Egy nappal beszélgetésünk előtt láttam meg a tv-újságban, hogy az M5 csatornán ismét vetítik dr. Juhász Árpád útifilmjeit. Éppen perui kalandozásaiba csöppentem bele a Machu Picchutól az amazonasi esőerdőkig, és ezúttal gondoltam bele először a sorozat címébe: „Látlelet a Földről.” Látlelet? Erőszakos bűncselekmények nyomait megállapító vizsgálat. És valóban, Juhász Árpád filmjeiben, képein gyakran feltűnnek azok a „bűntények”, amelyeket az emberiség követ el folyamatosan a természettel szemben, már alig-alig lehet bolygónkon olyan népcsoporttal találkozni, amely harmóniában él vele.

Beszélgetésünk kiindulópontja a Felfedezők Napján tartott on-line előadása volt, amelyben a gleccserek zsugorodásával világította meg a klímaváltozás mibenlétét.

- A gleccserek összehúzódása egyértelműen a légköri hőmérséklet tartós emelkedésére utal. Drasztikus rövidülésük világszerte tapasztalható. Ez igaz Európában az Alpokra, a skandináv hegyvidékre, Izlandra, de ugyanez tapasztalható Grönlandon, Észak-és Dél-Amerikában, Új-Zélandon, a pamir-turkesztáni hegyláncon és a Himaláján is. A felsorolt területek mindegyikén jártam, dokumentáltam a gleccserek rövidülését. Egy időben tagja voltam az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEP) bizottságának, akkor született a Gleccserek a Föld hőmérői című könyvem. 1963-ban jártam először az ausztriai Pasterze gleccseren, a Grossglockner-hegy lábánál, ahonnan egy sikló-szerű járművel el lehet jutni egészen a medréig. Ha összehasonlítjuk az akkori fotókat a jelenlegi állapottal, rendkívül lehangoló látványban van részünk: a gleccser sokkal rövidebb, elvékonyodott, szakadozott lett, omladékok tucatjaival az alján.

Az osztrákok 1851 óta mindig pontosan kijelölték, hogy hol ért véget a gleccser. Kiderült, hogy alig több mint másfél évszázad alatt 3 km-rel lett rövidebb. Ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy ez idő alatt 1, 5 milliárd köbméter jég olvadt el csak ezen a helyen. Ez egyrészt mutatja, hogy másfél évszázada a felmelegedés tartós és állandó folyamat és egyben figyelmeztet arra, hogy a jégbe zárt, rendkívül tiszta ivóvízkincs világszerte fogy. Az olvadással ugyanis bejut a tengerekbe és összeolvadva a sós vízzel elveszik az emberiség számára.

Ezenkívül a legmodernebb, repülőgépekről is használható geofizikai műszerekkel azt is láthatjuk, hogy évtizedek óta vékonyodnak a nagy kiterjedésű jégmezők az Antarktiszon, Grönlandon, vagy a Vatnajökull esetében Izlandon, szintén óriási jég- és vízveszteséggel, aminek szintén a felmelegedés az oka. Ezért tartom a légköri hőmérséklet legjobb hosszú távú hőmérőinek a gleccsereket.

Juhász Árpád a globális felmelegedés kérdésében semmilyen kompromisszumra nem hajlandó. Nem tud mit kezdeni azokkal a „klimaszkeptikusokkal”, akik nemcsak a méréseknek, hanem a saját szemüknek sem hisznek. Az más kérdés, mondja, hogy ez a folyamat csak természeti jelenség-e, vagy az emberi tevékenység következménye, esetleg olyan természeti jelenség, amelyre az ember még rátesz egy lapáttal. Valószínűleg ez utóbbi megközelítés jár a legközelebb a valósághoz.

- Ma a különböző nagy nemzetközi konferenciákon mindenekelőtt az ember által kibocsátott óriási mennyiségű széndioxidot tartják felelősnek a klímaváltozásért. Amikor az ember pillanatszerű gyorsasággal égeti el a földgázt, a kőolajat, a kőszenet, a természeti léptéket bőven meghaladó mértékben bocsát ki a légkörbe széndioxidot, amit az élő szervezetek százmillió évek alatt vontak ki a légkörből.

A légkörben lévő széndioxidot nem elsősorban az erdők kötik le, hanem a tengeri élővilág által kiválasztott kalcium-karbonát. Ha csak arra gondolunk, hogy a budai hegyekben, az egész Dunántúli-középhegységben, a Bükkben lévő sok millió tonnányi mészkő-tömeg mit jelent, megérthetjük, hogy évszázmilliók alatt hogyan kötötte meg a földi élővilág a légkörből kivont széndioxidot.

A Föld története során különböző élő szervezetek voltak dominánsok. Amikor például a budai hegyek keletkeztek, a tengerben lévő zöld algák, a diploporák építették fel a trópusi sekélytengerek zátonyait. Az utóbbi egymillió évben a tengeri polipállatkák és a rajtuk szimbiózisban lévő zöld algák végzik ezt a feladatot, a legnagyobb kiterjedésben az ausztrál korallzátonyban és a karib térségben. Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető volt, hogy a korallzátonyok szezonálisan egyre gyakrabban kifehérednek, mert pusztulnak a polipállatkákkal együtt élő zöld algák. Ennek okát a szakemberek részben az óceán vízének savasodásában, részben pedig a víz hőmérsékletének drasztikus emelkedésében látják. A polipok általában a meleg vizet szeretik, de egy bizonyos hőmérséklet felett a zátonyépítési tevékenységük lelassul vagy megszűnik.

Juhász Árpád felhívja a figyelmet arra is, hogy a felmelegedés következtében gyakoribbá váltak a hatalmas trópusi ciklonok, a Mexikói-öbölben pusztító hurrikánok, amelyek az Atlanti-óceán déli részén, az Egyenlítőtől mintegy 10 szélességi fokkal északra alakulnak ki. Ezek a Föld forgása miatt is spirális mozgásba kezdenek, és lassan haladnak Észak és Nyugat felé, miközben e forgó rendszer karjában elképesztő szélsebességek alakulnak ki, amelyek akár a 300 km/órát is elérhetik. E hurrikánok gyakorisága és szezonjuk kitolódása egyaránt megfigyelhető volt az utóbbi évtizedekben, és hasonló a helyzet a tájfunokkal a Csendes-óceán ázsiai partvidékének trópusi övezetében.

Mit tehet mindezek ellen az ember?

- Mindig meg kell vizsgálni, hogy milyen arányban játszik ebben szerepet az ember általi szén-dioxid kibocsátás: mennyi ebből a földi és a légi közlekedésé, az erőműveké? E fosszilis energia-fajtákat minden területen eleve ki kellene egészíteni megújuló energia-hordozókkal és fokozatosan felváltani őket. Ez azonban a világban, úgy tűnik, csigalassúságú folyamat. Amíg a Nyugatnak e téren ambiciózus célkitűzései vannak, addig Kínában jelenleg is hihetetlen mértékben égetnek el az erőművekben kőszenet, mert egyrészt Kína rendkívül gazdag jó minőségű szenekben, másrészt pedig ennek a hatalmas országnak a jóléti fejlődéséhez rengeteg energia szükséges.

És itt jön elő az alapvető kérdés: ha a világot egy mérleg két serpenyőjébe tennénk, az egyikbe a folyamatosan szaporodó emberiséget, a másikba az összes természeti erőforrást, a mérleg egyre jobban félrebillenne az emberi populáció irányába. A Föld lakossága immár meghaladja a hétmilliárd embert, ebből 1,35 milliárd Indiában, másfél milliárd Kínában él – tehát ez a két ország adja a Föld lakosságának több mint egyharmadát. Közben a természeti erőforrások egyre csökkennek.

A könnyen kitermelhető kőolajnak a nagyobb részét már felhasználtuk, a széntől éppen a környezetszennyezés miatt igyekszünk megszabadulni. Emellett évszázadunkban egyre inkább fogytán van a tiszta, iható édes víz a gleccserek olvadása és a nagy mértékű szennyezés miatt.