TUDOMÁNY
A Rovatból

Visszatérünk a Holdra, most már biztos, indul az Artemis-program

Bár a küldetést péntekre halasztották, érdemes megismerkedni a programmal egy kicsit. Szeptember másodikán Orion űrhajó még csak megkerüli a Holdat, egyelőre személyzet nélkül, azonban hamarosan leszáll az első nő és az első színesbőrű asztronauta is. Mindezt nemzetközi együttműködéssel. De ki Helga és Zohar?


A bolygón élő emberek több mint fele még sosem láthatott élő adásban embert sétálni a Holdon. Bizony, bár odamentünk, és hat alkalommal le is szálltunk, a legutóbbi ilyen küldetésnek is decemberben ünnepeljük az ötvenedik évfordulóját. Az első ember, aki kilépett a Hold felszínére, már nem is él, ahogy kortársai jelentős része sem. Az Apolló-program már a történelem része. Könyvek, filmek születtek róla, jók, rosszak. Helyet kapott az emberiség nagy közös mitológiájában, s persze ennek részei az örök szkeptikusok, akik hol a vírusokat, hol a Föld gömb alakját, hol meg a technika történetének legnagyobb eseményét tagadják, az emberes holdutazást.

Az első vállalkozás, az Apollo bizony koraszülött volt, sok tekintetben. A hatalmas technológiai diadal mellett, mai szemmel nézve a korabeli eszközöket sokszor jut eszünkbe, hogy vakmerőek voltak, akik az akkori szerkezetekkel elmerészkedtek a Holdig és vissza.

A hidegháború sajátos terméke volt az Apollo-program. Kennedy akkor jelölte ki az amerikai űrkutatás céljaként a Holdat, amikor még egyetlen egyszer sem kerülte meg amerikai űrhajós a Földet sem. Pár perces űrugrás, ez volt minden tapasztalatuk. De az évtized vége előtt eljutottak a Holdra, amit a hidegháború nélkül akkor még nem tettek volna meg. De győzni kellett, és ők győztek.

Óriási tudományos eredménye volt mégis a programnak.

Tisztázta a Hold keletkezésének eredetét, a kőzetminták segítségével. Megállapították ugyanis, hogy a Hold anyaga szinte megegyezik a Földével, így az az elmélet nyert igazolást, miszerint a Hold és a Föld egykoron egyazon égitest voltak.

Amit most már minden művelt iskolás tud, miszerint a korai Föld egy vele azonos pályán haladó Mars-méretű bolygóval ütközött, s ennek a kozmikus karambolnak a mellékterméke a Hold, azt annak a tizenkét asztronautának köszönhetjük, akik a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a Holdon dolgoztak.

Azt is tudjuk most már, hogy a Hold távolodik tőlünk. Nem gyorsan, csupán kb. három centimétert évente.

Azt, hogy centiméter pontossággal meg tudjuk mérni az égitest távolságát azok a lézertükrök teszik lehetővé, melyeket a Hold felszínére telepítettek.

Csillagászok százai célozzák meg ezeket a tükröket minden évben.

Miért kell visszamennünk a Holdra?

Az, hogy visszatérünk a Holdra, sosem volt kérdés. A sok ok közül a kettő legfontosabb: a Hold önmagában is kiváló nyersanyagforrás, továbbá kaput jelenthet elsősorban a Mars felé. Vegyük sorra. Miért kell nekünk a Holdon nyersanyagokat bányászni? Elsősorban a második ok miatt, tehát, hogy a további missziókhoz szükséges anyagszükséglet minél nagyobb részét helyben teremtsük elő. Ez sokkal olcsóbbá teszi az űrkutatást, hiszen nem kell mindent a Föld hatszoros gravitációs teréből kijuttatni.

Amit elsősorban keresünk most, az nem más, mint a vízjég. Az abból kinyerhető hidrogént a rakéták üzemanyagaként tudjuk majd felhasználni.

De további ásványok kitermelését is remélhetjük a továbbiakban.

Az, hogy miért megyünk tovább a Marsra, az már egy sokkal nagyobb léptékű tervnek a része. Nemcsak Elon Musk fejében fordult meg az, hogy az emberiségnek más bolygókon is meg kell vetnie a lábát és állandó, lakott településeket kell létrehoznia. Stephen Hawkingról igazán nem mondhatjuk, hogy egy fantaszta üzletember lett volna, amivel esetleg Muskot illetik időnként. Nos, Hawking többször és határozottan kiállt amellett, hogy minél hamarabb le kell telepednünk a Marson. És nem azért, mert nem férünk el a Földön. Hanem azért, mert például azt tudjuk, hogy a Föld rendszeresen ismétlődő kihalási eseményi közül néhányat bizonyíthatóan aszteroidabecsapódás okozott. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben az emberiség több bolygón létezik, sokkal kisebb az esély arra, hogy kihaljon egy kozmikus katasztrófa következményeként. Michael D. Griffin volt NASA-adminisztrátor szavaival élve:

„A cél nem csak a tudományos kutatás.... hanem az is, hogy az emberi élőhelyek tartományát kiterjesszük a Földről a Naprendszerre, ahogy haladunk előre. Hosszú távon egy egybolygós faj nem fog túlélni. Ha mi, emberek több százezer vagy millió évig akarunk túlélni, akkor végül más bolygókat kell benépesítenünk, kolonizálnunk kell a Naprendszert és egy nap túllépni.”

Mindebből következik az is, hogy nem elég néhány pár napos expedíciót tenni, hanem folyamatos jelenlétet, a későbbiekben nyilván kutató és ipari bázist kell létrehozni kísérőbolygónkon.

De most nézzük meg, mi is ez az Artemis-program?

A fenti célokat figyelembe véve indult el az új holdprogram tervezése. 2004 és 2009 között futott a Constellation program, amelyben szerepelt egy új űrhajó és egy új holdkomp építése, továbbá megfelelő rakéták megépítése is. Az űrhajót Orionnak, a holdkompot Altairnak nevezték el. A programot végül is törölték, illetve az Orion űrhajó fejlesztését folytatták, amit aztán a 2019-ben induló Artemis programba illesztettek. Természetesen, az Apollo-programmal ellentétben ne úgy képzeljük el, hogy 2019-ig nem történt semmi, és hirtelen, három év alatt eljutottunk az első indításig. Egyes elemek tervezése, koncepciójának kidolgozása az tízes évek folyamán folyamatosan történt.

Na de miért Artemis? Az ókori görög mitológiában Artemis a Hold istennője volt, Apollón ikertestvére. Mivel a program a fél évszázaddal korábbi Apollo program nyomdokain halad, és az első női, továbbá az első színesbőrű asztronautát juttatja majd el a Hold felszínére, így érthető a névválasztás.

Az első misszió során igazából két fő elemét láthatjuk a programnak: ez az SLS (Space Launch System) indító rakéta, illetve a korábban említett Orion űrhajó.

A holdraszálláshoz szükség lesz a SpaceX által fejlesztett HLS (Human Landing System) rendszerre, ami magában foglal több Starship űrhajót is. Ezek közül egy, amit a személyzet is használ és több tankoló teherűrhajót, melyek alacsony Föld körüli pályát megtankolják a Holdra szálló egységet. A későbbiekben kiépül a Hold körül egy moduláris űrállomás, ami az egyszerű Gateway (átjáró) nevet kapta, továbbá többféle teherszállító automatikus űrhajó és terveznek egy, a Hold felszínén mozgó járművet, melyben a személyzet akár két hétig is képes lesz élni és dolgozni.

Most azonban foglalkozzunk az Artemis-1-es küldetéssel.

Az SLS

Az Apollo űrhajókat Wernher von Braun Saturn V-ös rakétája juttatta hold irányú pályára, ami mind a mai napig a legnagyobb ember alkotta rakéta. A SLS bár kisebb, azonban a startnál nagyobb tolóerővel indul: a korábbi 33 000 kN tolóerővel szemben az SLS tolóereje közel 40 000 kN. Mindezek ellenére az SLS csupán 27 tonna hasznos terhet tud eljuttatni a Holdig, szemben az Apollo-korszak rakétájával, ami 50 tonnát volt képes.

Fotó: NASA/Joel Kowsky

Ha megnézzük a rakétát, feltűnő és jellegzetes lesz számunkra a két szilárd hajtóanyagú rakéta, nem véletlen a déjà vu érzés.

A rakéták ugyanazok, melyeket az egykori Space Shuttle indításkor láthattunk.

És itt nincs vége az egyezéseknek. A fő hajtómű, a négy darab RS-25 rakétahajtómű, pontosan ugyanolyan konfigurációban, mint egykor az űrrepülőgépeknél volt. És az a nagy narancssárga tartály is ismerős lehet, ugyanis az első fokozatot, bizony azt is az űrsikló programból vették át. Csupán úgy alakították át a konstrukciót, hogy további fokozatokat építettek rá, ezért nem olyan zömök, mint a Space Shuttle korszakban megszoktuk.

Az Orion űrhajó

Ellentétben a mostanában használt űrhajókkal (Szojuz, Space Shuttle, Sencsou, Dragon), az Orion mélyűri űrhajónak épül. Négyfős személyzetet tud kiszolgálni, maximum 21 napos időtartamban. Két fő része van, a kabin, ahol az asztronauták utaznak és dolgoznak, illetve a szervizmodul. Erről azért érdemesebb többet tudni, mert ezt

Európában gyártják, az Európai Űrügynökség és a NASA szerződése szerint.

A 15 tonnás ESM (European Service Module) felel az Orion űrhajó meghajtásáért, energiaellátásáért és hőszabályozásáért, valamint a személyzet számára elengedhetetlen oxigént és vizet is itt tárolják.

Foto: NASA/Kelly Sands

A meghajtásért egy AJ-10 főhajtómű végzi (ezt típust már az Apollo űrhajó szervizmodulján is használták, továbbá az űrrepülőgépek OMS rendszerében, illetve a Delta-II rakéta második fokozatán is) és persze 32 további kisebb hajtómű, amelyek a pozícionáláshoz és a finommanőverekhez szükségesek.

Személyzet nélkül – magyar közreműködéssel

Ahogy szó volt róla, az első repülés személyzet nélkül történik. A cél nyilvánvalóan a berendezések kipróbálása, tesztelése, hogy amikor emberek foglalják el helyüket az űrhajóban, bizonyosak lehessünk, hogy minden kifogástalanul működik majd. Ugyanennyire fontos az is, hogy biztos tudásuk legyen arról, milyen mechanikus és sugárzó hatások érhetik az asztronautákat. Így hát a kabinban két, a női test tulajdonságainak megfelelő bábu „utazik”, Helga és Zohar, melyek anyagsűsűségben is úgy lettek kialakítva, hogy tökéletesen megfeleljenek az emberi test paramétereinek. Ezekben a bábukban rengeteg szenzor van, melyek legsűrűbben a létfontosságú szervek körül helyezkednek el. A szenzorok többek között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) fejlesztései is.

A magyar tudósok ugyanis meghívást kaptak ebbe a programba, ami nem is csoda, hiszen a magyar sugárzásmérő berendezések minden űrhajóban megtalálhatóak, és az ISS fedélzetén is a magyar PILLE műszerekkel mérik és értékelik ki a sugárzást.

(Ilyen berendezést először Farkas Bertalan vitt magával a Szojuz 36 fedélzetére.)

Foto: NASA/Frank Michaux

A program a MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) nevet kapta. És miért két bábu van? Azért, mert az egyiken egy izraeli fejlesztésű sugárvédelmi mellény lesz, a másik csak „sima” ruhát kap, így lehetőség nyílik a mellény tesztelésére is, kiderül, szükséges-e ilyen védőeszközt vinni a későbbi küldetések során.

Start augusztus 29-én

Az SLS, rajta az Orion űrhajóval, benne Helgával és Zoharral már az amerikai űrhivatal legendás 39B indítóállásán várja, hogy megkezdje 42 napos útját. A küldetés fejleményeiről itt is, folyamatosan beszámolunk.

Frissítés: A startot az augusztus 29-i, eredetileg tervezett időpontban technikai problémák miatt elhalasztották. A következő indítási ablak szombaton 19:17-től kezdődik.

Itt követheti nyomon a szombati (második) indítási kísérletet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Itt a lista: Kapu Tibor ezeket a kísérleteket végzi el a Nemzetközi Űrállomáson
A magyar űrhajós 14 napot tölt a Nemzetközi Űrállomáson, és minden percét tudományos munkára fordítja. Olyan dolgokat vizsgál, amik a jövő űrutazásait és az életünket is befolyásolhatják.


Paracetamol, VR-szemüveg, növények és gyümölcslegyek – Kapu Tibor magyar űrhajós nemcsak utazik, hanem aktívan kutat is a Nemzetközi Űrállomáson. A kéthetes misszió alatt lenyűgözően sokrétű kísérletekben vesz részt, amelyek közül több nemcsak az űrkutatásban, de a földi életben is hasznos lehet, írja a hvg.hu.

A kutatások egy része az emberi test működésére fókuszál. Vizsgálják például, hogyan változik meg a hang az űrben, illetve milyen hatással van a mikrogravitáció az agyi vérkeringésre. Egy másik kísérlet azt figyeli, miként reagál a szervezet a stresszre a világűrben, ehhez pedig VR-eszközt, nyál- és könnymintákat is használnak.

Kapu Tibor egy különleges szemészeti eszközt is kipróbál, amely a hosszú űrutazások során jelentkező neurookuláris tünetek kezelését segítheti. A hatóanyag nélküli eszközt öt napig alkalmazza majd, tapasztalatairól pedig részletes beszámolót készít.

A növények sem maradnak ki a vizsgálatokból. A VITAPRIC projekt során mikrozöldségek csírázását és fejlődését figyelik, valamint azt is kutatják, hogy az alacsony szeléntartalom milyen hatással van a növényi tápanyagtartalomra.

Az emberi mikrobiom sem marad ki: a MAGOR kutatás nyál-, széklet- és vizeletmintákon keresztül követi nyomon az űrhajósok bélrendszerében, szájüregében és húgyutakban zajló változásokat az űrutazás előtt, alatt és után.

A navigáció és térérzékelés is kiemelt szerepet kap. Az egyik projekt a mobiltelefonok érzékelőit – például giroszkópot és gyorsulásmérőt – vizsgálja mikrogravitációban.

Egy másik kutatás a Földről készült űrfotók alapján teszteli, milyen pontossággal működhet a geolokáció az űrben.

A térérzékelést külön is vizsgálják: az ENPERCHAR és a szerzett ekvivalencia teszt a kognitív feldolgozást és az érzékelés torzulásait méri. A kutatók figyelik a szóbeli beszámolókat is, hogy megértsék a pszichológiai hatásokat extrém környezetben.

Kapu Tibor egy apró, de sokoldalú műszerrel is dolgozik, amely többek közt a sugárzási szintet, páratartalmat és fényintenzitást is monitorozza. Ez a HUNOR RANDAM projekt, amely fontos adatokat szolgáltat az űrhajósok biztonságához.

A folyadékok viselkedése is fókuszban lesz. A DiRoS-B nevű kísérlet egy forgó vízcsepp belsejében vizsgálja a mikrorészecskék mozgását. Egy másik vizsgálat, az M4D, a mikrofluidikai rendszerek működését és a gyógyszerek – például a paracetamol – stabilitását elemzi mikrogravitációban.

Az élőlények DNS-ének sérüléseit is tanulmányozzák. Gyümölcslegyek és lárvák segítségével próbálják feltérképezni, hogy az űrbéli sugárzás milyen genetikai károsodásokat okoz, és hogy bizonyos enzimek képesek-e ezt ellensúlyozni.

A 3D nyomtatott anyagokat érő változásokat is vizsgálják. A kutatás célja, hogy a Földön és az űrben tárolt polimerek közti különbségeket feltárva fejlettebb űrtechnológiát lehessen kifejleszteni.

A ruházat viselkedését is elemzik. A kutatók arra kíváncsiak, hogyan befolyásolja a hőleadást az, amit az űrhajós visel – akár a jövő űrruháinak tervezéséhez, akár sport- vagy egészségügyi célokra a Földön.

A magyar űrhajós végül az UHU nevű kísérletben az úgynevezett tranziens fényjelenségeket figyeli.

Ezek a zivatarokhoz kapcsolódó villanások akár 100 km magasba is elérhetnek. A méréseket az űrből és a Földről is végzik.

Kapu Tibor június 25-én reggel indult el a SpaceX Dragon kapszulájában az Ax-4 küldetés keretében. A fellövést követően magyar nyelvű üzenetet mondott az űrkapszula fedélzetéről. A rakétafokozat sikeresen visszatért a kijelölt landolási zónába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Emberi hamvak és marihuána is odaveszett a Csendes-óceánba zuhant űrkapszulában
Az ejtőernyők meghibásodtak, így a különleges küldetést teljesítő „Mission Possible” névre keresztelt űreszköz a vízbe zuhant. A cég azt ígérte, hogy felveszik a kapcsolatot a családokkal.


Június 23-án indította útjára a SpaceX a Falcon 9 rakétát a kaliforniai Vandenberg Űrbázisról. A Transporter-14 nevű küldetés során összesen 70 hasznos terhet szállítottak alacsony Föld körüli pályára. A rakomány legnagyobb darabja a Nyx nevű visszatérő kapszula volt, amelyet a német The Exploration Company fejlesztett, és amely 1,45 tonnát nyomott.

A „Mission Possible” névre keresztelt kapszula a vállalat első próbálkozása volt arra, hogy körülbelül 300 kilogramm rakományt juttasson el az űrbe, majd onnan vissza is hozza.

A fedélzeten 166 ember hamvai és DNS-mintái is helyet kaptak, amelyeket az amerikai Celestis biztosított. A cég célja az volt, hogy az elhunytak földi maradványait eljuttassa a világűrbe, majd egy rövid küldetés után visszajuttassa azokat a családtagokhoz.

A kapszula sikeresen pályára állt, azonban a visszatérés során meghibásodtak az ejtőernyők, és az űreszköz a Csendes-óceánba csapódott. A Celestis közleményben számolt be a történtekről: „A váratlan esemény következtében úgy véljük, hogy nem fogjuk tudni visszaszerezni a fedélzeten lévő kapszulákat. Osztozunk a családok csalódottságában, és őszinte hálánkat fejezzük ki a bizalmukért. Az elkövetkező napokban csapatunk minden családdal külön-külön felveszi a kapcsolatot, hogy támogatást nyújtson és megbeszélje a lehetséges következő lépéseket.”

A küldetés során nemcsak emberi maradványokat, hanem kísérleti célú marihuánamagokat is szállítottak az űrbe. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a mikrogravitáció miként hat a növények csírázására és ellenálló képességére. A Martian Grow szerint a kannabisz azért alkalmas erre, mert ellenálló, többcélú és biológiailag összetett, így ideális alany az űrbéli növénykutatáshoz.

A Celestis számára nem ez volt az első sikertelen küldetés. 2023 májusában egy UP Aerospace rakéta néhány másodperccel az indítás után felrobbant. A fedélzeten akkor egy NASA-űrhajós hamvait, valamint több mint egy tucat NASA-kísérleti terhet szállítottak - írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Megdöbbentő felfedezés: létezik egy új vércsoport – de mindössze egyetlen ilyen embert ismernek a világon
A tudósok több mint tíz éve vizsgálták a rejtélyes esetet, mire kiderült az igazság. Az új vércsoportot egy francia nőnél azonosították, akinek különleges genetikai öröksége van.


Egy francia nőnél felfedeztek egy teljesen új vércsoportot, amit most hivatalosan is elismertek. Ő az egyetlen ismert ember a világon, akinek ilyen van.

A különleges felfedezés mögött több mint tíz évnyi kutatómunka áll. A francia vérellátó intézet, az EFS szakemberei még 2011-ben, egy műtét előtti rutinellenőrzés során vették észre, hogy valami szokatlan van a nő vérében. Akkoriban azonban még nem álltak rendelkezésre a szükséges technológiák, hogy pontosabb vizsgálatokat végezzenek – számolt be a Gizmodo.

Az áttörés végül 2019-ben jött el, amikor a nő DNS-ét alaposan elemezték. Kiderült, hogy egy nagyon ritka genetikai mutációt örökölt mindkét szülőjétől.

Ez a mutáció olyan különleges, hogy a nő vércsoportját hivatalosan is újként kellett elismerni. A testvéreinél is jelen van a mutáció, de csak az egyik változatban – emiatt nekik „hétköznapibb” vérük van.

A nő vércsoportját „Gwada-negatívnak” nevezték el – ez a Guadeloupe-szigetekre utal, ahol a nő született. A rendszeresítés után ez lett a világ 48. ismert vércsoportja. Június elején a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság is megerősítette a felfedezést.

Thierry Peyrard, a kutatás egyik vezetője úgy fogalmazott: „Ő az egyetlen személy a világon, aki kompatibilis önmagával.”

Ezért is lenne fontos, hogy találjanak még olyan embereket, akik hasonló vércsoporttal rendelkeznek, mert a hölgy jelenleg senkitől nem kaphat vért, ami vérátömlesztéssel járó betegség vagy baleset esetén kritikus lehet . A keresést elsősorban Guadeloupe térségében kezdik meg, ahol remélhetőleg akad majd még hasonló genetikai háttérrel rendelkező véradó.

A vércsoport pontos ismerete nemcsak véradásnál, hanem terhesség esetén is létfontosságú lehet – hiszen a szervezet képes lehet idegenként azonosítani és megtámadni az „ismeretlen” vérsejteket. Ezért is számít igazi tudományos mérföldkőnek ez a mostani felfedezés.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
„Talpra áll, mint egy keljfeljancsi!” – magyar kutatók világszenzációt alkottak a BME-n
A különleges testet egy építészhallgató és egy világhírű professzor közösen hozta létre. A találmány akár a Holdon fekvő űreszközök problémáját is megoldhatja.


Új geometriai testet találtak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói, a világ első monostabil tetraédere a gyakorlatban többek között űrmissziók leszállógységeinek tervezésekor hozhat áttörést - közölte a BME az MTI-vel szerdán.

A BME és a HUN-REN kutatói megtervezték és fizikailag meg is építették az első olyan 4 lapú testet, amely vízszintes felületre téve „keljfeljancsiként” mindig ugyanarra a lapjára billen vissza - írták a közleményben, amely szerint a matematikai és mérnöki bravúr egy korszakos matematikus, John Horton Conway 1984-es sejtésének igazolása. A testnek a kutatók a Bille nevet adták.

A feladaton Almádi Gergő építészmérnök hallgató és Domokos Gábor, a BME professzora, a Gömböc egyik felfedezője, a BME-HUN-REN Morfodinamika Kutatócsoport vezetője Conway tanítványával, Robert Dawsonnal, a halifaxi St. Mary’s Egyetem professzorával dolgozott együtt. Almádi Gergő június 24-én védte meg a témában írt diplomamunkáját a BME Építészmérnöki Karán.

A felfedezés jelentősége, hogy

a most megalkotott eljárás és az azon alapuló módszerek segítségével nagyon sok térbeli formánál meg lehet akadályozni a felborulást pusztán geometriai eszközökkel.

Minél kevesebb lapú egy test, annál nehezebb olyan modellt építeni belőle, amely minden helyzetből ugyanarra a lapjára tér vissza.

Az említett brit matematikuson kívül eddig nem sokan gondolták, hogy ez egy, a lehető legkevesebb, 4 lap által határolt testtel is lehetséges. Az egyetlen ilyen a Bille, egy könnyű karboncső vázból és nagy sűrűségű wolfram-karbid magból épített precíziós szerkezet - magyarázták.

„Ezen a területen ennél nincs nehezebb feladvány: ha ezt meg lehet csinálni, akkor az általunk kidolgozott elvek alapján bármilyen lapszámú poliéderből lehet hasonló tárgyat készíteni” - idézi a közlemény Domokos Gábort. Úgy fogalmazott, a Bille megalkotásával megnyílt egy új konstrukciós irány, a felfedezést pedig a mérnököknek kell továbbgondolni, hogy a módszer a gyakorlatban is hasznosíthatóvá váljon.

„A Bille geometriai feladat megoldása, amely talpra álló szerkezetek, így akár űrkompok tervezéséhez is hasznosítható lehet a jövőben”

- mondott egy példát a BME professzora, utalva arra, hogy a Holdon jelenleg is van három használhatatlan, az oldalára dőlve fekvő eszköz. Megjegyezte, míg egy matematikai bizonyításról kiderülhet, hogy valami nem stimmel vele, „erről nem fog, hiszen a modellje a valóságban is működik”.

A mértani testről készült tanulmány a Quanta magazinban jelent meg június 25-én. A BME-n szerdán mutatták be a monostabil tetraédert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk