JÖVŐ
A Rovatból

Óránként akár 100 fa által termelt oxigénmennyiséget is előállíthat majd a Marson a NASA eszköze

Az egyelőre még kisméretű szerkezet a tesztek során bizonyította, hogy a nap bármely szakaszában, minden évszakban képes oxigént termelni a vörös bolygón.

Link másolása

A Moxie névre keresztelt, uzsonnásdoboz-méretű eszköz tavaly február óta állít elő egy fa mennyiségének megfelelő oxigént a Marson - írja a The Guardian.

A kutatók most azon dolgoznak, hogy a szerkezet egy jóval nagyobb teljesítményre képes változatát juttassák a vörös bolygóra, ezzel garantálva az emberi expedíciók megteremtésének lehetőségét.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói a Science Advances című folyóiratban publikálták tanulmányukat a Moxie működésével és kutatási céljaikkal kapcsoltaban, melyből kiderül, hogy az eszköz nagyobb változata több száz fa oxigénjének a mennyiségét termelné ki.

A tesztek során 2021 végére hét alkalommal, különböző légköri körülmények között használták a Moxie-t, ami a bolygó felületén levő szén-dioxidból óránként hat gramm oxigént vont ki. A vörös bolygó felszínére a Perseverance marsjáró fedélzetén keresztül eljuttatott eszköz a nap bármely szakában, minden évszakban képes volt sikerrel járni.

Jeffrey Hoffman, a MIT kutatója hatalmas előrelépésnek nevezte a Moxie-t, hiszen ez volt az első próba arra vonatkozóan, hogy egy másik bolygó erőforrásait kihasználva, kémiailag alakítsák át annak felszínét.

Michael Hecht a Moxie-misszió vezető kutatója kifejtette, hogy a szerkezetet egyedül az erőteljes hőmérsékletváltozással bíró hajnali és alkonyati órákban nem használták, de erre is van már megoldásuk, amit jelenleg laboratóriumi körülmények között tesztelnek.

Ha a rendszert sikerült tökéletesíteni, az azt jelentené, hogy a megtermelt oxigén mennyisége elegendő lenne a misszióban részt vevő emberek ellátásához és olyan rakéta meghajtásához, amely visszahozza őket a Földre. Ráadásul így nem kellene a földről szállítani a Marsra az oxigént.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET: