A kis nyugat-szibériai Hanti-Manszijszk városa, amely alig több mint 100 000 embernek ad otthont, Oroszország nem hivatalos olajfővárosa. A várost a világ legkiterjedtebb olajmezői veszik körül, amelyek nemcsak a régió geológiáját, hanem gazdaságát és identitását is alakítják.

A Hanti-Manszijszk-i olaj viszonylag rövid története átalakította Oroszország ezen részét. A Samotlor olajmezőt, Oroszország legnagyobb olajmezőjét az 1960-as években fedezték fel a várostól keletre, és gyorsan a terület jelentős gazdagságának forrásává vált. Hanti-Manszijszk a Tyumen régióban fekszik, amely gyakran a második helyen áll Oroszországban a jólét és a társadalmi-gazdasági fejlődés szempontjából, közvetlenül Moszkva után.

Oroszország ezen részén az olaj nemcsak a pénz, hanem a büszkeség fontos forrása is. Az 1960-as években az olajmunkásokat és a mérnököket dicsérték és hősként mutatták be regényekben és filmekben. A fosszilis tüzelőanyagok ilyen ünneplése közepette el lehet képzelni, hogy az éghajlatváltozás valósága még nem hatott az orosz olaj hátországába.

Oroszországban az olaj és a gáz a szövetségi költségvetés bevételének 39% -át tette ki, és 2019-ben az orosz export 60% -át tette ki. Annak ellenére, hogy az olaj és a gáz mélyen beépült a gazdaságába, Oroszország nagyon is tisztában van az éghajlati válsággal, és tett is néhány lépést annak érdekében, hogy integrálja azt a jelenlegi és jövőbeli politikákba. Szeptember végén a kormány számos különleges, miniszteren átívelő munkacsoportot hozott létre, hogy felkészítse a gazdaságot a globális energetikai átállásra – írja a BBC.

Ugyanakkor számos klímaszakértő arra figyelmeztet, hogy Oroszország 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célkitűzése továbbra is nagyon alacsony. Ez a cél 2030-ra 25–30%-os kibocsátáscsökkentést irányoz elő az 1990-es szinthez képest, de Oroszország jelenlegi kibocsátási szintje már 30% körül van, ami megfelel a 1990-es szintnek. Ez azt jelenti, hogy a valóságban Oroszország alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztési stratégiája 2030-ra legalább 0,6%-kal kívánja növelni a kibocsátást a mai szintről. A Climate Action Tracker nemzetközi kutatócsoport szerint Oroszország politikája és intézkedései „rendkívül elégtelenek" az 1,5 ° C-es úthoz, és közelebb állnak a 4° C világhoz.

Nem meglepő, hogy az olaj- és gázipar vonakodik az üzemanyagok gyors kivonása felé. Szergej Vakulenko, Oroszország egyik legnagyobb olajvállalatának, a Gazprom Neftnek a képviselője a COP26-on tartott rendezvényenazzal érvelt, hogy az olajra és a gázra még az új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságban is szükség lesz. Egyes szakértők megkérdőjelezik, hogy az orosz fosszilis tüzelőanyag-ipar meddig marad életképes.

De a 2030-as évek elején ez a kép elkezd változni, mondja. Az éghajlat-politika, a technológiai változások és a tiszta energiára való áttérés hatása dominánssá válik. Arra számít, hogy a világ olajkereslete tetőzik, és ebben az időben csökkenni kezd az elektromos járművek elterjedése és a petrolkémiai anyagok politikai korlátai miatt. A megújuló energiaforrások egyre inkább kiszorítják a szenet, míg a gázkereslet továbbra is magas marad, de nem növekszik.

"Az éghajlatváltozás Oroszországra gyakorolt hatása a következő 30 évben nagyrészt kívülről érkezik", mondja Gustafson. Az Oroszországon belüli változások, mint például az olajkitermelés növekvő költségei, mivel az olajmezők kimerülnek, némi hatással lesznek, teszi hozzá. De az elektromos járművek növekedése, a megújuló energia folyamatos elterjedése és a zöld jogszabályok fejlődése különösen Európában, mint például az európai zöld megállapodás, mind külső nyomást gyakorol Oroszországra.

Mindez sebezhető helyzetbe hozza Oroszországot, mondja Kuznyecov. Úgy véli, hogy a jelenlegi energiaválság után a kereslet csökkenése felgyorsítja a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának tervezett csökkentését. Az eredmény az lehet, hogy számos versenytárs verseng a zsugorodó piacért, ami az árakat lefelé hajtja.

De 2050-re az orosz gazdaság már nem számíthat az olaj- és gázexportra, és új bevételi forrásokat kell találnia, tette hozzá Chuprov. „Ez különösen nehéz lenne a regionális gazdaságok számára" - mondta. „Az emberek vándorolni kezdenek majd Oroszországon belül."

„Ez határozottan a (több) milliárd dolláros kérdés", mondja Anna Korppoo, a norvégiai Fridtjof Nansen Intézet kutatóprofesszora. Korppoo több mint 10 éve kutatja Oroszország éghajlat-politikáját, és nemrégiben társszerzője volt egy jelentésnek az oroszországi szénről való méltányos átmenetről.

Számos olyan versenyző van, aki átveheti a fosszilis tüzelőanyagok helyét a tiszta orosz gazdaságban.

Például, a világ legnagyobb atomenergia-termelőjeként – új exporttechnológiák kifejlesztésére irányuló tervekkel – Gustafson optimista az orosz nukleáris ipar kilátásait illetően. „Ez elég nagyívű történet volt – a Roszatom létrehozása nagyon nagy növekedést eredményezett a nukleáris technológiák építésében és értékesítésében Oroszországon kívül" - mondja. Oroszországnak jelenleg komoly előnyei vannak a polgári nukleáris technológiában az Egyesült Államokhoz, Franciaországhoz vagy az Egyesült Királysághoz képest.

Oroszországban azonban a környezetvédelmi aktivisták szkeptikusabbak az atomenergia klímamegoldásként történő továbbfejlesztésére irányuló tervekkel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy az atomenergia nemcsak drága, de a kiégett nukleáris üzemanyagok és hulladékok tárolására és további kezelésére nincsen megnyugtató megoldás.

„Az atomenergia elengedhetetlen a szén-dioxid-semleges célok eléréséhez" - mondta a Roszatom szóvivője, hozzátéve, hogy a kiégett nukleáris fűtőelemek feldolgozására és az atomerőművek új üzemanyagává történő átdolgozására vonatkozó technológiai megoldások" előrehaladott szakaszban vannak" Oroszországban.

„Itt, Hanti-Manszijszkben új gazdaságot kell kialakítanunk, amely a tudáson és a tudományon alapul" - mondja Tatiana Minayeva, az Orosz Tudományos Akadémia Erdőtudományi Intézetének vizes élőhelyek megőrzésének és helyreállításának központjának kutatója. „Már van gazdasági alapunk erre, amelyet az olajrobbanás idején fektettünk le."