Ahogy azt nemrég megírtuk, elválik Peller Anna és Lukács Miklós. A hírt a közösségi médiában egy videóban jelentették be és mindenkit meglepett, hogy a látszólag boldog páros 14 év után a különválás mellett döntött. Egy közös gyermekük van, a 9 éves Annabella - írta a sassy.hu.
A pár egy barátja akkor azt nyilatkozta, hogy
példaértékű a szeretet, ami Anna és Miki között van, és emiatt senki se számítson botrányos válásra. Olyannyira jóban vannak, hogy még közös nyaralást is terveznek, mert gyermekük boldogsága mindennél fontosabb.
A Hot! magazin szerint most egy újabb barát is kommentelte a válást:
„Látszólag kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, de azt gondolom, a felszín alatt Anna karrierizmusa is közrejátszott a kapcsolatuk kihűlésében. Az is sokakban felmerült, miszerint Anna látta, hogy a húga újra a szinglik életét éli, és ő is megkívánta”
- mondta.
Arról is beszélt, hogy egyáltalán nem biztos a békés válásban, hiszen a párnak jelentős vagyonon kell osztoznia. A felosztással pedig lehetnek problémák, mivel például közös házuk a Peller szülők telkén található, amit emiatt nem könnyű eladni.
Ahogy azt nemrég megírtuk, elválik Peller Anna és Lukács Miklós. A hírt a közösségi médiában egy videóban jelentették be és mindenkit meglepett, hogy a látszólag boldog páros 14 év után a különválás mellett döntött. Egy közös gyermekük van, a 9 éves Annabella - írta a sassy.hu.
A pár egy barátja akkor azt nyilatkozta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.
Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.
A győztes képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.
Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.
Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.
„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”
A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.
„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.
„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.
Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.
Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.
„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.
Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.
„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TV2 Megasztár című zenés tehetségkutatójának második válogatójában több olyan énekesjelölt is színpadra lépett, akik kifejezetten Tóth Gabi miatt érkeztek a műsorba. Egyikük a kamerába nézve azt mondta: „Azért jöttem a Megasztárba, hogy a Tóth Gabit megalázzam.” A műsor készítői nem zárták ki a jelentkezőt, hanem beengedték a zsűri elé, hívta fel rá a figyelmet a 444.
Egy másik versenyző már az első adásban is szerepelt, azonban később videót tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy a zsűriben ülő Tóth Gabi arckifejezéseivel megalázta őt, valamint azt állította, hogy Ördög Nóra arra kérte a közönséget, hogy ne tapsoljanak neki. A műsor készítői ezt követően újra behívták a jelentkezőt a stúdióba.
A nő elmondta, nem tudta, hogy újra be fogják küldeni. A zsűri rákérdezett, mit keres ott, mire azt felelte, fogalma sincs. Ezután feszült vita alakult ki közte és Tóth Gabi között.
A versenyző azt mondta: „tegye már le az érettségit”, amire Tóth Gabi így válaszolt: „Csinálom az iskolát, de nem reklámozom, de nem hiszem, hogy a papír határozza meg, hogy milyen ember vagy.”
Majd hozzátette: „Te mire jutottál az érettségiddel?”
Az énekesnő szerint: „Semmi mással nem tudnak érvelni nálam húsz éve, csak azzal, hogy én nem tettem le az érettségit.” A mellette ülő Curtis ekkor megszólalt: „Én se tettem le.”
Ezután Tóth Gabi dühösen reagált:
„Elkezd engem alázni egy ilyen senkiházi, hát kimegyek, aztán mindjárt megverem, bazdmeg! Megmutatom neki, milyen a tapolcai vérem!
Hát na! Mostmár mindenkinek ekkora jogai vannak? Mindenkinek mindent szabad mondani? Én vagyok az alpári? Én megmutatom, milyen, amikor nincs valakinek érettségije, bazdmeg! Azt a jó nyolc általánosos pofont! Akkorát adok bazdmeg, de tényleg!” Az énekesnő kiment a stúdióból, és ott is folytatta a vitát. A versenyzőnek azt mondta, hogy szégyellje magát, és szerinte „nem fog semmire sem jutni az életben”, mert: „Egy rosszindulatú szar ember vagy.”
A zsűritárs Marics Peti így fogalmazott Tóth Gabival kapcsolatban: „Nem hiszem, hogy csak a Tóth Gabi nyolc általánosán múlik ez. Én értem, hogy ő egy nehezebb karakter, meg szabadszájú, de egyébként azért vele is lehet normálisan beszélgetni, és ő is tud normális emberi módon létezni, csak ha felhúzzák, akkor valószínűleg kikel magából ő is.”
Tóth Gabi később visszaült a zsűriszékbe, megigazította a ruháját, és azt mondta: „Nemtom’, mi volt velem, én nem szoktam így beruházni(?), bazdmeg! Csak szerintem már kijött belőlem az elmúlt két évnyi, gyáva forradalmárok, kommentelők...” Ezt azonban nem tudta befejezni, mert
Curtis közbeszólt, hogy a versenyző „jól járt”, mire Gabi úgy zárta a gondolatait: „Hát, tátott szájjal a faszerdőbe!”
A válogató korábbi részében a zsűritagok drogozáson is viccelődtek. Egy rossz állapotban levő férfi fellépése előtt Curtis azt mondta: „de jó lenne ilyen állapotban lenni már (...) azért adnék egy húsz rongyot ezért az állapotért.” Később, amikor kintről zaj hallatszott, Curtis úgy fogalmazott: „Józsi visz valami vasdarabot”, amit Tóth Gabi hangosan nevetve ismételt meg.
Ördög Nóra is szóba került, amikor egy férfi hosszú körmei kapcsán megjegyezte Szépréthy Rolandnak: „most nézd meg a körmét, és mondd, hogy ez a gitártól van.” Szépréthy erre azt mondta, hogy a Dancing with the Starsban ennél durvábbat is látott. „Én azért kicsit csendben maradnék a helyedben, Nóri” – tette hozzá.