JÖVŐ
A Rovatból

Pár hűvös hónap nem azt jelenti, hogy ne lenne felmelegedés, vagy hogy elmarad a nyár

Magyarországon és Európában az idei tavasz az átlagosnál hűvösebb volt, globálisan azonban a felmelegedés folytatódott.

Link másolása

Az idei tavasz Magyarországon és Európában az átlagosnál hűvösebb volt, globálisan azonban a felmelegedés folytatódott. Néhány szokatlanul hűvös hét vagy hónap még nem jelenti az éghajlatváltozás végét – és azt sem, hogy ne lenne idén nyár. Az évszakos előrejelzések nem arra szolgálnak, hogy előre megmondják egy adott nap időjárását, hanem hogy átlagos, vagy ahhoz képest hidegebb, melegebb, szárazabb, nedvesebb viszonyokra kell készülnünk az adott évszakban. A modellszimulációk szerint, valamint az idei év első felét meghatározó La Niña gyengülésével továbbra is az a trend van érvényesülőben, ami magasabb hőmérsékleteket vetít előre - írja a Másfélfok.

 

A globális átlaghőmérséklet 2021 márciusában és áprilisában körülbelül 0,2 °C-kal volt magasabb, mint az 1991–2020 közötti áprilisi átlag. Ha azonban Európát nézzük, március hőmérséklete az átlagoshoz közeli volt, míg 2003 óta ez a leghidegebb április. Az idei tavasz Magyarországon az átlagosnál 1,9 °C-kal hidegebb volt, ezzel a tizenhetedik leghűvösebb 1901 óta.

Térségünkre a többhetes európai anomália előrejelzések a következő hetekben is az átlagosnál hűvösebb időt prognosztizálnak. Az évszakos előrejelzések már átlagos, illetve azt meghaladó hőmérsékleteket vetítenek előre régiónkra a nyári hónapokra. Mivel az időjárási mintázatok nem maradnak fenn túlságosan sokáig,

egy hűvösebb, csapadékosabb tavasz még nem az egyetlen vagy a döntő tényező a rákövetkező nyár hőmérsékletének alakításában.

Ehelyett, a modellek által előrejelzett átlagos vagy annál valamelyest melegebb időjárás a melegebb nyarakat, több aszályt hozó klímaváltozás trendjébe illeszkedik.

2021 ugyan globálisan a napjainkban megszokotthoz képest valamelyest hűvösebben kezdődött (az év első négy hónapja a hetedik legmelegebb évkezdet volt, a 2015 óta eltelt évek mindegyikénél hűvösebb), de a 2020 végét, 2021 elejét meghatározó La Niña gyengülésével ezt már nem várhatjuk az év hátralévő részétől.

A légkör kaotikus természetéből adódóan a legjobb légköri modellek is csak mintegy két hétre tudják pontosan előrejelezni az időjárást. Minél távolabb haladunk a jövőben, a bizonytalanság általában (a légköri áramlások függvényében) annál jobban növekszik. Mindezek ellenére más központok mellett a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja (ECMWF) is készít akár fél évre szóló előrejelzéseket is. A szezonális előrejelzések hozzáadott értékkel bírnak, ha tudjuk, hogyan használjuk őket, de tisztában kell lennünk a korlátaikkal is.

Az elkövetkező hetekre, hónapokra, vagy akár évekre történő előrejelzés azon alapul, hogy olyan csatolt modelleket alkalmazunk, amelyek a légköri folyamatok mellett már figyelembe veszik az egyéb éghajlati alrendszerek folyamatait, és a közöttük lévő kölcsönhatásokat is.

Az óceánban vagy a krioszférában (a Földön található hó- és jégtömegek) lezajló folyamatok ugyanis lassabban játszódnak le, ezek a közegek hosszabb ideig „emlékeznek” a kiindulási állapotra, és így fejlődésük a légkörhöz képest hosszabb időre előrejelezhető. Ezek a komponensek nem korlátozzák olyan mértékben a légköri folyamatokat, hogy általuk pontos képet kaphassunk a napi időjárási változásokról, de befolyásuk hónapos vagy évszakos időskálán már kimutatható. Például az egyes régiókban lehulló átlagos csapadék összege összefügghet azon régió tengerfelszínének hőmérsékletével a megelőző, illetve azonos időszakban, ahonnan a csapadék származik.

Az évszakos előrejelzések tehát nem arra szolgálnak, hogy pontosan meghatározzák egy adott nap időjárását, hanem arra, hogy megmondják, átlagos, vagy ahhoz képest hidegebb, melegebb, szárazabb, nedvesebb viszonyokra kell készülnünk.

Így tervezési, döntési helyzetekben alkalmazhatók, mint például vízgazdálkodási, mezőgazdasági kérdésekben (pl. felkészülés az aszályos helyzetekre, növények kiválasztása).

 

Ábra: Pieczka Ildikó

A minél pontosabb évszakos előrejelzés elkészítéséhez kulcsfontosságú a meghatározó kölcsönhatások, valamint a kezdeti állapot minél pontosabb ismerete a teljes földi rendszerre. A csatolt légkör-óceán rendszerben számos olyan jelenség létezik (pl. az El Niño–Déli Oszcilláció, ENSO), mely szezonálisan előrejelezhető. Nem minden időszakban és régióban egyforma az előrejelezhetőség: általánosan nézve, a trópusi területeken jobb, mint a közepes földrajzi szélességeken, valamint erős El Niño/La Niña tevékenység fennállásakor a beválás jobb, mint semleges helyzetben. Az eredmények nem egy szimuláción, hanem azok együttesén alapulnak, hogy a megfigyelésekben jelen lévő bizonytalanságokat figyelembe lehessen venni.

A tudomány szerepe és feladata, hogy a rövid távú emberi emlékezet és benyomások („egész tavasszal esett, elképesztő, hogy májusban is fűteni kell”) alkotta részleges és ideiglenes valóságot adatokkal, és az ezekből levont összefüggésekkel árnyalja, egészítse ki. Lehet, hogy az elmúlt hetekben és hónapokban hűvösebb időjárást tapasztaltunk a bőrünkön, azonban a nyár nem marad el, és ami kevésbé jó hír, hogy a globális felmelegedés sem állt meg.

via Másfélfok

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Újabb rekord dőlt meg, most az óceánok vízfelszínén mértek olyat, amit eddig még nem láttak
Április közepe óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az évnek ebben a szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete.

Link másolása

Kedden megdőlt az világóceán felszíni hőmérsékletére vonatkozó melegrekord - írja az Időkép.

Nem lassul az óceánok felmelegedésének üteme, olyannyira nem, hogy április 23-án minden eddiginél magasabb hőmérsékletet ért el globálisan a vizek felszíni hőmérséklete.

Az új rekord 21,18 fok, ami, még ha egy hajszállal is, de felülmúlta a március 1-én felállított 21,17 fokos rekordot.

Április 17. óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az év ezen szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete. Ráadásul hivatalosan is véget ért az El Niño, ami az átlagosnál magasabb tengerfelszín-hőmérsékleteket eredményezett a Csendes-óceán egyenlítőhöz közeli területein.

A melegedés a mi időjárásunk szempontjából legmeghatározóbb észak-atlanti térségben is jelentős. Itt jelenleg átlagosan 21 fokos a felszíni vízhőmérséklet, ami 0,4 fokkal magasabb a tavaly ilyenkor mért értékhez képest.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Öt nagy cég felelős a globális műanyagszennyezés negyedéért
Egy 84 országra kiterjedő kutatás kiderítette, hogy milyen szemetet halmozott fel a világ. A vizsgálat meglepő eredményeket hozott. A kutatók néhány javaslatot is tettek, amivel csökkenthető lenne a szennyezés.

Link másolása

A műanyagszennyezés egynegyedéért öt nagyvállalat felelhet - derül ki egy tanulmányból.

A Riverside-i Kaliforniai Egyetem munkatársai mintegy 1,87 millió - 2018 és 2022 között regisztrált - környezeti műanyaghulladékot vizsgáltak meg - írja a ScienceAlert.

A projektben 84 országból több mint 100 ezer önkéntes vett részt. Tenger- és folyópartokon, parkokban gyűjtöttek műanyag hulladákot.

A szemét felét nem tudták céghez kötni. A 24 százalék viszont öt vállalathoz vezethető vissza: 11 százalék a Coca Cola, 5 százalék a PepsiCo, a többi a Nestlé, a Danone és az Altria nevű dohánycég terméke volt.

A kutatók úgy vélik, hogy a szennyezés kezeléséhez nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség. De már néhány nagy multinacionális vállalat megfelelő intézkedése is komoly változást eredményezhet.

Példaként említették, hogy az egyszer használatos és rövid élettartamú műanyag termékek kivonása jelentősen csökkentené a globális szennyezést. Ezt elsősorban az élelmiszer- és italgyártó vállalatoknál lenne fontos elérni.

A márkákhoz kötött műanyagszemét több mint fele 56 cégtől származott. Azt is megállapították, hogy amelyik cég több műanyagot gyárt, annak több a szemete is.

Emellett javítani kéne a hulledékgazdálkodást, a terméktervezést és az újrahasznosítást is. Javasolták olyan nemzetközi szabványok és adatbázisok létrehozását, amelyekkel hatékonyabban nyomon lehet követni a beazonosítatlan eredetű hulladékokat.

Forrás: 24.hu


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Óriási bajban vagyunk: 2,5 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet már ebben az évszázadban
Disztópikus jövőt jósolnak a világ vezető tudósai. Néhány éven belül leállhat az élelmiszertermelés, soha nem látott viharok csapnak le a bolygóra, a hatóságok pedig tehetetlenek lesznek.

Link másolása

Biztosan nem tudja az emberiség 1,5 Celsius-fok alatt tartani a bolygó átlaghőmérsékletének emelkedését, írja a The Guardian a világ vezető klímatudósainak véleménye alapján. A szakértők szerint sokkal valószínűbb, hogy legalább 2,5 Celsius-fokkal emelkedik a Föld átlaghőmérséklete még ebben az évszázadban, ami katasztrofális következményekkel jár az emberiség és a bolygó számára.

A The Guardian az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2018 óta publikált jelentéseinek mind a 843 szerzőjét megkereste, közülük 380 válaszolt a kérdéseikre. A válaszaik alapján összeállt értékelés szerint a tudósok többsége a klímaválság miatt bekövetkező súlyos pusztításra számít.

A lap klímakutatók körében végzett exkluzív felmérése alapján a válaszadók 80 százaléka várja a 2,5 fokos felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest. A tudósok fele szerint még ennél is rosszabb lesz a helyzet, és legalább 3 fok lesz a felmelegedés mértéke. Csupán hat százalék gondolja úgy, hogy képesek lehetünk tartani az 1,5 fokos határértéket.

A szakértők ráadásul meglehetősen pesszimisták a jövőt illetően: sokuk szerint éhínségek, tömeges migráció, hőhullámok, erdőtüzek, árvizek és olyan viharok várnak az emberiségre, melyek intenzitása jóval meghaladja az eddig tapasztaltakat.

A tudósok közül sokan reménytelennek ítélik a helyzetet, és dühösek, amiért a kormányok a rendelkezésre álló egyértelmű tudományos bizonyítékok ellenére sem tesznek semmit. Gretta Pecl, a Tasmániai Egyetem munkatársa szerint az előttünk álló öt évben komoly társadalmi zavargások várhatók. Szerinte a hatóságok képtelenek lesznek kezelni a gyors egymásutánban bekövetkező eseményeket, az élelmiszertermelés pedig leáll majd.

A lap felmérésében részt vevők közül

sokan úgy gondolják, hogy mindezek ellenére sem szabad feladni a küzdelmet, ugyanis minden egyes apró tizednyi Celsius-fok is sokat számít a jövőbeli szenvedések enyhítésén.

A klímaválság már most is mélyreható károkat okoz az emberek életében és a megélhetésben, pedig az elmúlt négy évben átlagosan csak 1,2 Celsius-fok volt a globális felmelegedés. Jesse Keenan, az amerikai Tulane Egyetem munkatársa szerint azonban jobb ha felkészülünk arra, hogy ez még csak a kezdet volt.

A tudósok egyetértenek abban, hogy az emberiség miért képtelen kezelni a klímaválságot. A válaszadók közel háromnegyede a politikai akarat hiányát jelölte meg elsőként, míg 60 százalékuk az olyan vállalatok érdekeit hibáztatta, melyek például a fosszilis tüzelőanyag-iparban érdekeltek.

Az optimistább kutatók közé tartozott Henry Neufeldt, az ENSZ koppenhágai klímaközpontjának munkatársa. Szerinte rendelkezésre áll minden a 1,5 fokos határérték betartásához, és a következő 20 évben meg is fogjuk valósítani ezeket. Azonban még ő is attól tart, hogy túl későn kaptunk észbe, és az világ addig átléphet egy vagy több fontos fordulópontot.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: