A Rovatból

Egy felbérelt modell segítségével próbálta visszaszerezni exbarátnőjét, hiába

A fiatal srác mestertervet eszelt ki, színlelt csábítással. Még egy csók is elcsattant, mégsem jött be a nagy trükk.


Adam mindenáron vissza akarta szerezni volt barátnőjét, Alexet, aki szakított vele, azonban terve nem egészen úgy sült el, ahogyan azt ő eltervezte.

A fiatal srác arra gondolt, hogy egy YouTube-os csatorna segítségével - amelynek lényege, hogy lefüleljék a félrelépő férfiakat és nőket - olyan helyzetet idéz elő, amiben Alex új párja megcsalja a lányt. Adamnak egyetlen célja volt ezzel: hogy visszaszerezze szerelmét, akivel két évig volt együtt. A történet itt válik még izgalmasabbá.

Alex új barátját a videón ugyanis megkörnyékezi egy brazil modell, Bree, azzal a céllal, hogy elcsábítsa a fickót - aki persze erről mit sem sejt.

Adam pedig megmutatja a felvételt volt barátnőjének (valamivel a 2. perc után kezdődik maga a csábítás) :

A modell először csak annyit kérdez a fiútól, hogy szerinte így jól néz-e ki, mivel éppen egy interjúra megy. A srác pedig a következőt válaszolja: "Igen, jól nézel ki, rendben leszel". Bree ezután megkérdezi, hogy meginna-e esetleg valamit vele a srác, aki végül beleegyezik.

Ezek után azonban a modell felteszi neki a kérdést, hogy van-e barátnője, mire a srác annyit válaszol, hogy: "Nem, mármint, nem. Találkozgatok valakivel, de nem nevezném kapcsolatnak." A modell erősködik még egy darabig, hogy árulja el, ha van valakije, mert nem szeretne tönkretenni semmit, azonban a srác többször is megerősíti, hogy nincs kapcsolatban.

Fogalma sincs arról, hogy Alex, a barátnője, akit éppen most tagadott le, mindent lát és hall.

A lány ezek után megcsókolja a srácot, Adam pedig ujjong a fejlemények láttán, Alex azonban nem a vártnak megfelelően reagál. Mikor Adam elmondja neki, mennyire sajnálja, és hogy az új barátja egy idióta, Alex kikel magából, és közli volt barátjával, hogy ő az idióta, és éppen ezért szakított vele.

A lány kijelentette, hogy azzal nem lehet visszanyerni őt, hogy volt barátja fizet valakinek, hogy az csábítsa el az új barátját, és Adam nem dönthet helyette.

Az ugyan nem derül ki, hogy végül szakít-e az új sráccal, azonban az biztos, hogy Adammel soha többet nem fog szóba állni a reakciói alapján.

Veled, vagy egy barátoddal történt már hasonló? Volt már, hogy túlléptél határokat azért, hogy visszaszerezd az exedet?

Forrás: Indy100.com

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Nem született meg a baba? Így úszhatják meg a büntetést a gyermektelen babaváró hitelesek
Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben. Kedden azonban elfogadtak egy törvényt, ami majd enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit.


A kedden elfogadott törvény enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit: nem feltétlenül kell visszafizetniük a kamattámogatást, ha nem született meg a vállalt gyermek – írja a Bank360.hu. A méltányossági eljárás pontos feltételei még nem teljesen tisztázottak, de ígéretes lehetőségeket rejt a törvény.

Az új szabályozás szerint a babaváró és csok hitelesek is reménykedhetnek, de a változások leginkább az első babaváró hiteleseket érintik.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu szakértője elmondta, hogy a törvény időzítése nem véletlen, hiszen sokaknak idén júliusban jár le az öt éves határidő a gyermekvállalásra. Ha nem teljesítették a feltételeket, akkor 2 millió forint körüli összeget kell visszafizetniük, ráadásul a fennmaradó tartozást magasabb kamatokkal törleszthetik tovább, ami akár a többszörösére is növelheti a korábbi, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Az államháztartásról szóló törvény egy új bekezdéssel egészült ki, ami szerint

a kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondhatnak az államot megillető követelésről.

A pontos részletek egy kormányrendeletben lesznek meghatározva, amely tisztázza, hogy milyen körülmények között lehet elengedni a büntetést, ha nem teljesültek az állami támogatás feltételei.

Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben:

  • Ha a pár egyik tagja megváltozott munkaképességűvé vált, és ezért nem tudtak gyermeket vállalni.
  • Ha igazoltan részt vettek lombikbébi programban, de nem jártak sikerrel, illetve ha a program során derült ki, hogy egészségügyi okok miatt a terhesség nem javasolt.
  • Ha a párnak orvosi igazolása van arról, hogy nem javasolt a terhesség.

    Ezen felül legfeljebb 24 hónapos részletfizetést lehet kérvényezni, ha az egy összegben történő visszafizetés aránytalanul súlyos terhet jelentene a család jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel.

    A törvénymódosítás célja, hogy a méltányossági eljárás és az államháztartási törvény szabályozása összhangba kerüljön, ami remélhetőleg további könnyítéseket hoz a babaváró hitelesek számára.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Készpénzfelvétel horroráron: évi 100 ezer forint felett az átlagbér költsége
    És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.


    Képzeljük el, hogy az átlagbért egyszerűen ATM-ből akarjuk kivenni. Az Azénpénzem.hu szerint ennek az éves költsége könnyedén meghaladja a 100 ezer forintot. És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.

    A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. 2014 februárja óta vehetnek fel banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az ötlet az volt, hogy csökkentsék a tranzakciós illeték költségeit, amit a kormány vezetett be. De nézzük meg, hol is tartunk most.

    Az ingyenes készpénzfelvétel összege bevezetésekor éppen az akkori átlagkeresetnek felelt meg, ami 2013-ban 151118 forint volt a KSH adatai szerint. Azonban az idei első negyedévben az átlagkereset kedvezmények nélkül 414,3 ezer, kedvezményekkel 428,8 ezer forint. A medián érték pedig épp csak 500 ezer forint alatt van.

    A portál számításai szerint, ha valaki az átlagbért ATM-ből veszi fel, annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie. Így a költsége évente meghaladja a 100 ezer forintot. Ha még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is figyelembe vesszük, akkor is havonta majdnem 4000 forintot kell fizetni a készpénzért. És ez csak akkor igaz, ha az illető mindig a legkedvezőbb megoldást választja, vagyis a bank saját ATM-jét használja. Így is évente közel 50 ezer forintra rúg a költség.

    A költségek között még nem is szerepel a számla havi díja és a kártya költsége, amelyek egyre magasabbak. Rossz taktika, ha valaki mindig csak a szükséges készpénzt veszi fel az ATM-ből.

    Több bank minimum vagy fix díjat alkalmaz. Például az OTP idegen ATM használatáért 1581 forintot számláz. Ha valaki 10 ezer forintot vesz fel, a költsége majdnem 16 százalék. A Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját ATM esetében is 8,8 százalék, a CIB-nél pedig 12,2 százalék. Minél nagyobb összeget veszünk fel, annál kisebb a költséghányad, de még így is jelentős összegekről beszélünk.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Autók tízezreiről kell leszerelni a zöld rendszámot egy új törvénytervezet szerint
    A tervezet célja, hogy kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek kapják meg a kedvezményeket. A plug-in hibridek így elveszítenék a zöld rendszámot.


    Új törvénytervezet látott napvilágot a héten, amely szerint szeptember elsejétől a plug-in hibrid autók nem kaphatnának zöld rendszámot Magyarországon, tudta meg a Pénzcentrum.

    A javaslat szerint a már kiadott zöld rendszámtáblákat is le kell cserélni legkésőbb 2026. november 30-ig.

    A tervezet célja, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a jövőben kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek vehessék igénybe.

    Ha a javaslat átmegy, a plug-in hibrid autók tulajdonosai elveszítik azokat a különleges kedvezményeket, mint az ingyenes parkolás, regisztrációs adómentesség, teljesítményarányos gépjárműadó-kedvezmény, cégautóadó-mentesség és az adásvételkor fizetendő vagyonszerzési illeték mentessége – ezek jelenleg mind járnak a zöld rendszámnak köszönhetően.

    A rendszámcsere nem azonnal történne meg, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsga alkalmával.

    A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: