Közelít a „városgyilkos” aszteroida – A tudósok szerint növelni kell a bolygóvédelmi intézkedéseket
Nemrég írtunk róla, hogy a tavaly év végén, a chilei ATLAS távcsőrendszerrel felfedezett 2024 YR4 jelű kisbolygó földi becsapódásának esélye szinte nullára csökkent, de ezzel párhuzamosan megugrott a lehetősége annak, hogy égi kísérőnk, a Hold felszínébe csapódik. A belátható időn belül, 2032 végére várt esemény éppen a Föld felőli oldalon történhet meg, így szabad szemmel is láthatnánk, amire kb. 5000 éve nem volt példa.
A 2024. december 27-i felfedezés óta aktívan megfigyelt égitest becsapódási esélyét hónapokon át egyre magasabbra módosították a kutatók, mígnem 2025 februárjában már 3,1 százaléknál járt, amivel elnyerte a valaha felfedezett legkockázatosabb aszteroida címet. A maga műfajában extrém magasnak számító rizikó miatt a média hamar ráragasztotta a „városgyilkos” nevet, mintegy jelezve, hogy a dinoszauruszokat kiirtó „bolygógyilkos” meteorok 10-15 kilométeres átmérőjéhez képest ugyan eltörpül, de igenis jelentős veszélyforrás.
A The Guardian tudományos munkatársa, Nicola Davis szerint, ha kihalási eseményt nem is vonna maga után, a pusztítása jelentős lenne: a 2024 YR4 becsapódása „7,8 megatonna TNT-vel” egyenlő robbanási energiát szabadítana fel, ami több mint 500 hirosimai atombomba erejének felel meg. Nem csoda, hogy a felfedezést követően életbe lépett a nemzetközi aszteroida-figyelő hálózat (IAWN) bolygóvédelmi protokollja: világszerte szakemberek tömege igyekezett minél jobban pontosítani az égitest pályáját.
Elhárult a veszély – legalábbis a Földre nézve, de a Hold még bajban lehet
A kutatók a távcsöves megfigyelések – többek között a James Webb űrtávcső 2025. márciusi mérései – és sok-sok számítás alapján elkezdték lefelé módosítani a földi katasztrófa esélyét, ami mostanra már csak 0.0017 százalék, vagyis elhanyagolható. Összehasonlításképp: a hírhedt Apophis aszteroida esetében 2004-ben még 2,7 százalékos becsapódási esélytől tartottak a csillagászok, ám a Live Science szerint a pálya pontosítása után kiderült, hogy a 2029-ben esedékes érkezése során valóban közeli (kb. 32 ezer kilométeres), de biztonságos távolságban fog elhaladni a Föld mellett. Ez egyébként egyedülálló lehetőséget nyit majd a megfigyelésére, hiszen a kb. 340 méteres objektum legalább tízszer közelebb lesz hozzánk, mint a Hold.
2025 júniusában – mielőtt a kisbolygó túlságosan eltávolodott volna és kikerült a teleszkópok látómezőjéből – sikerült még néhány pontos mérést végezni a pályájáról. Az azóta elvégzett számítások eredménye váratlan fordulatot hozott: kb. 4,3 százalék az esélye annak, hogy az aszteroida beleáll a Holdba. Ez ugyan nem nagy valószínűség, de ahhoz már elég, hogy a tudósok komolyan kezdjenek foglalkozni a „holdi becsapódás” forgatókönyvével.
„Kezdjük felismerni, hogy a ’védőpajzsot’ egy kicsit messzebbre is ki kellene terjesztenünk” – idézi a CNN Dr. Paul Wiegertet, a kanadai Western University csillagászát. A tudós szerint ma már olyan dolgokat is „védenünk”, vagyis figyelnünk kell, amelyek távolabb vannak a Földtől, hiszen ezzel bővül a látókörünk és felkészülhetünk a becsapódási események földi hatásaira.
Az Y4R Holdba ütközése a tudomány számára szó szerint soha vissza nem térő esély lenne arra, hogy élőben megfigyelje egy ekkora objektum becsapódását, hiszen az előzetes számítások szerint az esemény a Holdnak azon az oldalán következne be, ami a Földről folyamatosan látható. Wiegert és kollégái egy friss tanulmányban kifejtik: az ütközést szabad szemmel is megfigyelhető villanás kísérné, amely néhány másodpercig tartana.
A tudósok modellezése azt mutatja, hogy az YR4 akár százmillió kilogramm (vagyis nagyjából egy magyar parlamentnyi) kőzetet és port robbantana ki a Holdból a becsapódás pillanatában. A kráterből felszálló törmelék java a Hold felszínén terülne szét, ami komoly veszélyt jelentene az akkor már várhatóan ott tartózkodó űrhajósokra.
Mivel az űrkutatásban élen járó országok egymás lábán taposva igyekeznek visszatérni a lunáris felszínre, elég valószínű, hogy az emberiség a 2030-as évek elején már visszatérő vendég lesz a Holdon. A rendszeres küldetéseket, vagy állandó legénységgel működő bázis építését célzó terveket ugyanakkor – oly’ sok technológiai akadály mellett – most már az Y4R is keresztül húzhatja. A felszínre hulló törmelék egy része ráadásul kiszakadhat a Hold gravitációs vonzásából, és útnak indulna a Föld felé. Wiegert számításai szerint a 0,1–10 milliméteres porszemcsék akár napok-hetek alatt elérnék a bolygót, a parányi részecskék pedig – az extrém sebességük okán – látványos meteorhullást idézhetnek elő az éjszakai égbolton. Szép, de közben cseppet sem veszélytelen jelenség lenne.
Az egycentiméteresnél nagyobb darabok túlnyomó része elégne a légkörünkben, de előfordulhat, hogy némelyik darab Föld körüli pályára áll – ebben az esetben műholdakat, űreszközöket vagy akár űrhajósokat is veszélyeztethetnek – írja a The Guardian. Wiegert úgy becsüli, hogy a néhány milliméteres porszemekből százszámra, ezerszámra juthat a Föld körüli pályára, ami azt jelentené, hogy a műholdflottánk néhány nap leforgása alatt akár tíz évnyi mikrometeorit-terhelést kaphat.
És az emberiség ma már túlságosan rá van utalva a műholdakra ahhoz, hogy erre a problémára rálegyintsen. „Az űr szinte mindenre hatással van – a kereskedelemtől és kommunikációtól kezdve a közlekedésen és iparon át az oktatásig és a közösségi médiáig. Ezért, ha elveszítjük az űrhöz való hozzáférést és a műholdak hatékony használatát, az komoly veszélyt jelentene az emberiségre” – vezette le az ABC 7 kérdésére Dan Oltrogge, az amerikai COMSPOC űrbiztonsági cég vezető tudósa.
A tudósok jelenlegi modelljei szerint egyébként nem kell tartani egy Kessler-szindróma méretű (akár évtizedekig tartó) kommunikációs összeomlástól, vagyis attól, hogy az aszteroida darabjai láncreakcióban leszedik az égről a műholdakat. A hatást inkább ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor kavics vágódik egy száguldó autó szélvédőjéhez. A műholdak napelemtáblái vagy egyéb kényes alkatrészei megsérülhetnek, de a műholdak zöme egyben – és működőképes állapotban – maradna az ütközések után. Részleges műhold-kiesések viszont minden bizonnyal történnének, így a navigációban és a kommunikációban lennének fennakadások egészen addig, amíg a műhold-konstellációk üzemeltetői elhárítják a károkat.
A Nemzetközi Űrállomásra leselkedő veszélyek mérlegelésével már nem bajlódnak a tudósok, mert a szerkezetet a tervek szerint 2030, vagyis legalább két évvel az Y4R érkezése előtt leszerelik: fokozatosan a légkörbe süllyesztve elégetik.
Hogyan védenénk ki egy veszélyes aszteroidát?
Vannak vészforgatókönyvek, és a NASA bolygóvédelmi irodái, valamint a világ tudósai minden nap lázasan kutatják a lehetséges megoldásokat egy földi, vagy akár holdi becsapódás elhárítására. Ha a 2024 YR4 a Föld felé tartana, a cselekvési terv viszonylag egyértelmű lenne, csak kérdés, hogy időben végre tudnánk-e hajtani.
A NASA 2022 szeptemberében tesztelt egy lehetséges módszert: a Double Asteroid Redirection Test (DART) küldetés keretében egy űreszközt szándékosan nekivezettek a Dimorphos kisbolygónak, hogy letérítsék a pályájáról. Ez a kisebb, holdszerű aszteroida, amely egy nagyobb égitest (a Földtől biztonságos távolságra haladó Didymos) körül kering, ideális jelölt volt a kísérletre, hogy egy ember alkotta, napjainkban is rendelkezésre álló eszközzel képesek vagyunk-e módosítani egy aszteroida útját.
A DART űrszonda kb. 21 960 km/órás sebességgel vágódott a kisbolygóba, és látványos sikert aratott: a földi teleszkópok adatai szerint 32–33 perccel rövidítette a Dimorphos keringési periódusát, sőt, megváltoztatta az alakját is. Szóval a válasz igen, tudunk úgy ütköztetni egy űreszközt, hogy az befolyásolja egy égitest mozgását.
„Ami a bolygóvédelem szempontjából fontos tanulság, hogy a laza törmelékhalom jellegű kisbolygók, mint a Dimorphos, nagyon könnyen eltéríthetők – tehát a kinetikus becsapódásos módszer hatékony lehet” – összegezi a Space.com a NASA vonatkozó tanulmányára hivatkozva.
Felmerül viszont a kérdés, hogy érdemes-e egy DART-hoz hasonló misszióval próbálkozni, ha a 2024 YR4 tényleg a Hold, és nem a Föld felé tart. A válasz nem egyértelmű. Julien de Wit, az MIT bolygótudományokkal foglalkozó docense (aki a James Webb űrteleszkóppal személyesen is mérte a 2024 Y4R mozgását) úgy véli, ez attól függ, milyen kockázatot jeleznek a pályaszámítások akkor, amikor az aszteroida három év múlva újra feltűnik a szemünk előtt. Addig – a jelenlegi eszközökkel – sajnos nem lehet megfigyelni a Föld irányából, mert a Nap túloldalán jár.
Andrew Rivkin, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója szerint az aszteroidák megfigyelése számos okból nehéz feladat: rendkívül halványak (hiszen nem bocsátanak ki saját fényt, csak a napfényt verik vissza) és viszonylag aprók. „Az aszteroidákat fénypontnak látjuk, így a fényességükből és a hőmérsékletükből lehet következtetni a méretükre.”
A csillagászok évtizedeken át csak éjszaka tudták kutatni ezeket a halvány objektumokat, emiatt az égbolt azon része, ahonnan a Nap irányából érkezhet fenyegetés, gyakorlatilag láthatatlan maradt számunkra. Ez a világ legnagyobb „vakfoltja” a földi távcsöves hálózat számára, de hamarosan új eszközök állnak szolgálatba.
Az ABC 7 úgy tudja, ezek infravörös megfigyelésre alkalmas eszközök jelentősen csökkenteni fogják a vakfoltot, mivel a Nap közelében is észlelni tudják a közeli objektumokat. „A NEOMIR például kb. egy hónappal korábban észlelte volna a 2024 YR4-et, mint a földi távcsövek. Ez több időt adott volna a csillagászoknak az aszteroida pályájának elemzésére, és sokkal hamarabb kizárhatták volna a Földdel való ütközés lehetőségét” – magyarázta Richard Moissl, az Európai Űrügynökség bolygóvédelmi irodájának vezetője.
„Ezt az egyedülálló helyzetű aszteroidát próbatételként is felfoghatjuk” – fűzte hozzá de Wit. „Extra felkészülési időt kapnak a döntéshozók, vagy inkább néhány évnyi megnyugvást, hiszen nagyjából 80 százalék az esélye annak, hogy végül kizárhatjuk az ütközést” – jelentette ki a tudós.
Cseljabinszk miatt okkal félünk az aszteroidáktól
A 2024 YR4 azért keltett aggodalmat, mert lényegében „észrevétlenül” lopózott a Föld közelébe: az ATLAS teleszkóp csak két nappal azután vette észre, hogy elhúzott a bolygónk mellett, hiszen a Nap fénye addig eltakarta. És jól emlékszik a világ, hogy ugyanez történt 2013. február 15-én Cseljabinszknál: egy kb. 20 méteres aszteroida a Nap irányából érkezett, és váratlanul robbant fel a légkörben Oroszország felett.
A lökéshullám kb. 1500 embert sebesített meg – többnyire a nyomástól berobbanó ablaküvegek miatt –, és több ezer épületben okozott kárt. Az viszont, hogy senki sem halt meg, szó szerint a vakszerencsén múlt, hiszen az égitestet nem láttuk jönni, így azt sem tudtuk, veszélyes méretű-e és hova fog esni, kvázi a lakosságot sem lehetett előre figyelmeztetni.
Az űrügynökségek a hasonló veszélyek miatt folyamatosan figyelik a Földhöz közeli pályán keringő kisbolygókat. Ezek közé a definíció szerint akkor sorolható egy égitest, ha kellően közel kerülhet a Földhöz, és elég nagy ahhoz, hogy akár jelentős kárt okozzon. A NASA meghatározása alapján nem tekintendők veszélyesnek azok az objektumok, amelyek soha nem jönnek a Nap–Föld távolság huszad részénél közelebb.
Nemrég még azt hittük, ilyen égitestből elenyészően kevés van, de a modern megfigyelőrendszerek okoznak meglepetéseket. 2025 júniusában például az új, chilei Andokban beüzemelt Vera C. Rubin Obszervatórium már a felkapcsolása első hetében több mint 2100, addig ismeretlen aszteroidát fedezett fel, és ezek közül hét bizonyult Föld-közelinek – viszont szerencsére veszélytelennek.
A NASA a potenciálisan veszélyes kisbolygók kockázatelemzését a Sentry nevű automatikus rendszerrel végzi, amely hosszú távra előre képes kikalkulálni a friss felfedezések útját. Ezek alapján a ma ismert legveszélyesebb aszteroida már nem az Y4R, hanem a 490 méter átmérőjű Bennu. A törmelékhalom jellegű kisbolygó becsapódását egyikünk sem éri meg (ha egyáltalán bekövetkezik), hiszen várhatóan 2182. szeptember 24-én lesz a legközelebb a Földhöz, viszont a becsapódás esélye akkor is csak 1:2700-hoz.
Az elenyésző esélyek miatt miért kell mégis árgus szemekkel figyelni az égboltot? Például azért, mert az utóbbi években észlelt fenyegetések – különösen a cseljabinszki „meglepetés”, vagy az Apophis riasztó közelsége, a Bennu pályája és most a 2024 YR4 különös esete – ráirányították a figyelmet a bolygóvédelmi kutatások fontosságára.
Még jó, hogy a rendelkezésünkre álló technológia egyre jobb: szinte napról napra több új objektumot fedezünk fel, és a nyomkövető rendszerek is sokkal pontosabbak, mint akár pár évvel ezelőtt. Ennek egy hátulütője azért lehet: ahogy telik az idő és mind kifinomultabbak az eszközeink, nőni fog az észlelések, valamint az Y4R-hez hasonló riasztások száma, és erre egy idő után ráunhat a közvélemény. Ettől függetlenül jó lenne, ha a kormányzatok és az űrügynökségek folytatnák a megkezdett munkát, hogy nagyobb eséllyel és időben vegyük észre a valóban fenyegető égitesteket. És az YR4 rámutatott még egy, eddig háttérbe szorult szempont fontosságára is: a jövő űrkorszakára készülve, illetve a földi kommunikáció védelme érdekében nemcsak a Földet, de a Holdat is meg kell óvnunk az aszteroidáktól. Fel van adva a lecke.
