Titkolják a koronavírus-statisztikákat, miközben meredeken emelkedik a halottak száma Brazíliában
Korábban mi is írtunk róla, hogy a brazil elnököt, Jair Bolsonarót sok kritika éri, amiért relativizálja a koronavírus-járvány súlyosságát. A helyzet a halottak számának ugrásszerű megnövekedésével csak rosszabbodik.
Most Bolsonaro más taktikába kezdett: az ország hivatalos koronavírus-honlapjáról több hónapnyi statisztikai adatot tüntettek el
- írja a Reuters. Péntekről szombatra már csak az elmúlt 24 óra számai voltak elérhetőek.
Mindenzt akkor teszik, amikor egy nap alatt több mint 2900 új eset és 87 újabb halálozás történt az országban, amivel elsők között vannak a világon. Vasárnap reggelre összesen 676 494 esetet és több mint 36 ezer halottat regisztráltak a közel 210 milliós Brazíliában.
„Az összesített adatok nem tükrözik az ország valós számait” - írta az elnök Twitteren. A kormány már korábban is az átláthatóság ellen dolgozott: egy ideje már délután 5 óra helyett este 10-kor közölték az adatokat. Bolsonaro korábban kisebbíteni próbálta a járvány veszélyeit, majd az egészségügyi szakembereket katonai tisztviselőkkel váltotta fel. A járvány kezdete óta pedig már harmadik egészségügyi minisztere van hivatalban. A korábbi kettő távozása az elnök koronavírussal szembeni hozzáállásával volt összefüggésben.