HÍREK
A Rovatból

Csillagokból rajzolt csodaszarvas lett a magyar űrprogram logója

A külügyminisztérium már levédette a grafikát, amit sokféle módon szeretnének használni a jövőben, lesz majd ajándéktárgyon, de műholdon is.


Bár Kapu Tibor csak tavasszal indul a világűrbe, a magyar űrprogram már most fontos mérföldkőhöz ért. A Külgazdasági és Külügyminisztérium

levédette a HUNOR-program jelképét, amelyen a csillagokból kirajzolódó csodaszarvas tekint a Földre és a ragyogó Magyarországra

– írja a Blikk.

A HUNOR (Hungarian to Orbit) nemzeti kutatóűrhajós-program célja, hogy magyar űrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A kezdeményezés a 2021-ben elfogadott magyar űrstratégia része. Az első magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor 30 napot tölt majd az ISS fedélzetén, ahol nyolc tudományos kísérletet hajt végre. Tartaléka Cserényi Gyula lesz.

A külügyminisztérium január 28-án védjegybejelentést tett a HUNOR-program logójára. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) elindított eljárás során először megvizsgálják, hogy a jelkép megfelel-e a védjegybejegyzés formai és tartalmi követelményeinek. Ha minden rendben van, a szolgáltatási díj befizetése után dönthetnek a védjegy bejegyzéséről.

Így néz ki a logó:

A minisztérium széles körben tervezi használni a csodaszarvasos logót. Az árujegyzék szerint

a szimbólum felkerülhet marketinganyagokra, játékokra, ruhákra, ékszerekre, karácsonyfadíszekre, sőt, még műholdakra is.

A HUNOR-program keretében Kapu Tibor és tartaléka, Cserényi Gyula már túl vannak a magyarországi kiképzésen, hamarosan pedig az Egyesült Államokban folytatják a felkészülést. A 32 éves fejlesztőmérnök egy hosszú és összetett kiválasztási folyamat után lett a HUNOR-program befutója, több mint 240 jelentkező közül választották ki. Kapu Tibor elmondta: "Nyilván rengeteg kísérlet és kutatás lesz az űrállomáson. De ha lesz egy kis szabadidőm, akkor azt a kupola ablakánál töltöm, biztosan nagyon nehéz lesz levakarni onnan, azt nagyon várom."

A HUNOR-program 2022-ben kereste meg a Semmelweis Egyetemet, hogy vegyen részt az űrprogram orvosi, egészségügyi részének biztosításában. A projektért dr. Merkely Béla rektor felel, közvetlen munkatársaként pedig dr. Nagy Klaudia Vivien adjunktust kérték fel az operatív feladatok ellátására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


Mintha csak egy sablonból dolgozott volna Donald Trump, amikor csütörtökön a támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A volt amerikai elnök a Truth Social oldalán méltatta a magyar miniszterelnököt, ám alig 17 perccel korábban egy kísértetiesen hasonló bejegyzést tett közzé a japán kormányfőről is – szúrta ki a Telex.

Trump 18:59-kor Orbán Viktort „igazán erős és hatalmas vezetőnek” nevezte.

„A nagyra becsült magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, aki már bizonyította, hogy káprázatos eredmények elérésére képes. Fáradhatatlanul küzd és szereti a nagyszerű országát és népét, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokat. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, munkahelyek teremtéséért, a kereskedelem előmozdításáért, az illegális bevándorlás megállításáért és a TÖRVÉNYESSÉG ÉS REND biztosításáért!”

A bejegyzést így zárta:

„Büszkén támogattam Viktor újraválasztását 2022-ben, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt újra megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és GYŐZTES, és teljes mértékben támogatom az újraválasztását Magyarországon – Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A NAGYSZERŰ MAGYAR NÉPET! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

Azonban a magyar miniszterelnöknek címzett bejegyzés előtt alig negyedórával,

18:42-kor Takaicsi Szanae japán miniszterelnökről is közzétett egy posztot, amelyben szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza.

„Takaicsi Szanae miniszterelnök már bizonyította, hogy erős, hatékony és bölcs vezető, aki igazán szereti a hazáját. Alig várom, hogy március 19-én üdvözölhessem Takaicsi miniszterelnököt a Fehér Házban.”

A japán vezetőt támogató posztja is hasonlóan végződött:

„Takaicsi miniszterelnök asszony és koalíciójának munkája hatalmas elismerést érdemel, ezért az Amerikai Egyesült Államok elnökeként megtiszteltetés számomra, hogy teljes mértékben támogatom őt és a nagyra becsült koalícióját. Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A JAPÁN NÉPET! Sok sikert a vasárnapi fontos szavazáshoz! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

A támogatás kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, továbbra sem lehet tudni, hogy a volt amerikai elnök Magyarországra látogat-e az áprilisi választás előtt, mert szerinte Trump stratégiájának része, hogy senki sem tudhat nála semmit biztosra előre. Eközben a VSquare arról ír, hogy Trump helyett J.D. Vance alelnök jöhet Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter személyesen akarja megkérdezni a legfőbb ügyésztől, miért nincs még senki őrizetben az MNB-ügy miatt
A TISZA Párt vezetője szerint a magyaroknak joguk van megtudni, hogy mi a helyzet a jegybanki alapítványok ügyében. Személyes egyeztetést kezdeményezett a legfőbb ügyésszel.


[sz]Nyitókép: Nagy Bogi/SZMOsz]

Magyar Péter a Facebook-oldalán üzente meg, hogy beszélni szeretne a legfőbb ügyésszel az MNB-ügy miatt. Mint írja,

„személyes egyeztetést kezdeményeztem a legfőbb ügyésszel a Nemzeti Bankból ellopott ellopott 650 milliárd forint kapcsán”.

A TISZA Párt vezetője szerint

„ magyaroknak joga van tudni, miért nincs még senki őrizetben a világ legnagyobb bankrablási ügyében, és a fideszes elkövetők miért élvezhetik továbbra is a lopott szajrét”.

2025 tavaszán derült ki, hogy komoly veszteségek keletkeztek a jegybanki alapítványoknál. Az Állami Számvevőszék jelentése után feljelentést is tettek. Közel 500 milliárd forintnyi összeg kerülhetett rossz befektetésekbe, így a pénz jó része eltűnt. A Fővárosi Főügyészség nyomozást indított csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán titokban mozgósított Mezőtúron, édesanyja szülővárosa 145 milliót kapott a kormánytól
Orbán Viktor egy zárt körű aktivistagyűlésen adott kampányutasításokat Mezőtúron. A miniszterelnöki látogatás napján a kormány egyedi döntéssel ítélt meg a városnak támogatást.


„Nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként” beszélt Orbán Viktor egy zárt körű, előre nem hirdetett mezőtúri rendezvényen, ahová a Telex egy olvasói tipp alapján jutott el. A lap szerint a csütörtöki esemény annyira titkos volt, hogy a meghívottak egy része sem tudta, kit jön meghallgatni, a helyszínre érkező újságírók mozgását pedig a biztonságiak nehezítették.

A miniszterelnök a rendezvényt nem választási gyűlésnek, hanem „önkéntes vagy aktivista gyűlésnek” nevezte, és ennek megfelelően is beszélt. „Ezért nem is úgy fogok beszélni önökhöz, mint miniszterelnök, hanem inkább úgy, mint pártelnök” – mondta a jelenlévőknek.

Kifejtette, hogy bár a Fidesznek saját mérései szerint tavaly szeptemberben még „utcahosszal” volt előnye a választókerületben, a helyzet mára kiélezettebbé vált.

„Nekünk a társadalmi többségünk megvan. A kérdés az, hogy el tudjuk-e őket vinni választani” – hangsúlyozta, és az utolsó két hétben fokozott terepmunkára, kopogtatásra és a támogatók név szerinti megkeresésére buzdította az aktivistákat.

A mozgósítási felhívás a helyi politikai vezetőkre is kiterjedt. Orbán Viktor elmondta, mit kért a város polgármesterétől: „A polgármester úrtól itt is elmondom, azt kértem, hogy nyíltan álljon be a jelöltünk mögé és támogassa a Zsoltot.”

A kampány fő üzeneteként a háborús veszélyt jelölte meg, mondván: „Európa masírozik a háború felé.” Arra kérte a hallgatóságot, hogy minél több embernek magyarázzák el, hogy a Tisza Párt háborúba vinné az országot. A Tisza Párt részéről korábban Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök a kormányzati vádakra reagálva úgy fogalmazott: „Sosem állítottam olyat, hogy bárki magyar katonákat küldene Ukrajnába.”

Orbán felhívta a támogatók figyelmét, hogy a választás annyira szoros, hogy akár egyetlen mandátumon is múlhat:

„A választásokon is úgy szereztünk mindig kétharmadot, hogy a különbség az ellenzék és közöttünk nem volt kétharmad, mert a választási rendszer, az olyan, hogy a végén a kis győzelmet is fölnagyítja, és elbillenti a győztes felé.

Nehogy véletlenül azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertük meg a választást, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben. A valóságos támogatottság, hogy hány ember állt ide és hány velünk szemben, az mindig kisebb volt, mint a mandátumarányú fölényünk”

A rendezvény végén a Telex újságírója megpróbálta megkérdezni a miniszterelnököt arról, hogy Lázár János honnan jutott hozzá a miniszter ellen tüntetők bűnügyi adataihoz, de Orbán Viktor nem válaszolt a kérdésre. Lázár János korábban azzal indokolta az adatok ismeretét, hogy „amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom.”

A miniszterelnöki látogatás napján jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely 145 millió forint azonnali, pályázat nélküli támogatást ítélt meg Mezőtúrnak a városi sportcsarnok felújítására. A városból származik Orbán Viktor édesanyja, és a miniszterelnök is sok időt töltött ott gyerekkorában – erről egy pénteki Facebook-videójában mesélt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: több százan búcsúztatták Tarr Bélát a Fiumei úti sírkertben
A hetvenéves korában elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőt számos pályatárs, barát és tisztelője kísérte utolsó útjára. Ravatalánál Iványi Gábor, Karácsony Gergely és Szinetár Miklós is búcsúbeszédet mondott. Fotósunk képei a temetésről.


Pénteken helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben a hetvenéves korában elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas Tarr Bélát. A világhírű alkotó temetésén írók, filmesek és városvezetők mondtak beszédet.

A szertartáson ott volt többek közt az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Iványi Gábor lelkész, Szinetár Miklós rendező, Fred Kelemen és Patrick Marshall filmrendező, Vermes Dorka forgatókönyvíró, Ladányi Jákob filmrendező, Olasz Renátó színész-rendező, Szabó Simon színész, valamint számos barát, pályatárs, tisztelő.

Képgaléria: Tarr Béla temetése

Fotókért kattints a képre!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk