SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Vastag Csaba utálja a szemetelést, a saját életét is fenntartható módon éli

Az énekes hisz abban, hogy az igazi változást csak az egyéni döntések hozhatják meg. Elmesélte mit tesz mindezért.


Vastag Csaba hisz az egyéni felelősségvállalásban, utálja a szemetet és igyekszik vigyázni környezetére, miközben odafigyel az egészséges táplálkozásra is.

„Az autómban mindig van pár szemeteszsák, külön-külön gyűjtöm a hulladékot. Odahaza is szelektíven tárolom a szemetet, külön a papírt, a műanyagot, a szerves hulladékot. Tudod, hogy ez mennyi időt vesz el az életemből? Talán egy percet”

– mondta Vastag Csaba, aki csatlakozott az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom célkitűzéseihez. A politikamentes kezdeményezés célja, hogy vállalkozók, művészek, sportolók és tudósok bevonásával párbeszédet indítson napjaink legégetőbb kérdéseiben.

„Nem azért kiemelt fontosságú számomra a környezetem védelme, mert ismert emberként sokan figyelnek, vagy példát akarnék mutatni. Egyszerűen utálom a szemetelést és aggaszt, hogy a műanyag ellepi a világunkat. Ha mindenki azt mondja, hogy „nem rajtam múlik”, akkor soha nem lesz eredmény. Hiszek abban, hogy minden az egyéntől indul el és egyenként nagy tömeget alkothatunk” – mondta Vastag Csaba. Az énekes leginkább aziránt érdeklődik, hogy a műanyagot milyen módszerekkel tudják megsemmisíteni, vagy energiát termelni belőle.

„Beszélgettem tudósokkal, szakemberekkel, elsősorban a pirolízis nevű hulladékkezelési módszer érdekel. A szemetet ártalmatlan anyagokra bontják – ezzel talán elkerülhető, hogy a civilizációnk ne csak hulladékot hagyjon maga után a Földön” – magyarázta Csaba, aki arra is pontosan emlékszik, hogy mikor fogalmazódott meg benne a környezetvédelem iránti elköteleződés.

„Kiskoromban ott álltam Svájcban egy kisváros főterén és szinte enni lehetett a földről. Akkor éreztem azt, hogy nagy a szakadék az ottani és hazai szemlélet között”

– idézte fel emlékeit.

Vastag Csaba nemcsak a környezetére, magára is odafigyel. A rendszeres testmozgás mellett, fontos számára az egészséges táplálkozás is.

„Az az alapelvem, hogy az élet olyan, mint egy nagy tábla, finom csoki. Az elején még fékevesztetten habzsolod, aztán ahogy telik az idő és fogy a csokiból, úgy lesz egyre nagyobb érték minden kocka. Így vagyok a környezetvédelemmel és a saját egészségemmel is.”

Az EHTM-hez már számos ismert ember csatlakozott. A mozgalom a napokban hirdette meg tízpontos akciótervét. Ezek közé tartozik a füstmentes élet, a pazarlás csökkentése, a szelektív hulladékgyűjtés, a műanyagmentes élet és az egészséges táplálkozás is.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.


Pataky Attila keményen beleszállt Azahriah-ba, aki nemrég azzal a kijelentésével keveredett botrányba, miszerint már csak a visszamaradott véglények szavaznak a Fideszre.

„Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen! Amikor legutóbb brutális stílusban a diktatúráról és a szabadság fogalmáról halandzsázott a színpadon, már akkor látszott, hogy vagy ennyire ostoba, vagy olyannyira morálisan elsüllyedt ember, aki menetel a vég felé”

– mondta a Borsnak az Edda frontembere, aki úgy látja, az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Pataky azt mondja, Azahriah nem tanulta meg történelemórán, hogy mi a különbség szabadság és diktatúra között. Szerinte az, hogy az énekes három stadiont megtölt, szabadon beszélhet, „drogba és a halálba” taszíthatja a fiatalokat, és közben 800 millió forintot kereshet, azt mutatja, hogy nincs itt semmilyen diktatúra.

„Diktatúrában te nemhogy stadiont nem játszhatnál, hanem öt méterrel a föld alatt, egy cellában félholtra verve várnád, hogy fel tudj kelni a földről. Ez a diktatúra! Öcsi, neked fogalmad sincs, mekkora szabadságban élsz, amiért ezrek ontották a vérüket! Állj meg, haver! A pénzeddel és a saját életeddel azt teszel, amit akarsz, de hagyd békén a fiatalokat!”

– mondta Pataky.

Az énekes arról is beszélt, hogy ha mindez nem tetszik Azahriah-nak, akkor „a Gyurcsány és Magyar Péter mesterekre hallgatva irány Nyugat, a szabadság világába, ahol várnak a migránsok és bigámok”.

Patakynak Azahriah zenéjéről sem volt jó véleménye. Azt mondta, sosem ájult el tőle, mert érthetetlen halandzsa. Szerinte Azahriah keveri az arabot a cigányzenével, hol angolul, hol magyarul énekel, és ezek a témák nem odavalók, sőt sehova. Úgy látja, nem kell receptet adni a fiataloknak arra, hogyan térjenek le a jó útról, még akkor sem, ha Nyugatról ezt tolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Norbi sommás véleménye Ukrajnáról: Ha ezeket felveszik az unióba, jobb, ha most keresünk egy másik kontinenst!
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.


Bár már vége a VOKS2025 kampánynak, amikor a fideszes celebvilág színe-javát befogták Ukrajna EU-csatlakozása ellen kampányolni, Schobert Norbert még két héttel később is felemelte a szavát a háború sújtotta ország integrációja ellen – szúrta ki a 24.hu.

A fitneszgurut most a Kárpátaján – a Mandiner információi szerint kényszersorozás miatt – meghalt magyar férfi esete paprikázta fel. (Igaz, ő a hírt a Borsonline-ról osztotta meg.)

„Hogy lehet valakit erőszakkal toborozni ma Európában? Egy 45 éves, többgyerekes családapát? Aki nem akar harcolni és meghalni felsőbb politikai érdekért?” – teszi fel a kérdést. Majd mondanivalóját megtámogatja néhány közkedvelt konteóval is: „A több mint 150 milliárd euró fegyversegélyt lenyúlják, eladják Afrikának. Itt a korrupt Zelenszkíj[sic!], akinek több tízmillió dolláros háza van az Usa-ban. Nem tud akkora zsoldot fizetni a katonáinak, hogy elgondolkodjanak a kockázaton?”

Posztja végére le is vonja a tanulságot:

„Ha ezeket felveszik az Únióba, jobb ha most keresünk egy másik kontinenst! Ez a véleményem. Lehet osztani! Engem!”

Később kommentben az oroszok támadására figyelmeztető hozzászólásra írt válaszában hozzáteszi: „[Zelenszkij] Egyezzen meg. Kössön békét! Mondjon le!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: