hirdetés

KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés

Exe után nevezte el a kisfiát az anya, a gyermek apja apasági tesztet akar csináltatni

Előre megegyeztek egy névben, ám az anya mégis mást választott.
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2021. január 17.

hirdetés

Meglehetősen nagy botrány keveredett egyetlen név miatt, a dühös újdonsült apuka Redditen osztotta meg élményeit és kért egyben tanácsot.

A párnak ugyanis, aki négy éve van együtt, nemrégiben megszületett első fia, és

ugyan előre megegyeztek a gyermek nevében, de amikor a férfi alá akarta írni a baba születési bizonyítványát, egy teljesen más elnevezést látott meg a gyermek nevénél a papíron - méghozzá barátnője exének nevét.

A férfi posztjában leírta, hogy évek óta együtt vannak a barátnőjével, ám mikor összejöttek, a lány éppen egy nyolc éves kapcsolatból lépett ki, és nagyon úgy tűnt, mint aki nincs még túl rajta. Az ex egyébként továbbra sem maradt ki az életéből, ő is abba a városba költözött, ahol ők laktak, sőt, még a jelenlegi barátjának is bemutatta. Négy év együttlét után aztán gyermekáldás elé nézett a pár, és ugyan sokat vitatkoztak születendő gyermekük nevéről, mégis megegyeztek.

A szülés után, mikor már anya és fia is biztonságban otthon voltak, a férfi elment elintézni a papírokat, ám mikor a születési bizonyítványt kellett volna aláírnia, látta, hogy nem az a név szerepel a gyerek nevénél, amiben megegyeztek, hanem az ex keresztneve, ráadásul az anya egy második nevet is adott a gyermeknek.

Hazaérve felelősségre vonta a barátnőjét, aki azzal érvelt, hogy pillanatnyi döntés volt, és a szülés után annyira fáradt volt, hogy nem volt ereje erről beszélni a férfival.

Néhány napos mosolyszünet után a férfi közölte a barátnőjével, hogy addig nem írja alá a születési okmányt, amíg át nem nevezik a gyermeket, cserébe az édesanya azt válaszolta, hogy amíg nem írja alá, addig nem szól hozzá.

hirdetés

A férfiban ráadásul kételyek merültek fel az ex nevét illetően:

az is megkérdőjeleződött benne, hogy egyáltalán ő-e a gyermek apja, már arra is gondolt, hogy apasági tesztet csináltat.

A posztban, amelyet azóta már töröltek, tanácsot kért a többi felhasználótól: a többség szerint igenis jogos a felháborodás, és azt sem tartják túlzásnak, hogy apasági tesztet akar csináltatni. A fejleményekről egyelőre nem jelent meg újabb poszt a Redditen.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KAPCSOLAT

„A párom megcsalt az anyámmal, amíg én megszültem a második gyerekünket”

„Ez az árulás tetőfoka” a fiatal angol lány szerint, aki már többször is meggyanúsította az anyját és a barátját azzal, hogy összeszűrték a levet, de ők hónapokig tagadták titkos viszonyukat.
Címkép: Jess Jane Aldridge/Facebook - szmo.hu
2021. február 18.

hirdetés

Borzasztó dolog történt egy fiatal angol anyukával: a saját anyja volt az a nő, akivel a párja, gyermekei apja megcsalta őt. A történetéről a Sun számolt be.

A 24 éves Jess Aldridge már három éve járt a 29 éves Ryan Sheltonnal, a neten ismerkedtek meg egymással. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, 2019 szeptemberében már megszületett első gyerekük. Amikor egy évvel később a lány a második babájukkal volt terhes, úgy döntöttek, odaköltözik a szüleihez, hogy a koronavírus-korlátozások ne nehezítsék meg a találkozásokat, és az édesanyja többet tudjon segíteni a várandós kismamának. A lezárás idején viszont Jess észrevette, hogy anyja, Georgina és Ryan folyamatosan flörtölnek egymással, emiatt pedig nagyon kényelmetlenül érezte magát.

"Mindig volt egy olyan érzésem, hogy már hónapok óta van valami köztük, de nem akartam elhinni. Undorító volt, ahogy anyám mindig rövid ruhákat hordott és állandóan tapizta a barátomat. Egyszer rajtakaptam Ryant, hogy megfogja anyám hátsóját, de azt mondta, hogy csak el akarta őt tolni az útjából. Amikor egyszer rákérdeztem náluk, hogy mi ez az egész, csak leráztak. Minden alkalommal bizonygatták, hogy nincs köztük semmi, de én mindig is gyanakodtam arra, hogy valamire készülnek"

- mesélte az átvert lány.

A kismama január végén hozta világra második gyermekét. Édesanyja vele volt a szülésnél, húga pedig otthon vigyázott a másik gyerekre.

hirdetés
Alig pár órával azután, hogy megszületett újabb közös gyerekük, Ryan üzenetben szakított a barátnőjével, amiben azt írta, elege lett abból, hogy Jess folyamatosan azzal gyanúsítja őt, hogy összeszűrte a levet az anyjával.

Az immár kétgyermekes apa a szülés után még megnézte újszülött fiát, és másnap is bement hozzá a kórházba pár perc erejéig. Mint kiderült, aznap összeszedte otthon az összes cuccát, hogy összeköltözzön az anyósával.

Amikor barátnője két nappal a szülés után hazament a kórházból, azt látta, hogy barátja és anyja kiköltöztek. Ryan még ekkor is tagadta, hogy összejöttek Georginával, de két nappal később már mindketten bevallották az igazat.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KAPCSOLAT

Olyan helyről került elő egy óvszer, ami azonnal lebuktatta a férjét megcsaló amerikai nőt

Pedig eleinte még a feleség gyanúsította azzal a férfit, hogy biztosan valamilyen nemi betegséget kapott el tőle.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/Dainis Graveris - szmo.hu
2021. február 27.

hirdetés

Intim fájdalmakra és szokatlan váladékozásra panaszkodott egy amerikai nő, ezért felkereste az orvosát, írja a Daily Star. Az asszony eleinte azt hitte, hogy valamilyen nemi betegséget kapott el a férjétől, később azonban kiderült, hogy azért léptek fel nála a szokatlan tünetek, mert valójában ő csalta meg a férjét korábban.

Az orvos ugyanis hosszas töprengés és vizsgálatok után végül egy régi óvszert húzott ki a nő hüvelyéből, ami véletlenül maradt a nő testében egy aktus után. A probléma csak az volt, hogy a férjén öt évvel korábban vazektómiát hajtottak végre, vagyis elköttette magát, így egyáltalán nem volt szüksége semmiféle fogamzásgátlásra.

A meghökkentő jelenetnél ott volt a korábban hűtlenséggel vádolt férfi, aki érhetően teljesen kiakadt a feleségéből előkerülő óvszer láttán. A nő azzal próbált védekezni, hogy ez még nem jelent semmit, mert nem lehet tudni, mikor ragadt a hüvelyében az óvszer.

A megcsalt férj erre csak annyit kérdezett:

"Nem jelent semmit? Tehát csak felkúszott oda magától?"

hirdetés

Dr. Aminidhan Thekkar ugyanakkor elmondta: megkönnyebbülést érzett, amikor kihúzta a nőben felejtett óvszert, mert így megoldódott a különös fájdalmak rejtélye. Hozzátette: ha még sokáig az asszony testében maradt volna a gumi, súlyos egészségügyi következmények is felléphettek volna. Így azonban csak a házassága miatt kellett aggódnia.

Az elképesztő lebukás történetét a TLC dolgozta fel a közelmúltban a Szex vészhelyzetek című sorozatában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT

Egyszerre 60 lánynak akart dögös képet küldeni magáról egy srác, véletlenül csoportos beszélgetést indított velük

A hatalmas égést kínos bocsánatkérés követte, de a fiú azért próbálta poénnal enyhíteni az egyértelmű lebukást. A lányok viszont összebarátkoztak egymással.
Címkép: alanadevries/TikTok - szmo.hu
2021. február 22.

hirdetés

Nagyon kínos szituációba keverte saját magát egy srác, aki egyszerre jó sok vasat akart tartani a tűzben.

Hatvan lánynak akarta elküldeni ugyanazt a dögös képet magáról, pontosabban az izmos felsőtestéről,csak véletlenül egy csoportos chatbeszélgetést sikerült létrehoznia velük.

A ciki bakiról az egyik lány számolt be a TikTokon. Alaina videóban mutatta meg a csoportos beszélgetést, ahol a lányok hosszabbnál hosszabb "hahaházással" reagáltak a baklövésre.

A legkínosabb az volt, a csajok már a srác előtt észrevették, hogy valami félresikerült, és egymással próbálták kitalálni, hogy mi ez, aztán azt fejtegették, hogy vajon direkt csinálta-e ezt a fiú. Mint kiderült, többen már több hónapja ismerkedtek Isaac-kel, sokan pedig azt írták, örülnek, hogy sosem találkoztak vele személyesen. Az mindenesetre egyértelművé vált, hogy a srác szeret egyszerre több lányt is fűzni.

Isaac végül a bénázása után kénytelen volt bocsánatot kérni. Elismerte, hogy mindegyiküknek képeket akart küldeni arról, ahogy edz, csak véletlenül egy csoportos beszélgetés lett belőle.

hirdetés
"Ez iszonyú megalázó, és sajnálom, ha valakit megbántottam ezzel. Tanulni fogok a hibámból és átértékelem az életemet" - ígérte, de azért poénkodott is egy kicsit - "Hamarosan tartok egy 'Savazzuk Isaac-et' bulit, amire mind meg vagytok hívva."

A videó nagyon elterjedt a TikTokon, már több mint 1 milliós nézettségnél jár. Persze a kommentek sem maradtak el, a történet főszereplője kapott hideget-meleget.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT

Évente csak egyszer, Valentin-napon szeretkezik egy huszonéves angol pár, de szerintük így sokkal intenzívebb az élmény

Eleinte a távolság, később pedig már a fogadalom miatt tartották magukat az évi egyszeri szexhez. Jövőre jöhet az esküvő, ami véget vethet az aktusmentes életnek.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/JESHOOTS.COM - szmo.hu
2021. február 16.

hirdetés

Eddig összesen csak háromszor szeretkezett Maria Simpson és James Phillips, pedig már három éve jegyben járnak, írja a The Sun. A huszonéves pár hagyományosan évente csak egyszer bújik ágyba egymással: a nagy alkalom napja minden évben a szerelmesek ünnepe, és ezt a szokást addig meg is tartják, amíg egybe nem kelnek.

A két, egyaránt 25 éves fiatal szerint másoknak őrültségnek tűnhet, amit csinálnak, de szerintük ez valójában az egymás iránti elkötelezettség jele. Ráadásul a különös hagyománnyal azt is bizonyítják, hogy kapcsolatuk nem csak a szexről szól. Hozzáteszik: az évi egyszeri szex idején már annyira kívánják egymást, hogy sokkal intenzívebb az aktus, mint azoknál, akik ennél jóval gyakrabban bújnak ágyba a párjukkal.

Maria és James még 2019 januárjában ismerkedtek meg. Mindketten épp egy-egy hosszú párkapcsolat után voltak, aminek rossz vége lett. Ekkor találtak egymásra, és megfogadták, hogy amíg nem házasodnak össze, csak Valentin-napon szexelnek. Ennek ellenére rendszeres köztük a testi kapcsolat, hiszen rengeteget csókolóznak és ölelkeznek, de aktus csak évente egyszer van. Pedig még ennyit sem akartak az elején.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: