A 66 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kréta-tercier tömeges kihalási eseményt szinte mindenki ismeri, ugyanis ezzel ért véget a dinoszauruszok uralma a Földön. A Science-ben megjelent friss kutatás az azóta eltelt időszak éghajlatváltozását és egyensúlyi klímaállapotait, más szóval éghajlati rezsimeit vizsgálta. Jelenleg az elmúlt 66 millió év leghidegebb klímaállapotában vagyunk, eljegesedési időszakban – tehát igazából nem is akkora probléma korunk éghajlatváltozása?

A kutatók szerint, ha ilyen ütemben változtatjuk bolygónk éghajlatát, akkor földtörténeti léptékben mérve drámaian rövid idő, csupán pár évszázad alatt átbillenthetjük az éghajlatot a jegesből a forróba.

Az ilyen típusú, szélsőségesen gyors változáshoz pedig kérdés, hogy mennyire képes alkalmazkodni a földi élővilág, előrevetítve ezzel egy újabb tömeges kihalási eseményt.

66 millió évvel ezelőtt hatalmas mennyiségű por és gázok kerültek a légkörbe, melynek hatására olyan gyorsan és nagymértékben megváltozott az éghajlat, hogy az élőlények több mint háromnegyede, beleértve a dinoszauruszokat, eltűntek a Föld színéről. Az, hogy ennek egy hegyméretű aszteroida becsapódása, vagy egy nagyon intenzív vulkáni tevékenység, esetleg ezek együttese volt az oka, a kutatók még vitatják. Az viszont tény, hogy az akkori tömeges kihalási hullámhoz olyan geológiai értelemben extrém ütemű éghajlatváltozás vezetett, mint ami napjainkban is játszódik.

Az egyik legfrissebb, a Science tudományos folyóiratban összegzett kutatás során a tudósok több ezer foraminifera (tengerfenéken élő egysejtű amőba) minta kémiai összetételét vizsgálták és elkészítették a valaha volt legrészletesebb éghajlati adatsort az „emlősök korára”, az úgynevezett Kainozoikum időszakra, vagyis az elmúlt 66 millió évre.

Az egysejtű amőbák a 66 millió éve bekövetkezett kihalási eseményről, a „dinoszauruszok korának” végéről és az azóta történt földtörténeti folyamatokról zártak magukba értékes információkat. Az üledékben található amőbák vázának vizsgálatával, a szén és oxigén izotópjainak elemzése alapján következtetni lehet a régmúlt tengervíz hőmérsékletére és a légköri üvegházgáz koncentrációra is.

Az említett tanulmányban Westerhold és munkatársai 21 neves nemzetközi kutatóintézet átfogó kutatásán alapuló tanulmányban bemutatták, hogyan változott a földi éghajlat a Föld pályaelem változásai, az üvegházhatású gázok koncentrációváltozása és a sarki jégtömeg mennyiségének alakulása hatására.

Az egyensúlyi klímaállapot – más szóval éghajlati rezsim – az éghajlati rendszer egy tartós állapotát jelenti. Az egyes rezsimek között geológiai értelemben hirtelen, azaz néhány millió év alatt bekövetkező váltások jellemzőek.

A legújabb eredmények alapján négy klímaállapot különíthető el: meleg, forró, hűvös és jeges.

A vizsgált időszak egy kihalási hullámmal kezdődött. Utána körülbelül 10 millió évvel a meleg klímaállapotból a forróba „ugrott” a földi éghajlat. A kutatók úgy gondolják, ezt az ugrást nagymennyiségű vulkanizmushoz köthető üvegházhatású gáz felszabadulása okozta.

A következő 20 millió év során az üvegházhatású gázok koncentrációja lecsökkent és kialakult a sarki jégsapka az Antarktiszon és Földünk belépett a hűvös klímaállapotba. A meleg időszak során a hőmérséklet globálisan 5 °C-kal, míg a forró időszak során 10 °C-kal volt magasabb, mint napjainkban.

A kutatás megerősítette azt a tényt, hogy az emberi eredetű globális felmelegedés üteme messze túlmutat a természetes változékonyságon.

Jelenleg az elmúlt 66 millió év leghidegebb klímaállapotában vagyunk, jeges időszakban. A modellek előrejelzése alapján azonban, ha ilyen ütemben változtatjuk meg a Föld klímáját,

2300-ra már a forró éghajlati állapotra jellemző hőmérsékleti értékek lesznek jelen, ami nem fordult elő a bolygón az elmúlt 50 millió évben.

Földünk éghajlata az évmilliárdok során mindig változott, amit számos természetes tényező befolyásolt. Az elmúlt 66 millió év éghajlati rezsimeit vizsgáló kutatás is megmutatta, hogy akár egy rezsimen belül is előfordulhatnak jelentős fluktuációk, amik azonban a trendeken nem változtatnak. Ezek a változások több százezer, vagy több millió év alatt játszódtak le, és így is sokszor drámai hatással voltak a földi élővilágra.

Beavatkozásunk az éghajlati rendszerbe soha nem látott mértékben rövidítette le ezeket a hosszú folyamatokat, így a felé haladunk, hogy bolygónk aktuálisan egyensúlyi állapotban lévő éghajlatát felfoghatatlanul gyors rezsimváltásra kényszerítjük. A paleoklimatológia és más föld- és környezettudományi kutatások tanulsága szerint az ökoszisztémák még az ennél lassabb változásokra is többször tömeges kihalási eseménnyel reagáltak.

Amennyiben a mostani trendeket folytatva módosítjuk a Föld éghajlatát, úgy a szélsőségesen gyors tempó miatt kérdéses, hogy ehhez mennyire lesz képes alkalmazkodni az élővilág, köztük mi, emberek is.

A mostani rezsimváltásért az emberi eredetű üvegházhatású gázkibocsátás lesz a felelős, ami egyben kijelöli a beavatkozási pontokat, ha nem akarunk olyan forró éghajlati állapotot előidézni csupán pár száz éven belül, mint amit 50 millió éve nem látott a Föld, mi pedig sohasem.

Ha kíváncsiak vagytok arra, hogyan alakítja például a vulkáni tevékenység, az El Niño vagy a napfoltciklusok az éghajlat véletlenszerű és periodikus természetes változékonyságát, kattintsatok a Másféfok teljes cikkére, IDE.