Bochkor Gáborra rájár a rúd. Ahogy már írtuk, A NőComment című beszélgetős műsorban a műsorvezető volt Ábel Anita, Dobó Kata és Osvárt Andrea vendége - a dolog pikantériája, hogy Dobóval és Osvárttal is járt, ezért aztán nem csoda, hogy kapott hideget-meleget.
A szerda este adásban került epizódban Bochkor Gábor és Osvárt Andrea egykori kapcsolata is nagyító alá került. Ugyan már 15 éve, 2003-ban szakítottak, a drámai összetűzés részletei még mindig élénken élnek a rádiós emlékezetében. Andrea, mivel gyanakodott, hogy párja megcsalja, belenézett a telefonjába, de végül nem talált bizonyítékot. Úgy döntött, hogy furfangos módon csapdába csalja a férfit: idegen számról ő maga írt egy üzenetet, amivel aztán sikerült is lebuktatnia Bochkort.
"Ez akkora szemétség volt tőled! Úgy reagáltam, ahogy egy férfi, aki lebukik. Ő provokált, én meg belementem."
- emlékszik vissza az érintett. A bosszú azonban még emlékezetesebbre sikerült:
"Ültem a kanapén, éppen laptopoztam. A gép nyolcszázezer forint értékű volt, erre Andi kitépte a kezemből, majd ripityára törte."
Bochkor Gáborra rájár a rúd. Ahogy már írtuk, A NőComment című beszélgetős műsorban a műsorvezető volt Ábel Anita, Dobó Kata és Osvárt Andrea vendége - a dolog pikantériája, hogy Dobóval és Osvárttal is járt, ezért aztán nem csoda, hogy kapott hideget-meleget.
A szerda este adásban került epizódban Bochkor Gábor és Osvárt Andrea egykori kapcsolata is nagyító alá került. Ugyan már 15 éve, 2003-ban szakítottak, a drámai összetűzés részletei még mindig élénken élnek a rádiós emlékezetében. Andrea, mivel gyanakodott, hogy párja megcsalja, belenézett a telefonjába, de végül nem talált bizonyítékot. Úgy döntött, hogy furfangos módon csapdába csalja a férfit: idegen számról ő maga írt egy üzenetet, amivel aztán sikerült is lebuktatnia Bochkort.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Vagy együtt vagyunk, vagy nem” – ezért szakított Tóth Geri, a Házasság első látásra sztárja szerelmével
Szexstopot hirdetett, amíg meg nem találja az igazit. Geri a Borsnak adott interjújában elmondta azt is, hogy most önmagára és lelki egyensúlyára fókuszál.
Tóth Gergő (Geri), a TV2 Házasság első látásra korábbi szereplője szakított a friss párjával. A távkapcsolat a nő külföldi munkája miatt széthúzta őket – írja a Bors.
„Szétmentünk. Minden jól indult, minden klappolt, de a párom külföldi munkát kapott, és eleinte azt gondoltam, kibírjuk a távkapcsolatot. Aztán egyre ritkábban beszéltünk, ő szünetet akart, én pedig úgy voltam vele: vagy együtt vagyunk, vagy nem. Végül én mondtam ki, hogy legyen vége”
– mondta Tóth Gergő, a Házasság első látásra korábbi szereplője.
A kapcsolatot eleinte ígéretesnek látta a sztár, hiszen a lányt talpraesettnek, okosnak és szexinek tartotta, és intellektuálisan is egy hullámhosszon voltak.
A szakítás után radikális döntést hozott. „Fontos döntést hoztam: inkább lemondok egy időre a szexről. Nem kell több felszínes viszony, mert ezek elviszik a fókuszt, és minden alkalommal ott hagy az ember egy darabot magából. A szex sokkal több puszta testiségnél – ez az, amivel igazán közel kerülünk valakihez” – fogalmazott Tóth Gergő.
„Nem szeretnék többé bohóckodni. Csak annak adom oda magam, akivel tényleg el tudom képzelni a jövőt”
– tette hozzá.
Előzményként felidézte, hogy a műsorban összeházasított párjával, Renátával csúnyán végződött a kapcsolata. Most önmagára és a lelki egyensúlyára koncentrál, és csak komoly szándékkal kezd új kapcsolatba.
Tóth Gergő (Geri), a TV2 Házasság első látásra korábbi szereplője szakított a friss párjával. A távkapcsolat a nő külföldi munkája miatt széthúzta őket – írja a Bors.
„Szétmentünk. Minden jól indult, minden klappolt, de a párom külföldi munkát kapott, és eleinte azt gondoltam, kibírjuk a távkapcsolatot. Aztán egyre ritkábban beszéltünk, ő szünetet akart, én pedig úgy voltam vele: vagy együtt vagyunk, vagy nem. Végül én mondtam ki, hogy legyen vége”
– mondta Tóth Gergő, a Házasság első látásra korábbi szereplője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Visszavonhatják Nagy Feró díszpolgári címét a Szőlő utcai ügy kapcsán tett nyilatkozata miatt
A zenésznek a Szőlő utcai botrányról alkotott véleménye verhette ki a biztosítékot egy őrbottyáni önkormányzati képviselőnél. Dobrev Klára az énekesnek adott Kossuth-díj visszavonását is kérvényezte.
Deák Emese önkormányzati képviselő bejelentette, hogy kezdeményezi Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását, írja a Telex. A képviselő azt írta a Facebookon, hogy
bár a jelenlegi rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a visszavonásról, a novemberi testületi ülésre előterjesztést ad be a cím visszavonására és a szabályok módosítására is.
A városban kiélezett a politikai helyzet: a független polgármester mellett az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesületnek három, a Fidesz–KDNP-nek három képviselője van, ketten pedig függetlenek.
Nagy Feró 2023-ban, Őrbottyán várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, a Harangok Napján kapta a díszpolgári címet, és az eseményen Latorcai Csaba parlamenti államtitkár gratulált neki.
A kezdeményezést Nagy Feró korábbi mondatai előzték meg, ahol a Szőlő utcai botrányról beszélt. Az énekes szavai ellenzéki politikusok felháborodását is kiváltották. A zenész szerint ugyanis a korábbi intézményvezető jól járt, de szerinte jól járhattak a lányok is. Úgy fogalmazott, úgy látja, egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket.
„Általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani. Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal”
– mondta Nagy Feró a lapnak.
Több ellenzéki politikus is beszélt az ügyről: Karácsony Gergely szerint a Beatrice énekesének szavai egyszerre felháborítóak és kétségbeejtőek, Dobrev Klára pedig úgy fogalmazott, aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé.
A „Szőlő utca” ügyről lapunk is beszámolt: a hatóságok május végén letartóztatták a Budapesti Javítóintézet vezetőjét, Juhász Pétert és élettársát emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfi ellen több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés és lőfegyverrel visszaélés gyanúja is felmerült. A Készenléti Rendőrség korábbi, megalapozott gyanúja szerint ők ketten több nehéz sorsú, anyagilag és érzelmileg tőlük függő, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására.
Deák Emese önkormányzati képviselő bejelentette, hogy kezdeményezi Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását, írja a Telex. A képviselő azt írta a Facebookon, hogy
bár a jelenlegi rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a visszavonásról, a novemberi testületi ülésre előterjesztést ad be a cím visszavonására és a szabályok módosítására is.
A városban kiélezett a politikai helyzet: a független polgármester mellett az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesületnek három, a Fidesz–KDNP-nek három képviselője van, ketten pedig függetlenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Feró nem érti, miért támadják őt az őrbottyáni önkormányzatban. A Beatrice frontembere szerint Deák Emese képviselő a nevével akar ismertséget szerezni magának.
„Nemhogy örülne, hogy van egy olyan neves lakója Őrbottyánnak, mint én!
Inkább nekiáll támadni egy ember az önkormányzatból?” - mondta a zenész a Blikknek.
A díszpolgári cím esetleges visszavonása sem rázta meg különösebben.
„És akkor mi van? A város lesz szegényebb, nem én”
– mondta.
Nagy Feró azt is sérelmezte, hogy Deák Emese nem kereste meg személyesen az ügyben. „Ott volt ő, tudja, hogy mi ez? Idejött hozzám megkérdezni? Ha mindketten itt lakunk, akkor meg lehetne kérdezni engem személyesen” – tette hozzá.
Ahogy már írtunk róla,
Deák Emese, Őrbottyán egyik önkormányzati képviselője a közösségi oldalán fejezte ki felháborodását Nagy Feró Szőlő utcai üggyel kapcsolatos kijelentése miatt.
A zenész korábban így fogalmazott: „...a lányok is kerestek pénzt. Mindenki jól járt, nem?”
A képviselő szerint aki fiatal lányok kiszolgáltatottságáról, áldozatokról így beszél, az nem állítható példaként az itt élők elé.
Deák Emese azt írta, hogy a jelenleg hatályos önkormányzati rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a díszpolgári cím visszavonásáról, de ennek ellenére előterjesztést nyújt be a cím visszavonására és a rendelet módosítására is a novemberi testületi ülésen.
Nagy Feró nem érti, miért támadják őt az őrbottyáni önkormányzatban. A Beatrice frontembere szerint Deák Emese képviselő a nevével akar ismertséget szerezni magának.
„Nemhogy örülne, hogy van egy olyan neves lakója Őrbottyánnak, mint én!
Inkább nekiáll támadni egy ember az önkormányzatból?” - mondta a zenész a Blikknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nincs mit visszavonjak” - Nagy Feró szerint nincs oka visszaadni a Kossuth díjat, csak bukott politikusok támadják
Kicsit talán túllőtt a célon, de nem változtat a véleményén a zenész. Feró a Békemeneten azt nyilatkozta a Szőlő utcai javítóintézeti botrányról, hogy szerinte mindenki jól járt, az igazgató és a lányok is pénzt kerestek.
„Nincs mit visszavonnom” – jelentette ki Nagy Feró, a Kossuth-díjas énekes, a Beatrice frontembere. A zenész az interjúban beszélt a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos botrányról – számolt be róla az RTL Híradó.
„Lehet, hogy egy kicsit túllőttem a célon”
– mondta még. „Én nem láttam az eredeti felvételt, nagyon szívesen megnézném, de őszintén szólva nem érdekel. Amit ott mondtam, az valószínűleg úgy is van” – fogalmazott.
A Békemeneten az Alap TikTok-csatorna kérdezte, ott így beszélt a Szőlő utcai ügyről: „Ő csak ezzel kereste a pénzt, lányokat futtatott; a lányok is kerestek pénzt. Mindenki jól járt, nem?”
Feró saját magyarázata szerint a lányokat akarta védeni.
„Felnőttek, és ha úgy döntöttek, hogy egy kis pénzt akarnak keresni, akkor járjanak jól. Én ezért egyáltalán nem ítélem el a lányokat” – mondta. A kényszerről így beszélt: „Jaj már! Ki kényszerítette őket? Felnőtt vagy te is; ki kényszeríthet téged valamire, ha nem akarod? Bemész a harmadik kerületi rendőrkapitányságra, és szólsz, hogy nana” – tette hozzá.
Őrbottyánban is forrnak az indulatok. „Ön egyetértene azzal, hogy vegyék vissza?” – tette fel a kérdést a riporter az utca emberének.
„Mindenképpen” – reagált Csabai István, aki később így folytatta: „Szóhoz sem jutok.
Szerintem minden normális érzésű ember felháborodik ezen, pláne, akinek gyereke van.”
A díszpolgári címéről is megkérdezték. „Ha nem leszek a díszpolgára, nem én leszek a szegényebb, hanem Őrbottyán” – üzente a zenész.
Országos fronton is érkeztek reakciók. Dobrev Klára, a DK elnöke közölte: „Hétfőn arra kértem a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportját, hogy kezdeményezzék Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását.” Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kijelentés kiverte a biztosítékot:
„Ebben a mondatban nemcsak az ő személyes leépülése van benne, hanem az a végtelen erkölcsi relativizmus, amiben élünk.”
Dés László, Kossuth-díjas zeneszerző így nyilatkozott: „Itt nem az a probléma, hogy egy Kossuth-díjas mondta; az a probléma, hogy azt a Kossuth-díjat meg sem kellett volna kapnia. Én azt gondolom, hogy ma már a Kossuth-díj kifejezetten politikai hozzáállás kérdése.”
A Sándor-palota szerint a köztársasági elnökhöz Nagy Feró Kossuth-díjának ügyében nem érkezett bejelentés.