KAPCSOLAT
A Rovatból

Az éppen őt megcsalni készülő barátját buktatta le a kanadai lány és édesapja

A fiú sok mindenre számított, de erre valószínűleg nem, amikor úgy döntött, félrelép.


A kanadai Jade Hik közösségi oldalain mesélte el - sőt a TikTokon meg is mutatta - hogyan húzta csőbe barátját, aki félre akart lépni kapcsolatukból - írja a Daily Mail.

Jade elmondta, hogy alig két év együttlét után a kapcsolatuk elhidegült volt barátjával, egy ideje külön is aludtak. A lánynak feltűnt, hogy párja gyanúsan sokszor hív egy bizonyos számot - mint kiderült, a volt barátnője volt az.

Ahogy Jade meséli, ő nem az a fajta, aki szeret kétségek közt vergődni, így úgy döntött, leteszteli, hogy barátja hűséges-e még hozzá. Ebben segítségére volt barátnője, és annak egy másik jóbarátnője, Hayley. Az ő ötlete volt, hogy elkezd online flörtölni Jade pasijával, és kiderítik, a fiú bekapja-e a horgot.

A beszélgetések aztán egyre pikánsabbakká váltak, mígnem a hűtlen barát felajánlotta Hayleynek: találkozzanak személyesen is.

Nem is akármilyen randevút tervezett: arra kérte a lányt, hogy töltse vele az éjszakát egy bérelt hotelszobában. Hayley persze belement a "találkozásba".

A fiú aznap este össze-vissza hazudozott arról, hogy mivel fogja tölteni az éjszakát, de Jade-nek nem is volt szüksége különösebb magyarázatra, hiszen akkor már tudta, hogy a hotelban ő fogja meglepni (egyelőre még) párját.

A sztori valószínűleg nem is ütött volna ekkorát, ha a lány nem veszi videóra az esetet. Így viszont az internet népe kárörvendhetett a csalfa fiú kínszenvedésén, amikor

ajtót nyitott, és meglátta, hogy ott szeretője helyett barátnője állt - aki ráadásul az apjával érkezett.

„Helló, Hayley vagyok” - élcelődött az apa, míg Jade nem volt ilyen vicces kedvében.

Mi újság, te rohadék? Én meg Jade vagyok, vagy mondhatnám úgy, a volt barátnőd

- hangzott üdvözlő mondata, ami egy szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy mi lesz a további sorsa kapcsolatuknak.

Az apa végül elmondta a fiúnak, hogy soha többet nem találkozhat a lánnyal, aki rezignáltan vette tudomásul, hogy meg sem történt félrelépése nem maradt következmény nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.


A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Megvető pillantásokat kap mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.


A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint

gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.

Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."

Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.

Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."

Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."

Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."

Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.

„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.


Link másolása
KÖVESS MINKET: