Tényleg jön a repülő Tesla? Nyolc éve késik a Roadster, de most tényleg megmozdult valami

Az ismert üzletember egy év kihagyás után úgy döntött, visszatér a műsorba, ráadásul új könyve is megjelent Határtalan keretek címmel. Ez már bőven elég indokot szolgáltatott arra, hogy ismét interjút készítsek vele.

– Határtalan keretek című új könyvedben azt írod, a mesterséges intelligencia sokaknak el fogja venni a munkáját. Ez önmagában még nem olyan meglepő, a világ jelentős része fél ettől. Te viszont még azt is hozzá teszed, hogy örülsz ennek.

– Az elmúlt években kialakult egy olyan világ, ahol a munkavállalók szívességet tesznek a munkáltatónak azzal, hogy egyáltalán elmennek dolgozni. Amikor azon múlik, hogy kinyitom-e az üzletet, hogy egy nem túl tanult, nem túl felkészült személy bejön-e napi 30 ezerért hamburgert sütni vagy mosogatni, az szerintem a kapitalizmus megcsúfolása. Véleményem szerint a mesterséges intelligencia és a vele együtt fejlődő robotika ki fogja ezt váltani.

Az autógyárban már ma sincs szükség annyi dolgozóra, mint régen, mert robotok dolgoznak. Az emberek újból meg fogják becsülni, hogy van munkájuk és fizetésük, ha ismét küzdeni kell majd ezekért. Tisztelni fogják azokat, akik ezt adják, és nem játsszák a sértett mártírt, amiért dolgozniuk kell. És persze nincs "mindig" meg "soha", én se mindenkire mondom ezt, hanem csak látom, hogy a nyugati világ, különösen Európa elindult egy ilyen irányba és ennek eredményeként azt látom, hogy lemarad. Azok a népek, akik alázattal, tisztelettel, becsülettel sokat dolgoznak, előrébb járnak. Nézd meg Kínát. Nézd meg Dél-Koreát. Nézd meg, hogy 2017 óta hány százalék GDP növekedés volt az Egyesült Államokban és hány százalék Európában. Vagy mennyit költöttek Európával szemben ezek az országok adatközpontok létrehozására. A szakadék napról napra nő.

Az előre látó politika talán ezért kezdte pedzegetni, hogy mindenki kapjon egy minimális, havi fix illetményt, ami azt fogja eredményezni, hogy tettre, munkára, harcra kész emberekből nyugdíjasokat csinálnak, ez pedig borzasztó.

– Nem tudom, mennyire lehet az általad sorolt országokat és Európát összehasonlítani.

– Szerintem túl messziről nézed. Közelről nézve a „city” pénzügyi részében az összes gyakornok heti 80 órát dolgozik. Halálra dolgozzák magukat. Este kilenckor sétálsz, és még mindenütt ég a villany az irodaházakban. Ugyanez van Japánban, Dél-Koreában. Kínában ketten alszanak egy ágyban, mert az egyik nappal dolgozik 12 órát, azután cserélnek. Európában pedig 32 és 35 órás munkahétről beszélünk. Ez nem megy. Ezt az MI ki fogja váltani.

Akkor majd nem lesz hiány kertészből meg fagylaltosból, és visszabillen helyére a világ.

– Közben azt is írod a könyvedben, hogy az ember lehetőség szerint olyasmivel foglalkozzon, amihez van tehetsége.

– Pontosabban azt írom, hogy olyasmit csináljon, amivel boldog. Szerintem ez a fontos. És általában abban vagyunk boldogok, amit szeretünk csinálni. És talán az helyes, hogy azt szeretjük csinálni, amiben tehetségesek vagyunk.

– De mi van, ha mondjuk kellene egymillió fagylaltos, de csak 500 ezer olyan ember van, aki fagylaltos szeretne lenni?

– Nem lesz mindenki boldog. Ez hamis gondolat. Szerintem most sok kihívás előtt áll az emberiség, és ennek leginkább az az oka, hogy határtalanok lettek a keretek. Úgy gondolom, a szorosabb etikai, anyagi keretek között működő, jól szabályozott struktúrákban élő emberek jobban teljesítettek és teljesítenek még ma is. És még egyszer mondom: azokban az országokban, ahol sokat dolgoznak, ahol érték a munka, ott nem lettek határtalanok a keretek.

– Mert nem értelmezzük helyesen az asszertivitást, ahogy a könyvedben is írod?

– Nagyrészt. Az asszertivitás az önérdek érvényesítése, mások érdekének figyelembevétele mellett. Ezzel szemben a politikai korrektség korában az önérdek érvényesítése már nem lehet fontos, csak a másik érdekének a figyelembevétele. Na, ezek lettek a határtalan keretek.

Az emberek egyenlők. És nem három féle vécét kell csinálni három különböző nemnek, a férfinek, a nőnek meg a nem tudom milyennek. Hanem olyat, ahol egy ajtó mögött van egy vécé és mindenki bemehet. A sok wc előtt pedig az emberek együtt is tudnak kezet mosni.

– Nagyon szimpatikus, ahogy a tehetséget meghatározod a könyvedben.

– Tehetséges az, aki többet tud, mint amennyit tanult. De ami a legfontosabb: ez a definíció nem mondja azt, hogy a tehetségesnek nem kell tanulnia. Azt mondja, hogy nagyon sokat kell tanulnia, csak picit előnyben van.

– Térjünk vissza a fagylaltoshoz: mit tehet az, aki nem tud elhelyezkedni abban, amiben tehetséges, mert mondjuk, nem kell annyi fagylaltos?

– A tehetség utat tör. Nézd meg, hogy a világ tele van olyan mélyről jövő emberekkel, akik hegedűművészek, operaénekesek, matematikusok lettek. Az igazi tehetség utat tör, és az igazi tehetségek megvalósítják az álmaikat!

– Neked miért fontos a könyvírás? Mit ad neked?

– Fiatalon ötévig újságíró voltam. Nekem öröm és boldogság, hogy írhatok! Örülök, hogy van egy kiadó, ami már a második kötetemet adja ki.

– A személyes branded szempontjából fontosnak érzed, hogy írsz?

– Igen, ez része a brandemnek. Két könyv, az azért már valami, nem? Ez így jó. Az előadásaim is jók, meg a videókurzus is, ez mind tudástranszfer, remélem értéket teremtek. A Cápák között is jó, mert az is én vagyok, és nagyon szeretem.

– Akkor beszéljünk a Cápákról. Miért mentél el, és ha már elmentél, miért jöttél vissza?

– Azért mentem el, mert volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a műsor nagyon arról szól, mit mondok egy vállalkozónak, vagy mit nem. Hét éve csináltam, és úgy éreztem, hogy elég. Picit szereplőnek kezdtem érezni magamat. Eltelt egy év, felhívtak és megkérdezték, mit gondolok, hogy látom, néztem-e a műsort. Nyilván néztem és azt mondtam, hogy szerintem ez egy nagyon jó formátum. De kellene találni bele egy palit, aki kicsit vicces, aki kicsit mást mond, mint amit várnak. Több életet tudd vinni a cápák közötti kommunikációba. Ők erre azt felelték, hogy ez vagyok én.

Most összeállt egy olyan társaság, akikkel én sosem szerepeltem még együtt. Wáberer György, Varga Sándor, Csillag Péter, Tóth Ildikó és én. Elképesztő emberek, olyan hét napot töltöttünk együtt, hogy elmondani nem tudom, milyen jó volt. Ezért jöttem vissza, és ameddig akarják, boldogan maradok. És soha többet nem mondok fel, az is biztos. Ha legközelebb nem vagyok benne a műsorban, akkor az azt jelenti, hogy kiraktak. Kétszer nem lehet felmondani, mert a másodiknál nincs visszaút.

– Üzletileg ez mennyire nagy buli? Hány olyan üzletet találtál, amire azt mondod, hogy ezért megérte benne lenni?

– Nekem abban a hét évadban, amiben eddig szerepeltem, összesen hét befektetésem valósult meg. Háromban a tulajdonrészemet jelentősnek nevezhető haszonnal eladtam, négyben megvan a tulajdonom, amit valamilyen módon növeltem is. Ha megengeded, szívesen elmondom, hogy ez a Molin AI, a Giggle, a WerMamba és a Suncity. Végtelenül izgalmas cégek. Hogy ez nagy üzlet-e, az relatív kérdés. Fiatal vállalkozásokról beszélünk, nagyon sokat fejlődtek, nagyon sokat nőttek. Ma már bőven 100 milliót meghaladó bevételű vállalatok, a semmiből. Szerintem még egy-két év és nyereségesek is lesznek! De persze, több olyan is volt, ami nem valósult meg. A műsorban az hangzott el, hogy beszállok, de aztán mégsem lett belőle semmi.

– Ennek mi az oka?

– A műsor összehozza a feleket, de mi nem tudjuk, ki jön be az ajtón, nincsen internetünk. Ott kell megítélni az egész helyzetet, az egész világot.

Például említhetném a Natuirti, ami első látásra szerelem volt. Egy fantasztikus vállalkozó, egy csodálatos ember. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon, és mégsem tudott. Van olyan is, amikor a vállalkozó gondolja meg magát!

– A vállalkozások jövőjét is befolyásolja az MI. Ha elveszi a munkákat, akkor szerinted milyen területekre érdemes átképeznünk magunkat, milyen vállalkozásokat indítsunk? Például nagyon hosszú időn keresztül az informatikus volt az álomfoglalkozás, most pedig ők vannak a legnagyobb bajban.

– Igen, mert az eddigi 50 informatikus helyett elég lesz 1, aki kijavítja a kódokban azokat a hibákat, amiket az MI vétett. Viszont sok MI tervező mérnök kell. Az egyik szakma, ami biztonságban van, a villanyszerelő. Nem tudom elképzelni, hogy az elkövetkező 10-20 évben R2D2-k fogják behúzni a kábelt vagy megjavítani a lámpát.

De olyan masina biztos lesz, hogy kiválasztod 50 képből, milyen frizurát akarsz, sőt, lefényképez és javasol neked egy frizurát, bedugod a fejedet és 13 másodperc alatt levágja a hajadat. A bárban a pult mögött csak egy ember fog állni, és hat robot szolgálja ki az italt. Az MI egyszer ránéz a bárpultra, és onnantól fogva tudja majd, melyik ital hol van. A világ össze koktélja benne lesz a fejében, és mindent meg tud csinálni, ráadásul mindig és minden körülmények között pont ugyan úgy! Viszont az okos, gondolkodni képes embert sosem fogja helyettesíteni a valamire megtanítható mesterséges intelligencia!

– Az is nagy kérdés az MI-vel kapcsolatban, amiről sok szó esik mostanában, hogy szükség van-e még lexikális tudásra. Hiszen az MI mindenre tudja a választ.

– De ha nem szerzünk lexikális tudást, honnan fogjuk tudni, hogy mit kérdezzünk az MI-től? Most ott tartunk, hogy lesz két füles, amit ha felvesz egy spanyol meg egy magyar, érteni fogják egymást, és beszélgethetnek. Akkor minek kell nyelveket tanulni? Miért íratnak az egyetemek végén szakdolgozatot? Micsoda pazarlás! Az MI biztos jobbat ír. De ha nem tanulunk egyetemen, hogy fogjuk megmondani neki, milyen forrásokat használjon, és mi a kutatásunk célja? Felfedező nem lesz az MI! A világ nagyon izgalmas, de mostanában olyan gyorsan változik, hogy nem nagyon értjük! Soha nem volt még ilyen izgalmas az emberiség sorsa.

Vészjóslóan ketyeg az óra: már csak 85 másodperc van hátra a szimbolikus világvégéig. A Végítélet Órája január 27-én, kedden négy másodperccel került közelebb az éjfélhez, így már csak 85 másodpercet mutat. Ez a legközelebbi állás a mutató 1947-es bevezetése óta.

A tudósok több tényezővel indokolták a döntést. Ezek között szerepel a nukleáris fegyverek, a klímaváltozás és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia kontrollálatlan terjedése által jelentett növekvő kockázat. Alexandra Bell, a szervezet elnök-vezérigazgatója szerint „minden másodperc számít, és fogy az időnk”. A helyzetet súlyosbítja a nemzetközi bizalom leépülése is. Daniel Holz, a tudományos és biztonsági testület elnöke hozzátette:

Szerinte ez azért veszélyes, mert „ha a világ egy »mi kontra ők« típusú, zéró összegű játszmára bomlik, az növeli annak a valószínűségét, hogy mindannyian veszítünk”.

Az órát 1947-ben azért hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a nukleáris háború veszélyeire. A hidegháború végén, 1991-ben állt a legtávolabb, 17 percre az éjféltől. Azóta a fenyegetések összetettebbé váltak, és 2010 óta a mutató csak előre mozdult. A helyzetet tovább élezi, hogy február 5-én lejár a New START, az utolsó amerikai–orosz stratégiai fegyverkorlátozási szerződés, és egyelőre nincs kilátásban új megállapodás.

A fizikai fenyegetések mellett egy másik válság is zajlik. A Nobel-békedíjas Maria Ressa szerint „információs Armageddonban élünk”, amelyet a hazugságokat a tényeknél gyorsabban terjesztő technológia hajt.

– figyelmeztetett.

Az idei TEDx Danubia „napindító mélymerülése” a jövőről, innovációról, társadalomról szólt. A Lakner Zoltán vezette beszélgetésben Csepeli György szociálpszichológus, média-szakértő, Duda Ernő innovátor és Simó György kockázati tőkebefektető voltak. Természetesen a jövő első számú alakító tényezőjeként mindannyian a mesterséges intelligenciát jelölték meg, innen ágaztak el a felsejlő problémák is.

A háromnegyedórás beszélgetés végén az nyilvánvalóvá vált, hogy nemhogy 30 vagy 10, de 5 évre is nehéz tervezni, miközben az új technológia utópisztikus, de disztópikus jövő-forgatókönyveket is tartogathat a számunkra. Simó Györggyel beszélgettünk arról, mi várhat ránk.

– Nagyanyám annak idején azt mondta nekem, örül, hogy most már nem él sokáig, mert ő nem bírna abban a világban élni, amiben én gyerekként belecsöppentem. De mindig ezt mondja minden idősödő generáció. Mi az, amitől most tényleg más a helyzet? Egyáltalán: más?

– Részben ez is igaz, amit mondasz: ehhez is hozzá fogunk majd szokni. Ugyanakkor az eddigi technológiai fejlődés általában megsokszorozta, kiterjesztette az ember képességeit valamilyen módon, de nem fenyegette. Segített legyőzni például a távolságot, az időt, vagy a gravitációt. Az ipari forradalom először a fizikai termeléssel kapcsolatos képességeinket fejlesztette, miközben a kontroll, a döntéshozatal, az értelmezés, az értelem, a kommunikáció az ember privilégiuma maradt: a gép csak eszköz volt. Most viszont, a mesterséges intelligencia új hulláma segítségével olyan módon modellezzük már az emberi gondolkodást, a gondolatképzést, a döntéshozatalt, a beszédet, a kommunikációt, hogy egy ponton mindegy lesz, ember adja-e a választ vagy sem. Ahogy az is mindegy, hogy a repülőgép nem úgy repül, mint a madár, mert a legtöbb helyzetben ez elég, sőt több is: a madár nem tudja elvinni az embert, a repülő viszont igen; persze a madár be tud repülni a fák közé, a repülő nem. Alapvetően azonban ez az új technológia a döntéshozatali és gondolkodási folyamatainkat, az emberi agy eddigi monopóliumát, s vele a kommunikáció, ami a társadalomképzés legfontosabb eleme, nemcsak kiterjeszti, hanem exponenciálisan teszi hatékonyabbá és helyettesíthetővé. Most az a kérdés, hogy

mint ahogy az korábban a nukleáris eszköztárnál történhetett volna. Szerencsére az, legalábbis eddig kontroll alatt maradt. Könnyű viszont belátni, hogy ez a technológia sokkal erősebben, sokkal gyorsabban fejlődik annál, mint amit egyelőre kontrollálni tudnánk, vagy amihez adaptálódhatnánk. A következő években ki fog derülni, hogy az adaptációs képességünk sebessége tartja-e a lépést a fejlődéssel. Mikor ezt a technológiát meglovagoljuk, nem szabad kicsúsznia a kezünkből.

– De van az egésznek egy másik oldala is. Mik lehetnek az előnyök?

– Ha a mai mindennapokat összeveted a néhány száz évvel ezelőtti élettel, akkor bár van egy csomó azonosság, mégis alapvetően egy másik világ volt. Tömegessé vált az, ami régen egyrészt csak egy nagyon szűk elit kiváltsága volt, elképzelhetetlen mértékben javult a tömegek életminőség a világ nagyobbik részén. Most egy hasonlóan nagy ugrás következhet: nagyon hosszú élet, nagyon erős eszközök, hogy ezt az életet értelmessé és tartalmassá tegyük.

Persze ez a világ teljesen új minőségeket is hoz: például, hogy az ember és a gép közötti határ pszichológiailag is feloldódik. Amit most az AI-nál látunk, a mátrix és az algoritmusok logikája sok szempontból már megjelenik a mindennapos mobiltelefon-használatunkban is: ha a kezedben ott van a mobil, százszor tájékozottabb vagy, pár gombnyomással hozzáférsz a világ elérhető tudásainak jó részéhez. Már eddig is egy gibsoni, Neurománc-szerű világban előképében éltünk. Az AI-eszközökkel nagyon gyorsan fog fejlődni az ember-gép interfész: a robotok mellett jönnek a testbe épített kiegészítők, később az idegpályákkal közvetlenül kommunikáló megoldások, mint amin a Neuralink dolgozik. Erre is megyünk, ez kicsit lassabb lesz, de közben az úgynevezett AGI, az általános mesterséges intelligencia is érkezőben van. És ennek a megjelenése nem egy pillanat lesz, hanem ez egy folyamat, ami már zajlik. Ma is tud olyan dolgokat csinálni az AI, amelyekben sokkal jobban teljesít, mint az ember. Mondok egy nagyon konkrét példát: ma már szinkronban, száz nyelven „beszél” tökéletesen, és minden internetezőnek elérhető.

A nyelvek közötti elválasztó falak leomlása drámai hatással lehet majd a nemzetállami keretek jövőjére, a nemzetek közötti előítéletek oldódására, a nemzeti identitások egymás mellett élésére. Lásd még, nyelvében él a nemzet.

– Egyszerre tűnik vonzónak és zavarba ejtőnek egy ilyen világ...

– Sokan ellene vannak ennek, ez természetes, de szerintem nincs alternatívája akkor sem, ha ez a további globalizáció felé lök. A mai társadalmi konvenciók fel fognak lazulni. Fellazulnak az emberi fizikum és a gép közötti interfész határai: lesz egy átmeneti állapot, aztán egy idő után felismerhetetlenné válhat, mi az emberi és mi a gépi produktum, legalábbis nagyon sok területen. Én ma eddig látok.

– Ahogy egy csomó munka feleslegessé válik, érdekes módon először a szellemi munkák kerültek veszélybe, míg a korábbi ipari forradalmaknál inkább a fizikai munkákat váltották ki a gépek. De persze jönnek a humanoid robotok, és a fizikai munkát is kiváltják. Rengeteg ideje lesz az embernek. Ez óriási lehetőség, de veszélyes is. És az is kérdés, ha nem lesz munka, honnan lesz jövedelme az embereknek? A kapitalizmus mint rendszer tudja-e azt kezelni, hogy az emberi munka feleslegessé válik? Vannak, akik szerint az alapjövedelem a megoldás.

– Én az alapjövedelmet egy primitív koncepciónak tartom; ennél sokkal bonyolultabb lesz a feladvány, de abban egyetértek, hogy nagyon jelentős átalakulás előtt állunk. Hogy ez az átalakulás olyan lesz-e, mint a feudalizmus és a kapitalizmus közötti váltás, azaz elindul egy új korszak, egy posztkapitalista korszak, vagy inkább olyasféle korrekció történik, mint a 60-as években, vagy korábban is, amikor a szocialista–kommunista mozgalmak elkezdtek felerősödni, ez még talán nyitott. Akkor is úgy tűnt, a rendszer képtelen válaszolni az emberi igényekre, mégis egy lényegi megújulás jött a rendszer keretein belül. A kapitalizmus eddig hihetetlen adaptációs képességről tett tanúbizonyságot. A 60-as évek diáklázadásai után is eljutottunk oda, hogy a rendszer átalakult, magába olvasztott különféle szociális szempontokat, de közben megtartotta a versengés logikáját. És ez még Amerikában is így volt. Nem tudjuk, paradigmaváltás előtt állunk-e, vagy „csak” egy hatalmas kihívás előtt.

Szerintem a jelenlegi rendszer nem tudja ezt lekezelni; az biztos, hogy kiforratlan elgondolás, hogy ha alapjövedelmet biztosítunk mindenkinek, az válasz lesz a tömegesen felszabaduló emberi energiák lekötésére. A rendszer attól rendszer, hogy nagyon sok elemből áll. A feudalizmus születésékor progresszív alternatíva volt a korábbiakhoz képest, valamiféle választ adott a káoszra. A kapitalizmus ugyanígy a feudalizmus válságára adott megújulási választ.

Hogy ez hogyan jön létre, milyen kanyarokon, ellenállásokon át, és egyáltalán létrejön-e, azt nem tudjuk.

– Meddig látunk előre??

– Attól függ. Annyi átalakulást látunk egyszerre, hogy szerintem most senki nem lát tisztán. De a nagy francia forradalom is érdemben elképzelhetetlen volt a forradalom előtt – hiába zajlott le korábban az angol forradalom. Az új rendszer lényege sokáig versengő obskurus eszmék formájában van jelen, nagy a zaj.

A domináns liberális médiában csak egy defenzív aggodalom van jelen a liberális demokráciák alapértékeinek megkérdőjelezése, fenyegetettsége kapcsán. Eközben, talán az amerikai Republikánus Párt jobb szélén, a híres Project 2025 környékén, és világszerte a szélsőjobboldal köreiben már bőven kacérkodnak alternatív elméletekkel, és ez történik a radikalizálódó baloldalon is. Csak nehezen mondják ki, mert ma ez jórészt még tabu. Például a Trump harmadik ciklusáról szóló ötlet is az ilyen gondolkodás lakmuszpapírja. De nincsen koherens, például a marxihoz hasonló jövőkép, nincsenek domináns ideológusok és kapaszkodók, inkább a meglévő lebontásának narratívája dominál. A technológiai fejlődés íve viszont eléggé látszik, de az is csak három–öt évre előre.

– 2000-ben biztosan nem gondoltuk, hogy ez lesz, ami most van. Annak ellenére, hogy Arthur C. Clarke már a 60-as évek közepén megírta a 2000-ig szóló jóslatainak összegzését, és megszületett a 2001 Űrodüsszeia, ami a mesterséges intelligenciát állította a középpontba. Tehát mégsem a semmiből robbant be ez a világ.

– Bár egy zseni volt, természetesen Arthur C. Clarke is sokszor tévedett. Vannak egyszerű dolgok, amiket látni lehet, hogy majd jönnek, de az előrejelzések gyakran évtizedeket tévednek.

– A hagyományos szociológiai fogalmak egyáltalán le tudják-e írni azt, ami történik a társadalommal?

– A hagyományos fogalmak között is vannak kapaszkodók. Okos történetírói szintézisek, jó becslések jöhetnek, megelőző korok tapasztalatainak érzékeny projekciója segíthet, de sosem pontosan az lesz, amit előre gondolnánk.

Aztán jött pár évtized, de a második világháború előtt sem tudták elképzelni a holokauszt szintű totális pusztítást, vagy az atombomba hatásait. Sok váratlanra kell felkészülni. És ez most csak a dolgok erőszakos oldala; mondhatnám az iPhone-t is: senki sem tudta elképzelni, hogy a fél világ egész nap önmagát fotózza majd.

– Ha már a világháborúknál tartunk: egy ilyen elképzelhetetlen rettenet is benne van a pakliban?

– A világháborút két dolog tartotta vissza ’45 után. Az egyik a holokauszt rettenete, illetve tágabban az egész második világháború rettenete: nemcsak Európában, hanem például Kínában is elpusztult kb. 20 millió ember a japán–kínai konfliktusban, csak ezt mi ritkán emlegetjük. Az oroszoknál is óriási volt a veszteség. Ez a véres tapasztalat mostanra kopik ki: a szüleim generációjának elmentével mindez megy ki az emlékezetből, és Izrael kapcsán is láthatod, hogyan halványul.

Ha fenntartható, akkor szerintem nincs világháborús veszély, mert ez visszafogja a háborúk eszkalációját is. Lehetnek továbbra is proxy háborúk, amelyek egyes nemzeteket rommá tesznek, de általános világháborúvá nem fajulnak. Csakhogy az AI-jal a nukleáris eszközökhöz való hozzáférés esélyei is megváltoznak. A globális rendet valójában nem a nemzetközi intézmények tartják fenn, hanem a nukleáris fegyverek és az azokat birtoklók monopóliuma. Ha ez felbomlik, bármi megtörténhet: lehetséges, hogy valamilyen renitens szereplő kezébe iszonyú erejű eszköz kerülhet. Amikor ez megtörténik, az szörnyű lesz, de lehet, hogy épp ez vált majd ki egy újabb „védőreakciót”: felrobban valahol egy bomba, a világ elborzad, és megáll folyamat.

És azon, azokon az eseményeken múlik majd, hogy a világ nagyhatalmai a kölcsönös elrettentés logikáját fenn tudják-e tartani. Ezt viszont nem fogod megtudni az újságokból: az ilyen alkuk mindig háttércsatornákon zajlanak.

Egy új, a Nature Sustainability című tudományos folyóiratban közzétett kutatás számszerűsítette, milyen súlyos környezeti hatásokkal jár az AI-adatközpontok rohamos bővítése az Egyesült Államokban.

A szakemberek „megdöbbentőnek” nevezték ezt a nagyságrendeket, ugyanakkor megoldási javaslatokat is felvázoltak: az adatközpontok helyszíneinek jobb megválasztásával, a megújuló energiaforrások használatával és a hűtés hatékonyabbá tételével a környezeti terhelés akár 70–85 százalékkal is csökkenthető.

A probléma globális: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a világ adatközpontjainak áramfogyasztása 2026-ra akár meg is duplázódhat. Az Egyesült Államokban a villamosenergia-igény növekedésének már most is közel felét az adatközpontok adják, az AI-ra fókuszáló létesítmények fogyasztása pedig a becslések szerint megnégyszereződhet. Ennek már kézzelfogható következményei vannak: az USA legnagyobb áramhálózatának egyik fontos kapacitásaukcióján rekordmagas árak alakultak ki a 2026–27-es időszakra, amiben a szakértők szerint kiemelt szerepet játszott az adatközpont-láz.

A most publikált tanulmány szerint a hatalmas lábnyom oka, hogy a villamosenergia-szektor dekarbonizációja önmagában nem tudja ellensúlyozni az AI-szektor rendkívül gyors növekedését. A nettó zéró kibocsátás eléréséhez a meglévő terveken felül további 28 gigawattnyi szél- vagy 43 gigawattnyi napenergiakapacitásra lenne szükség. A kutatás arra is rávilágít, hogy nem mindegy, hova telepítik az adatközpontokat. A szélenergiában gazdag államok, mint Texas, Montana vagy Nebraska kedvezőbbek, míg a vízhiányos régiók, például Arizona és Nevada kifejezetten kockázatosak.

A megoldást a technológiai fejlesztések is segíthetik, mint a fejlett folyadékhűtés, a szerverek jobb kihasználtsága és az okos ütemezés.

– írja a Gizmodo.

A vízlábnyom jelentős része közvetett, vagyis az áramtermeléshez kapcsolódik. Az iparág már keresi a válaszokat: a Microsoft például olyan új, vízmentes hűtési technológiát tesztel Arizonában és Wisconsinban, amely adatközpontonként évente több mint 125 millió liter vizet spórolhat meg. Más cégek, mint a Google, alternatív megoldásokkal, például tengervízzel hűtik egyes európai létesítményeiket.

A helyi közösségek és a techcégek között egyre több a konfliktus. Virginiában, az adatközpont-ipar fellegvárában például Loudoun megye megszüntette az automatikus engedélyezést, egy másik megyében pedig egy gigaprojekt bírósági akadályokba ütközött a lakossági ellenállás miatt. Ezzel szemben Nyugat-Virginiában a törvényhozás korlátozta a helyi önkormányzatok beleszólását, ami szintén heves tiltakozásokat váltott ki.

(via hvg.hu)