A bolygón élő emberek több mint fele még sosem láthatott élő adásban embert sétálni a Holdon. Bizony, bár odamentünk, és hat alkalommal le is szálltunk, a legutóbbi ilyen küldetésnek is decemberben ünnepeljük az ötvenedik évfordulóját. Az első ember, aki kilépett a Hold felszínére, már nem is él, ahogy kortársai jelentős része sem. Az Apolló-program már a történelem része. Könyvek, filmek születtek róla, jók, rosszak. Helyet kapott az emberiség nagy közös mitológiájában, s persze ennek részei az örök szkeptikusok, akik hol a vírusokat, hol a Föld gömb alakját, hol meg a technika történetének legnagyobb eseményét tagadják, az emberes holdutazást.

Az első vállalkozás, az Apollo bizony koraszülött volt, sok tekintetben. A hatalmas technológiai diadal mellett, mai szemmel nézve a korabeli eszközöket sokszor jut eszünkbe, hogy vakmerőek voltak, akik az akkori szerkezetekkel elmerészkedtek a Holdig és vissza.

A hidegháború sajátos terméke volt az Apollo-program. Kennedy akkor jelölte ki az amerikai űrkutatás céljaként a Holdat, amikor még egyetlen egyszer sem kerülte meg amerikai űrhajós a Földet sem. Pár perces űrugrás, ez volt minden tapasztalatuk. De az évtized vége előtt eljutottak a Holdra, amit a hidegháború nélkül akkor még nem tettek volna meg. De győzni kellett, és ők győztek.

Óriási tudományos eredménye volt mégis a programnak.

Amit most már minden művelt iskolás tud, miszerint a korai Föld egy vele azonos pályán haladó Mars-méretű bolygóval ütközött, s ennek a kozmikus karambolnak a mellékterméke a Hold, azt annak a tizenkét asztronautának köszönhetjük, akik a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a Holdon dolgoztak.

Azt is tudjuk most már, hogy a Hold távolodik tőlünk. Nem gyorsan, csupán kb. három centimétert évente.

Csillagászok százai célozzák meg ezeket a tükröket minden évben.

Miért kell visszamennünk a Holdra?

Az, hogy visszatérünk a Holdra, sosem volt kérdés. A sok ok közül a kettő legfontosabb: a Hold önmagában is kiváló nyersanyagforrás, továbbá kaput jelenthet elsősorban a Mars felé. Vegyük sorra. Miért kell nekünk a Holdon nyersanyagokat bányászni? Elsősorban a második ok miatt, tehát, hogy a további missziókhoz szükséges anyagszükséglet minél nagyobb részét helyben teremtsük elő. Ez sokkal olcsóbbá teszi az űrkutatást, hiszen nem kell mindent a Föld hatszoros gravitációs teréből kijuttatni.

De további ásványok kitermelését is remélhetjük a továbbiakban.

Az, hogy miért megyünk tovább a Marsra, az már egy sokkal nagyobb léptékű tervnek a része. Nemcsak Elon Musk fejében fordult meg az, hogy az emberiségnek más bolygókon is meg kell vetnie a lábát és állandó, lakott településeket kell létrehoznia. Stephen Hawkingról igazán nem mondhatjuk, hogy egy fantaszta üzletember lett volna, amivel esetleg Muskot illetik időnként. Nos, Hawking többször és határozottan kiállt amellett, hogy minél hamarabb le kell telepednünk a Marson. És nem azért, mert nem férünk el a Földön. Hanem azért, mert például azt tudjuk, hogy a Föld rendszeresen ismétlődő kihalási eseményi közül néhányat bizonyíthatóan aszteroidabecsapódás okozott. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben az emberiség több bolygón létezik, sokkal kisebb az esély arra, hogy kihaljon egy kozmikus katasztrófa következményeként. Michael D. Griffin volt NASA-adminisztrátor szavaival élve:

Mindebből következik az is, hogy nem elég néhány pár napos expedíciót tenni, hanem folyamatos jelenlétet, a későbbiekben nyilván kutató és ipari bázist kell létrehozni kísérőbolygónkon.

De most nézzük meg, mi is ez az Artemis-program?

A fenti célokat figyelembe véve indult el az új holdprogram tervezése. 2004 és 2009 között futott a Constellation program, amelyben szerepelt egy új űrhajó és egy új holdkomp építése, továbbá megfelelő rakéták megépítése is. Az űrhajót Orionnak, a holdkompot Altairnak nevezték el. A programot végül is törölték, illetve az Orion űrhajó fejlesztését folytatták, amit aztán a 2019-ben induló Artemis programba illesztettek. Természetesen, az Apollo-programmal ellentétben ne úgy képzeljük el, hogy 2019-ig nem történt semmi, és hirtelen, három év alatt eljutottunk az első indításig. Egyes elemek tervezése, koncepciójának kidolgozása az tízes évek folyamán folyamatosan történt.

Na de miért Artemis? Az ókori görög mitológiában Artemis a Hold istennője volt, Apollón ikertestvére. Mivel a program a fél évszázaddal korábbi Apollo program nyomdokain halad, és az első női, továbbá az első színesbőrű asztronautát juttatja majd el a Hold felszínére, így érthető a névválasztás.

Az első misszió során igazából két fő elemét láthatjuk a programnak: ez az SLS (Space Launch System) indító rakéta, illetve a korábban említett Orion űrhajó.

A holdraszálláshoz szükség lesz a SpaceX által fejlesztett HLS (Human Landing System) rendszerre, ami magában foglal több Starship űrhajót is. Ezek közül egy, amit a személyzet is használ és több tankoló teherűrhajót, melyek alacsony Föld körüli pályát megtankolják a Holdra szálló egységet. A későbbiekben kiépül a Hold körül egy moduláris űrállomás, ami az egyszerű Gateway (átjáró) nevet kapta, továbbá többféle teherszállító automatikus űrhajó és terveznek egy, a Hold felszínén mozgó járművet, melyben a személyzet akár két hétig is képes lesz élni és dolgozni.

Most azonban foglalkozzunk az Artemis-1-es küldetéssel.

Az SLS

Az Apollo űrhajókat Wernher von Braun Saturn V-ös rakétája juttatta hold irányú pályára, ami mind a mai napig a legnagyobb ember alkotta rakéta. A SLS bár kisebb, azonban a startnál nagyobb tolóerővel indul: a korábbi 33 000 kN tolóerővel szemben az SLS tolóereje közel 40 000 kN. Mindezek ellenére az SLS csupán 27 tonna hasznos terhet tud eljuttatni a Holdig, szemben az Apollo-korszak rakétájával, ami 50 tonnát volt képes.

Ha megnézzük a rakétát, feltűnő és jellegzetes lesz számunkra a két szilárd hajtóanyagú rakéta, nem véletlen a déjà vu érzés.

És itt nincs vége az egyezéseknek. A fő hajtómű, a négy darab RS-25 rakétahajtómű, pontosan ugyanolyan konfigurációban, mint egykor az űrrepülőgépeknél volt. És az a nagy narancssárga tartály is ismerős lehet, ugyanis az első fokozatot, bizony azt is az űrsikló programból vették át. Csupán úgy alakították át a konstrukciót, hogy további fokozatokat építettek rá, ezért nem olyan zömök, mint a Space Shuttle korszakban megszoktuk.

Az Orion űrhajó

Ellentétben a mostanában használt űrhajókkal (Szojuz, Space Shuttle, Sencsou, Dragon), az Orion mélyűri űrhajónak épül. Négyfős személyzetet tud kiszolgálni, maximum 21 napos időtartamban. Két fő része van, a kabin, ahol az asztronauták utaznak és dolgoznak, illetve a szervizmodul. Erről azért érdemesebb többet tudni, mert ezt

A 15 tonnás ESM (European Service Module) felel az Orion űrhajó meghajtásáért, energiaellátásáért és hőszabályozásáért, valamint a személyzet számára elengedhetetlen oxigént és vizet is itt tárolják.

A meghajtásért egy AJ-10 főhajtómű végzi (ezt típust már az Apollo űrhajó szervizmodulján is használták, továbbá az űrrepülőgépek OMS rendszerében, illetve a Delta-II rakéta második fokozatán is) és persze 32 további kisebb hajtómű, amelyek a pozícionáláshoz és a finommanőverekhez szükségesek.

Személyzet nélkül – magyar közreműködéssel

Ahogy szó volt róla, az első repülés személyzet nélkül történik. A cél nyilvánvalóan a berendezések kipróbálása, tesztelése, hogy amikor emberek foglalják el helyüket az űrhajóban, bizonyosak lehessünk, hogy minden kifogástalanul működik majd. Ugyanennyire fontos az is, hogy biztos tudásuk legyen arról, milyen mechanikus és sugárzó hatások érhetik az asztronautákat. Így hát a kabinban két, a női test tulajdonságainak megfelelő bábu „utazik”, Helga és Zohar, melyek anyagsűsűségben is úgy lettek kialakítva, hogy tökéletesen megfeleljenek az emberi test paramétereinek. Ezekben a bábukban rengeteg szenzor van, melyek legsűrűbben a létfontosságú szervek körül helyezkednek el. A szenzorok többek között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) fejlesztései is.

(Ilyen berendezést először Farkas Bertalan vitt magával a Szojuz 36 fedélzetére.)

A program a MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) nevet kapta. És miért két bábu van? Azért, mert az egyiken egy izraeli fejlesztésű sugárvédelmi mellény lesz, a másik csak „sima” ruhát kap, így lehetőség nyílik a mellény tesztelésére is, kiderül, szükséges-e ilyen védőeszközt vinni a későbbi küldetések során.

Start augusztus 29-én

Az SLS, rajta az Orion űrhajóval, benne Helgával és Zoharral már az amerikai űrhivatal legendás 39B indítóállásán várja, hogy megkezdje 42 napos útját. A küldetés fejleményeiről itt is, folyamatosan beszámolunk.

Itt követheti nyomon a szombati (második) indítási kísérletet: