek olyan szülőket érdemelnek, akik képesek önzetlen módon felnevelni őket"
- fogalmazott.
Ahogy írta, a nőket kislány koruktól kezdve faggatják: mikor mész férjhez, mikor jön a gyerek, mikor jön a következő gyerek stb. Szerinte inkább arról kellene kérdezni a nőket, hogy mihez akarni kezdeni az életükkel.
"Többek vagyunk annál, minthogy vállalunk-e gyereket vagy sem" - fejezte be a posztját.
Rengeteg kötekedő kommentet kapott Maria Thattil modell, egykori ausztrál szépségkirálynő, miután a követőinek elárulta, hogy nem szeretne gyereket szülni - írja a LadBible.
Sokan önzőnek nevezték, aki nem törődik a saját "örökségével", mások szerint nem veszi figyelembe, hogy neki is "ketyeg a biológiai órája".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nagyon jól főzök és takarítok. Keresztény férjet keresek, aki el tudna látni engem, és az öt gyerekünket” – Jobboldali fiataloknak indult egy randioldal
Kifejezetten jobboldali, konzervatív beállítottságú fiataloknak indult egy randioldal, hogy megkönnyítse a hasonló világnézetűek egymásra találását. Azt találtuk, amit sejtettünk, bár azért trollokból sem volt hiány.
Szembejött velünk a TikTokon egy hirdetés egy jobboldali randioldalról. Azonnal kíváncsiak lettünk, mi lehet ez, mint Bese atya a melegorgia hallatán, így regisztráltunk, és csináltunk egy profilt is legott az oldalon.

Megmutatjuk, mit találtunk:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyesek szerint beteges, mások szerint kapcsolatokat menthet meg – mi az a hotwifing?
Egyes felmérések szerint már a férfiak 10 százaléka nyitott arra, hogy feleségük mással is intim kapcsolatot létesítsen. Sokan nyíltan beszélnek erről az élményről, ami szerintük akár a kapcsolatot is megmentheti.
Egyre több pár próbálja megmenteni a kapcsolatát egy új szexuális trenddel, amit hotwifingnak neveznek. A férfiak ebben örömüket lelik abban, hogy nézik, ahogy a feleségük más férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot. Van, aki még tovább megy, és egyszerre két másik férfit is bevon az élménybe.
Logan, egy brit férj a Daily Mailnek mesélt erről. Így fogalmazott:
„Ez olyan, mintha hagynád a barátodnak, hogy kipróbálja a kocsidat. Megnézi, milyen jól megy. Vissza kell adnia, de közben büszkeséggel tölt el. Egy kis ízelítőt kap abból, milyen az én életem.”
Egy másik férfi, Alex, a feleségétől, Rebeccától hallott először erről. A nő arról fantáziált, hogy két férfival egyszerre bújik ágyba. Rebecca ezt mondta: „Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor ezt az élményt megoszthatod azzal, akit szeretsz – és közben tudod, hogy ez semmit nem vesz el abból, ami köztetek van. A szex és a szerelem két teljesen külön dolog. Ez az egész még erősebbé tette a kapcsolatunkat. Furcsa kimondani, de sokkal jobban szeretem őt emiatt.”
Richard még extrémebb dolgot szeretne. Azt mondta, hogy a feleségét az esküvői ruhájában szeretné látni, miközben mások „meggyalázzák”. Azt is állította, hogy a hotwifing „a szerelem és a bizalom építőkockája, és ez egyre csak erősebbé válik.” Hozzátette: „Így erősítjük meg a kapcsolatunkat, én pedig szórakozást és adrenalint kapok a meggyalázásból.”
Shannon Lofland, aki korábban seriffhelyettes volt Coloradóban, vissza akar térni a felnőttiparba. Azt tervezi, hogy egy másik pornóssal szexel a férje szeme láttára. Azt mondta:
„Reméljük, sikerült egy kis betekintést adnunk a hotwife-életmódba, és megmutattuk, hogy egy pár akkor is tud mélyen szeretni és erős maradni, ha más partnerekkel is élnek át élményeket. Éreztem a férjem feltétel nélküli szeretetét és támogatását. Ez életünk egyik legkülönlegesebb élménye volt, és még erősebbé tette a köteléket köztünk.”
A jelenség egyre népszerűbb a fiatal férfiak körében. A brit férfiak 10 százaléka szívesen kipróbálná. Egyes párok pornószínészeket is felkeresnek, hogy azok segítsenek az élmény megvalósításában. A trend annyira népszerű kezd lenni, hogy hamarosan egy ilyen tematikájú fesztivált is rendeznek az Egyesült Királyságban.
Egyre több pár próbálja megmenteni a kapcsolatát egy új szexuális trenddel, amit hotwifingnak neveznek. A férfiak ebben örömüket lelik abban, hogy nézik, ahogy a feleségük más férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot. Van, aki még tovább megy, és egyszerre két másik férfit is bevon az élménybe.
Logan, egy brit férj a Daily Mailnek mesélt erről. Így fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.
Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.
„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”
– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:
„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”
A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.
Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.
„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”
– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Folyamatosan csak feszengtem” – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..
A formabontó valóságshow célja, hogy a szereplők a műsor végére magabiztosabbá váljanak, és képesek legyenek megélni az intimitást.
Az egyik epizódban a nézők szemtanúi lehettek egy feszült jelenetnek, amikor a Zac nevű szereplő Kat Slade terapeuta társaságában vett részt egy foglalkozáson. A beszélgetés annyira kényelmetlenné vált, hogy Kat végül megszakította az alkalmat - írta meg a LADBible.
Zac a foglalkozás előtt határozottan beszélt arról, hogy akár orális szexben is része lehet, vagy el is veszítheti a szüzességét. A terapeuta megkérte, hogy nézzen a szemébe, és mondja el, mit érez.
Zac így fogalmazott: „Szeretnék továbblépni… meg akarom érinteni Önt, és azt is szeretném, hogy Ön megérintsen engem.” Kat ettől kényelmetlenül érezte magát, mert úgy érezte, Zac kizárólag a testi érintésre koncentrál, és nem érzékeli az érzelmi kapcsolatot.
Kat szerint Zac hozzáállása benne egyfajta védelmező érzést váltott ki. A helyzet még feszültebbé vált, amikor Zac így folytatta: „Magabiztosan és izgatottan jöttem be ide, és nem tudom, mennyire van Ön ehhez hozzászokva ebben a szakmában, és azt sem tudom, hogy Ön ezt ijesztőnek találja-e.” Hozzátette, hogy talán nem is illenek össze. Ekkor Kat megkérte, hogy öltözzön fel, és befejezték a foglalkozást.
Az esetet Kat és kolléganője, Aisha Paris Smith együtt nézték vissza. Egy közösségi médiás videóban osztották meg a gondolataikat. Kat ezt mondta: „Folyamatosan csak feszengtem – végig feszengtem.”
Majd hozzátette: „De jó értelemben kínos”, mire Aisha így válaszolt: „A legjobb fajta kínos helyzet, amikor büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, és a résztvevőkre is büszkék vagyunk.”
A műsorban a résztvevők olyan terápiás folyamaton mennek keresztül, ahol a testi intimitás is szerepet kap. A terapeuták – köztük Kat is – akkor vállalnak szexuális kapcsolatot, ha minden érintett fél komfortosan érzi magát a helyzetben. Zac esetében ez nem történt meg.
A Virgin Islandből már csak egy epizód van hátra. A zárórészből az is kiderülhet, hogy lesz-e olyan résztvevő, aki eljut a szexuális kapcsolatig.