Fél év alatt megkereste egy heti luxushajóút árát Szijjártó Péter felesége - számolt be a 24.hu alapján az RTL Klub Híradója. A külügyminiszter feleségének tavaly júniusban alapított cégéből 68 millió forint osztalékot vettek ki.
A tárcavezető magánügynek nevezte, hogy nyáron az Átlátszó fotósai Szíjj László vállalkozó 7 milliárdot érő luxusjachtján fotózták le feleségével, és hangsúlyozta, hogy soha, semmilyen korrupciós ügybe nem keveredett.
Egy hasonló jachton a napi bérleti díj meghaladhatja a tízmillió forintot, arról azonban továbbra sem lehet semmit tudni, hogy Szijjártóéknak minderre honnan volt pénzük.
Most magyarázatként szolgálhat a feleség által a belső építészettel foglalkozó cégből kivett 68 milliós osztalék - így gondolja ezt Hadházy Ákos ellenzéki független képviselő is, aki szerint furcsa, hogy egy mindössze fél éve alapított cég hirtelen ennyire sikeres legyen.
Az RTL Klub Híradójának teljes riportja az esetről:
Fél év alatt megkereste egy heti luxushajóút árát Szijjártó Péter felesége - számolt be a 24.hu alapján az RTL Klub Híradója. A külügyminiszter feleségének tavaly júniusban alapított cégéből 68 millió forint osztalékot vettek ki.
A tárcavezető magánügynek nevezte, hogy nyáron az Átlátszó fotósai Szíjj László vállalkozó 7 milliárdot érő luxusjachtján fotózták le feleségével, és hangsúlyozta, hogy soha, semmilyen korrupciós ügybe nem keveredett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Európai Unió Tanácsa megszavazta a több mint 2500 orosz személy ellen bevezetett uniós szankciók fél évvel történő meghosszabbítását – szúrta ki a Tanács oldalán a 444. A döntéshez egyhangú szavazásra volt szükség, ha a magyar kormány vétózott volna, a szankciók szeptember 15-én éjfélkor megszűntek volna.
A szankciók a mostani döntéssel 2026. március 15-éig maradnak érvényben. A listáról egy személyt levettek a tagállamok, egy személyt pedig halála miatt töröltek.
Magyarország és Szlovákia még a héten is azzal fenyegetőzött, hogy vétózni fog, amennyiben hat orosz oligarchát nem távolítanak el a listáról. Sajtóhírek szerint Szlovákia Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét kérte, Magyarország pedig Dmitrij Mazepin (a volt Forma 1-es versenyző, Nikita Mazepin apja), Petr Aven, Musa Bazsavjev és Albert Avdoljan oligarchák levételét akarta elérni.
Az egyedi szankciós listán jelenleg több mint 2600 személy és vállalat szerepel. Olyan orosz politikusok és üzletemberek, akikről úgy ítélte meg az Európai Unió, hogy támogatták vagy elősegítették Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A szankciókat félévente meg kell hosszabbítani, a döntéshez pedig egyhangú szavazás szükséges.
Az Európai Unió Tanácsa megszavazta a több mint 2500 orosz személy ellen bevezetett uniós szankciók fél évvel történő meghosszabbítását – szúrta ki a Tanács oldalán a 444. A döntéshez egyhangú szavazásra volt szükség, ha a magyar kormány vétózott volna, a szankciók szeptember 15-én éjfélkor megszűntek volna.
A szankciók a mostani döntéssel 2026. március 15-éig maradnak érvényben. A listáról egy személyt levettek a tagállamok, egy személyt pedig halála miatt töröltek.
Magyarország és Szlovákia még a héten is azzal fenyegetőzött, hogy vétózni fog, amennyiben hat orosz oligarchát nem távolítanak el a listáról. Sajtóhírek szerint Szlovákia Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét kérte, Magyarország pedig Dmitrij Mazepin (a volt Forma 1-es versenyző, Nikita Mazepin apja), Petr Aven, Musa Bazsavjev és Albert Avdoljan oligarchák levételét akarta elérni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erika Kirk könnyek között szólalt meg férje halála után, és élő adásban mondott köszönetet azoknak, akik segíteni próbáltak rajta – írja a BBC. A nő a Turning Point USA központjában, férje üres széke mellett állva beszélt.
Köszönetet mondott az elsősegélynyújtóknak, férje csapatának és a Fehér Háznak is. Beszédében külön kiemelte Donald Trumpot, JD Vance alelnököt és feleségét, Ushát.
„Elnök úr, a férjem nagyon szerette Önt. És tudta, hogy Ön is szereti őt”
– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Vance és felesége elkísérték férje koporsóját Arizonába.
Azt mondta, férje mindenek felett a gyermekeit és őt szerette. „Teljes szívéből. És minden nap biztosított róla, hogy ezt tudjam is.” A nő arról is beszélt, hogy nem tudja, hogyan magyarázza el közös gyermekeiknek – egy egyéves kisfiúnak és egy hároméves kislánynak – férjük halálát. A kislányának ezt mondta:
„Kicsim, apu nagyon-nagyon szeret téged. Ne aggódj, csak elutazott Jézussal dolgozni.”
Charlie Kirk július 10-én, szerdán halt meg, amikor Orem városában, egy utahi egyetem szabadtéri rendezvényén lelőtték. A támadás idején Erika Kirk és a gyerekek is jelen voltak. A gyanúsított, Tyler Robinson csütörtök este feladta magát, a rendőrség letartóztatta.
„A férjem hangját senki sem némíthatja el.” Beszédében így üzent azoknak, akiket felelősnek tartott férje haláláért: „Fogalmatok sincs, milyen tüzet szítottatok fel ebben a feleségben, ennek az özvegynek a kiáltása csataként fog visszhangozni az egész világban. Tudnotok kell: ha szerintetek a férjem küldetése már eddig is erőteljes volt, fogalmatok sincs, mit szabadítottatok el ezzel az egész országban, és az egész világban.”
Azt is elmondta, hogy férje podcastje és egyetemi turnéja folytatódik az ősz folyamán és az elkövetkező években, de részleteket nem árult el.
Charlie Kirk 31 éves volt. Jobboldali aktivistaként ismerték, és több fiatal konzervatívot is megszólított. A Turning Point USA nevű szervezetet 18 évesen alapította. A szervezet a BBC-nek kiadott közleményében azt írta: „Charlie példás férj és tökéletes apa volt. Most mindenek felett azt kérjük, imádkozzanak a Kirk családért, akik felfoghatatlan veszteséget szenvedtek el.”
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy posztumusz elnöki Szabadságérmet adományoz Kirknek, amit az elnök a legmagasabb polgári kitüntetésként adhat ki.
Charlie Kirk a The American Comeback Tour nevű előadássorozat keretében tartott előadást az Utah Valley Egyetemen. A lövöldözés a Prove Me Wrong című vitasorozat egyik állomásán történt, ahol egy kérdésre válaszolt, ami a fegyveres erőszakról és a transznemű emberekről szólt.
Kirk korábban aktívan támogatta Donald Trump MAGA (Make America Great Again) mozgalmát, és segített megszervezni a fiatal választók mozgósítását.
Támogatta a fegyvertartáshoz való jogot, elutasította az abortuszt, kritizálta a transzneműek jogait, és korábban valótlan állításokat tett a koronavírusról. Előadásain gyakran jelentek meg ellenzők és támogatók is.
A 36 éves Erika Kirk üzletasszony, korábban elnyerte a Miss Arizona USA címet. 2018-ban ismerkedett meg Charlie Kirkkel, 2020-ban eljegyezték egymást, majd kevesebb mint egy év múlva összeházasodtak. Erika jelenleg doktori tanulmányokat folytat bibliai témában, egy vallási programot vezet, valamint a Midweek Rise Up podcast házigazdája. Emellett színészként, modellként is dolgozik, és egy vallási témájú ruházati márkát is alapított. A közösségi médiában nem mutatják meg a gyermekeik arcát.
Erika Kirk könnyek között szólalt meg férje halála után, és élő adásban mondott köszönetet azoknak, akik segíteni próbáltak rajta – írja a BBC. A nő a Turning Point USA központjában, férje üres széke mellett állva beszélt.
Köszönetet mondott az elsősegélynyújtóknak, férje csapatának és a Fehér Háznak is. Beszédében külön kiemelte Donald Trumpot, JD Vance alelnököt és feleségét, Ushát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Távozott Sulyok Tamás hivatalának kommunikációs igazgatója, aki poloskával illusztrálva nevezte selejtnek a Telexet
Szántó Georginát szeptember 3-án mentették fel a munkavégzés alól. Az elbocsátott kommunikációs vezető korábban szintén a mostani államfő mellett dolgozott, az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt.
Szántó Georgina szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalából – derült ki a Sándor-palota közérdekű adatigénylésre adott válaszából, amiről a Telex számolt be.
A dokumentum szerint a felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.
Szántó korábban évekig az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd követte főnökét, Sulyok Tamást, amikor őt köztársasági elnökké választották.
A helyzet pikantériája, hogy a sajtóban úgy jelent meg a korábbi kommunikációs igazgató, hogy idén márciusban egy Facebook-bejegyzésében egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva a Telexet „Telex-selejtnek” nevezte, ugyanakkor nem válaszolt egyenesen azokra a kérdésekre, amik az államfő nyilvános posztjaira és megszólalásaira vonatkoztak.
Szántó Georgina szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalából – derült ki a Sándor-palota közérdekű adatigénylésre adott válaszából, amiről a Telex számolt be.
A dokumentum szerint a felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.
Szántó korábban évekig az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd követte főnökét, Sulyok Tamást, amikor őt köztársasági elnökké választották.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombat hajnalban 7,4-es magnitúdójú földrengés történt Oroszország Kamcsatkai régiójában – jelentette az Amerikai Földtani Intézet (USGS).
A rengés epicentruma Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól 111,7 kilométerre keletre volt, 39 kilométer mélységben. Sérülésekről vagy komolyabb károkról eddig nem érkezett hír.
A Csendes-óceáni Szökőárfigyelő Rendszer először cunamiveszélyt jelzett, de később eltávolította a figyelmeztetést a honlapjáról.
A Japán Meteorológiai Ügynökség arról számolt be, hogy a part menti térségekben „enyhe tengerszintváltozás” várható, ami szerintük azt jelenti, hogy „a károkozás esélye nagyon alacsony”.
Nem ez volt az első erős földrengés a térségben: 2025. július 20-án öt jelentős rengést is mértek a Kamcsatkai-félszigeten, ezek közül a legerősebb szintén 7,4-es magnitúdójú volt.