KAPCSOLAT

Havi 650 ezret és hitelkártyát kapott egy amerikai lány a sugar daddyjétől, cserébe csak írogatnia kellett vele

Az akkor 21 éves pincérnő nemcsak munkát kapott a tehetős vállalkozótól, de rengeteg pénzt és luxusholmikat is.

Link másolása

"Volt egy sugar daddym, aki havonta 2000 dollárt (~ 650 ezer forint) fizetett nekem, cserébe pedig csak üzeneteket kellett írnom neki. Még meztelen képet se kellett küldenem, csak írogattunk. Sőt, még egy hitelkártyát is adott, amit arra használhattam, amire csak akartam" - mesélte el egy amerikai lány a TikTokon.

Bailey Hunter egy videóban osztotta meg a nem szokványos kapcsolat részleteit, amely három éven át tartott. Pincérnőként dolgozott, amikor megismerkedett a férfival. A 40 dolláros (~ 13 ezer forint) számlához 100 dollár (~ 32 ezer forint) borravalót adott, ebből már sejteni lehetett, hogy tetszik neki a lány. A pénz mellé pedig a névjegyét is odaadta neki, ha esetleg a lány megkeresné őt.

Mivel már azelőtt távozott, hogy Bailey megköszönhette volna a szép kis borravalót, a lány később írt neki egy hálálkodó üzenetet. A férfi azt válaszolta, hogy megérdemli a jutalmat, majd megkérdezte tőle, hogy mikor dolgozik legközelebb, hogy ismét láthassa őt. Újra meg is jelent Bailey munkahelyén, ahol tett neki egy ajánlatot: azt akarta, hogy dolgozzon pultosként a hamarosan megnyíló bárjában. A lány igent mondott, ezért kapcsolatban maradtak, közben pedig barátok lettek.

Mint mondja, olyan közvetlen volt a viszonyuk, mint bármelyik másik barátjával. Egyszer azt is elpanaszolta neki, hogy tönkrement a mosogatógépe és a mosógépe is, de mivel sokba kerül újat venni, kénytelen plusz műszakokat vállalni, hogy legyen rá pénze.

A férfi erre egyszerűen átküldte neki a szükséges pénzt, és innentől kezdve havonta küldött neki 2000 dollárt mindenféle indok nélkül, a lánynak kérnie sem kellett.

Aztán három év után a sugar daddy randira hívta Baileyt, aki igent mondott a kérdésre. Elvitte a lányt shoppingolni és vett neki jó pár drága holmit, például Michael Kors táskát és Victoria's Secret parfümöt és melltartókat. Bailey ekkor tapasztalta meg, milyen sugar babynek lenni, amiről nem tudott sokat, mert állítása szerint Indiana államban, ahol él, nem igazán jellemző ez a fajta randizási forma.

De annyira tetszett neki, hogy amikor elköltözött korábbi lakóhelyéről, újabb sugar daddyt keresett magának, míg az addig őt szívesen pénzelő férfit "átadta" egy barátnőjének. Bailey az interneten keresgélve jött rá, hogy korábbi főnöke valójában inkább egy "unikornis" (akinek nincs állandó párja, inkább más párok kapcsolatában a harmadik, egyenrangú fél), mert a legtöbb sugar daddy nem elégszik meg azzal, hogy írogatnak egymással a sugar babyvel.

A lány videója hatalmas népszerűségnek örvend, már 7,9 milliószor nézték meg és 1,3 millió lájkot kapott. Több mint 10 ezer komment is érkezett hozzá, sokan irigykednek, amiért Baileynek ilyen jó dolga volt, míg többen azt írták, hogy ők biztosan nem írtak volna a férfinak, miután odaadta névjegykártyáját. Az egyik kommentelő pedig elárulta, hogy anno ő is találkozott egy "unikornissal", amikor pincérnőként dolgozott, azóta pedig már a férje lett a férfi.

Forrás: Indy100

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Így vallotta be Alföldi Róbert, hogy a férfiakhoz vonzódik
A színész-rendező tíz éve coming outolt. Nem ő volt akkoriban az egyetlen hazai sztár, aki bevallotta másságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 19.


Link másolása

Tíz évvel ezelőtt beszélt először nyíltan melegségéről Alföldi Róbert, írja az rtl.hu.

„Melegként lemenni az edzőterembe, az megint egy plusz szorongás”

– mondta 2014 márciusában a színész-rendező, aki fél évvel korábban Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében törte meg először a csendet. Alföldi akkor a Nyitottak vagyunk kampányhoz csatlakozott, amiben az elfogadásra hívták fel az emberek figyelmét.

Nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban felvállalta szexualitását. Kulka János mellett Gallusz Niki is őszintén beszélt boldogságáról a Fókusznak:

„Mitől érzi egy nő magát igazán nőnek? Én ettől, hogy számításba vagyok véve, és úgy, hogy tudom, követi a gondolataimat. Velem van. És ettől érzem magamat úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban” – mondta a színésznő.

A hírességek tíz évvel ezelőtti coming outjait ebben a videóban lehet megnézni:

Kvíz ajánló: Mennyire emlékszel Szécsi Pál dalaira?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
A Rovatból
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.


Link másolása

Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.

Link másolása

A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
Megvető pillantásokat kap mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.

Link másolása

A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint

gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.

Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."

Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.

Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."

Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."

Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."

Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.

„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.


Link másolása
KÖVESS MINKET: