Mi is beszámoltunk róla hogy Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth elválik. A hírt az Instagramon publikált közleményben tudatták mindenkivel.
A színésznő és 52 éves férje közleménye a 12. házassági évfordulójuk előtt jelent meg. Ebben azt írták:
„Van néhány személyes hírünk, amit szeretnénk megosztani. Nagy odafigyeléssel és komoly megfontolással hoztuk meg azt a nehéz döntést, miszerint elválunk. Olyan sok csodás évet töltöttünk együtt, és a továbbiakban is mély szeretettel és kölcsönös tisztelettel gondolunk majd mindenre, amit közösen alkottunk. A legfontosabb prioritásunk a fiunk és a családunk lesz a következő fejezetben.”
A The Sun amerikai kiadásának most részleteket árult el a válásról egy olyan barát és kolléga, aki az elmúlt 10 évben együtt dolgozott a házaspárral.
Szerinte azoknak, akik ismerik Reese Witherspoont és a férjét, a válás híre egyáltalán nem volt meglepő. Úgy véli, hogy csak idő kérdése volt ez a lépés.
A névtelen forrás elmondta, hogy a sikeres közös üzleti vállalkozások ellenére a színésznő és férje más dolgokat akart az élettől. A váláshoz vezető folyamat már 2021-ben elindult, amikor eladták Hello Sunshine nevű cégüket, és a vállalatért kapott pénz más irányba vitte őket.
A névtelen forrás szerint fiuk, Tenessee felnevelése maradt szinte az egyetlen közös cél Reese Witherspoon és Jim Toth életében.
Továbbá azt is kifejtette, hogy a pár akkor kezdett el más és más irányba fejlődni, amikor néhány évvel ezelőtt Jim Toth kilépett attól a neves ügynökségtől, ahol addig dolgozott. A karrierváltás után egy streaming szolgáltatással próbálkozott, amivel kudarcot vallott. De azután a Szilícium-völgy és ezek a típusú befektetések érdeklik. Az ismerős azt is elárulta, hogy
Jim Toth volt az, aki nagyon megváltozott az utóbbi években, és már nem az az ember, mint akihez Reese Witherspoon férjhez ment, és akinek gyereket szült. A férfi személyisége és életfelfogása akkor változott meg gyökeresen, amikor megvált az ügynökségi munkától. Szerinte a kapuzárási pániknak is betudható, hogy elkezdett például úgy öltözködni, minta feleannyi idős lenne, és érdeklődni kezdett a tetoválások iránt.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy Reese és Jim továbbra egymás életének része marad, és közösen nevelik majd a fiukat.
Mi is beszámoltunk róla hogy Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth elválik. A hírt az Instagramon publikált közleményben tudatták mindenkivel.
A színésznő és 52 éves férje közleménye a 12. házassági évfordulójuk előtt jelent meg. Ebben azt írták:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.
Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.
A győztes képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.
Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.
Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az egyik idei jelentkező, Horváth Éva különleges kívánsággal állt elő az RTL X-Faktor című tehetségkutatójának legutóbbi válogatóján: duettet szeretett volna énekelni Gáspár Lacival. A mentor azonnal igent mondott, a közös produkció pedig váratlan eseményeket indított el.
Majka mikrofont ragadott, és átvette a műsorvezetők szerepét. „Hölgyeim és uraim, Isten hozta önöket az X-Faktor első előadójában!” – jelentette be a rapper. Ezzel párhuzamosan a háttérben Miller Dávid és Pápai Joci is reagáltak a helyzetre: ha már Majka elvette a szerepüket, úgy döntöttek, ők is kipróbálják magukat a mentorszékekben. Dávid Gáspár Laci, Joci pedig Majka helyét foglalta el.
A szokatlan szerepcsere után kezdődtek a produkciók. A miskolci Dögös Boti azt hitte, hogy Tóth Gabi és Puskás Peti ülnek vele szemben, mert Majkáék direkt rossz neveket mondtak be neki. Végül továbbjutott, ám úgy búcsúzott: „Ezek után nem fogom szeretni Tóth Gabit…”
Miller Dávid is élt az alkalommal: leállított egy produkciót, pusztán azért, mert mindig is szerette volna kipróbálni, milyen érzés ez a helyzet. Dávidék a végén elárulták, hogy sokkal jobb volt a mentor székben. Petiék azonban az ellenkezőjét közölték: nekik éppen elég volt a sok állásból, és szerintük unalmas kint lenni. A jelentkező pedig továbbjutott.
Tóth Andi pozitívan élte meg az ideiglenes változást. „Végre nem nyomtak el, mellettük szinte ragyogtam” – fogalmazott.
A székcsere mindössze két produkció erejéig tartott, ezt követően mindenki visszatért az eredeti helyére. Gáspár Laci később elárulta: rossz érzés volt kívülről figyelni, ahogy más ül az ő székében.
Az egyik idei jelentkező, Horváth Éva különleges kívánsággal állt elő az RTL X-Faktor című tehetségkutatójának legutóbbi válogatóján: duettet szeretett volna énekelni Gáspár Lacival. A mentor azonnal igent mondott, a közös produkció pedig váratlan eseményeket indított el.
Majka mikrofont ragadott, és átvette a műsorvezetők szerepét. „Hölgyeim és uraim, Isten hozta önöket az X-Faktor első előadójában!” – jelentette be a rapper. Ezzel párhuzamosan a háttérben Miller Dávid és Pápai Joci is reagáltak a helyzetre: ha már Majka elvette a szerepüket, úgy döntöttek, ők is kipróbálják magukat a mentorszékekben. Dávid Gáspár Laci, Joci pedig Majka helyét foglalta el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.
„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”
A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.
„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.
„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.
Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.
Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.
„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.