HÍREK
A Rovatból

Ujhelyi István szerint is jó kompromisszumot sikerült kötni az olajembargó ügyében

A szocialista politikus szerint ez megteremti az örök rezsicsökkentés lehetőségét, amit ki is fognak követelni a kormánytól.


Megállapodás született az európai uniós tagállamok között az orosz olaj unióba tartó exportjának betiltásáról, az EU ezzel a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Oroszországra az Ukrajna elleni háborújának befejezése érdekében – jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében a soron kívüli, kétnaposra tervezett brüsszeli EU-csúcstalálkozó első munkanapját követően, kedd hajnalban.

A találkozó zárónyilatkozata szerint

a csővezetéken szállított nyersolajra a tilalom egyelőre nem terjed ki.

A megállapodást követően Orbán Viktor azt mondta:

„Megvédtük a rezsicsökkentést, sikerült visszaverni az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, amely betiltotta volna az Oroszországból származó olaj használatát Magyarországon.”

Azonban nem csak a magyar kormányfő szerint sikerült jó megállapodást kötni az olajembargó ügyében, ezt így látja Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője Facebookon közzétett közleményében azt írta, hogy

„a Brüsszelben kialkudott kompromisszum jó, ráadásul megteremti Magyarországon az örök rezsicsökkentés lehetőségét, amit ki is fognak követelni a kormánytól”.

Ujhelyi azt is hozzátette: helyeselte, sőt ő maga is kezdeményezte korábban, hogy az eredeti szankciós csomagot Magyarország ne fogadja el, az ugyanis ellentétes a magyar érdekekkel. Ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy mielőbb legyen megállapodás, erre pedig a szocialista politikus szerint végül csak azért kerülhetett sor, mert a magyar kormányfővel szemben a többi tagállam vezetése kész volt valós kompromisszumokat kötni.

„Nagy a feladat, mert Magyarország most óriási lehetőséget is kapott, itt a lehetőség az örök rezsicsökkentésre és a mindenkori energiafüggőség megszakítására. Ezt akkor is meg kellett volna már tenni, ha nem lenne háború, a mostani helyzet és az Európai Unió viszont most ezt kikényszeríti a magyar kormánytól is” – fogalmazott a politikus.

Ujhelyi szerint egyszerre „lehetőség és felelősség” is az EU történetének legnagyobb, mintegy 200 milliárd eurót mozgósító programjának részeként megteremteni az energiafüggetlenségüket a megújuló, illetve fenntartható forrásokra való érdemi átállással, valamint egy minden háztartásra és közintézményre kiterjedő, önrész nélküli, átfogó korszerűsítési programmal 50-60 százalékkal csökkenteni az épületek energiafelhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Magyar Péter beszédét
A Tisza Párt rendezvényéről sem maradnak le azok, akik nem tudtak elutazni Győrbe. Már elkezdődött az élő közvetítés.


Magyar Péter győri beszédét a Kontroll YouTube-csatornáján élőben közvetítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Győrben: Kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő gyerekektől?
A Tisza Párt elnöke szerint „mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk”.


Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”

„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.

A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?

- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.

„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem mindegy?” – válaszolta Orbán Viktor, amikor megkérdezték a DPK-gyűlésen, meddig tart a szankciómentesség
A miniszterelnök szerint nincs időkorlát, bármeddig jöhet az olcsó orosz olaj és gáz, ebben maradtak Trumppal. Az amerikaiak viszont egy évről beszélnek.


Egyetlen kérdéssel és egy kézmozdulattal hessegette el a magyar-amerikai szankciómentességi alku körüli legkínosabb ellentmondást Orbán Viktor.

„Nem mindegy?”

– reagált a miniszterelnök szombaton Győrben arra a kérdésre, hogy a Donald Trumppal kötött, orosz energiahordozókra vonatkozó megállapodásban hivatalosan milyen időtartam szerepel majd. A Digitális Polgári Körök országjárásának első állomásán a kormányfő hozzátette: a mentesség addig tart, „amíg az amerikai elnök így akarja”, ezért szerinte az „időlimit nélküli”, írja a Telex.

Ez az álláspont napok óta éles ellentétben áll azzal, amit Washingtonban kommunikálnak. A Fehér Ház és az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is több csatornán jelezte, hogy a mentesség egy évre szól. „Az olaj- és gázvezetékek esetében ez egyéves meghosszabbítás” – mondta az amerikai külügyminiszter, ezzel cáfolva a magyar kormány által kommunikált időkorlát nélküli egyezséget.

A miniszterelnök már péntek reggel a Kossuth Rádióban is utalt arra, hogy a megállapodást nem egy formális szerződésnek, hanem személyes egyezségnek tekinti. „Aki fölül van, annak a szava számít… Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van” – mondta.

A washingtoni alku részleteiről amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több nemzetközi médium is beszámolt. Eszerint a mentességért cserébe Magyarország komoly vállalásokat tett: mintegy 600 millió dollár (kb. 210 milliárd forint) értékben vásárol amerikai cseppfolyósított földgázt, a Westinghouse pedig 114 millió dolláros (kb. 40 milliárd forint) szerződés keretében szállít nukleáris fűtőelemeket a paksi atomerőmű számára 2028-tól. A csomag része egy szándéknyilatkozat is kis moduláris reaktorok fejlesztéséről, aminek keretösszege elérheti a 20 milliárd dollárt, valamint előrehaladott tárgyalások folynak HIMARS-rakétarendszerek beszerzéséről is.

Orbán beszélt egy „pénzügyi védőpajzsról” is, ami szerinte spekulatív pénzügyi támadások ellen védené Magyarországot. Ennek kerete a miniszterelnök szerint 10-20 milliárd dollár is lehet, de a mechanizmus pontos működéséről amerikai részről egyelőre nem közöltek részleteket.

A megállapodás tétje hatalmas, mivel Magyarország energiaellátása továbbra is jelentősen függ Oroszországtól. 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka érkezett Oroszországból, főként a mentességgel érintett Török Áramlat és Barátság kőolajvezetékeken keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk