JÖVŐ
A Rovatból

Minden idők legmelegebb éve volt Európában 2020

A tavalyi európai átlaghőmérséklet 1,6 C fokkal volt magasabb az 1981-2010-es átlagnál. A globális felmelegedés egyelőre megállíthatatlannak tűnik.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2021. január 08.


Link másolása

Amit már a tavalyi év során az egyes hónapok adataiból sejteni lehetett, immár tényként kezelhető: 2020-ban mérték Európában az elmúlt 170 év legmagasabb éves átlaghőmérsékletét. Ami pedig az egész Földet illeti: beállítottuk a 2016-os rekordot.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a mögöttünk hagyott évtized volt az eddigi legmelegebb, miközben tovább növekszik a Föld légkörében a szén-dioxid koncentráció is.

Az Európai Unió középtávú időjárás-előrejelzési központjának részeként működő Copernicus Climate Change Service (C3S) pénteken nyilvánosságra hozott éves jelentéséből kiderül, hogy 2015 óta ez már sorozatban a hatodik rendkívül meleg év volt. Kontinensünkön egy év alatt 0,4 C fokkal emelkedett a hőmérséklet.

A Copernicus atmoszféra-figyelő szolgálata (CAMS) műholdas mérésekkel azt is megállapította, hogy 2020-ban a légköri CO2-koncentráció éves növekedési rátája 2,3 ppm volt – ez az előző évnél kicsit alacsonyabb - a maximumot májusban érte el 413 ppm-mel.

A C3S felszíni levegőhőmérsékleti adatai azt mutatják, hogy

a 2020-as év 0,6 C fokkal volt melegebb, mint az 1981-2010-as átlagos referencia-időszak, és 1,25 C-kal az 1850-1900 közötti, ipari forradalom előtti időszaknál.

A tavalyi európai átlaghőmérséklet 1,6 C fokkal volt magasabb az 1981-2010-es átlagnál.

A legnagyobb eltérést az Észak-sarkkör és Észak-Szibéria régiójában mérték, ahol egyes helyeken a növekedés meghaladta a 6 C fokos átlagot.

Havi szinten a legnagyobb pozitív hőmérsékleti anomália többször is meghaladta a 8 C fokot. Nyugat-Szibériában rendkívül meleg volt a tél és a tavasz, ezt a tendenciát lehetett megfigyelni a sarkköri Szibériában és az Északi Jeges-tenger nagy részén is.

Ezekben a térségben szokatlanul hosszúra nyúlt az erdőtüzek szezonja. Az első tüzeket már májusban észlelték, majd egészen őszig folytatódtak. Ennek következtében az Északi-sarkkör körüli tüzek 244 megatonna szén-dioxidot bocsátottak ki, több mint egyharmaddal többet a 2019-es rekordnál. Az Északi Jeges-tenger jégvastagsága is negatív csúcsot ért el július és október között.

Az északi félteke általában melegebb napokat élt át az átlagosnál egész évben, leszámítva az észak-atlanti térség egy részét. Ezzel szemben a déli féltekén a hőmérsékletek alapcsonyabbak voltak az átlagnál, elsősorban a Csendes-óceáni keleti egyenlítői térségében, mindenekelőtt a hűvösebb időt hozó La Niña jelenségnek köszönhetően, amely az év második felében támadt fel. Érdekes, hogy 2020 beállította 2016 globális hőmérsékleti rekordját a La Niña ellenére, pedig az az év az erős felmelegedést hozó El Niñóval kezdődött.

Európában nemcsak az éves átlaghőmérséklet, hanem a 2019/20-as tél, valamint a 2020-as ősz is a valaha mért legmelegebb volt.

A 2019 decembertől 2020 februárjáig tartó tél 1,4 C fokkal haladta meg a 2016-os csúcsot, míg az ősz (szeptembertől novemberig) 0,4 C fokkal döntötte meg a 2006-os rekordot. Emellett Nyugat-Európában július végén és augusztus elején nagyarányú hőhullám tombolt. Ugyancsak rekordszámú trópusi vihar pusztított az északi-atlanti térségben.

„Nem meglepő, hogy az elmúlt évtizedben mérték minden idők legmagasabb hőmérsékleteit. Ez is arra figyelmeztet, hogy sürgősen végre kell hajtani a káros kibocsátások nagyszabású csökkentésért, hogy megelőzzük a klímára gyakorolt jövőbeli kedvezőtlen hatásokat” – nyilatkozta Carlo Buontempo, a C3S igazgatója.

Vincent-Henri Peuch, a CAMS igazgatója figyelmeztetett: „Semmi okunk a megelégedettségre azért, mert a CO2-koncentráció növekedése némiképp csökkent 2019-hez képest. Amíg a nettó globális kibocsátások nem csökkennek nullára, a CO2 halmozódik az atmoszférában és további klímaváltozásokat hoz.”

Bár a Global Carbon Project becslése szerint a koronavírus világjárvány mintegy 7%-kal csökkentette a fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátásokat, Peuch szerint vitatható e tényező hatásának mértéke, mert a globális növekedési ráta változásait elsősorban természetes folyamatok uralják.

„2020 különleges klímaeseményei és a C3S adatai azt mutatják, hogy nincs veszteni való időnk. Össze kell fognunk, mint globális közösség, hogy biztosíthassuk a helyes átmenetet a nettó zéró jövőbe. Nehéz lesz, de a tétlenség ára túlságosan nagy, ezért is olyan szükséges teljesíteni az Európai Green Deal keretében tett vállalásokat” – hangsúlyozta Matthias Petschke, Space, az Európai Bizottság hadi- és űripari főigazgatóságának vezetője.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: