HÍREK
A Rovatból

Pálinkás József: értelmetlen pénzkidobás a HU-rizont, attól, hogy félig-meddig plagizálják az uniós program nevét, ez messze nem ugyanaz

Freund Tamás, az akadémia elnöke nem fogalmazott ilyen élesen, de szerinte is csak kárenyhítésre jó a kormány új kutatási programja.


Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a napokban jelentette be, hogy a kormány HU-rizont néven saját nemzetközi kutatási programot indít a Horizontból kizárt modellváltó egyetemeknek. A programra idén 8 milliárd forint áll rendelkezésre, továbbá 6 milliárd forintot különítettek el arra is, hogy külföldi kutatók Magyarországon kutathassanak.

Az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József szerint

értelmetlen pénzkidobás a HU-rizont, azt össze sem lehet hasonlítani az uniós Horizont programmal.

"Attól, hogy félig-meddig plagizálják a nevét és pályázatokat írnak ki, ez messze nem ugyanaz. Azt a nemzetközi kutatási együttműködést, hálózatot, amit az EU összes tagországa együtt épített fel, mi nem tudjuk egyedül újraalkotni, ez egy teljesen irracionális elképzelés " - írta a 24.hu.

Biztosan lesznek olyan külföldi kutatók, akik pályáznak majd ezekre a pénzekre, de azt szinte kizártnak tartja, hogy fontos és hasznos tudományos eredmények szülessenek. Véleménye szerint az elmúlt időszakban érezhetően kialakult egyfajta általános kételkedés a magyar tudományos élettel szebben - mondta az MTA volt elnöke.

Lapinformációk szerint jelenleg még a HU-rizont program előkészítési munkálatai zajlanak, a projektben kislétszámú (legalább három, legfeljebb öt tagú), magyarországi kutatóhely által vezetett nemzetközi konzorciumok vehetnek részt bármely országból.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke úgy véli: a HU-rizont program nélkülözhetetlen a károk mérsékléséhez, de az ország és a magyar kutatás alapvető érdeke az, hogy az egyetemek ismét az uniós Horizont programban vehessenek részt.

Freund Tamás szerint a kizárás ugyan elsősorban a modellváltó egyetemeket sújtja, valójában az egész magyar felsőoktatásnak és az innovációnak is kárt okoz.

„Az MTA üdvözöl minden lépést, ami enyhíteni próbálja azokat a károkat, amelyeket a magyarországi modellváltó egyetemek kizárása okoz az uniós Horizont kutatási programból. Ezzel párhuzamosan mielőbb el kell hárítani a politikai akadályokat az elől, hogy minden magyar kutatóhely ismét teljes- és egyenjogú, diszkriminációmentes résztvevője legyen az európai kutatási térségnek” - nyilatkozta a Népszavának.

Az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa 2022 decemberében, az Európai Bizottság javaslatára hozta meg azt a döntést, miszerint kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa programokból azt a 21 magyar egyetemet, amelyek az elmúlt években alapítványi fenntartásúvá váltak. Az illetékesek összeférhetetlenségi problémákra hivatkoztak, ugyanis az alapítványok kuratóriumaiban több kormánypolitikus és kormányközeli személy helyet kapott. Az érintett miniszterek és az államtitkárok uniós nyomásra végül távoztak az oktatási intézmények éléről, az egyetemek valós szakmai és gazdálkodási függetlenségével kapcsolatban azonban maradtak még kérdőjelek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: