Simó György: Kevésbé demokratikus, paternalista jellegű rendszer jöhet, nagyon erős, technológiai alapú központi kontrollokkal
Az idei TEDx Danubia „napindító mélymerülése” a jövőről, innovációról, társadalomról szólt. A Lakner Zoltán vezette beszélgetésben Csepeli György szociálpszichológus, média-szakértő, Duda Ernő innovátor és Simó György kockázati tőkebefektető voltak. Természetesen a jövő első számú alakító tényezőjeként mindannyian a mesterséges intelligenciát jelölték meg, innen ágaztak el a felsejlő problémák is.
A háromnegyedórás beszélgetés végén az nyilvánvalóvá vált, hogy nemhogy 30 vagy 10, de 5 évre is nehéz tervezni, miközben az új technológia utópisztikus, de disztópikus jövő-forgatókönyveket is tartogathat a számunkra. Simó Györggyel beszélgettünk arról, mi várhat ránk.
– Nagyanyám annak idején azt mondta nekem, hogy örül, hogy most már nem él sokáig, mert ő nem bírna abban a világban élni, amiben én gyerekként belecsöppentem. De mindig ezt mondja minden idősödő generáció. Mi az, amitől most tényleg más a helyzet? Egyáltalán: más?
– Részben ez is igaz, amit mondasz: ehhez is hozzá fogunk majd szokni. Ugyanakkor az eddigi technológiai fejlődés általában megsokszorozta, kiterjesztette az ember képességeit valamilyen módon, de nem fenyegette. Segített legyőzni például a távolságot, az időt, vagy a gravitációt. Az ipari forradalom először a fizikai termeléssel kapcsolatos képességeinket fejlesztette, miközben a kontroll, a döntéshozatal, az értelmezés, az értelem, a kommunikáció az ember privilégiuma maradt: a gép csak eszköz volt. Most viszont, a mesterséges intelligencia új hulláma segítségével olyan módon modellezzük már az emberi gondolkodást, a gondolatképzést, a döntéshozatalt, a beszédet, a kommunikációt, hogy egy ponton mindegy lesz, ember adja-e a választ vagy sem. Ahogy az is mindegy, hogy a repülőgép nem úgy repül, mint a madár, mert a legtöbb helyzetben ez elég, sőt több is: a madár nem tudja elvinni az embert, a repülő viszont igen; persze a madár be tud repülni a fák közé, a repülő nem. Alapvetően azonban ez az új technológia a döntéshozatali és gondolkodási folyamatainkat, az emberi agy eddigi monopóliumát, s vele a kommunikáció, ami a társadalomképzés legfontosabb eleme, nemcsak kiterjeszti, hanem exponenciálisan teszi hatékonyabbá és helyettesíthetővé. Most az a kérdés, hogy
mint ahogy az korábban a nukleáris eszköztárnál történhetett volna. Szerencsére az, legalábbis eddig kontroll alatt maradt. Könnyű viszont belátni, hogy ez a technológia sokkal erősebben, sokkal gyorsabban fejlődik annál, mint amit egyelőre kontrollálni tudnánk, vagy amihez adaptálódhatnánk. A következő években ki fog derülni, hogy az adaptációs képességünk sebessége tartja-e a lépést a fejlődéssel. Mikor ezt a technológiát meglovagoljuk, nem szabad kicsúsznia a kezünkből.
– De van az egésznek egy másik oldala is. Mik lehetnek az előnyök?
– Ha a mai mindennapokat összeveted a néhány száz évvel ezelőtti élettel, akkor bár van egy csomó azonosság, mégis alapvetően egy másik világ volt. Tömegessé vált az, ami régen egyrészt csak egy nagyon szűk elit kiváltsága volt, elképzelhetetlen mértékben javult a tömegek életminőség a világ nagyobbik részén. Most egy hasonlóan nagy ugrás következhet: nagyon hosszú élet, nagyon erős eszközök, hogy ezt az életet értelmessé és tartalmassá tegyük.
Persze ez a világ teljesen új minőségeket is hoz: például, hogy az ember és a gép közötti határ pszichológiailag is feloldódik. Amit most az AI-nál látunk, a mátrix és az algoritmusok logikája sok szempontból már megjelenik a mindennapos mobiltelefon-használatunkban is: ha a kezedben ott van a mobil, százszor tájékozottabb vagy, pár gombnyomással hozzáférsz a világ elérhető tudásainak jó részéhez. Már eddig is egy gibsoni, Neurománc-szerű világban előképében éltünk. Az AI-eszközökkel nagyon gyorsan fog fejlődni az ember-gép interfész: a robotok mellett jönnek a testbe épített kiegészítők, később az idegpályákkal közvetlenül kommunikáló megoldások, mint amin a Neuralink dolgozik. Erre is megyünk, ez kicsit lassabb lesz, de közben az úgynevezett AGI, az általános mesterséges intelligencia is érkezőben van. És ennek a megjelenése nem egy pillanat lesz, hanem ez egy folyamat, ami már zajlik. Ma is tud olyan dolgokat csinálni az AI, amelyekben sokkal jobban teljesít, mint az ember. Mondok egy nagyon konkrét példát: ma már szinkronban, száz nyelven „beszél” tökéletesen, és minden internetezőnek elérhető.
A nyelvek közötti elválasztó falak leomlása drámai hatással lehet majd a nemzetállami keretek jövőjére, a nemzetek közötti előítéletek oldódására, a nemzeti identitások egymás mellett élésére. Lásd még, nyelvében él a nemzet.
– Egyszerre tűnik vonzónak és zavarba ejtőnek egy ilyen világ...
– Sokan ellene vannak ennek, ez természetes, de szerintem nincs alternatívája akkor sem, ha ez a további globalizáció felé lök. A mai társadalmi konvenciók fel fognak lazulni. Fellazulnak az emberi fizikum és a gép közötti interfész határai: lesz egy átmeneti állapot, aztán egy idő után felismerhetetlenné válhat, mi az emberi és mi a gépi produktum, legalábbis nagyon sok területen. Én ma eddig látok.
– Ahogy egy csomó munka feleslegessé válik, érdekes módon először a szellemi munkák kerültek veszélybe, míg a korábbi ipari forradalmaknál inkább a fizikai munkákat váltották ki a gépek. De persze jönnek a humanoid robotok, és a fizikai munkát is kiváltják. Rengeteg ideje lesz az embernek. Ez óriási lehetőség, de veszélyes is. És az is kérdés, ha nem lesz munka, honnan lesz jövedelme az embereknek? A kapitalizmus mint rendszer tudja-e azt kezelni, hogy az emberi munka feleslegessé válik? Vannak, akik szerint az alapjövedelem a megoldás.
– Én az alapjövedelmet egy primitív koncepciónak tartom; ennél sokkal bonyolultabb lesz a feladvány, de abban egyetértek, hogy nagyon jelentős átalakulás előtt állunk. Hogy ez az átalakulás olyan lesz-e, mint a feudalizmus és a kapitalizmus közötti váltás, azaz elindul egy új korszak, egy posztkapitalista korszak, vagy inkább olyasféle korrekció történik, mint a 60-as években, vagy korábban is, amikor a szocialista–kommunista mozgalmak elkezdtek felerősödni, ez még talán nyitott. Akkor is úgy tűnt, a rendszer képtelen válaszolni az emberi igényekre, mégis egy lényegi megújulás jött a rendszer keretein belül. A kapitalizmus eddig hihetetlen adaptációs képességről tett tanúbizonyságot. A 60-as évek diáklázadásai után is eljutottunk oda, hogy a rendszer átalakult, magába olvasztott különféle szociális szempontokat, de közben megtartotta a versengés logikáját. És ez még Amerikában is így volt. Nem tudjuk, paradigmaváltás előtt állunk-e, vagy „csak” egy hatalmas kihívás előtt.
Szerintem a jelenlegi rendszer nem tudja ezt lekezelni; az biztos, hogy kiforratlan elgondolás, hogy ha alapjövedelmet biztosítunk mindenkinek, az válasz lesz a tömegesen felszabaduló emberi energiák lekötésére. A rendszer attól rendszer, hogy nagyon sok elemből áll. A feudalizmus születésékor progresszív alternatíva volt a korábbiakhoz képest, valamiféle választ adott a káoszra. A kapitalizmus ugyanígy a feudalizmus válságára adott megújulási választ.
Hogy ez hogyan jön létre, milyen kanyarokon, ellenállásokon át, és egyáltalán létrejön-e, azt nem tudjuk.
– Meddig látunk előre??
– Attól függ. Annyi átalakulást látunk egyszerre, hogy szerintem most senki nem lát tisztán. De a nagy francia forradalom is érdemben elképzelhetetlen volt a forradalom előtt – hiába zajlott le korábban az angol forradalom. Az új rendszer lényege sokáig versengő obskurus eszmék formájában van jelen, nagy a zaj.
A domináns liberális médiában csak egy defenzív aggodalom van jelen a liberális demokráciák alapértékeinek megkérdőjelezése, fenyegetettsége kapcsán. Eközben, talán az amerikai Republikánus Párt jobb szélén, a híres Project 2025 környékén, és világszerte a szélsőjobboldal köreiben már bőven kacérkodnak alternatív elméletekkel, és ez történik a radikalizálódó baloldalon is. Csak nehezen mondják ki, mert ma ez jórészt még tabu. Például a Trump harmadik ciklusáról szóló ötlet is az ilyen gondolkodás lakmuszpapírja. De nincsen koherens, például a marxihoz hasonló jövőkép, nincsenek domináns ideológusok és kapaszkodók, inkább a meglévő lebontásának narratívája dominál. A technológiai fejlődés íve viszont eléggé látszik, de az is csak három–öt évre előre.
– 2000-ben biztosan nem gondoltuk, hogy ez lesz, ami most van. Annak ellenére, hogy Arthur C. Clarke már a 60-as évek közepén megírta a 2000-ig szóló jóslatainak összegzését, és megszületett a 2001 Űrodüsszeia, ami a mesterséges intelligenciát állította a középpontba. Tehát mégsem a semmiből robbant be ez a világ.
– Bár egy zseni volt, természetesen Arthur C. Clarke is sokszor tévedett. Vannak egyszerű dolgok, amiket látni lehet, hogy majd jönnek, de az előrejelzések gyakran évtizedeket tévednek.
– A hagyományos szociológiai fogalmak egyáltalán le tudják-e írni azt, ami történik a társadalommal?
– A hagyományos fogalmak között is vannak kapaszkodók. Okos történetírói szintézisek, jó becslések jöhetnek, megelőző korok tapasztalatainak érzékeny projekciója segíthet, de sosem pontosan az lesz, amit előre gondolnánk.
Aztán jött pár évtized, de a második világháború előtt sem tudták elképzelni a holokauszt szintű totális pusztítást, vagy az atombomba hatásait. Sok váratlanra kell felkészülni. És ez most csak a dolgok erőszakos oldala; mondhatnám az iPhone-t is: senki sem tudta elképzelni, hogy a fél világ egész nap önmagát fotózza majd.
– Ha már a világháborúknál tartunk: egy ilyen elképzelhetetlen rettenet is benne van a pakliban?
– A világháborút két dolog tartotta vissza ’45 után. Az egyik a holokauszt rettenete, illetve tágabban az egész második világháború rettenete: nemcsak Európában, hanem például Kínában is elpusztult kb. 20 millió ember a japán–kínai konfliktusban, csak ezt mi ritkán emlegetjük. Az oroszoknál is óriási volt a veszteség. Ez a véres tapasztalat mostanra kopik ki: a szüleim generációjának elmentével mindez megy ki az emlékezetből, és Izrael kapcsán is láthatod, hogyan halványul.
Ha fenntartható, akkor szerintem nincs világháborús veszély, mert ez visszafogja a háborúk eszkalációját is. Lehetnek továbbra is proxy háborúk, amelyek egyes nemzeteket rommá tesznek, de általános világháborúvá nem fajulnak. Csakhogy az AI-jal a nukleáris eszközökhöz való hozzáférés esélyei is megváltoznak. A globális rendet valójában nem a nemzetközi intézmények tartják fenn, hanem a nukleáris fegyverek és az azokat birtoklók monopóliuma. Ha ez felbomlik, bármi megtörténhet: lehetséges, hogy valamilyen renitens szereplő kezébe iszonyú erejű eszköz kerülhet. Amikor ez megtörténik, az szörnyű lesz, de lehet, hogy épp ez vált majd ki egy újabb „védőreakciót”: felrobban valahol egy bomba, a világ elborzad, és megáll folyamat.
És azon, azokon az eseményeken múlik majd, hogy a világ nagyhatalmai a kölcsönös elrettentés logikáját fenn tudják-e tartani. Ezt viszont nem fogod megtudni az újságokból: az ilyen alkuk mindig háttércsatornákon zajlanak.
